"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. október 30., vasárnap

Reformáció napja


A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.


A reformációt eleinte különböző dátumokkal kapcsolatban ünnepelték: Luther születésnapján (november 10.) illetve halála napján (február 18.), az Ágostai hitvallás hivatalos felolvasásának napján (június 25.).
1667-ben, a 95 tétel kiszögezésének 150. évfordulóján a II. János György szász választófejedelem által vezetett szászországi evangélikus egyházi főtanács elrendelte, hogy ezt a napot, amelyet a vallásjavítás kezdőpontjának lehet tekinteni, megünnepeljék.


Ettől az időtől fogva lassanként más evangélikus egyházakban is szokásba jött ennek a napnak, vagy a rá következő vasárnapnak a megünneplése.

Luther Márton (Martin Luther) a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Luthert a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. A történelemi protestáns felekezetek A REFORMÁCIÓ EMLÉKNAPJÁN emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról.

A Magyar Királyságban a 16. század közepére terjedtek el a lutheri tanok a német lakosság közvetítésével. Kezdetben főleg a városi polgárság bizonyult fogékonynak a mozgalomra. A szászok, a magyarok és a szlovákok gyaránt megszervezték a Luther Márton tanításain alapuló lutheránus (evangélikus) egyházaikat. A lakosság között hamar ismertté váltak Zwingli és Kálvin nézetei is. Elsősorban a magyar kisnemesség tért át hamar a kálvinista (református) hitre. Az 1560-as években végül a német és a svájci reformáció hívei a három részre szakadt ország valamennyi részén két külön egyházzá alakultak, és a 16. század második felére már a magyarság túlnyomó része református (kálvinista) lett. A szászok és a szlovákok megmaradtak az evangélikus vallás mellett. A magyarok közül csak a nyugat-dunántúli magyarok maradtak többségükben lutheránusok.
A Magyar Királyság három részre szakadása, és a nemzeti újraegyesítő törekvések ugyanakkor kedveztek a reformáció térhódításának a magyarság egésze körében. Az új vallás ettől kezdve a bigottan katolikus Hasburgok elnyomó politikájával szembeni „nemzeti üggyé” vált. A reformáció nagymértékben hozzájárult a magyar nyelv és irodalom kora újkori látványos kibontakozásához is.
Néhány evangélikus vallású nevezetes magyar: Thököly Imre, Tessedik Sámuel, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Mikszáth Kálmán. Külföldi: J. Bach, Albert Schweitzer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése