"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. október 16., szerda

Magyarok, akikre büszkék vagyunk

Ezen a napon ..

 2003. október 16-án halt meg Papp László ökölvívó.  Háromszoros olimpiai, kétszeres Európa-bajnok, és a profik között is Európa elsőszámú öklözője volt. Angyalföldön született, és nőtt fel. Futballistának készült, majd mégis ökölvívó lett, édesapja intése ellenére: „Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj, adok én neked minden este lefekvés előtt!”

Amatőrként összesen 193 mérkőzésből 183-on győzött 2 döntetlen és 8 vereség mellett. Három olimpia, két EB-, két főiskolai VB-, 6 magyar bajnokság kapcsolódik a nevéhez. 1957-ben engedélyezték profi pályafutását, 27 diadal, 2 döntetlen, Európa-bajnoki cím a mérlege, amit Chris Christiansentől szerzett meg 1962. május 16-án Bécsben. Hatszor sikerült megvédenie elsőségét.

1965-ben mérkőzhetett volna a VB-övért, de a kommunista vezetés nem engedte küzdeni. Ha kissé késve is, de kárpótlást kapott a boxvilágtól, 1990-ben megkapta a talán legjelentősebb profi boxszervezet, a WBC „A világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának” járó övét. Papp László edzőként is nagyot alkotott. 1969 és 1992 között kisebb megszakításokkal a magyar amatőr ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánysága alatt a magyar boxolók megszámlálhatatlan ezüst és bronz mellett egy olimpiai, egy VB- és tíz EB-aranyérmet nyert. 2001-ben Puskás Ferenc és Balczó András mögött harmadik lett az évszázad magyar sportolója szavazáson.

forrás:
szegedma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése