"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. január 8., szerda

1908. I. 08.-án született Wass Albert erdélyi magyar író és költő

  .



Wass Albert a magyarságtudat egyik legkiválóbb képviselője, aki kisebbségi sorsában különösen mélyen átélte s átérezte, hogy mit jelent magyarként saját szülőföldjén és birtokain kisemmizettnek, megalázottnak, és majd "elítéltnek" lenni.
Írói munkásságát és emberi nagyságát csak halála után ismerhette meg igazán a hazai közönség, és vált közismertté, közkinccsé. 

" Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt."

"Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább."

Szivárvány

Fáradt eső hullott a fákra,
fáradt eső, csöndes eső,
égig ívelt a szivárványa.

Én azt hiszem: két hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az égbe.
És bánatukban rátaláltak
egymás tétova kezére.

Ha bánat veri omló záporával,
a szívek is úgy kapcsolódnak össze
néhány percre egy színes szivárvánnyal.

Kerítések

Az ösvényre kerítést fontak,
hogy ott legény ne járjon át.
Azt hitték, elriasztják ezzel,
az ostobák.

Ma mindenki kerítést épít,
álomból, csókból, hazugságból,

az útra, melyen az Idő
kacagva fut ki a világból.

Az utacskákról innen-onnan
sok-sok kis kerítés kinő:
nagyot kacag és átallépi
a betyár Idő.

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizeken tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél..
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold..
S a mélybe hullott tündér-könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket..
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek.

Erdély szerelmese volt és maradt mindvégig. Témáit onnan merítette és szólaltatta meg olyan ihletettséggel, áhítattal amelyek olvasóit is magával ragadják.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése