"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. november 2., vasárnap

Népszokások- Halottak napja

Halottak napján, a gyertyák pislákoló fényében, a krizantémok jellegzetes fanyar illatában ne csak a halottainkra gondoljunk, de a körülöttünk lévő élő embertársainkra is! Addig adjunk mindenkinek egy-egy jó szót, mosolyt, biztatást, amíg nem késő! Tudjunk örülni a másik ember örömének, és vigasztaljuk az arra rászorulókat! Legyünk emberek a szó igazi, nemes értelmében! Ahogy Márai Sándor írja: „Az igazi fájdalom néma, a könny, a kiáltás már megkönnyebbülés.” 


Néprajz

A régi magyar népnyelvben lölkök napja, lelkeknek emlékezete. A jámborságtörténet különös fejlődése során Mindenszentekből a gyakorlatban Halottak Napjának vigíliája lett. A temető (cinterem) valamikor körülvette a templomot. A halottat a gyászházból vagy a templomba, vagy csak a templom előcsarnokába (limbus) hozták. Itt folyt le a temetési szertartás, búcsúztatás, innen vitték és hantolták közeli sírjába.   A szertartás alatt, máshol közvetlenül a temetés után (a templom ajtóban v. a halott sírjánál) osztották ki a megholt üdvösségéért való imádság fejében a koldusok, ispotálybeliek: betegek, elhagyott öregek között a gyászoló család ajándékát, főleg kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát.  Egyes helyeken a halottas házban ült tort a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradt élők lelkiismeretesen teljesítették is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár. Az ősi hagyomány vidékenként más-más helyi formában maradt fenn.  Az egyik jellegzetes változat szerint a hívek a halottak napi alamizsnát (kenyér, kalács, bor, zsír, szalonna, köles, bab) a templomban ilyenkor fölállított katafalk (gyászkoporsó) mellé rakták, ill. rakják. A koldusok, rászoruló szegény családok részeltetése a pap, harangozó, koldusbíró, templomatya által történik. Miután a temető főként 1800 u. a helység szélére került, sokfelé az osztás a temető kapujánál közvetlenül történik, ill. már csak történt. Az ételeket katolikus délszlávjaink hozzátartozójuk sírjára teszik.  Olyan helyek is akadnak, ahol a gyűjtés koledálással, szegények számára való kéregetéssel megy végbe, miközben a lélekváltság harangját kongatják. Máshol, főleg Göcsejben a család otthonában éjszakára terítenek az elhunyt hozzátartozók számára. Az ételt azután koldusoknak, szegényeknek ajándékozzák, esetleg maguk költik el.  Mivel az archaikus fölfogás szerint a nap alkonyattól a következő nap alkonyatáig tart, Mindenszentek napjának estéjét a halottak estéjének is mondják. Ilyenkor a halottak emlékezetére országszerte 1, esetleg 2 óra hosszáig szólnak a harangok.   Tápé népének hite szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a középkor legendavilágában felbukkan. Először Damiani Szt Péter (†1072) említi. Annak a hétnek, amelyikbe halottak napja is beleesik, a szegedi nép ajkán halottak hete a neve.  A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. A Tápén sütött, briós formájú kis fonottkalácsnak kúdústuborék a neve. A Szegedről kirajzott Szaján bánáti faluban ilyenkor lisztet, gabonát, főzeléket is szoktak ajándékozni a szegényeknek.   Jellemző régebbi hiedelem, hogy aki halottak napján földmunkát végez, azon hóttetöm (atheroma) támad. E kegyeletes tartózkodásban eredetileg a halottak, hazajáró lelkek haragjától való szorongó félelem nyilatkozott meg.  A göcseji Pórszombat faluban a halottért mindenki maga szokott harangozni, mégpedig annyi verset, ahány halottja van. A harangláb körül ilyenkor összesereglenek, és várakoznak, hogy mikor kerül rájuk a sor. Más göcseji helyeken e napon sütnek-főznek, nagy lakomát csapnak. Egész éjfélig szól a muzsika. Ez talán a régi engesztelő torok csökevénye. A vidám hangulattal nyilván a hazajáró lelkeket akarják megtéveszteni.   Pölöskefőn vacsorát terítenek, rétest tesznek az asztalra, égő gyertyát a közepére. Utána elmennek a templomba litániára.  Miklósfán halottak estéjére szintén rétest sütnek. Odakészítik az asztalra annyi villával, ahány halottjuk van. Utána kimennek a temetőbe és sírjukon gyertyát égetnek.  A szintén zalai Kacorlak faluban Mindenszentek éjszakáján a rétest kirakják az ablakba, amelynek eredeti célzata a hazajáró halott családtagok megvendégelése volt.  Kethelyen az asztalt fehér terítővel födik le, kenyeret, fokhagymát, sót és kést tesznek rá. Öregek hiedelme szerint a család halottja ezen az éjszakán hazajár, legyen tehát mit ennie, ha éhes.  Halottak hetében Göcsejben sem mosni, sem párolni nem szabad, mert a család halottja ezen a héten vízbe kerül vagy a ruha megvizesedik rajta.  A székelyföldi Csíkdelnén egész kemencére való cipót sütnek, amelynek Isten lepénye, halottak lepénye a neve. Még azon melegében átalvetőbe teszik és kiosztják a templom előtt álldogáló szegények között, akik ennek fejében a család elhalt tagjaiért imádkoznak. Úgy tartják, hogy a halott ilyenkor elmegy hozzátartozói kapujához, és ha a szegénynek nem adnak alamizsnát, sírva távozik.  Hasonlóan Gyergyócsomafalván, Futásfalván is. Itt annyi cipót sütnek, ahány halottja van a családnak.  Kalácsot osztogatnak a koldusoknak, szegényeknek Kiskunfélegyházán, Szentsimonban és más helyeken is. Bélapátfalván Isten cipója sül. Nagykátán a templom bejáratához tett kosárba vetik a hívek pénzadományukat. Ebből ajándékozza meg a pap karácsonykor a szegényeket. Hangonyban már csak a cigányok járnak alamizsnáért. Jászladányban a hívek mindenféle élelmet szoktak a templom előtt felhalmozni, amelyet valamikor a koldusbíró osztott ki a koldusok között. Az égő kisgyertyákat itt az ablakba rakják ki. Sajátos újabb szokás, hogy a hősök emlékművénél este a 4 világtáj irányában 4 koporsóforma rácsozatot állítanak föl. Az ismeretlen, messze sírokban porladozó katonák emlékezetére hozzátartozóik gyertyát gyújtanak, és e rácson helyezik el. E hagyomány azonban régibb. Piliny palóc faluban a temetői nagykereszt alján van egy négyszögletes lapos kő. Ezen szokták emberemlékezetet meghaladó idő óta az ismeretlen helyen v. idegenben nyugvó falubeliekért meggyújtani ~n a gyertyákat. Tompa bácskai faluban a legközelebbi hozzátartozók sírjáról összeszedik az elhervadt virágokat. Otthon kifőzik, és a vetőgabonát meglocsolják vele. Hitük szerint ez megvédi az üszögtől.  Hazai németségünknél az ünnepi fonott kalácsnak Heiligenstriezl a neve: Budaörsön a gyerekek keresztanyjuktól kapták ajándékba. A délszláv eredetű Bátyán halottak napján minden évben vittek kalácsot az előző évben Mindenszentektől elhalt családtagok sírjára, fehér abroszban. Öregek emlékezete szerint a fonott kalács mellett még rétest, olykor sovány pogácsát (kisele pogače), egyesek még birsalmát, tál babot is. Az ételeket a sírra terítették. Az egyházi szertartás végeztével a pap, a harangozó, sekrestyés, ministráns gyerekek társaságában összeszedte, elrendezte. Kocsin vitték az ételeket haza, majd megosztoztak rajta. Ennek fejében a megvendégelt halottakért imádkoztak. Valamikor a halott koporsójába is raktak ételt. Szintén bátyai hagyomány, hogy este a család halottjaiért az asztal előtt gyújtanak gyertyát, a vízbe fulladt hozzátartozókért azonban külön az asztal alatt.  Hercegszántó régi sokác hagyománya szerint a halottak sírjukból fölkelnek és a templomba mennek, amikor halottak estéjén az ő üdvösségükért harangoznak. Várják a pogácsát is. Előtte ui. a legények, fiúgyermekek a házak ablakai alá állva elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégyet, majd beszóltak: kérünk a holt lelkek számára pogácsát. A végén megették és bort ittak rá. A pogácsa csak víz és só hozzáadásával készült. Valamikor a mohácsi sokácok is vittek kalácsot, bort, tojást a sírra. Ezeknek sorsára már nem emlékeznek.  Mikefa göcseji faluban az ünnepen diófalevelet szednek, és elteszik, hogy „a családtagok el ne tetvesedjenek”. A magyarázat másodlagos, az eredeti szándékot már elfelejtették. A diófalevél, diófakoporsó a halandó embernek, ill. halottnak oltalma. A dió ugyanis középkori Megváltó-jelkép. Vadamos göcseji falucskában úgy tartják, hogy halottak éjszakáján az egész élő és elhalt rokonság összejön. Vacsora után az asztalt nem szedik le, sőt tiszta tányért tesznek oda. Zalaszentbalázson a Mindenszentek rétesét meg a bort otthagyják éjszakára a halottak számára. Másik helyi hagyomány szerint halottak estéjén a templomban fölállítják a jelképes koporsót (tumba). Ennél imádkoznak, ájtatosságot tartanak a megholt hívekért. Az odakészített tányérba tett alamizsna a papé. Az ájtatosság végeztével a kántor hosszasan énekel.  Ecsegen halottak napján az ünnepről maradt ételeket elviszik a misére és a templomajtón belül lerakják a szegények számára.  Szurdokpüspöki hagyomány szerint Halottak napjára következő reggel az asszonyok kendőbe kötött babot, lencsét, lisztet visznek a templomba, ott egy kiterített abroszra öntik, és mise után a szegényeknek adják.  Kunsziget kisalföldi faluban az asztal hídján, vagyis a lábakat keresztben összekötő léceken gyújtják meg a család halottjaiért a gyertyákat, miközben a halottak litániáját végzik. Az asztal alsó, homályos része mintha a purgatóriumot jelképezné. Ide kerül a gyertya Nagyhátán is.  Sokfelé szokás az égő gyertyát az ablakhoz tenni. A bukovinai Andrásfalván Mindenszentek délutánján a pap vezetésével ünnepélyes körmenet indult a temetőbe, amelynek 4 sarkában közösen imádkoztak, könyörögtek az ősökért, a falu halottjaiért. Együtt maradtak, az egyes sírokhoz külön nem mentek. Utána a körmenet visszatért a templomba, a hívek kezében gyertyacska, vagyis kis gyertya égett. Szokás volt gyertyákat is osztogatni egymás között, hogy este és a halottak hetének estéin otthon kölcsönösen imádkozzanak mellette egymás halottjaiért. Halottak napján a templomba cipót vittek és a szegények között osztották szét.  A síroknak az ünnepen való fölvirágozása, a sírkeresztek megkoszorúzása katolikus népünk körében alig több, mint 150 éves szokás. A szokás a szegedi magyarság körében a 19. sz. 1. felében vált a bevándorolt német polgárság hatására mind általánosabbá. A kegyeletes gyakorlatot protestáns népünk is átvette, hiába hadakozott ellene pápista szokásnak minősítve még a 19. sz. végén is számos öreg református pap.  Aki a sírról virágot szakít, azt budaörsi német hiedelem szerint a halott elviszi. A halott sírjára helyezett égő gyertyát Tápé idősebb népe szerint nem szabad máséra áttenni, ott égetni, mert akkor annak a halottnak bűne, bűnadóssága, akinek sírjáról elvitték a gyertyát, ennek a lelkére száll át. A síron való gyertyagyújtás a békéscsabai szláv evangélikusság körében az I. világháború idején tűnt föl a távolban elesett hozzátartozók emlékezetére. Nyilván hasonló szándékú a hajdúsági magyar reformátusok között is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése