"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. december 1., hétfő

Rembrandt Harmesz van Rijn


 


 
 Elfeledve, elhagyatottan, szegényen, hatvanhárom éves korában halt meg Amszterdamban  Rembrandt Harmesz van Rijn, minden idők egyik legnagyobb festője.
 Egyszerű leydeni molnár fiaként indult el annak idején Amszterdamba, hogy meghódítsa művészetének a várost és az egész Németalföldet. 


 A németalföldi barokk híres festője 1631-ben költözött Amszterdamba, ahol a legkeresettebb csoportkép- és portréfestő lett. Az 1642-ben készített "Éjjeli őrjárat" című festményével érte el hírneve tetőfokát. Festményei mellett készített rézkarcokat, tollrajzokat, grafikai művei végigkísérik egész munkásságát. A németalföldi barokk festmények megbízói nem az egyház, a királyok és a főnemesség voltak, hanem a polgárság és a céhek, így a képeken előtérbe került a polgári élet ábrázolása. 




Egy igazi társ - Hendrickje 

Ki volt ez a lány, aki húszévesen került az akkor 43 éves Rembrandt házába szolgálóként?  A vidékről Amszterdamba került Hendrickje Stoffels 1649-ben kerül Rembrandthoz, aki ekkor már 7 éve él özvegyként, a hétéves fiával, Titus-szal; Greetje Dircx-szel, aki a kisfiú nevelője. A fiatal, mélyen vallásos, ám írástudatlan lány hamarosan a festő szeretője lesz, de kapcsolatuk sokkal több ennél: Hendrickje múzsa, társ, sőt, feleség Rembrandt számára, Titust pedig fiaként szereti. 

Hendrickje egyetlen célja az volt, hogy boldoggá tegye a férfit.   . Nem pénzre vágyott, hiszen kezdettől fogva tudta, hogy ebben a házban az ritka vendég. Hendrickje az életben akart előbbre jutni. 

 
Szerették egymást  és Rembrandt festette a lányt rendületlenül, aki az asszonya lett a szó szinte minden értemében. Miközben nagy szeretettel nevelte a kis Titust, Hendrickje hamarosan terhes lett, majd megszülte Corneliát, akit Rembrandt hivatalosan is a nevére anyakönyveztetett. Heindrickje nagyon boldog volt, annak ellenére, hogy az egyházi hatóságok sokat zaklatták. A szerelmesek életét ugyanis akkoriban az egyház emberei keserítették meg. Háromszor is beidézték őket, hogy megmagyarázzák: miért élnek erkölcsi fertőben, és mikor szándékoznak ebből kilábalni. De az idézést hiába kézbesítették, egyikőjük sem jelent meg a konzisztórium előtt. Az újabb beidézés sem járt sikerrel. Csak a harmadikra ment be a lány, amikor már megszületett Cornelia. Az egyházi hivatalnokok rázúdították szemrehányásukat, fenyegetéseiket. - Elkárhozol és a pokolra jutsz! - mondták. De a lány újra és újra azt felelte: nem hajlandó elhagyni gyermeke apját. Öt év múltán hagytak csak fel a hivatalnokok a zaklatással. Hendrickje igazi társa lett a festőnek - ha nem is papíron. Féltő szeretettel vette körül a férfit, gondoskodott róla akkor is, ha bajba került. Bajból pedig bőven kijutott Rembrandtnak: elárverezték a képgyűjteményéből megmaradt darabokat, eladták a házát, végül gondokság alá helyezték.
Aztán megnyugodtak a kedélyek. Rembrandt már tizenöt éve élt Hendrickjével, amikor az asszony saját jogon üzletet nyitott Amszterdamban, ahol festményeket és metszeteket árult. Ezzel a trükkel Hendrickje még az árverezőket is átverte, bizonyítva, hogy szerelméért és gyermekeikért bármire képes. Ugyanis az időközben felnövő Titust is úgy szerette, mint a saját kislányát, Corneliát.
Rembrandt számtalan képet festett Hendrickjéről. Másképpen látta a lányt, az asszonyt. Nem heves testi vággyal, hanem mély megbecsüléssel. A társa lett, nélkülözhetetlen társa. Hendrickje azonban mindig a háttérbe húzódott, a az imádott férfi árnyékaként élt. Segítője, barátja, támasza volt egy életen át. Az a bizonyos boltnyitás volt az egyetlen eset, amikor Rembrandt helyett, de az ő érdekében kilépett a fénybe, az előtérbe. Hendrickje ékszert sem hordott soha - egyetlen eset kivételével, amelyet Rembrandt megfestett. Ezzel akarta jelezni, hogy Henderickje immár teljes joggal Saskia örökébe lépett, s hogy igazi feleségének tartotta. S hogy miért nem erősítette meg hivatalos okmánnyal is a szerelmét? Talán mert nem akarta elveszíteni Saskia hozományát, akivel házasságkötésük alkalmával szerződést írt alá, miszerint minden visszaszáll az Uylenburgh családra, ha az asszony meghal.
A boldogságnak Hendrickje halála vetett véget. Szegény asszony még negyvenéves sem volt, amikor hosszú betegeskedés után távozott az élők sorából. Rembrandt sokáig ápolta, miként első asszonyát is.
Társa halálát követően Rembrandt még hét évig élt. Csak festett és festett, a világ azonban nem értette meg. A képeit nem vették, és ezzel még inkább beletaszították a maga sötét világába, amelyet elkeseredés, harag és feszültség uralt, és amelyet - ha kis időre is -, de az emlékezés és a szelíd szerelem pajkos fényei is beragyogtak.

/Forrás:Rembrandt: Szemben az egész világgal/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése