"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2016. október 20., csütörtök

A magyar reneszánsz költészet kiemelkedő alakja Balassi Bálint


Balassi Bálint Zólyom várában (Szlovákia) született 1554. október  20-án, arisztokrata családban. Nevelője Bornemissza Péter volt, akitől kiváló nevelést kapott, művelt emberré vált, ezt bizonyítja, hogy nyolc nyelven beszélt. Tanulmányait Nürnbergben folytatta, de megfordult német egyetemen, sőt még Padovában is.
Édesapját hamis vádak alapján letartóztatták, így a család Lengyelországba menekült. Apja, hogy bizonyítsa a bécsi udvarnak hűségét, fiát Báthory István, erdélyi fejedelem ellen küldte. Itt ugyan fogságba esett, de a körülmények ellenére kiválóan érezte magát az olasz műveltségű udvarban. A Habsburg udvar nagyon rossz szemmel nézte, s engesztelésükre, s főleg, hogy családját mentse visszatért Magyarországra. Édesapja ekkor már halott, ám a végzet ekkor hozta össze Losonczy Annával (akit verseiben Júliának nevezett). Igaz kapcsolatuk hat évig tartott, de szerelmük csak pár hónapig volt felhőtlen. Ez a sokévi, néha már reménytelen szerelem ihlette verseit, melyek az első magyar lírikussá tették.
Anyagi nehézségei miatt érdekházasságra kényszerült unokatestvérével, Dobó Krisztinával. A frigy maga után vonta a felségárulás vádját, s hiába tért át a katolikus hitre házasságát érvénytelenítették. Elvesztve ezt a reménysugarat is, a társadalmi ranglétrán egyre mélyebbre csúszva még időközben özveggyé vált „Júliája” is kikosarazta.
Nem maradt más választása, így a katonai szolgálatba menekült. A bujdosó Balassi barátjánál, Wesselényi Ferencnél vendégeskedett, amikor megismerte a házigazda feleségével, Szárkándi Annával, Céliával. Otthagyva szerelmes verseinek tárgyát, hazatért, ahol is elhatározta, hogy hírnevét visszaszerzi a csatatéren. Ám Esztergom ostrománál terve meghiúsult, s egy golyó vetett véget életének./1594. május 30/


Szerelmes versei: 

Művei három témakörbe oszthatóak a szerelem, vitézi élet és az Istenes versek. Szerelmi költészete három nő alakja köré csoportosul.

Verseinek címzettjei Losonczy Anna (Júlia), Szárkáni Anna (Célia), és Fulvia, kinek kiléte a mai napig ismeretlen. Feleségének egyetlen verset sem írt, holott egyedül hozzá tartozott igazán.
Balassi a szerelmet az élet legfontosabb dolgának tartotta. Versei középpontjában az imádott nő alakja állt. Valóságos nők hatottak rá, de verseiben nem rendelkeznek a hölgyek egyedi vonásokkal, csakis a szerző érzelmeiből utalhatunk arra, kihez is szólnak vesei. Júlia is eszményképpé válik, a szépsége, a beteljesülő boldogság az idő folyamán egyre elérhetetlenebbé válik.

Júlia:
Júlia verseit, Petrarca mintájára ciklusba gyűjtötte, témájuk az elérhetetlen boldogság utáni vágyakozás. A versek stílusa, tökéletes ritmikája, az újszerű strófaszerkezete (Balassi-strófa), reneszánsz kompozíciója ezt a versciklust költészetének csúcspontjává avatja. A Júlia-versek születését kezdetben még egy-egy életrajzi vonatkozású elem motiválta, de a későbbiekben már kizárólag érzelmeinek kifejezése volt a cél. A legtöbb udvarló vers nem életrajzi vonatkozású, hanem tudós poézis. Egyetlen célja velük Balassinak Júlia meghódítása volt.
A Júlia-ciklus legismertebb darabja „Hogy Júliára talála, így köszöne neki” c. mű. A verset egy váratlan találkozás ihlette egy kapualjban, az egész vers elragadott, ujjongó bókok sora. Az első versszak egy boldog felkiáltás, Júliát meglátva első gondolata az, hogy nélküle nem tud élni, s csak ezután köszönti a kornak megfelelően: „egészséggel”.


Célia:
Szerelmes verseinek másik ihletője Szárkándi Anna, akit Dembróban ismert meg Wesselényi Ferenc feleségeként. A műveiben csak Céliaként emlegetett nő iránti szerelme már nem annyira indulatos, érzelmei sokkal higgadtabbak, mint Júlia iránt. Ezek a versek sokkal kimunkáltabbak, játékos könnyedség jellemzi őket.

Fulvia:
A Fulviához írt versek száma a legkevesebb, egy rövid epigramma mégis őrzi nevét: „Lettovább Júliát, s letinkább Céliát ez ideig szerettem,
Attól keservessen, s ettől szerelmessen vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.”

  Kora egyik legműveltebb embere volt. Nyolc idegen nyelven beszélt, fordította a klasszikusok és az újlatin költők műveit. Irodalmi munkásságával a legnagyobbat alkotta a magyar humanizmusban. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése