"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2016. december 2., péntek

Térképek - az első modern térkép megalkotója

Különös vonzerővel bírnak a térképek. Noha egy betűkkel és vonalakkal telerajzolt papír vagy gömb böngészése nemigen keltheti az utazás illúzióját, mégis megbűvöli képzeletünket a kicsiben elénk tett világ.

   Gerhardus Mercator németalföldi térképész és földrajtudós volt  az első modern térkép megalkotója

  Élete 82 évében olyan műveket alkotott, melyek hírnevét minden időkre megalapozták. Mercator (eredetileg Kremer) saját maga által számított vetülete napjainkban is a navigációs térképek alapjául szolgál.









  Mercator 1512. március 5-én látta meg a napvilágot mint Gerhard Kremer. Szülővárosa a németalföldi Rupelmonde a mai Belgium területén található. Szülei halála után vette fel a Gerardus Mercator de Rupelmonde nevet (a Mercator a Kremer latin megfelelője). 1594. december 2-án hunyta le szemét Duisburgban, Németországban. Magas kort, 82 évet élt meg, és mint geográfus, kozmográfus, térképész, olyan műveket alkotott, melyek hírnevét minden időkre megalapozták.
Mint a térképészet "reformátorát" emlegetik, és valóban rá is szolgált erre a kitüntető megjelölésre. Amikor megalkotta világtérképét és egyben megváltoztatta a térkép alapját is, megváltozott az egész térképészet is. Ha lassan, sőt ellenkezéstől kísérve tört is utat az általa megalkotott és róla elnevezett vetület, végül mégis elfoglalta megillető helyét és még ma is jól használható vetületként alkalmazzák a navigációs térképek alapjául.
 
Még ma sincsen eldöntve pontosan, hogy milyen eljárással is határozta meg szögtartó hengervetületéhez a bővülő szélességeket. Legnagyobb érdeme kétségkívül az, hogy felismerte a pontos összefüggést a sarkok felé növekvő szélességű hengervetület és a loxodrómák egyenes vonalú leképezése között. Zseniális alkotás, amely mind a tengeri, mind a légi navigáció számára még ma is felbecsülhetetlen értéket jelent, és mindenkor az ő nevével marad összefüggésben.



A legrégibb, papiruszra készített ismert térkép I. Széthi egyiptomi fáraó idejéből (i. e. XIII. sz.) való. A töredékes torinói papirusz darabjain a Vádi Hammamát aranybányája és a núbiai bekhen kőzetfajta lelőhelyének, valamint az odavezető utak ábrázolása látható. A hegyeket oldalnézetben, az épületeket és az utakat alaprajzban szemlélteti. Az egyes objektumokat hieratikus jelekkel írt feliratok is magyarázzák.

Az ókori görög térképek szerkesztői már törekedtek arra, hogy geometriai módszerrel ábrázolják az akkor ismert világ egészét. Egyes szerzők a csillagászatban alkalmazott fokhálózatot a Föld ábrázolására, a geográfiára is alkalmazták. Az ókori térképészet legfontosabb képviselője Ptolemaiosz Klaudiosz (i. sz. 87–150) volt, akinek elsőként sikerült a Föld gömbfelületének egy darabját sík felületen leképeznie, s a ma használatos vetület elődjeként szerkesztési módszereket adott a világtérkép fokhálózatának megrajzolásához.

A rómaiak tovább haladtak görög elődeik nyomdokain, de különösen a magántulajdonnal kapcsolatos kataszteri térképezés és ingatlan-nyilvántartás területén léptek előre. Különleges térképeiken főleg a közlekedési utakat, a településeket és az utazási akadályokat, folyókat, hegyeket, erdőket ábrázolták. Az ilyen térképeket itineráriumoknak, úttérképeknek nevezzük. Legismertebb példány a Tabula Peutingeriana, egy eredetileg mintegy hét méter hosszú és harmincnégy centiméter széles papirusz tekercs, amely középkori másolatban, pergamenre festve maradt fenn.

Bár a 12. században Idríszí szicíliai arab térképész készített egy Ptolemaioszéhoz hasonló, de részletesebb térképet, Ptolemaiosz térképei mégis elfelejtődtek amíg 1400-ban Konstantinápolyban fel nem fedezték őket. Ptolemaiosz térképeit Firenzébe vitték és később lefordították ógörögről latinra, majd a 16. század során a térképészek tanulmányozták és megpróbálták belé illeszteni az új földrajzi felfedezéseket.

A középkori térképek nagyon ritkán folytatták az ókori földrajzi hagyományt, amely azonban nem merült feledésbe. A térképek szélein, sőt a beltartalomban is sokszor fantasztikus alakokat vagy vallási tárgyú rajzokat látunk. A középkori térképek Európában elsődlegesen a keresztény világkép szimbolikus kifejezései. Legtöbbjük kör alakú világtérkép. Legismertebb példány a herefordi térkép 1275-ben készült. Több, mint másfél méter átmérőjű, bibliai jeleneteket ábrázol, és ma is az angliai herefordi katedrálisban található.

A XV. században és azután készült térképekre jellemző, hogy készítőik igyekeznek a reneszánsz térszemléletnek megfelelően a geometrikus tér mennyiségi vonatkozásait és a konkrét földrajzi környezet látványát együttesen ábrázolni. A fejlődés megindítója a reneszánsz kor szelleme, az ókorban elért eredményeket a térképészetben is felelevenítik és továbbfejlesztik.

A térképészet fellendülését elősegítették a nagy földrajzi felfedezések, a megélénkült gazdasági élet, a kereskedelem és az áruszállítás fokozódása. Ezek a tényezők követelték a pontosabb, tájékozódásra alkalmas térképeket. Először a tengeri, majd a szárazföldi térképek fejlődtek.

A XVI. században működő Mercator a modern térképészet legnagyobb alakja. 1569-ben megalkotta világtérképét, amelyen a hajózási vonalak, a loxodromák egyenesek voltak. A máig is nagyon népszerű szögtartó hengervetületet később róla nevezték el Mercator-vetületnek. Ő készítette, de fia Rumold Mercator adta ki az első, egységes térképgyűjteményt "Atlasz" néven (1595-ben), amely azonban még ekkor sem volt teljes.

forrás: Wikipedia
Tudománytörténet Sulinet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése