A szerelmesek virágaként is emlegetett orgona

Mivel az első orgonák Sztambulból kerültek a kontinensre, az volt a régebbi feltevés, hogy, mint sok más török virág, az orgona is nyugat- vagy kisázsiai honosságú. Ámde a XIX. század folyamán kiderült, hogy az orgona jellegzetes balkáni növény  sziklás lejtőkön Bulgáriában, Macedoniában, Hercegovinában, Szerbiában, Romániában és Erdély délnyugati sarkában gyakori cserje.

Az orgona nevének kanyargós története van. Latin neve (Syringa) a görög syrinx szóból ered, ami csövet, sípot jelent. A görög mitológia szerint Syrinx nimfa, Pán, a kecskelábú és kecskeszarvú pásztoristen elől menekülve, ijedtében karcsú nádszállá változott. A rettegett hangú Pán (aki puszta hangjával egész hadseregeket volt képes vakrémületbe - pánikba - kergetni) ebből a nádszálból készítette közismert sípsorát. Főleg a tavaszi nedvbőség idején hasonló sípokat lehet fabrikálni az orgona vesszőiből is. Valószínűleg innen származik - némi áttételezéssel - a magyar orgona név, amely a templomi hangszer sípjaira utal.  A név elég lassan nyert polgárjogot, mert Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály az 1807-ben megjelent Magyar Fűvészkönyben még lilának nevezte a mai orgonát - a francia elnevezése (lilas) után -, de ez a névhonosítás nem bizonyult eredményesnek.