Csendes kis falucska Erdélyben; a Székelyföldön, a Kissomlyó-hegy lábánál: Csíksomlyó.
A Székelyföld és a székely nép történetében mégis óriási jelentőségű volt mindig, és ma is az. A kegyhely eredete belevész a korai középkor történetébe. Annyi bizonyos, hogy IV. Jenő pápa 1444. február 2-án teljes búcsút engedélyezett mindazoknak, akik a ferences atyák csíksomlyói Mária templomának építkezésében segítenek. Tehát maga az ősi Mária-tisztelet és a hatalmas méretű kegyszobor még régebbi időből való. Tény, hogy Csík, Háromszék, Udvarhely és Marostorda vármegyék vidéke rendszeresen tiszteleg, ősidők óta a csíksomlyói Boldogasszony előtt, de rajtuk kívül - amíg lehetett - egész Magyarországról is jöttek zarándokok a kegyhelyre. Nagyvárad és Kolozsvár meg a többi ősi szép magyar erdélyi város mindig képviseltette magát a somlyói búcsúkon. Most is.
A 17. és 18. században a törökök és a tatárok igen sokszor betörtek a csíki falvakba, és a kolostort három ízben is földúlták, fölégették. Így 1661-ben és 1694-ben. A kegyszobor minden esetben szinte csodálatos módon menekült meg.
A csíksomlyói kegyhely pályafutását a Szűzanya közbenjárására véghez vitt csodák teszik természetfölöttivé. E csodákat 1799. július 17-én Kollonita László erdélyi püspökének vizsgálóbizottsága alaposan fölülbírálta, majd 1798-ban a „kegyszobrot csodákkal ékesnek hirdette ki". Megjegyzendő, hogy a János Zsigmond fejedelem által erőszakosan terjesztett unitárius vallás átvétele ellen elsősorban a csíksomlyói Szűzanya iránti ragaszkodás erejével tiltakoztak a székelyek. És ezért megmaradtak máig őseik katolikus hitében. Joggal mondhatjuk tehát, hogy ami a lengyeleknek Czestochowa, a magyaroknak Máriapócs és Verebély, az a székelyeknek Csíksomlyó.
A jelenlegi kéttornyú templom 1802-ben épült, a kegyoltár pedig 1848-ban. A kegyszobor maga 2,26 m magasságú. Századunkban 1916-ban augusztus 29-én a kegyszobor Székelyudvarhelyre menekült, majd innen Kolozsvárra, ahol a Havas Boldogasszony templomában kapott szállást. 1920 pünkösdjén. azonban újból „hazatérhetett" és elfoglalhatta trónusát a csíksomlyói kegytemplomban. Tudjuk, hogy ezután is minden viszontagságokon keresztül oltalma és menedéke "marad "szegény székely népének".
" Az ősi világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él; töredékeit megtaláljuk a népi hitvilág, a népmese, a magyar keresztény szertartások, a népszokások, (zöldágjárás, komálás, kántálás, vesszőzés, hejgetés, alakoskodás, regölés, határkerülés és más, a természetben bekövetkező évszakos változásokhoz kötődő szokások), a hiedelem-töredékek, egyházi énekeink és más szakrális vagy profán cselekedetek körében. A csíki székelyek és a csángók között még él az őshitünk istenasszonyának - Babba Máriának - a kultusza. A Boldogasszonynak - és nem Szent vagy Szűz Máriának - a magyar néplélekben megtalálható tisztelete nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy Szent István éppen a Nagyboldogasszony oltalma alá helyezte hazánkat.
Messzire vezet a pünkösdi csíksomlyói búcsú eredetének kutatása, amit Daczó árpád Ferenc-rendi szerzetes (páter Lukács) fejtett meg, igen jó érzékkel tapintva rá a magyarság Szent István kora előtti Boldogasszony tiszteletére. A magyarság ma is élő legősibb népcsoportja - a moldvai csángók - nemcsak a Mária-tisztelet okán mennek Csíksomlyóra, hanem azért is, hogy megvárják a napkeltét. A Napba öltözött Asszonyért, akinek lába alatt holdsarló van. Ebben a szép hitben ki ne ismerné föl eleink Nap- és Hold-kultuszát, a végtelen pusztákon vándorló, állattartó nép természethez ragaszkodó hitét.
Magas kultúrájukra jellemző volt, hogy el tudtak szakadni a csillagos égbolttól és a Napba öltözött Asszonyban felismerték a Boldogasszonyukat, akinek a tulajdonneve Babba, azaz Szép volt. Nem véletlen, hogy a magyarok Szép Szűz Máriának nevezik égi anyjukat. Az archaikus magyar nyelv a Babba Mária elnevezésben csodálatos egyszerűséggel egyesíti az ősi Boldogasszonyt és az új vallás Máriáját. Mindkét hitvilágot magukénak érzik és ennek emlékét őrzi a Kis-Somlyó hegyen álló kegytemplom. A keresztény világban nincs még egy olyan nép, amelynek kultikus élete központjában annyira meghatározó módon állna a Mária-tisztelet, mint a magyarokéban.
Első felkent királyunknak, Szent Istvánnak tehát nem az a nagy érdeme, hogy felvette a római kereszténységet, hanem az, hogy belátta: megmaradásunk záloga az új hit felvétele mellett az ősi vallás, az ősi hitvilág megtartása és továbbéltetése. Egyetlen európai uralkodó család sem volt olyan hűséges és mégis független a római pápától, mint Emese unokái, ugyanakkor egyetlen eredendően európai uralkodó család sem adott annyi szentet az egyháznak, mint az árpád-ház. Erre pedig egyetlen nép sem lett volna képes, ha hagyományai, hite nem gyökerezik olyan mélyen az egyistenhitben, a korán megismert keresztény vallásban.
Dúcz Lászlónál olvassuk: A magyarok ősi vallását az európai beilleszkedés érdekében később minden módszerrel igyekeztek megszüntetni, megsemmisíteni. A feledésre azért volt szükség, mert a magyarok katonailag igen erősek voltak, a Kárpát-medencét pedig minden szomszéd szerette volna megszerezni. Háborúban nem tudták elpusztítani e népet, tehát azt az erőt kellett elpusztítani, ami összetartotta a magyarságot. Mi az, ami egy nemzetet oly annyira összetart? A múltja és a vallása.
Mit tehet a harmadik évezred magyarsága megmaradása érdekében? Nem feledkezhet meg a Babba Máriáról, arról, hogy a nemzet őt követve élhette túl azokat a viharokat, amelyekben más népek fölmorzsolódtak. Szépen fejezi ki Lukács páter a Csíksomlyóról írt könyvében: ...csak ezen az úton indulhattok el... De csak úgy... ha jól megfogjátok Boldogasszonyotok kezét, hogy aggódó anyai szeretetének biztonságával, és földi képviselőinek a magyar anyák... termékeny kivirágzásával biztosítsátok a jövőt.
Őseink egyistenhitéről - Magyarul vagyunk keresztények/"
