A francia rokokó páratlan tehetségû mestere Watteau

Jean-Antoine Watteau (Valenciennes, 1684. október 10. – Nogent-sur-Marne, 1721. július 18.)  .   A francia rokokó páratlan tehetségű mestere. Képein a francia arisztokrácia teátrális, játékos fantáziavilága, finom festői szépségekben bővelkedõ élete jelenik meg.
 
A történelmi, allegorikus és vallásos festészet a rokokó korában teljesen háttérbe szorult; megnőtt a jelentősége viszont két, az intimebb szférához kapcsolódó műfajnak, az életképnek és a portrénak. A hétköznapi, az emberi, az idilli, a természetes, a szép iránt lelkesedő néző igényelte az életkép új formáját. Az élet "gáláns" oldalait bemutató zsánerképen, a "féte galante"-on vidám, társaság látható a szabadban, kosztümszerű ruhában, s a férfiak és nők felszabadultan szórakoznak, muzsikálnak, táncolnak. Igazi cselekmény nincs; e képek valódi témája az idill, a gondtalan, vidám élet, az "árkádiai" boldogság. A szándék az, hogy a művész a megfestés, a szín fizikai szépségével nyújtson élményt a szemlélőnek.

 Az életkép új formáját Antoine Watteau teremtette meg, aki nem csupán az érdekességet látta meg a pásztori életben s nem pusztán illusztrálta azt, hanem átélte, szellemét átérezte. Művei nem "portréi" a valóságnak, hanem költői alkotások, amelyeken átlényegülnek a motívumok. Watteau magától értetődő természetességgel tagadta meg kora egész művészetét. Gilles (Pierrot), életművének egyik legmegrendítőbb alkotása. A műből áradó melankólia szorosan összefügg a festő életével. Fiatalon megbetegedett tüdőbajban, élete nyugtalan, gondokkal és megpróbáltatásokkal teli volt.

Leghíresebb festményeinek egyike a Gilles. A bohóc arcáról lassan eltűnő mosoly a létezés félelemmel teli valóságát ragadja meg, és a halálos betegséggel küzdő Watteau fintorának is tekinthető. Korán kialakult tüdőbaja miatt 1719-ben Londonba utazott gyógykezelésre, de vagyonát elvesztette, az orvosi tiszteletdíját és a hazaút költségét festményeivel kellett előteremtenie. 1721-ben kimerülten tért haza, nem törődött anyagi helyzetével, jövőjével. Egy műgyűjtő barátja fogadta be, neki festette utolsó képét. A halála előtti hónapokat félig öntudatlan állapotban, kezében ecsettel töltötte. 1721. július 18-án halt meg tuberkulózisban, mindössze 36 évesen.

Forrás: MTI

Ezen a napon történt - február 6.

A festőgéniusz Gustav Klimt 1918. február 6-án hunyt el Bécsben.

Az egyik legjelentősebb osztrák festő volt és talán a bécsi Jugendstil legismertebb képviselője
 Forradalmasította a festészetet. Arannyal gazdagon díszített képei napjainkban a világ legdrágábbjai közé tartoznak. Szokatlan női portréi a késő 19. és a korai 20. század polgárságának felemelkedését dokumentálják. Míg műveit hazájában gyakran kritikával fogadták, Gustav Klimt külföldön számtalan díjat nyert.

Klimt élete nagy részét Bécsben töltötte. Leghíresebb festménye, A csók, ma a bécsi Belvedere-ben látható. A Csók nem csak a művészet világát változtatta meg. A kép már szinte szakrálisan egybefonódó szerelmeseivel a modern művészet szimbólumává vált.


 Ma is számos használati tárgy (füzetek, táskák, esernyők, stb.) hirdeti Klimt és a csók nagyszerűségét.

Képek

Nők...

Édouard Manet francia impresszionista festő

1832.01.23-án született.

A 19. század egyik legnagyobb festőegyénisége, a plein air (nyílt levegő) és az impresszionizmus iskola-teremtő mestere. Stílusa a klasszikus tradíció,
és festői gazdagság újjáélesztése, illetve annak megújítása a nap- fényfestés és az impresszionisztikus formalátás eredményeivel. Mestere az akadémikus szellemű Theodore Couture volt, de többet tanult a múzeumokban, az itáliai, német és osztrák gyűjteményekben, ahol Giorgione, Velázquez és Delacroix műveit másolta. Korai munkái romantikus ihletésűek, első korszaka pedig a spanyol festészet hatását tükrözi. Nagy hatással volt festészetére barátja, Baudelaire, akinek verseit is illusztrálta. A hatvanas években figyelme mindinkább a plein air probléma felé fordult. Első ilyen jellegű műveinek kompozíciója reneszánsz előképet követ, de formalátása már a modern törekvések előfutára.

1867-ben a világkiállításon önálló barakkban mutatta be műveit. A hetvenes években - főként Argenteuil- ben festett képein - az impresszionizmus képviselője volt, de csakhamar megint a szintetizáló formaadás felé fordult, megőrizvén azonban az impresszionizmus varázsos frisseségét.