Rejtélyes kísértethajó

A MARY CELESTE REJTÉLYE:

Minden idők leghíresebb kísértethajója a Mary Celeste.Amikor megtalálták,az Atlanti-óceánon hánykolódott,életnek semmi jelét nem mutatta.


  A Mary Celeste egy négyszögletes vitorlájú brigantin,1872 november 4-én ,a New York-i East Riverről indult az olaszországi Genova felé,nyers alkoholt szállítva.Fedélzetén volt a 37 éves amerikai kapitánya,Benjamin Spooner Briggs,első tisztje Albert Richardson és hét tagu legénysége.Az alsó fedélzeten tartózkodott még a kapitány felesége,Sarah és két éves kislánya Sophia.November 24-én Briggs bejegyezte a hajónaplóba,hogy meglátta az Azori-szigeteket.Az időjárás viharos volt,ezért néhány vitorlát be kellett vonni.November 25-én a hajó helyzetének meghatározása szerepelt a hajónaplóban.Ez volt az utolsó bejegyzés.Tiz nappal később a Dei Gratia britt brigantin vette észre a céltalanul sodródó Mary Celeste-et.David Moorehous kapitány csónakot küldött annak kiderítésére,hogy mi történt a másik hajón.A csónakkal átküldött három ember egyetlen élő vagy halott embert sem gyereket nem talált a hajón.A kapitány kabinjában állt Mrs.Briggs paliszanderfából készült harmóniuma,rajta egy kottával,mintha valaki egy darab lejátszása közben hagyta volna ott a hangszert.A varrógép az asztalon állt.A kis Sophia játékait gondosan elrakták.A legénység szálláshelyén kiteregetett ruhák lógtak a szárítókötélen.Ruhák hevertek a priccsen,szárazon és összehajtogatva.A hajó konyhájában megtörténtek a reggeli előkészületei,de még csak a terítékek fele volt az asztalokra kirakva.Moorehouse kapitány vontatni kezdte a Mary Celese-et.Gibraltár felé tartva,a kapitánynak volt ideje arra,hogy a rejtélyen töprengjen.Különböző elméleteket gyártott a Mary Celeste titkára,de mindegyikre talált ellen érvet is.A kapitány első érve az volt,hogy vihar során hagyták el a hajót.De akkor hogyan lehetett a töretlen tányérok és dísztárgyak mellett még egy nyitott üvegecske is tele köhögés elleni sziruppal a kapitány kabinjában?Talán lázadás történt?Semmilyen küzdelemre utaló jelet nem találtak.A lázadók akkor miért hagyták el a hajót áldozataikkal együtt?Talán túl sok víz szivárgott a hajóba?A rakodótérben három lábnyi víz állt,de ez normális mennyiség tíz nap alatt egy régi faácsolatú hajó esetében.Kilenc alkoholos hordót találtak érintetlenül,a tizediket csapra verték.Lehet,hogy a legénység tivornyába kezdett?Semmi sem utalt erre,a fedélközben teljes rend uralkodott.Pánikra vagy rémületre semmilyen jel nem utalt.Briggs kapitány egyik utolsó cselekedete az volt,hogy főtt tojásának a tetejét levágta,de tányérján érintetlenül hagyta.Mind közül a legrejtélyesebb kérdés,hogy hogyan lehetséges hogy a Mary Celeste 5 napon át és tíz mérföldön keresztül megtartotta eredeti útvonalát?Amikor a Dei Gratia találkozott a rejtélyes hajóval,Moorehous kapitány balcsapáson vitorlázott.A Mary Celeste-et pedig jobbról érte a szél.Elképzelhetetlen,hogyan tarthatta az útvonalat a rejtélyes hajó,ha vitorlái ebben a helyzetben álltak.A hajónapló utolsó bejegyzése óta valakinek több napon keresztül a hajón kellett tartózkodnia.Moorehouse kapitány december 13-án vontatta be a Mary Celeste-et Gibraltár kikötőjébe.Az eredménytelen nyilvános vizsgálat után ő és emberei megkapták a megérdemelt mentési jutalmat.

A hajót rendbe hozták és eladták,de a balsors tovább üldözte.A tengerészek nem akartak rajta utazni,mivel úgy hitték,hogy a hajó el van átkozva.A Mary Celeste tizenhétszer cseréltgazdát,majd végül 1884-ben Haiti közelében korallzátonyra futott és elsüllyedt.

"2002-ben aztán egy dokumentumfilmes, Anne MacGregor kezdett újra nyomozásba: megvizsgálta az elérhető dokumentumokat, interjúkat készített a legénység leszármazottaival, korabeli időjárási adatokat elemzett. Végül 2007-ben, A Mary Celeste igaz története című filmben mutatta be, mire jutott.

MacGregor először elkezdte kizárni, mi nem történt a sok köztudatban keringő teória közül:

• tengeri szörnyek okozták a vesztét (ugyan már);
• kalózok támadták meg (nem hiányzott a fedélzetről semmilyen érték);
• a részeg legénység fellázadt (nem utal erre semmi);
• berobbant néhány alkoholos hordó (nem volt robbanásra utaló jel, és a kilenc üres hordó pont az volt, amelyek más anyagból készültek, ezért könnyebben szivárogtak);
• gyilkos tengerészek (kettőjüknek ugyan hiányzott a felszerelése, de nem azért, mert mindenkit kinyírtak és leléptek, hanem mert már korábban elvesztették).

A legvalószínűbb, hogy a legénység egyszerűen elhagyta a hajót. Az viszont elég valószínűtlen, hogy a kapitány a nyílt tengeren adott volna erre parancsot, pláne, hogy a hajó még a megtalálásakor is működőképes volt. Hogy be tudja lőni, hol váltak meg a hajótól, MacGregor felkért egy szakértőt, hogy a korabeli körülmények és a hajónapló alapján segítsen rekonstruálni a hajó utolsó napjainak útvonalát.
A napló szerint a Mary Celeste november 25-én tíz kilométerre megközelítette az Azori-szigetekhez tartozó Santa Mariát. A klímaváltozás kutatásához használt adatbázisokból MacGregorék előbányászták az akkori időjárásra, vízhőmérsékletre és szélirányra vonatkozó adatokat, és kimutatták, hogy a hajó könnyedén elsodródhatott teljesen magától az utolsó naplóbejegyzés helyétől a megtalálás helyéig a két esemény között eltelt idő alatt. Az pedig már sokkal valószínűbb, hogy ha a kapitány elrendelte a hajó elhagyását, azt akkor tette, amikor látótávolságon belül volt a szárazföld, nem pedig a semmi közepén. Na de miért rendelhette el egyáltalán?

Mint kiderült, a Mary Celeste az előző útján szenet szállított, illetve a hajót nem sokkal korábban felújították. A szénpor és az építési törmelék eltömíthette a hajó egyik szivattyúját, amit alátámaszt, hogy a mentőcsapat erre szétszerelve talált rá. A szivattyú nélkül viszont a kapitány nem tudta megítélni a megpakolt hajóról, hogy mennyi tengervíz jutott a hajótestbe a mostoha időjárási körülmények közepette – vagyis nem lehetett biztos benne, hogy el fognak-e süllyedni. Így amikor szárazföld közelébe értek, észszerű magyarázatnak tűnik, hogy a legénység, a családja és a maga életét mentendő, kiadta a parancsot a hajó elhagyására. Pláne, hogy a napló vizsgálatából az is kiderült, hogy elszámolhatta magát, és három nappal később láthatták meg végre a szigetet, mint amire számítottak.
Mindez persze nem kőbe vésett tény, hiszen sok idő telt el azóta, és kevés információ maradt fenn az esetről, de ezek alapján a fenti a legvalószínűbb és leghihetőbb magyarázat a hajó titokzatos elnéptelenedésére. Hogy aztán mi történhetett magával a legénységgel, miután mentőcsónakba szálltak, végképp rejtély, és könnyen lehet, hogy már örökre az is marad."
"Bolcsó Dániel Index-Blogok" - részlet
 

Rejtélyek - A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya

A kristálykoponyák az emberiség történetének legrejtélyesebb tárgyai közé tartoznak. Titokzatos, kvarc- vagy egyéb kristályból kifaragott szobrok, melyek emberi koponyát formáznak. Koruk változó, a legősibbek mintegy kétezer éve készültek, az újabbak 100 éve, és napjainkban is előállítanak hasonlókat az emléktárgyakra „vadászó” turisták nagy örömére.

Az, hogy eredetileg mi célból hozták létre ezeket a misztikus tárgyakat, talán a legnagyobb titkok egyike. Vallási rítusok, varázslatok és egyéb szertartások kellékeinek tartják őket, de sokan földönkívüliekkel is összefüggésbe hozzák létezésüket.
Bár több kristálykoponya is létezik, egyik sem annyira titokzatos, mint a leghíresebb, az a bizonyos Mitchell-Hedges-féle koponya.

F .A. Mitchell-Hedges régész 1924-ben egy ősi maja város, Lubaantum (a mai Belize területén) feltárásán dolgozott, amikor vele lévő 17 éves Anna lánya valami csillogást vett észre. Egy kicsiny, de életnagyságú kristálykoponyát találtak, melyről azonban hiányzott az állkapocscsonti rész. Ezt három hónappal később, a koponya többi részétől mintegy 7, 5 méternyire találták meg. 



Számos furcsa jelenségről számolnak be azok, akik közel kerültek a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyához. Többen elmondták, hogy képes színét változtatni, hangot és illatot kibocsátani, szemüregébe nézve pedig némelyek régi épületeket, embereket láttak. Egyszóval a koponya szinte minden érzékszervre képes hatni, ami a mai nyugati természettudományos fogalmakkal nem magyarázható.

Ez a kristálykoponya a mai napig az egyik legnagyobb megoldatlan rejtély, a rengeteg tudományos és tudománytalan magyarázat és elmélet közül eddig egyik sem tisztázta eredetét és készítési módját megnyugtatóan.
Ahogy teltek az évek, egyre többen kételkedtek a koponya eredetiségében, ezért 1970-ben Frank Dorland restaurátor engedélyt kapott, hogy alapos laboratóriumi vizsgálatnak vesse alá a kristálykoponyát.

A kvarckristályból készült koponya tömege, 5,2 kg, 12,7 cm magas, 17,8 cm hosszú és 12,7 cm széles. Anatómiailag különösen élethű, csupán egy-két pontatlanság van rajta. A kerekded szemgödör és lapos szemöldöki csontperem alapján valószínű, hogy női koponyát formáz.

Három anatómiai eltérést lehet rajta felfedezni: az első szerint a koponyalapon nincsenek rajta a nyúlványok és nyílások, de ez érthető, mivel kialakításuk lehetetlen feladat elé állította volna az ismeretlen mővészeket. A második eltérés az alsó állkapocsnál található, itt az áll nem ugrik előre annyira, mint az megszokott az emberi koponyákon. De a harmadik a legkülönösebb: az agykoponyán nincsenek kialakítva a kutacsok. Ennek magyarázatát a mai napig nem ismerjük. A kristálykoponya további furcsasága a szájpadlás kiképzése, ez ugyanis lehetővé teszi, hogy ha a műtárgy alatt fényforrást helyezünk el, akkor a fény egyenesen a szemüregekbe vetüljön, hipnotikus hatást gyakorolva ezzel a szemlélőre. A vizsgálatok kiderítették, hogy nem véletlenről van szó, a készítők szándékosan hoztak létre ilyen optikai hatást.

A vizsgálat során nagy meglepetést okozott, hogy az egész koponya a kvarc kristálytengelyének irányát figyelmen kívül hagyó módon készült, holott ez a tengely határozza meg, hogy a kifaragás során mekkora eséllyel reped meg a kristály.
A legalaposabb mikroszkópos vizsgálattal sem fedezhetők fel karcolásnyomok a koponyán, ami kizárja annak a lehetőségét, hogy fémeszközökkel munkálták volna meg. Ez annál is kevésbé valószínű, minthogy a kvarckristály Mohs-féle keménysége 7, amelynél az általunk ismert összes fém puhább. Az egyetlen ma elképzelhető anyag, amellyel megmunkálhatták, a gyémánt. Ez azonban óvatos becslések szerint 300 emberévnyi munkát jelent!

A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya tehát vagy egy mára már elfeledett eljárással készült, vagy több évszázadot is igénybe vett létrehozása.
A koponya fényvezető- és visszaverő tulajdonságai is figyelemreméltók. Fény útjába helyezve a kristály felragyog, a szemüregek pedig a többi résznél is fényesebben világítanak. Ez láthatóan nem véletlen, hanem nagyon is tudatos tervezés eredménye. Sokak szerint a kristálykoponyát valamilyen szertartás során fénysugár útjába helyezték, és így egészen misztikus látványt árt el.
A Mitchell-Hedges-féle koponya az egyetlen az eddig fellelt kristálykoponyák közül, amely két darabból áll, az összes többi esetében a fogakat csupán rávésték a tömör koponyára. E lelet esetében azonban az állkapocs a valódi csontos koponyához igen hasonlóan illeszthető a többi részhez, és így a száj nyitása-csukása is megoldható.

 

Forrás:
National Geographic

HarmoNet -

Kristálykoponyák rejtélye

A világ legkülönösebb könyve

 A világtörténelem egyik legrejtélyesebb, és máig megfejtetlen nyelven íródott dokumentuma, a híres Voynich kézirat – melyet évtizedek óta a Yale Egyetem Könyvtárában őriznek - hamarosan kiállításra kerül. A sok millió embert érdeklő anyagot 2014 november 11 és 2015 február 26 közt tekintheti meg a nagyközönség Washingtonban a Folger házaspár által 1932-ben alapított Shakespeare Library –ban.

A Voynich kézirat egy ismeretlen betűkkel és nyelven írt könyv, melynek tartalmát mind a mai napig nem sikerült megfejteni. Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid M. Voynichról kapta, akihez 1912-ben került. Becslések szerint 1450 és 1520 között íródhatott. Jelenleg a Yale Egyetemen a Beinecke könyvtárban található.

A Voynich-kézirat formátumát tekintve egy 15x23 cm-es, jelentéktelen kis könyv, sötétszürke borítóval és 235 kéziratos lappal. Beletekintve azonban minden oldala rejtélyek sorát és kérdések százait veti fel.

A nyelvészek és hivatásos kódfejtők kitartó munkája ellenére a kézirat szövege máig merő homály, pedig megértését számtalan színes ábra is segíti. A rajzok alapján a mű hat különféle témát taglal: herbáriumi, asztronómiai, biológiai, kozmológiai, gyógyszerészeti és alkímiai receptgyűjtemény fejezetre oszlik.

Ennyi információból kiindulva azt hihetnénk, gyerekjáték a könyv megfejtése, csakhogy a szöveg jelrendszere teljesen egyedülálló a kriptológia - a titkosítás, kódfejtés tudománya - történetében.

Annyi bizonyos, hogy a szöveg lúdtollal, balról jobbra íródott. A vonalvezetés íve és sebessége arra utal, hogy szerzője nem piszmogó kalligráfusként rajzolta meg a 170 ezer különféle írásjelet, hanem hozzáértően, lendületes zsinórírással rótta sorait.

Egyetlen nyelvhez sem köthető

Maga a szöveg 35 ezer rövidebb-hosszabb szóra, szóközre és címsorra tagolódik, vagyis szerkezetileg erősen rokonítható a természetes nyelvekkel. A betűk ugyan a 15. századi európai ábécét idézik, de a kódolt írás egy nyelvhez se köthető tisztán. A legkülönfélébb hangtani törvényeket vegyíti, így a mű ugyanúgy lehet arab vagy ázsiai, mint európai nyelvű, sőt, akár mesterséges nyelv is.
Benne lehet az örök élet titka

A Voynich-kéziratban nemcsak a kódolt nyelv az egyetlen feltörésre váró kemény dió, ott van még a szerzőség és eredet kérdése is. Ezzel kapcsolatban kész káosz uralkodik a szakirodalomban, legalább tíz különféle tudós, alkimista, író és utazó nevét előcitálták már. A kódtörők mindegyike más-más elmélettel állt elő, egyesek szerint a 13. századi ferences szerzetes, Roger Bacon a titokzatos szerző, de vannak, akik Edward Kelley önjelölt médiumot, a királyi orvos Jacobus Sinapiust, a titkosíró Raphael Mnisovskyt vagy az alkimista Cornelius Drebbelt sejtik a kézirat mögött.

Az is felmerült, hogy a könyv több ember műve, mivel egy amerikai tengerészeti kódfejtő két különböző dialektust különített el a szövegben. A legvadabb teóriák szerint a szerző önkívületi rohamban írta érthetetlen halandzsáját, sőt, vannak, akik a földönkívüliek művének tartják a könyvet.
Leo Levitov nyelvész például az egyik rajzban - mely csövek és kádak labirintusában fürdőző nőket ábrázol - a katarok ősi öngyilkossági rituáléját vélte felfedezni. Bizarr teóriájával csak önmagát sikerült meggyőznie.

Akárhogy is, a mű eredeti és tudatos munkának tűnik, amit - a feltételezések szerint - azért kódolt a szerzője ilyen műgonddal, hogy olvashatatlanná tegye alkimista feljegyzéseit, az örök élet receptjét és a bölcsek kövének előállítási módját.
Hamisítványnak is tartják

A kódtörés nehézsége természetesen felvetette annak lehetőségét is, hogy a kézirat csak egy ügyes hamisítvány. Ennek a hipotézisnek viszont ellentmond a mű szabályossága, ráadásul felveti a kérdést, hogy mégis miért alkotott volna meg bárki is egy bonyolult és időigényes módszert arra, hogy megírjon egy se füle-se farka szöveget. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a könyv az elkövetkező 500 évre is elég munkát ad a nyelvészeknek és kódtörőknek.
wordpress.com

  A mai kutatók öt részre osztották a kéziratot: Füvészkönyv, Csillagjóslás, Biológia, Gyógyszertan és Receptek. „A csalhatatlan középkori kódex jellege ellenére a Voynich-kézirat eredete, célja és tartalma továbbra is rejtélyes” – olvasható Marcelo Montemurro (Manchesteri Egyetem) és Damian Zanette (Centro Atómico Bariloche) közös, a Plos One tudományos folyóiratban megjelent tanulmányában.

Vándorló dolomittömbök

A Földön egyedülálló jelenség tapasztalható Észak-Amerikában, a Death Valley területén: egy kiszáradt tómeder teljesen sík felületén időnként vándorlásba kezdenek a dolomittömbök, hosszú nyomokat hagyva maguk után.

A forró, száraz Death Valley (Halál-völgy) Nemzeti Park számos látnivalója közül a legmisztikusabbak a kiszáradt tó egykori medrében megmagyarázhatatlan módon vándorló sziklatömbök. A4500 méterhosszúságú területet Racetrack Playa-nak, azaz Versenypálya-síkságnak is nevezik a különös kövek miatt, melyek 2-3 évente hosszú csíkot húzva maguk után elmozdulnak a helyükről.

A dolomittömbök a környező hegyekről töredeznek le. A legnagyobbak a 300 kilogrammos súlyt is meghaladják, s felületüktől függően egyenes vagy girbegurba vonalon csúsznak 20 km/h-s sebességgel több száz méteren keresztül. A nyomok 3-4 évig láthatóak.

Valójában még soha senki sem látta a köveket mozogni. Ezért azután számtalan, sokszor egészen abszurd magyarázat született a kövek mozgásának magyarázatára, a mágneses erőtől kezdve a földönkívüliek közreműködéséig és a rejtélyes energiamezőkig. Az első tudományos magyarázatkísérlet 1948-ból származik. Két amerikai geológus, Jim McAllister and Allen Agnew felvetette, hogy a köveket a szél mozgatja az időnként elárasztott és ilyenkor síkossá váló talajon. Elméletük azonban hamar megbukott. Egyrészt a sziklák mozgási iránya csak látszólag párhuzamos, alaposabban megvizsgálva egyáltalán nem felelnek meg a széliránynak. A másik, még nyomósabb ellenérv az volt, hogy kiszámították, a nagyobb kövek elmozdításához több száz (akár 500) kilométer/órás szélsebesség kellene, ami lehetetlen.
Ezután a jég vetődött fel, mint mozgató erő. Az 1970-es évek elején két geológus, Robert Sharp (Cal Tech) és Dwight Carey (UCLA) megpróbálta egyszer és mindenkorra eldönteni, vajon a jég és a szél együttes erejének köszönhető-e a kövek mozgása. Évente kétszer felkeresték a Racetrack-síkságot és gondosan nyomon követték 30 szikla mozgását. A köveknek még nevet is adtak, Karen, a legnagyobb sziklatömb 350 kilogrammos volt.
Cövekeket vertek a kövek köré, feltételezve, hogy ha a jégtakaró áll a mozgás hátterében, akkor a jég hozzáfagy a karókhoz, és így meggátolja a mozgásukat. Legnagyobb meglepetésükre azonban néhány kő így is arrébb mozdult. Ami azonban még inkább zavarba ejtő volt, hogy sosem látták mozogni a köveket.
Ennek ellenére továbbra is a jég hatása maradt a legfőbb jelölt a kövek mozgatására, és úgy tűnik, hogy most végre sikerült elfogadható bizonyítékot is találni erre, írja a Smithsonian Intézet blogja. Ralph Lorenz, a Johns Hopkins Egyetem bolygókutatója 2006 óta miniatűr időjárási állomások sorát állította fel a Dath Valleyben. Az időjárás ugyanis annyira szélsőséges, hogy alkalmas a Mars időjárási viszonyainak szimulálására. Figyelme azonban hamarosan a vándorló kövekre irányult.
Lorenz a szakirodalmat áttanulmányozva megtudta, hogy a jégnek a folyékony vízen való úszása segít elmozdítani a köveket az elárasztott sarki partvidékeken. Így munkatársaival arra a következtetésre jutott, hogy a Racetrack-síkságon vándorló kövek is hasonló elven mozognak. Olvadáskor a még jégbe fagyott köveket megemeli az alattuk kialakuló vízréteg, így úsznak a víz hátán, és a szél könnyedén arrébb fújja őket. Elméletét kis méretben le is tesztelte.
Vízzel töltött tálakba köveket tett úgy, hogy ne lepje el őket teljesen a víz, majd mélyhűtőben megfagyasztotta a vizet. A jégbe fagyott köveket ezután fejjel lefelé egy vizes tálba tette, amelynek aljára homokot szórt. A vízen lebegő, jégtáblába fagyott kövek enyhe fújás hatására is arrébb mozdultak, és a homokba érő részük a sivatagban megfigyeltekhez hasonló nyomokat húzott.
Úgy tűnik tehát, hogy megfejtették a vándorló kövek titkát. Sokan azonban továbbra is ragaszkodnak a rejtélyhez. Van Valkenburg parkőr elmondása szerint az emberek szeretik a misztikus dolgokat, és nem hajlandók elfogadni, hogy sokszor egészen kézenfekvő a magyarázat.

Forrás : The Explorer Word-a vándorló kövek
Origo: Nem a földönkivüliek mozgatják a vándorló köveket/

Ahol a Föld szíve dobban

Budapest és Esztergom között, a Visegrádi-hegység legmagasabb pontján, pontosabban mintegy 700 méterre a tengerszint felett található hazánk egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja, a Dobogókő, mely azonban korántsem csak vadregényes útvonalairól, csodás panorámájáról, illetve a környékén fellelhető meredek sziklafalakról és meseszép völgyekről híres. Az ősi tanok szerint ugyanis itt található a Föld szívcsakrája, így sokan az olyan neves energiaközpontokkal emlegetik együtt, mint a delphoi jósda vagy az angliai Stonehenge.

Nem véletlen tehát, hogy már Attila, a hun vezér is ezt a területet tartotta a Kárpát-medence legféltettebb kincsének, mint ahogy az sem, hogy a helyet a gyógyulásra és az archaikus tudás megszerzésére vágyó zarándokok ezrei keresik fel - többek között a kambodzsai és a laoszi, illetve maga a Dalai Láma is idelátogatott, sőt, a Bund-forrás mellett shaolin szerzetesek építettek maguknak falut.

A természetben sokféle erőhely van, amelyek különböző minőségűek és erősségűek. Általában az egyén érzékenysége dönti el, hogy ki, mit él át e pontokon. Saját erőhelyünket a természetben úgy találjuk meg, hogy megfigyeljük, hol érezzük magunkat nagyon jól, hol esik jól elidőzni, hol töltődik fel lelkünk, szellemünk és hol enyhülnek testi bajaink. Régi tapasztalat az is, hogy azokon a helyeken, ahova sokan járnak gyógyulást remélve, lágyabb, inkább az érzésekre, érzelmekre ható, finomabb energiák tapasztalhatók meg. A magasan fekvő, nehezen megközelíthető helyeken, ahová kevesen jutnak el, erősebb, tisztább, elsősorban a tudatra ható energiák működnek.

A nagy erőhelyekre a régi korok embere sokat látogatott, és az utóbbi néhány évben ismét erősebb az érdeklődés az emelkedettebb energiájú tájak iránt. Hiszen az agyonhajszolt, betegségekkel, küzdelmekkel teli hétköznapokban ezeken a helyeken nagyon jól érezhetjük magunkat, testünk friss, energikus, tudatunk tisztább, kedvünk jobb lesz.

Őseink alaposan megfigyelték környezetüket, és jelek alapján tájékozódtak arról, hol vannak ezek a nagy energiájú helyek – az ilyen tájékon például a növényzet dúsabb, egészségesebb, magasabb, az állatok nagyobbak, a vizek tisztábbak, a levegő lágyabb, az ott élő emberek békésebbek, nyugodtabbak voltak. Más esetekben csodás jelek utaltak a hely különlegességére. De elterjedt volt az a hit is, amely szerint a varázserejű állat egy egész nemzetet vezethet a csodálatos vidékre, ahogyan erre a magyar mondavilágban is akad példa.

Régen a templomokat is olyan helyekre építették, ahol a legnagyobb pozitív energiák összpontosultak, hogy a hívők a szentélyben emelkedettebb lelkiállapotba kerüljenek.

A mai kor embere elszakadt a természettől, most újra szeretne visszatalálni hozzá, s térképet vesz a kezébe, hogy tudja, hova menjen, ha szeretne némi energiával feltöltődni.

A pilisi energia rejtélye

Aradi Lajos
Ha ezoterikus körökben hazánk nagy erőhelyeiről beszélünk, mindig a Pilis kerül először szóba. Ennek okáról Aradi Lajos, Pilis-kutatót kérdeztem.

„Gyermekkorom óta rajongok az egyiptomi kultúráért, később nagy hatást tett rám az 1990-ben megjelent Orion rejtélye című könyv, melynek szerzője azt állította, hogy a gízai fennsíkon a három piramis az Orion csillagkép mintájára épült. Aztán nyolc év múlva, a nem létező véletlenek sorozatának köszönhetően kinyitottam a Pilis térképet, melynek középpontjában feltűnt három hegy – Árpádvár, Rám-hegy és Magashegy – amelyek ugyanúgy helyezkednek el, mint a piramisok. Kutatómunkába fogtam, műholdfotókat szereztem be, számításokat végeztem, még egyiptomi könyökben is mértem, végül hosszú idő eltelte után arra a következtetésre jutottam, hogy a Pilisben egyes területek elhelyezkedése, a közöttük lévő távolságok nemcsak a piramisokkal, hanem az Orion csillagképpel is hasonlóságot mutatnak. Ugyanis a három övcsillagon – az előbb említett, piramisokra emlékeztető három helyen – kívül megtaláltam még a Pilisben azt a négy pontot is, amely megadja az Orion csillagkép földi rajzolatát. Az erőközpont a Pilis közepén, úgymond a „szívében” található, a három hegytől körbevéve. A mellette lévő helységek – Klastrompuszta, Ráró-hegy, Lepencefürdő, Pilisszentlászló – szintén az Orion csillagainak helyzetének megfelelőek, és ezeket együtt vizsgálva, vonalakkal összekövetve pontosan azt kapjuk a Földön, ami az égbolton is látható. Feltételezhetően ez adja a helynek ezt a hallatlanul nagy erőt, hiszen itt az energiák olyan tobzódása jön létre, mint a világon nagyon kevés helyen másutt.”

Sok szakértő szerint az Orion csillagképre emlékeztető hét pont a Pilisben az emberi test hetes csakrarendszerének felel meg. Ezeken a pontokon állítólag olyan energiákat találunk, amelyek a különböző szerveinkhez kapcsolódnak, és megbetegedéseik itt hatékonyabban gyógyíthatók. Persze az erőhelyeken tett kirándulások, túrázások nem helyettesítik az orvosnál tett látogatást. Ez csak kiegészítheti az orvosi vagy természetgyógyászati kezelést, hiszen itt olyan energiatöltést kapunk, amely felgyorsítja a gyógyulási folyamatot.

Érdekes az a feltételezés, hogy a Föld és az emberi test között több párhuzam fedezhető fel. Igy a földön futó Szent György-vonalak figyelembe vételével egyes kutatók, meghatározták  a föld csakráit is. Ezek az energia központok pedig szakrális helynek tekinthetők..

A szanszkrit eredetű "csakra" szó magyar jelentése "kerék", A csakrák az ember érzékfeletti részeivel közös szervek, s minden testben sajátos feladatuk van. A csakrák erőközpontok, melyek harmonikus működésük esetén transzformátorokként alakítják át a szervezet és a kozmosz energiáit, s azokat így közvetítik egymás felé. A csakrák az ember fizikai szemmel láthatatlan, szellemi részeinek szervei. Csakrák ott keletkeznek, ahol bizonyos szellemi energiaáramlatok tartósan keresztezik egymást. Ezeket a csatornákat nadi-knak vagy meridiánoknak nevezik. melyek közvetítésével az energiaáramlás az étertesten belül zajlik. Ahogy a vérerek a vért szállítják, úgy áramlik ebben a finom hálózatban az energia.

A metszéspontokban találhatóak a csakrák melyek közül 7 főcsakrát tartanak számon.  A hét főcsakra a szivárvány hét színével közel megegyező rezgéstartományban működik. Lelki összhang hiányában rezgésszámuk megváltozik, s a csakrák vagy túlpörögnek, vagy lelassulnak, ezek a változások hatással vannak az étertestre, illetve azon keresztül a fizikai testre is, így idővel szervi panaszokat, betegségeket is előidézhetnek. A lelki zavarok megszűnésével a csakrák működése, a szervezet energiaellátása helyreáll, s életbe léphetnek az öngyógyító mechanizmusok.
A Föld 7 csakrája:

- Korona csakra: eredetileg Tibet
- Harmadik szem (homlok) csakra: Bermuda háromszög
- Torok csakra: India
- Szív csakra: Magyarország (Dobogókő)
- Köldök (gyomor vagy napfonat) csakra: Ausztrália (ez jelenleg nem működik)
- Szakrális (szex) csakra: Andok (jelenleg ez sem működik)
- Gyökércsakra: Jeruzsálem

Rovásjelek a Pilisben

A titokzatos Pilis hegység erődítményének egyik megmaradt falán egy rendkívül fontos rovás látható.

A rovás keletkezésének pontos idejét ugyan nem lehet megállapítani, de szinte biztos, hogy az a kereszténység elterjedése előtti időkre tehető.

A rávésett vonalak eltávolítása után a kövön, habár a megrongált jelek egy részét a természet pusztító ereje is megkoptatta, a boszniai kőlapon és a Beszterce völgyi szerencsekövön lévő, azzal szinte teljesen megegyező összerovás látható, „JÓ ŐS TEN ATYA” olvasattal.

 

Az ősvallási jelkép

Az egykori magyar királyi központban, a Pilisben lévő rovásos kő, az erdélyi és a délvidéki leletek azonos jelkészlete és olvasata azt valószínűsíti, hogy a Kárpát-medence területe már a kőkorszakban is egy egységet alkotott, népességének azonos szokásai voltak, ugyanazt a vallást gyakorolták, az Ős Tent, az Ős Ten Anyát és Atyát tisztelték

./Magyar  Paleoasztronautika Oldal/

 

 

Kigyó-halom /Serpent Mound/

"A Nagy Kígyó-halom talán a legrendkívülibb földmunka a nyugaton eddig felfedezettek között.."
/ E. G Squier és E. H Davis/



Az Egyesült Államokban a Nagy-tavak és a Mexikói-öböl közti területen százezernél is több mesterséges domb azaz mound található. A földdombok elsősorban az Ohio és a Mississippi folyók völgyeiben helyezkednek el. Vannak kúp alakúak, piramis formájúak, a legkülönösebbek mégis azok, melyek állatok alakját mintázzák: kígyót, sast, rókát, medvét, jávorantilopot, bivalyt, s esetenként embert.

Az Ohióban lévő Adams megyei Brush Creek fölött egy hatalmas szerpentin földmű kígyózik kanyarogva egy kiemelkedő hegygerinc meredek, erdős hegyoldalak és csupasz sziklák övezte csúcsa mentén. A Nagy Kígyó-halom egy letekeredő, és a földön hét széles hurokkal, valamint a farkán három lágyabb kunkorral továbbsikló kígyóra hasonlít. A földmű olyan hosszú, hogy csak a levegőből lehet teljesen áttekinteni. Az építkezés méretei arra utalnak, hogy az építők igen szervezettek és hatékonyak lehettek, mert bizonyára hatalmas közösségi erőfeszítést igényelt annak a sok ezer tonnányi földnek a valószínűleg kosaranként történő felhalmozása, melyből megépült a képmás. Befejezése sok száz ember sokéves munkáját vette igénybe.

Leginkább a perui Nazca-vonalakhoz lehetne hasonlítani ezeket, mert a körvonalaik szintén csak fentről, vagy valamilyen magaslatról rajzolódnak ki. Csak találgatások folynak, kik és miért építették.

Nem tudjuk, kik emelték ezt a monumentális földművet, de valószínűleg az Adena-kultúra (körülbelül Kr. e. 500 - Kr. u. 200) vagy a későbbi Ft. Ancient-kultúra műve. Bár magából a kígyóból nem került elő keltezhető műtárgy, de mindössze 122 méterre áll tőle egy biztosan az Adena-kultúrához kapcsolódó kúpos sírhalom. A halomépítés mind az Adena-, mind a későbbi Hopewell-kultúrára jellemző volt.
 Sajátos rejtély és az ősi mágia ereje sugárzik a 300 méternél hosszabb Kígyó-halomból.
  .

Ma sem tudni pontosan, miért készült a Kígyó, s azt sem, mit jelképezett. Némi támpontot a kozmológia és a mítoszok adnak. Az ókori görögöktől az ausztrál bennszülöttekig a világon minden nép mítoszaiban és vallásaiban kiemelkedő szerepe volt a kígyónak. Az indián legendákban a szarvaskígyó a víz termékenyítő erejét jelképezi, míg az aztékok hite szerint a Tollaskígyó nemcsak a Nap, hanem az eső és a vihar istene is. A Nagy Kígyó-mound talán a föld és a víz mindennél fontosabb egységét testesíti meg; hiszen e két őselem erejének köszönhetően csírázik ki a mag és újul meg a föld.

A Kígyó-halmot először Ephraim Squier újságíró és Edwin Davis orvos mérte fel 1846-ban. Pontos leírásokat készítettek a helyszínről, de az építők kilétét és a keletkezési időt nem tudták megállapítani. A fehér telepeseket valójában már az első találkozás óta zavarba hozták ezek a rejtélyes földhalmok. Sokat megbolygattak, és néhány belsejében a fehér csontok mellett gyönyörűen megmunkált arany- és ezüstékszereket, festett agyagedényeket találtak. Egy dologban mindenki véleménye azonos volt a titokzatos dombokkal kapcsolatban: nem hitték, hogy az általuk primitívnek tartott indiánok építették ezeket, hiszen a leletek és a mérnökien pontos kivitelezés fejlett kultúráról tanúskodott. Hamarosan legendák keltek szárnyra a keletkezésükkel kapcsolatban, egyesek szerint valamikor réges-régen egyiptomiak egy csoportja száműzetésre kényszerült, és Amerika partjaira sodródtak. Ide magukkal hozták kultúrájukat, és halottaiknak emelték a dombokat a piramisok mintájára. A másik változat szerint a vikingek tévedtek erre szokásos világfelfedező hajókázásaik során, és egy csoportjuknak annyira megtetszett a hely, hogy letelepedett, és elkezdték a moundok építését isteneik és halottaik tiszteletére. Az Újvilág első telepeseinek és az indiánok ádáz harcát ismerve nem csoda, hogy csupán a XIX. század vége óta elfogadott tény, hogy az ősi földdombok bizony az amerikai indiánoktól származnak. 

Sok tudós vallja, hogy a Nagy Kígyó-mound az adena nép századokat túlélő, legnagyobb munkája. Az adenák az Ohio folyó völgyében éltek, s azon törzsek közé tartoztak, akik a legkorábban termesztettek édeskukoricát Amerikában. Velük kapcsolatos ismereteink jórészt azokból a dombsírokból származnak, melyeket ezerszámra emeltek a Kr. e. 1. évezred második felében. A dombok belsejében négyszögletű sírkamrákat alakítottak ki a halottak és a velük együtt eltemetett használati tárgyak számára, amelyek ember és állat alakú kőpipák, absztrakt rajzok és állatfigurák díszítette kőtáblák és réztárgyak voltak. Az adena nép eredete mára a múlt ködébe veszett. 


Bármilyen szándékkal készült Ohio Nagy Kígyó-halma, tökéletes szépségű alkotás lett, és felejthetetlen emlékként marad meg az évente odalátogató sok ezer ember számára.

Forrás: LEGENDÁK FÖLDJÉN, Wikipedia