Katalin nap - november 25.

November vége.
Katalin nap.
Írj falevélre
Katalinnak.
Küldd el a széllel,
s ha megkapja,
hópihe térdel
az ablakba.
Isten éltesse
a Katát mind!
Teljen bélesre,
s nyárra megint.





Az er­dé­lyi nagy­asszony, Ár­va Beth­len Ka­ta

Árva Bethlen Kata, Bethlen Sámuel gróf leánya, Haller László gróf, majd Teleki József gróf neje, erdélyi írónő és mecénás.

 1700. november 25-én született Bonyhán.Anyja, Borsai Nagy Borbála 1717-ben a református hitben elmélyült leányát mostohafiához, Haller Lászlóhoz kényszerítette feleségül, aki 1719-ben meghalt. Beth­len Ka­ta pe­dig, akár egy gö­rög tra­gé­dia hõs­nõ­je, egy évig vir­rasz­tott a holt­test mel­lett.

  1722-ben férjhez ment gróf Teleki Józsefhez, akivel annak haláláig, 1732-ig éltek egyetértésben. Ezután nevezte magát Árva Bethlen Katának, mivel elvesztette két férjét, a két házasságból származó hat gyermeke közül négy meghalt, kettőt pedig erőszakkal elvettek tőle. . Egészségi állapota gyenge volt, és a csapások hatására betegségei súlyosbodtak. Egyik legfontosabb támasza a reformtus hitvalláson kívül, az írás volt. 1744-ben kezdte el önéletírását. A csonkán maradt kézirat halála után, 1762-ben jelent meg Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása címmel. Még életében megjelent imádságoskönyve, a Védelmező erős pais. Az irodalom mellett a református hit védelme és a magyar kultúra támogatása kötötte le minden energiáját. Olthévízi és nagyenyedi otthona valóságos szellemi központja volt az akkori Erdélynek. Mecénásként bőkezűen támogatta udvari papjait, köztük Bod Pétert, akit kisdiák korától iskoláztatott. Bőkezűen támogatta az erdélyi református kollégiumokat is, igen gazdag könyvtárát a nagyenyedi kollégiumra hagyta.

A nagy­asszony sír­ja a re­for­má­tus temp­lom tö­vé­ben ta­lál­ha­tó, ma­gá­nyos fák alatt, ma­gá­nyo­san. Ke­gye­let­tel gon­doz­zák.

"A hé­vi­zi ha­gyo­mány­ban Beth­len Ka­ta ne­ve el­sõ­sor­ban ké­zi­mun­kák ké­szí­tõ­je­ként ma­radt fenn, aki mû­he­lyé­ben var­ró­nõ­ket fog­lal­koz­ta­tott. Ezek se­lyem­re meg posz­tó­ra hí­mez­tek, a mun­kát õ irá­nyí­tot­ta, a ter­ve­ket, min­tá­kat ma­ga ké­szí­tet­te.
A két leg­gyö­nyö­rûbb ké­zi­mun­ka Fog­ara­son, a re­for­má­tus pa­ró­ki­án ta­lál­ha­tó. A tün­dök­lõ sár­ga se­lyem­abroszt Beth­len Ka­tá­nak és má­so­dik fér­jé­nek ki­varrt cí­me­re ural­ja, meg egy tar­ka tol­lú, szét­tárt szár­nyú an­gyal, kö­rü­löt­te fan­tasz­ti­kus vi­rá­gok, óri­ás­csi­gák, egy va­dász les­ál­lás­ban, kí­gyó, med­ve és egy in­di­án tal­pig fegy­ver­ben.
Azt tart­ják, hogy ezt vi­sel­te Beth­len Ka­ta az 1722-es es­kü­võn, s csak ké­sõbb lett az ün­ne­pi pa­lást­ból úr­asz­ta­lá­ra va­ló te­rí­tõ a bol­dog ese­mény em­lé­ké­re. A má­sik ugyan­ilyen min­tá­jú, de egy­sze­rûbb ab­rosz „jegy­szok­nya” volt, ame­lyet az el­jegy­zé­sen vi­sel­he­tett. A két da­rab va­ló­szí­nû­leg a szá­zad öt­ve­nes éve­i­ben ke­rül­he­tett Fog­aras­ra.

Árva Bethlen Kata táblája a református templom falában