Az idő az ember segítőtársa és ellenfele. Attól függ, hogy össze tud-e fogni vele vagy nem. Mivel azonban az idő olyan láthatatlan, mint a mesebeli szörnyek, ahhoz, hogy összefoghasson vele, az embernek előbb meg kellett találnia a módját annak, hogy láthatóvá tegye a maga számára. Az eszköz, mely erre szolgál: az óra.
Az idő mérésére szolgáló órát már az ókori ember
is ismerte. No persze nem a mechanikusat, hanem annak egyszerűbb
elődeit, a homok-, a nap-, és a vízórát.
Az óra elterjedésével az idő jelentése is megváltozott. Egy sor új
fogalom született, mint például az időbeosztás és a pontosság. Korábban,
időmérő eszköz híján a pontos időnek nem volt jelentősége. Az emberek a
mindennapi teendőiket a nap járásához igazították. Ez azt jelentette,
hogy napfelkeltekor keltek, napnyugtakor feküdtek, közte pedig a
dolgukat végezték. Az időt nem az óra szerint mérték, hanem a
felkeléshez, a lefekvéshez, az evéshez, a harangszóhoz, a jószágok
hazatereléséhez, vagy a gyertyagyújtáshoz kötötték.
Csaknem ezer esztendeje Ágoston,
bencés szerzetesnek az volt a dolga, hogy minden nap éjfél után háromkor
harangkongatással szólította a szerzetestársakat a reggeli imádságra.
De honnan tudjuk az idő állását éjnek idején? Akkoriban, hogyan tudja az
ember pontosan, hogy mennyi az idő éjnek idején? Ágoston szerzetes
egyszerűen mérte az időt: este elkezdte olvasni zsoltárait, és mikor egy
bizonyos részhez ért, már szaladt is megkondítani a harangot. De ez nem
pontos óra, mert nem olvasunk mindannyian ugyanolyan gyorsan, és ha az
ember fáradtabb, lassabban is olvas. Ez tehát nem bizonyult jó "órának".
Már
az ősidőktől a napot tartották fontos időmérési "eszköznek".
Régebben nem azt mondták, hogy délután háromkor stb, hanem
napnyugatkor, napkeltekor, szürkületkor, stb. A legegyszerűbb
megoldásnak mutatkozott "lelépni az időt". Vagy 2300 évvel
ezelőtt Aristophanes, a nagyhírű görög költő írt egy vígjátékot,
melyben pontosan leírja, hogy hogyan mérték az időt
akkoriban lépéssel. Praxagora, athéni asszony így szól urához,
Blepiroszhoz: "Amikor az árnyék tíz lépés hosszú lesz, kend be
magad illatos kenőccsel, és gyere vacsorázni!". Bizonyos, hogy
a házaspár házától nem nagyon messze állt egy kőoszlop,
vagy egy emlékszobor. Ha süt a nap, árnyékot vet. Ha a járókelők
tudni akarták az időt, akkor nem kellett mást tenniük, mint
lemérni az oszlop árnyékát. Ez reggel hosszabb volt, délben
megrövidült, majd este megint meghosszabbodott
Vándorbot, mint óra
. . Ha hosszú útra indultak, a fakírok egy igen egyszerű
botot vittek magukkal. . Ez a bot abban különbözött a többi
sétabottól, hogy nem henger alakú volt, hanem nyolcszögletes. A
botnak minden élén egy lyukat fúrtak, ebbe a lyukba kis pálcikát
dugtak.amikor a fakír meg akarta tudni a pontos időt,
egy madzagra akasztotta a botját, és ez az árnyék mutatta a
pontos időt. Az árnyék hosszát mindig újra, és újra kellett
lemérni, mert a pálcára, illetve a pálca végeire vonások voltak
vésve, az órának megfelelően. Csak le kellett olvasni. A sok
beosztást azért csinálták, mert az év különböző
szakaszaiban a nap útja látszólag más, és más. Emiatt faragták a botot szögletesre.
Babilonban
már 2500 évvel ezelőtt használták a vízórákat. A vizet hosszú
üvegedénybe öntötték, melynek alján lyukat fúrtak. Külön erre a célra
rendeletek egy embert, akinek az volt a dolga, hogy mindig, amikor
kifogyott a víz, nagy kiáltással jelezze, hogy ennyi, és ennyi idő telt
el, és egyúttal újratöltse a vizet. Ezt a műveletet naponta hatszor
ismételték meg. A víziórákkal nagyon sok baj volt. Az az előnyük azonban
mégis megvolt, hogy éjjel-nappal mutatták az időt.
Egyiptomban,
a Nílus egyik szigetén állt Ozirisz temploma a templom közepén 360
olyan edény sorakozott, amelyek fenekén nyílás volt. Minden edény
mellett állt egy-egy pap. Sorban, minden nap, egy másik pap töltötte meg
az edényét tejjel. Egy tejmennyiség pontosan huszonnégy óra alatt
csorgott le. A következő pap második nap töltötte meg az edényét tejjel.
Minden papra egy év alatt egyszer került sor.
A görög, és római bírák óra nélkül nem tudták volna
feladatukat megfelelően teljesíteni: hogy a per tárgyalása ne nyúljon
túl hosszúra, vízórákkal mérték a "beszédidőt" a vízórát görögül
klepsydrának nevezték.
Így hívták az időmértéket is, mely negyed óráig tartott. A szónoknak a
beszédét, aki a népgyűlésen már öt órán keresztül beszélt, így
szakították félbe: "Ha te ennyit tudsz beszélni, hány klepsydrát tudsz
hallgatni?" Legtöbbször a szónok nem tudott mit mondani erre a csípős
kérdésre, és általános derültség közepette piros orcával magyarázta,
hogy tud ő hallgatni is… és leült…
Sok híres és nevezetes órája van a világnak, messze földre ellátszó tornyokban hatalmas órák mutatják az időt, múzeumok üvegszekrényeiben csodálatos arany- és ezüstcirádás órák ingája leng, búgó hangon pendülnek a csendben.
Nem ment feledésbe az a nevezetes óra sem, melyet Harun-al-Rasid kalifa, az arabok nagynevű fejedelme küldött ajándékba Nagy Károlynak, a frankok császárának. Harun-al-Rasid olyan híres fejedelem volt, hogy alakja köré a hagyomány legendákat szőtt, még az Ezeregyéjszaka meséiben is ő az egyik főszereplő.
A két uralkodó többször küldött egymáshoz barátságból díszes követséget. Egyik ilyen követség hozta keletről a frankok udvarába Harun-al-Rasid ajándékát. Akkor még nagyon ritka kincs volt az óra.
A szóban forgó elmés szerkezet vízióra volt, vagyis a tartályában lévő víz lefolyás közben mozgatta a kerekeket, azok mozgása pedig mutatta az elmúló időt. Bronzból készült és fémtálba hulló golyókkal jelzett minden órát. Déli jelzéskor pedig a várkastélyt ábrázoló órán levő kapuk megnyíltak és lovas figurák jelentek meg. Nagy Károly császárnak és környezetének bizonyára sok öröme telt az elmés szerkezet szemlélésében.
| /Forrás: Időmérés,órák története,net/ |
|
|
Egy óra
kereskedőnél vagy egy óra reklámban az analóg órák általában 10 óra 10
percnél állnak vagy egy nagyon közeli időponthoz. 
