A magyar szabadság gyásznapja 1849.október 6.

Az Európa tavaszának nevezett 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc bukását követő megtorlás első felvonása 1849. október 6-án zajlott le Aradon, a 13 hős tábornok kivégzésével. A véres megtorlás és bosszú kigondolója és végrehajtója Haynau osztrák hadvezér, akit 1847-ben temesvári hadtestparancsnokként nyugdíjaztak.

1848 tavaszán a forradalmak elleni fegyveres harcra önként jelentkezett. Itáliában harcolt, és kegyetlenségei miatt bresciai hiénának nevezték. Budavár visszafoglalása után nevezték ki a magyarországi osztrák haderők főparancsnokává. Amíg nem kezdődött el a cári intervenció nemigen ért el sikereket. Miután a szabadságharc erőit lekötötte az orosz hadsereggel folytatott harc, neki is sikerült győznie Perednél, Győrnél, Komáromnál és Temesvárnál.

Haynau levele
A világosi fegyverletétel után, 1849. augusztus 24-én Haynau így írt barátjának: „... A 15 lázadó vezér, 2500 tiszt, valamint számos képviselő, aki az oroszoknál keresett menedéket, holnap itt lesz. Eleinte senkit sem akartak kiadni nekem. Paskievics mindannyiuknak amnesztiát követelt. Kereken megtagadtam. Csak a legénységnek adtam meg, őrmestertől lefele. A vezérekre, képviselőkre és tisztekre vonatkozólag magamnak tartottam fenn a további rendelkezés jogát. Ez annyit jelent, hogy a vezéreket felköttettem, az ellenségnél szolgálatot vállalt osztrák tiszteket agyonlövettem.
Az újságírók mind nekem fognak esni, kivált a derék angolok. Nem bánom, a meggyőződésem tiszta, csak igazságot szolgáltatok (...) meggyőződésem és kötelességem szerint járok el.
Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon – ha kell, a fejemmel szavatolok érte – mert gyökerestől irtom ki a gazt.”

Igaza volt, ezután még 107 esztendőnek kellett eltelnie...

Miért október 6-án?

Ferenc József anyja, Zsófia főhercegnő a magyar szabadságharc legádázabb gyűlölője volt. Az ő köréhez tartozott Latour gróf hadügyminiszter, akivel a feldühödött bécsi nép 1848. október 6-án végzett. Egy évvel később, Haynau gondos számítással időzítette erre a napra a szabadságharc tábornokainak és magának Batthyány miniszterelnöknek a kivégzését.

Előző nap, október 5-én az aradi várparancsnok utasítására küldött járta végig a várost. Papokat, lelkészeket kerestek, akik a halálra ítélteket utolsó útjukra elkísérik. Az aradi várban egyetlen káplán volt csak, a várostól pedig Baló Béni aradi református lelkész és négy minorita-rendi szerzetes válaszolt a felhívásra. Még aznap délután felkeresték a tábornokokat, hogy aztán másnap hajnalban utolsó útjukra kísérhessék őket.

Baló Béni Leiningenhez ment be először, és úgy érezte, összeroppan, nem lesz elég ereje a feladatát ellátni. Leiningen ekkor hozzálépett, és férfias erővel kezet szorított vele. Ahogy a lelkész később leírja „szemeinek sugárzása, szellemi fennsége erősítőleg hatott rám”. Baló Béni járt Dessewffy Arisztidnél is, akit álmából ébresztett fel. „Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni” – mondta a papnak.

Aulich Lajos két gyertya fényénél Horatiust olvasgatott, Török Ignác pedig egy könyvet a várerődítésről. Láhner fuvolán játszott, a többiek levelet írtak, gondolatban családjuknál időztek.

A kivégzés napja
Azon a reggelen a városban volt ébresztő. Howinger tábornok, a várparancsnok riadókészültséget rendelt el. A bástyákon égő kanóccal álltak ágyúik mellett a tüzérek

Az öt pap hajnali két órakor újra visszatért az elítéltekhez. Sujánszki György minorita szerzetes pap leírásából ismert, hogy „a tábornokok mind virrasztottak, szeretteiktől vettek búcsút gondolatban. Majd a legszükségesebb rendelkezéseket megtéve példás buzgósággal meggyóntak és megáldoztak ... Majd tompa moraj között megérkezett a kísérő sereg. Amikor az elítélteket összeterelték, hogy megindulhasson a gyászmenet, Poeltenberg végignézett társain, és ezt mondta: „Szép kis deputáció megy ma az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje”.

„Látni akarom gyilkosaimat!”
Először a golyó általi kivégzéseket hajtották végre. A „kegyelemből” golyó általi halálra ítélt 4 főtiszt – miután a kivégzés helyére kísérték őket – kezet fogott egymással. Néhány lépésnyi távolságra sorba állították őket a fal mellett, kezeiket megkötözték. Lázár, Dessewffy és Schweidel szemét bekötötték, de Kis Ernő megrázta a fejét, mondván: „Vigye innen azt a piszkos rongyot! Látni akarom gyilkosaimat!” Az elítéltek féltérdre ereszkedtek, majd mindegyikük elé három-három katona sorakozott fel, alig kétlépésnyi távolságra. Ilyen közelről lehetetlen hibázni. A fegyverek eldördültek, hárman azonnal holtan előrebuktak, de Kiss Ernő mozdulatlanul térdelve maradt, mert csak a vállát fúrta keresztül egy golyó. Az őrnagy intésére egy katona Kiss Ernőhöz ugrott, és közvetlen közelről agyonlőtte. A kísérő papok annyira meg voltak rémülve, hogy nem bánták volna, ha őket is agyonlövik.

Végrehajtva a négy tábornok véres ítéletét, a bitófára ítélt kilenc tábornokot fogta közre ugyanaz a kíséret. Ők bátor lélekkel és látható nyugodtsággal indultak utolsó útjukra. Mikor elérkeztek a térségre, ahol a kilenc bitófa állt, az ítéletet még egyszer felolvasták, és megkezdődött a borzalmas gyilkolás.

„Éljen a haza”
Poeltenberg Ernő egypercnyi halasztást kért. Odament Damjanichhoz, megölelte, megcsókolta, majd a többiekhez is, akiktől hasonlóan búcsúzott. Elsőnek akasztották fel. Azután sorba következett Török Ignác, Lahner György, Knézits Károly, aki hangosan imádkozott, míg nemes lelke el nem hagyta. Nagysándor József azt mondta a bakónak: Hodie mihi, cras tibi! (Ma nekem, holnap neked!) majd fönnhangon kiáltotta: Éljen a haza!

Leiningen-Westerburg Károly utolsó szavával cáfolta a vádat, hogy fogoly tiszteket gyilkolt volna meg, Aulich Lajos szó nélkül fogadta a halált. Damjanich, miután hét bajtársa halálát végignézte, nyolcadikként került sorra, s keserűen megjegyezte: „Azt gondoltam, hogy utolsó leszek, ki mindig első voltam a csatában.” Ő is Éljen a haza szavakkal adta ki nagy lelkét.

Utoljára Vécsey Károly gróf következett. Nem volt már kitől elbúcsúznia, hát odament egykori ellenfeléhez, Damjanich teteméhez, térdre hullott előtte, s megcsókolta annak lecsüngő hideg kezét. Ekkor már hangos zokogás hallatszott a katonák soraiból is.

Egy magyar gróf fejezte itt ki hódolatát egy szerb parasztgyerek emberi nagysága felett...

A felakasztott áldozatok feje – érthető módon – lehajolt, vagy oldalra billent. Damjaniché egyenesen maradt. Ő a szó teljes értelmében büszkén, nyakát egyenesen tartva nézett fölfelé...

1848. október 6-án este a kivégzetteket a parancs szerint jeltelen sírban hantolták el. Nem fordították őket arccal lefelé! A hatalomnak ehhez a félelemből fakadó embertelen gesztusához még el kellett telnie 110 esztendőnek...

/Kupán Árpád
Erdély Online/






 Leiningen-Westerburg Károly, Damjanich Lajos, Török Ignác, Aulich Lajos, Vécsey Károly Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Nagy-Sándor József, Knézich Károly, Schweidel József , Kiss Ernő, Lahner György, Poeltenberg Jenő

A kivégzés előtt elhangzott utolsó mondatok:

Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Damjanich János: Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok.Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.

Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.

Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.

Poeltenberg Ernő: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.

Asszonyok a magyar szabadságharcban

1. Zichy Antónia

Amikor Batthyány Lajos úgy döntött, hogy a reformpolitikai életben a helye, hazafias neveltetésű felesége, Antónia minden olyan eszközt megragadott férje támogatására, ami akkoriban egy tisztességes úrinőnek rendelkezésére állt. Rendszeresen tartott ebédeket, estélyeket és bálokat, ahol a politikai élet kulcsembereit látta vendégül. Elbűvölő társaságával, okos gondolataival még azokat is meggyőzte a reformok szükségességéről, akik amúgy maradi gondolkodásúak voltak. A grófnő adományaival és a politikai tanácskozásokon való részvételével is sokat segített férjének. Magyaros öltözékében, a magyar termékek iránti elkötelezettségével fontos példakép volt a többi asszony számára. Amikor Batthyányt börtönbe vetették, mindent megtett, hogy kiszabadítsa, de nem ért el eredményt. Miután Batthyányt kötél általi halálra ítélték, a grófnő az utolsó engedélyezett látogatás alkalmával egy cipóban tőrt csempészett be a börtönbe, amivel Batthyány megsebesítette a nyakát. Sebei miatt az ítéletet golyó általi halálra módosították. Az asszony férje halála után elhagyta az országot, egy Párizs melletti faluba költözött, és passzív megfigyelőként végleg kivonta magát a magyar politikai életből. Élete végéig gyászruhát viselt, és halála után - ahogy elrendelte - a férje búcsúlevelével a keblén temették el.

2. Teleki Blanka

Bár az erdélyi születésű nemesi lány festészetet és szobrászatot tanult, de sorsának alakulásában nagy szerepet játszott nagynénje, Brunszvik Teréz, aki az első magyarországi óvodát alapította. Hatására Teleki Blanka is a nőnevelést választotta hivatásául, és független nőként leánynevelő intézetet nyitott, aminek a falai között hazafias nevelést folytatott a szabadságharc ideje alatt is. Nyíltan a nők szellemi műveltségének fejlesztése mellett kardoskodott, és vitairataiban a politikai eseményeket is bírálta. 1848 végén végül menekülnie kellett. Szatmár megyei birtokán telepedett le, ahol politikai menekülteket bújtatott, és szellemileg és anyagilag is tovább támogatta a szabadságharc eszmeiségét. Miután a rendőrség 1851-ben leleplezte, tíz év várbörtönre ítélték. Rettenetes időszak következett: először a kufsteini "császártoronyba" zárták, ami az egyik legszigorúbb büntetésnek számított akkoriban. Később Ljubljanába szállították, ahol cellájában sosem volt 10 foknál melegebb. A megrendült egészségű grófnő 1857-ben amnesztiát kapott, és alig négy évvel később elhunyt. Utolsó mondatából egy szót lehetett tisztán kivenni: "Magyarország".

3. Kossuth Zsuzsanna

Több ezer férfi köszönhet nagyon sokat Kossuth Lajos legfiatalabb húgának, Kossuth Zsuzsannának, aki fiatal özvegyként minden energiáját a betegek, sebesültek megsegítésére fordította az 1848-49-es szabadságharcban. Felhívást intézett az arisztokrata asszonyokhoz, hogy adjanak elég kötszert és vásznat, ő maga pedig kórházról kórházra járt az országban. 1849-ben bátyja - akinek egyébként lelki társa és fő bizalmasa volt - a magyar honvéd csapatok országos főápolónőjévé nevezte ki. Közreműködésével több mint hetven gyógyintézetben ápolták - a kor viszonyaihoz képest sokkal korszerűbb körülmények között - a sebesülteket a szabadságharc ideje alatt. A fegyverletétel után Kossuth Zsuzsanna anyjával és gyermekeivel menekülni kényszerült. Útközben elveszítette másfél éves kisfiát, először orosz, majd osztrák fogságba esett. Tárgyalásán egykori hadifogoly tisztek tanúskodtak mellette, azt állították, hogy a honvédekhez hasonló bánásmódban részesültek a szabadságharc ideje alatt, ezért szabadon engedték. Később azt remélte, sikerül bátyját visszahozni a külföldi emigrációból. Miután szervezkedéseit leleplezték, kitoloncolták az országból, egy ideig Brüsszelben élt, majd New Yorkba emigrált, ahol újra kiújult tüdőbetegsége, amely már a szabadságharc alatt is kínozta. 37 évesen hunyt el.

A pákozdi győzelem

 1848.szeptember 29-én  a magyar honvédsereg Pákozdnál megállította Josip Jellacic császári altábornagy, horvát bán csapatait.

A pákozdi csa­ta az 1848-49. évi for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc fi­a­tal had­se­reg­ének el­ső győ­zel­mét hoz­ta a már­ci­u­si for­ra­da­lom vív­má­nyai el­len fel­lé­pő, Habs­burg bi­ro­dal­mi ér­de­ke­ket vé­dő Jel­la­sics al­tá­bor­nagy se­re­ge fe­lett. A győ­ze­lem olyan tör­té­nel­mi idő­szak­ban kö­vet­ke­zett be, ak­kor bi­zo­nyí­tot­ta a hon­véd­ség harc­ké­pes­sé­gét, ami­kor a for­ra­da­lom lét­ér­de­kei fo­rog­tak koc­kán. A hon­véd­se­reg szer­ve­zé­sé­ben és fel­ál­lí­tá­sá­ban Bat­thyá­ny La­jos, el­ső fe­le­lős ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök kulcs­fon­tos­sá­gú sze­re­pet vál­lalt. A pá­koz­di győ­ze­lem el­ső­sor­ban er­köl­csi és po­li­ti­kai si­ker volt, amely a sza­bad­ság­harc egész győ­zel­mes idő­sza­ká­ban erőt adott a to­váb­bi küz­de­lem­re.