Móra Ferenc: REGE A CSODASZARVASRÓL

Ahogy a madár száll ágról ágra, úgy száll szájról szájra a magyarok származásának mondája. Az apa elmeséli fiának, az később az ő fiának. Egyszer majd ti is elmesélitek utódaitoknak, honnan jöttünk, hogyan kerültünk ide ebbe a szép országba.

Hol volt, hol nem volt, messze napkelet felé volt egyszer egy híres-nevezetes fejedelem, akit Nimródnak hívtak. Száz gulyása, ezer csikósa, tömérdek nyája, ménese volt ennek a fejedelemnek. De ő nem azokra volt büszke, hanem két fiára. Hunornak hívták az öregebbiket, Magyarnak a fiatalabbikat. Egyformán derék, jó növésű legény volt mind a kettő. Sas a szemük, villám a kezük.Nagy vadászember volt Nimród, s akármerre űzte-kergette a vadat, mindenfelé elkísérte a két fia.Mondta is neki a felesége, Enéh királynő: - Nem jó vége lesz annak, uram királyom, ha te úgy rákapatod a gyerekeket a vadászatra.- Ahogy az isten akarja - felelt mosolyogva az öreg fejedelem. - Én már csak annak örülök, hogy nem kell már azokat félteni a vadállattól se, mert azzal is elbánnak.Később a fiúk apjuk nélkül is elmentek vadászni.Egyszer éppen apjuk országának a határán vadászgattak kíséretükkel. Ötven deli levente kísérte Hunort, ötven nyalka legény Magyart. Sok madarat halomra nyilaztak, dárdájuk számtalan vadat leterített.A két testvér már éppen hazafelé készülődött, mikor hirtelen egy gímszarvas bukkant fel előttük. De olyan ám, amilyent még sohase láttak. Fehér a szőre, mint a hó, ragyog a szeme, mint a gyémánt, ágas-bogas két szarva pedig egymásba fonódva olyan, mint a koszorú.- Ezt már csak nem hagyjuk itt! - kiáltott Hunor, lovára pattanva.- Legjobb volna elevenen elfogni, és hazavinni édesanyánknak! - Azzal felszökött paripájára Magyar is. Hajrá, száz vitézükkel utána a csodaszarvasnak! Árkon-bokron keresztül, hegyről le, hegyre fel, sűrűből tisztásra, mezőről berekbe.Reggeltől napszállatig nyomában voltak, de csak nem érték el a szarvast. Mikor már úgy volt, hogy mindjárt elfogják, nagyot szökkent a gyönyörű állat, s egy locsogós, mocsaras ingoványban végképp elveszett a szemük elől.A daliák egymásra néztek.- Szeretném tudni, bátyám, hová kerültünk - szólalt meg Magyar.Körülnéztek, s csudaszép tájékot láttak maguk körül. Selyem a füve a legelőknek, mézes a gyümölcse a fáknak, az erdőben seregestül az őz, nyüzsög a folyóban a hal.- Hej, öcsém, szeretnék én itt sátrat verni! - sóhajtott Hunor.- De megszakadna apánk, anyánk szíve, ha többé nem látnának bennünket - felelte Magyar.- De látnak ám! - fordította hazafelé Hunor a lova fejét. - Szüleinkhez hazatérünk, szándékunkra áldást kérünk!Haza is ment a két testvér az öregekhez. Nimród fejedelem helyben is hagyta szándékukat, csak Enéh királyné sopánkodott:- Jaj, édes gyerekeim, mi lesz belőletek azon a vadon helyen? Ki főz nektek ebédet, ki mossa ki gyolcsruhátokat?- Majd csak ád az isten arra is valakit - bíztatta az öreg fejedelem a feleségét. Csakugyan adott is. Mire a fejedelem fiai a száz vitézzel visszatértek a szigetre, már messziről vidám muzsikaszó és ének fogadta őket. Egy szomszéd fejedelemnek, Dul királynak a két lánya mulatott, mind a kettő ötven-ötven lánypajtásával. Táncoltak, bújócskáztak, libegtek-lebegtek a holdfényben, mint liliomvirágok a szélben.Hunor és Magyar összenéztek a vitézekkel.- No, fiúk, lesz már, aki főzzön, mosson ránk! Ebből lesz csak nagy lakodalom!Úgy is lett! Közibük vágtattak, minden legény a nyergébe kapott egy lányt, és azt mondta neki:- Én az urad leszek, te a feleségem. Ásó-kapa válasszon el bennünket egymástól.Hunornak és Magyarnak a két királylány jutott. A helyet pedig megfelezték egymással. Napnyugati fele jutott Hunor népének, s azok voltak a hunok. A keleti fele jutott Magyar leventének, s ezeknek utódjait nevezték magyaroknak. Az országot Szittyaországnak. Ez a szép monda pedig szálljon tovább is szájról szájra.

Móra Ferenc: KINCSKERESŐ KISKÖDMÖN

1934. 02. 08.-n halt meg Móra Ferenc.

1934-ben a kor legnagyobb prózaírói - Móricz Zsigmond és Tamási Áron szóltak arról a nagy veszteségről, ami Móra Ferenc halálával a magyar irodalmat érte.

Móricz először Móra portréját, emberi külsejét idézte. Aztán méltatta Móra egyik nagy értékét, jellegzetes humorát. “…Humorának titka az volt - írja Móricz -, hogy a legfájóbb, a legkényelmetlenebb érzéseket vidám szavakba csomagolva tálalta ki … Angyali dolgokat tudott mondani hivatalából s politikai, társadalmi és emberi bántalmainak mélységéből. Gyöngyöket szólott, és csiszolt drágaköveket hullatott… Elment, és vele eltűnt a magyar irodalomból egy eredeti, sajátlagos, meghatóan őszinte s megilletően ragyogó magyar szín.”

Tamási Áron arról vallott, hogy Móra halálával a magyar újságírás lett a legnagyobb vesztes. “Sokan, sőt sergen olvastuk ezeket az ünnepi cikkeket - írja Tamási -, s nekem ilyenkor mindig úgy tetszett, hogy virágos alföldi mezőkön fekszem, s a fejem fölött megjelenik szűrbe öltözve, fején a derű kalapjával, kezében az igazság botjával és a lábán a mese csizmáival Móra Ferenc.”

Móra Ferenc gyermekkorában a faluszéli szegény gyermekek sorsát viselte. Egyetlen igazi játéka volt: az olcsó körtemuzsika; a többit maga alkotta sárból, agyagból, pipacsból, bogáncsból.

A kenyérkereső munkával is korán megismerkedett. “Akkora lehettem, mint most az unokám, csakhogy én már olyan idős koromban komoly tényezője voltam a Daru utca gazdasági életének.

Móra Ferencet írni-olvasni az édesanyja tanította meg. Télen kis lakásuk ablaka volt a tábla, az édesanyja gyűrűsujja rajta a palavessző. Középiskolai tanulmányait a kiskunfélegyházi gimnáziumban végezte, ahol jelesre érettségizett. Ekkor jelennek meg első írásai is. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte földrajz és természetrajz szakon. Egy évig Felsőlövőn tanítóskodik, majd 1902 tavaszától a Szegedi Napló munkatársa lett. Ez a város vált szellemi otthonává, írói pályája teljesen összeforr Szegeddel.

Kicskereső kisködmön

“A szeretet az élet!”

Ezt megtanulni nem kis feladat, főleg Gergő számára. A kisfiú és szülei nagy szegénységben élnek egy malomházban. A szülők odaadással, bölcsességgel és nagy-nagy szeretettel nevelik gyermeküket. De hát milyen egy gyermeki lélek? Szerintem, ezt mind tudjuk a legjobban. Gergő mindig álmodozik, terveket sző, és szeretne olyan gazdag lenni, mint a vele egykorú és egy társaságban lévő gyerekek. Mindent odaadna azért, hogy szép ruhákban járhasson, főként egy csizmáért, amelyet a bíró fia húz a lábára nap mint nap. És láss csodát, Gergő megkapja vágyai tárgyát, a csizmát. Aztán szép lassan rá kell jönnie, hogy ez sem teszi boldoggá, hiszen a csizmában nem lehet sem járni, sem pedig kapálni. Pedig a fiú számára a boldogság keresés mellett fontos a munka szeretete is, hiszen az erőt és önbizalmat ad az embernek. Mégis valahogy Gergőn elhatalmasodik a gazdagság iránti vágy, amiből nem akar engedni. Erre a helyzetre pedig nincs más megoldás csak és kizárólag a mesék világa. Azt gondolja, hogy: “Ki ma szegény, holnap gazdag lehet!” Talán így van, talán nem. Mindenesetre az édesapa megpróbál kedvében járni a fiának és egy ködmönt ajándékoz neki, amelyben egy tündér lakozik. A kiskabátot a szülők féltő gonddal és szeretettel készítették, hátha majd ez valamelyest enyhít a fiú gazdaság iránti vágyán.

Gergő türelmetlenül várja már, hogy elkészüljön a nagy mű, és persze mindjárt egy álmot is kapcsol hozzá. Azt képzeli, hogy a ködmön őt kincses nagyúrrá fogja tenni. Épp hogy elkészül a ruhadarab, amikor a fiú édesapja elhalálozik, de a szívében lakozó tündér tovább él a ködmönben és végigkíséri Gergő további életét, amely eléggé nehézkesnek ígérkezik. Szép lassan rájön, hogy a vagyonos emberektől sok jót nem várhat, mert azoknak a szíve üres és nincs benne semmi emberi érzés. Felismeri, hogy vannak jó és rossz emberek, és a ködmön is csak akkor simul jól az emberhez, ha jót cselekszik, emberségesen viselkedik. Így aztán, ha bűnt követ el, a kabát szorítani kezd, és már egyáltalán nem kényelmes viselet. Az élet nagy igazsága kezd Gergő számára is egyértelművé válni, miszerint a tündér nem is az ő ködmönében lakozik, hanem az emberek szívében. Segítségével valódi kincsre lel, megtalálja önmagát és a saját lelkéhez vezető utat.
/olvasónapló/

1879. július 19-én Kiskunfélegyházán született Móra Ferenc, író, újságíró, múzeológus.

 

  Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót. Ha az irodalmi érték a szeretetreméltóság - márpedig ez is irodalmi érték lehet -, akkor Móra Ferenc helye a legelsők között van. És talán nincs is még egy író, akinél annyira elválaszthatatlan egységben jelenik meg a derűs szelídség és a meg nem alkuvó, kemény férfiasság. És amúgy egész mellékesen, alighanem ő a legnagyobb magyar ifjúsági író. És ez önmagában sem kevés. De Móra ennél sokkal több.

A szegénységből érkezett, egy örökösen pénzgondokkal küzdő kiskunfélegyházai szűcs fia volt. Nehéz körülmények közt tanult, de sokat tanult, mert kisgyermek korától művelt ember akart lenni. Ehhez a családban jó hagyományok adódtak. A szegény szülők lelkesedtek negyvennyolc emlékéért, Kossuthért, Petőfi költeményeiért. Volt Mórának egy tizenöt évvel idősebb bátyja, Móra István, aki tanítónak ment, de közben költő, néprajztudós volt, akinek verseit és cikkeit szívesen hozták a szegedi újságok; még színdarabot is írt serdülő leányok számára, amelyet bemutattak. Tehát ha nem is volt igazán híres költő, az alföldi városokban ismert és tisztelt irodalmi embernek számított. Ő biztatta és a korai években segítette hamar tehetségesnek bizonyuló öccsét.

 

   Gyermekkorában a faluszéli szegény gyermekek sorsát viselte. Egyetlen igazi játéka volt: az olcsó körtemuzsika; a többit maga alkotta sárból, agyagból, pipacsból, bogáncsból.

A kenyérkereső munkával is korán megismerkedett. “Akkora lehettem, mint most az unokám, csakhogy én már olyan idős koromban komoly tényezője voltam a Daru utca gazdasági életének.

Móra Ferencet írni-olvasni az édesanyja tanította meg. Télen kis lakásuk ablaka volt a tábla, az édesanyja gyűrűsujja rajta a palavessző. Középiskolai tanulmányait a kiskunfélegyházi gimnáziumban végezte, ahol jelesre érettségizett. Ekkor jelennek meg első írásai is. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte földrajz és természetrajz szakon. Egy évig Felsőlövőn tanítóskodik, majd 1902 tavaszától a Szegedi Napló munkatársa lett. Ez a város vált szellemi otthonává, írói pályája teljesen összeforr Szegeddel.

Kicskereső kisködmön

“A szeretet az élet!”

Ezt megtanulni nem kis feladat, főleg Gergő számára. A kisfiú és szülei nagy szegénységben élnek egy malomházban. A szülők odaadással, bölcsességgel és nagy-nagy szeretettel nevelik gyermeküket. De hát milyen egy gyermeki lélek? Szerintem, ezt mind tudjuk a legjobban. Gergő mindig álmodozik, terveket sző, és szeretne olyan gazdag lenni, mint a vele egykorú és egy társaságban lévő gyerekek. Mindent odaadna azért, hogy szép ruhákban járhasson, főként egy csizmáért, amelyet a bíró fia húz a lábára nap mint nap. És láss csodát, Gergő megkapja vágyai tárgyát, a csizmát. Aztán szép lassan rá kell jönnie, hogy ez sem teszi boldoggá, hiszen a csizmában nem lehet sem járni, sem pedig kapálni. Pedig a fiú számára a boldogság keresés mellett fontos a munka szeretete is, hiszen az erőt és önbizalmat ad az embernek. Mégis valahogy Gergőn elhatalmasodik a gazdagság iránti vágy, amiből nem akar engedni. Erre a helyzetre pedig nincs más megoldás csak és kizárólag a mesék világa. Azt gondolja, hogy: “Ki ma szegény, holnap gazdag lehet!” Talán így van, talán nem. Mindenesetre az édesapa megpróbál kedvében járni a fiának és egy ködmönt ajándékoz neki, amelyben egy tündér lakozik. A kiskabátot a szülők féltő gonddal és szeretettel készítették, hátha majd ez valamelyest enyhít a fiú gazdaság iránti vágyán.

Gergő türelmetlenül várja már, hogy elkészüljön a nagy mű, és persze mindjárt egy álmot is kapcsol hozzá. Azt képzeli, hogy a ködmön őt kincses nagyúrrá fogja tenni. Épp hogy elkészül a ruhadarab, amikor a fiú édesapja elhalálozik, de a szívében lakozó tündér tovább él a ködmönben és végigkíséri Gergő további életét, amely eléggé nehézkesnek ígérkezik. Szép lassan rájön, hogy a vagyonos emberektől sok jót nem várhat, mert azoknak a szíve üres és nincs benne semmi emberi érzés. Felismeri, hogy vannak jó és rossz emberek, és a ködmön is csak akkor simul jól az emberhez, ha jót cselekszik, emberségesen viselkedik. Így aztán, ha bűnt követ el, a kabát szorítani kezd, és már egyáltalán nem kényelmes viselet. Az élet nagy igazsága kezd Gergő számára is egyértelművé válni, miszerint a tündér nem is az ő ködmönében lakozik, hanem az emberek szívében. Segítségével valódi kincsre lel, megtalálja önmagát és a saját lelkéhez vezető utat.
/olvasónapló/