V. OTP Lovas Világkupa, Budapest

2011. december 2-4.

Budapesten a minden évben telt házas lovas ünnepet immáron ötödik alkalommal rendezik meg a fogathajtó világbajnok Lázár fivérek.

A magyarság történetében ősidőktől fogva kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás.
Krisztus előtti második és első évezred fordulóján a magyarság a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger, valamint az Ural hegység által határolt területeken élt, ami a Turáni alföld része. A magyarok ősei tevékeny részesei voltak a lovas nomád életmód kialakulásának, tehát nem más népektől sajátították el ezt az életformát. A Kárpát-medencébe is már lóháton érkeztek az őseink, így szereztek maguknak új hazát. Lovasaink Európa-szerte kalandoztak.Ezeknek a sokszor hatalmas távolságoknak a megtétele is a magyarok gyakorlott lovas mivoltáról ad bizonyosságot, egyben lovaink kiemelkedő teljesítőképességének is fényes bizonyítékai.

"Lovon szoktak járni, gondolkozni, álldogálni és beszélgetni" - jegyezte fel évszázadokkal ezelőtt a magyarokról Regino évkönyve. "A ló szakadatlan társa volt ennek a harcos nemzetnek, amely Attila hunjai örökségéhez méltóan mindig lóháton küzdött"

A hucul ló

Nem tartozik szorosan vett értelemben a pónik közé a Kárpát-medence hagyományos kislófajtája, a hucul. A fajta a Kárpátokban, Bukovina, Galícia és a régi Magyarország határvidékén élő hucul néptörzs kezén kialakult, primitív vonásokat magán viselő hegyi ló, amely a magas hegyek úttalan útjain nagy biztonsággal közlekedve kiváló hátas, málhás és igás tulajdonságokkal rendelkezett.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában a hegyivadász századok málhás és hátaslóként, s emellett a helyi lakosság igáslovaként volt nagy jelentősége. Trianon után, mikor tenyészterülete a határon kívülre került, a Veszprém megyei Bántapusztán próbálkoztak fenntartásával, majd az ötvenes években dr. Anghy Csaba a Fővárosi Állat- és Növénykert egykori igazgatója gyűjtötte össze a még fellelhető egyedeket és kezdte meg a magyarországi állomány rekonstrukcióját. Az időközben mintegy 30 kancára szaporodott állomány az Aggteleki Nemzeti Parkban talált ideális tenyészhelyre, és ma már magántenyésztők kezén is egyre több egyed található.

/Forrás: Gazda Kiadó/

Az ezerszínű lótuszvirág

A lótuszvirágot számos különböző kultúrában – legfőképpen a keleti vallásokban – a tisztaság, a felvilágosodás, a megújulás és újjászületés szimbólumaként tartják számon.

A lótuszvirág jelentése a buddhizmus szerint

A buddhista tanítás szerint mindegyik ember képes tökéletessé és megvilágosulttá válni, csak idő kérdése, amíg mindegyik ember eléri a fényt.

Buddhát némelykor lótuszvirágon ülve ábrázolják, egy olyan személyt jelképezve, aki legyőzte az anyagi világ fájdalmait és megvilágosult, csakúgy, mint a lótuszvirág, mely a piszkos, iszapos mocsarakban növekszik, de képes a víz felszínére törni és gyönyörű virágot produkálni. Sok hindu istent lótuszvirágon ülve vagy állva ábrázolnak.

A lótuszvirágot az egyiptomiak is a reinkarnáció folyamatának a szimbólumaként tartják számon, ugyanis a lótuszvirág megtalálható ugyanabban az összefüggésben az egyiptomi mitológiában, mint a hindu mitológiában. Mindkét kultúrában a legendák szerint az élet a vízből, egy mély, végtelen óceánból és egy hatalmas lótuszvirág sarjadásából jött létre.

A lótuszvirág éjjel összecsukódik és a vízbe merül, hajnalban pedig a víz felszínére kerül és kinyílik, csakúgy, mint a Nap. Ezért is hozzák kapcsolatba a lótuszvirágot a Nap istenével, Atom-mal. Számos különböző vallásban a tudat a Nap reinkarnáción keresztüli utazását jelképezi, felkel, fényt áraszt, lenyugszik, de másnap megint felkel. Egyesek azon véleményen vannak, hogy az emberek megszületnek, elvégzik a feladataikat, meghalnak és aztán újraszületnek csakúgy, mint a Nap.

Forrás: Édenkert.