Január...

Január. A legszürkébb, legbarátságtalanabb hónap.

Az ünnepek után a hastájon - kicsit- szűk ruházat és a lesoványodott pénztárca időszaka.

A karácsonyfa leszedése után csupasznak érezhetjük a lakást.
Rossz hangulatunk azonban egy csapásra megszűnik, ha frissen beszerzett szobanövényekkel vesszük körül magunkat.

Pénzhozó növény: Pilea

A pileafajták - Pilea - apró leveleik által vonzzák be a pénzt a lakásba. Könnyű gondozni, és rendkívül gyorsan növekszik. Keleten gyakran adják ajándékba, állítólag ugyanis szerencsét hoz.

Fokföldi ibolya

A fokföldi ibolya - Saintpaulia - szintén lekerekített leveleivel vonza a pénz chijét. Sok fényt, meleget és párát igényel, emellett földjét mindig kissé nedvesen kell tartani.

Majomkenyérfa

Az Afrikában és Ausztráliában hatalmasra növő majomkenyérfa cserépben élő rokona kifejezetten a pénzsarokba való növény. Apró, kerek, húsos levelei mintha zöld pénzérmék lennének, ezért gyakran nevezik pénzfának is.

A szobai ciklámen - Cyclamen persicum - az egyik leggyakoribb virág az otthonokban. Nem kedveli a túlöntözést, emellett figyelni kell arra, hogy hűvös és világos helyen legyen. Mindezt több havi virágzással hálálja majd meg, illetve kerek levelei által a pénzt is bevonzza.

A növényvilág őszi csodái

Az ősz a természet kiteljesedésének évszaka. A növényvilág jelentős része ilyenkor kínálja a termés, a bőség kosarát, amelyből az ember jó hangya módjára gyűjtögethet.

A vadrózsa, más néven csipkerózsa termése a csipkebogyó. Igen magas a C-vitamin értéke, a csipkebogyó  íz anyagokban gazdag. /a csipkelekvár kellemes reggeli/. Gyógyteája meghűlés ellen jó, vesetisztitó. A bogyókat még dércsípés előtt kell gyűjteni, amikor pirosak és kemények. 
   
A húsos som ízes, vöröslő bogyóit ősszel, bokorereink szélén gyűjthetjük. Aki kóstolta már, tudja, hogy a somlekvárnak vagy somszörpnek milyen kellemesen fanyar az íze. Hazánkban két somfajta ismert.     .

Az ősz eleji cserszömörce gyönyörű. Levelei lombhullatás előtt bibor színt öltenek. Minél naposabb helyen él, annál izzóbbak a színei. Levelei, fája, gyümölcse gazdag illóolajban.

A cseresznye és a meggy története, ősi termesztett növényeink

A két gyümölcs, illetve történetük, részint közös tőről fakad. A cseresznye latin nevét (Prunus avium, azaz „madárcseresznye") onnan kapta, hogy a madarak kedvelt csemegéje. Őshonos a Kárpát-medencében, és több száz, illetve több ezer éves adatok tanúsága szerint Nyugat-Ázsiában, Szibériában és Kínában is. Napjainkban az Ibériai-félszigettől Skandináviáig sok helyen vadon is megtalálható: elterjesztésében a madarak és a légionáriusok egyaránt részt vettek. Őseink a cseresznyét elsősorban szőlőföldekre telepítették, de a XVI. századra már exportálni is tudtuk.

A meggy a cseresznye illetve a Prunus nemzetség egy másik faja, az Észak-Iránban és a jelenlegi Türkmenisztán területén őshonos P. fruticosa segítségével alakult ki. Más vélemények szerint a másik Prunus faj a Fekete-, és a Kaszpi-tenger mellékén őshonos Prunus acida lehetett. Az utóbbi elmélet mellett szól erősen savanykás íze is. A meggyet a görögök már i.e. 300 táján ismerték, de népszerű volt a perzsák és a rómaiak körében is.

Ősi termesztett növényeink

A régi korok növényei - szemben a mai monokultúrában tartott, genetikailag sokszor túltenyésztett és ezért leromlásnak indult fajtákkal olyan mértékben illeszkedtek a környezetbe, hogy azzal szinte szerves egészet alkottak. Az írott források, a hiedelmek, a mítoszok, az ősi hagyományok, a néprajzi, az etnobotanikai és főleg az archeobotanikai kutatások viszonylag jó képet adnak ősi behozott és itt, a Kárpát-medencében talált növényeinkről. A növényleletek arra utalnak, hogy a honfoglaló magyarság földművelési és növénytermesztési ismeretekkel érkezett a Kárpát-medencébe. Ezek az ismeretek itt a Kárpát-medencében kovácsolódtak egységbe. A létrejött termesztési kultúra a honfoglalástól a XIII. századig törésmentes fejlődést mutat.

- A gabonafélék.

A búza (Triticum genus) nemzetség valamennyi tagját a vad alakorból (Triticum boeoticum Boiss.) vezetik le. A vad alakorból fejlődött ki az alakor (Triticum monococcum subsp. monococcum L.). A vad alakor és az Aegilops speltoides Tausch. kecskebúza spontán kereszteződéséből jött létre a vad tönke, amelynek a tönkével való spontán kereszteződéséből származtatják a teljes haploid sort, közte a törpe búzát. A legtöbb kultúrbúza Közel-Keleten alakult ki, a kenyérbúza első előfordulása a Fekete-tenger vidékéről származik Kr.e. 6000-5000 tájáról. Honfoglalóink sírjából (Halimba, Esztergom-Kovácsi), majd Árpád kori (Endrőd, Nagyfarkasdomb, Ártánd) temetőkből számos búza-lelettel rendelkezünk. Honfoglalóink búzája a kétsoros tönkebúza (Triticum dicoccon), majd a közönséges búza (Triticum aestivum) volt, de ismerték a csupasz vetési búzát (Triticum aestivum subsp. vulgare), illetve a csupasz törpebúzát (Triticum aestivum subsp. compactum) és a tönkölyt vagy tönkölybúzát (Triticum aestivum subsp. spelta). Az emberiség és őseink gabonái között fontos szerepet játszott a ma már kipusztulóban levő toklászos hatalmas életerejű és a legmostohább körülmények között is termő alakor. Fagyálló, ellenáll a gombabetegségeknek, igénytelen, nagy a szárszilárdsága és elnyomja a gyomokat. Vegyszermentesen termeszthető. Termőképessége természetesen alacsonyabb, mint a többi búzafajtáé és a cséplésnél a toklásztalanítás ma már "nem divat". Az alakor lizin- mikroelem- és esszenciális aminosav-tartalma igen magas, szénhidrát-tartalma alacsony. Ideális gabona a modern "reformkonyhához". A belőle készített étel könnyen emészthető. Erdélyben ősi lepényféléket, pogácsát és kenyeret sütnek belőle; az így sütött kenyér íze a Svájcban divatos "dióskenyérre" hasonlít. Az alakorral etetett sertések jól gyarapodnak és nem válnak zsírossá. Úgy tartják, hogy a lovaknak ettől "sajátos tulajdonságaik vannak". Őseink gabonáját 1995 óta a Nógrád megyei szarvasgedei biohistóriai telepen megpróbálják "visszahozni". 

Az árpa (Hordeum Vulgare L.) géncentruma a termékeny félhold vidéke, de Eurázsiában igénytelensége és nagy hőtűrőképessége miatt már az újkőkor óta termesztik. A toklászos kétsoros árpát (Hordeum vulgare subsp. distichum Zoh.) Belső-Ázsiában éppúgy ismerték, mint a Kárpát-medence őslakói; árpa szavunkat és a növény kultúráját hoztuk magunkkal. Pécsről XI. századi árpa-leletünk van.

A rozs (Secale cereale L.) az Óvilág mérsékelt égövének jellegzetes faja. Hódító útjára Délkelet-Ázsiából indult el, a Kárpát-medencében a bronzkorban fordult elő először. Nincs arról adatunk, hogy őseink ismerték volna őshazájukban; a Kárpát-medencébe érve itt biztosan találkoztak vele. Mivel azonban a rozsot "búzahelyettesítőnek" vetik ott, ahol a búza számára nem alkalmas az éghajlat, őseinknek nem volt szüksége e növényre.

- A zab (Avena sativa L.) mediterrán elterjedésű mérsékelt égövi növény, magas protein- és zsírtartalma miatt emberi fogyasztásra és takarmánynak kiválóan alkalmas. Eredetileg a búza és az árpa gyomnövénye lehetett és csak szelekció során került termesztésre. E növényt őseink a Kárpát-medencében már "készen" találták, kultúrájukban nem játszott jelentős szerepet.

A köles (Panicum miliaceum L.) eredete feltehetően Kazakisztán és Belső-Ázsia, esetleg Kína északnyugati része, ahol a köles a Panicum (spontaneum Lyssev ex Zhuk) fajból származik. Vad alakkörét még nem ismerik. A köles nemzetség három alfaját különböztetik meg: a terpedt bugájú kölesek, az oldalra hajló, zászlós bugájú kölesek és a tömött bugájú kölesek csoportjára. A szélsőséges körülményeket a köles jól tűri, cséplésénél a csíra gyakran kitörik, nyaranta másodvetése is beérik (tenyészideje 98-112 nap), ezért sokfelé termesztik. Európai analógiaként közhelyként mondogatják, hogy "őseink legfontosabb gabonanövénye volt a köles…" Őseink természetesen ismerték termesztették is és sokféle ételt készítettek is belől (pl. lestyános kölest stb.), de arról, hogy legjelentősebb gabonanövényük lett volna szó sincsen. Az "őseink legfontosabb gabonája" jelzőt azért ragasztották rá, mert a Kárpát-medencébe érve itt valóban nagy kölesföldek voltak, amelyek jelenlétét a paleozoológusok mutatták ki. Annak ellenére, hogy e növény belső-ázsiai származású Európában gyorsan elterjedt és mivel nem munkaigényes és rövid tenyészidejű főleg az északi népek, a germánok körében gyorsan elterjedt. Nagy ételkulúrák nem kötődnek hozzá. A Kárpát-medencében a kukorica megjelenése után a köles jelentőséget vesztette, de speciális ételek készítése céljából a mai napig megmaradt.

- Fehér libatop (Chenopodium album L.) eurázsiai gyomnövény; elsősorban a Himalája környékén termesztik; leveleit és fiatal hajtását főzeléknek használják, magjából lisztet készítenek és darájából kását főznek. Régies neve, az "östöparé" vagy "paraj" vagy "fejér libatop" mutatja, hogy valaha őseink is fogyasztották. A Kárpát-medencében a bronzkor óta ismerik; hogy a magyarok hozták-e vagy itt találkoztak e növénnyel, nem tudjuk.

- Sulyom (Trapa natans L.) vagy tündérrózsa-hínár állóvizekben (Balatonban) és holtágakban fordul elő; termését Magyarországon "vízigesztenyének" nevezték, mert íze főzve a szelídgesztenyéhez hasonlít; szükségeledelként fogyasztották. Terméséből lisztet, kenyeret, olykor péksüteményt is készítettek. Annak ellenére, hogy ismert és fogyasztott növény volt Levedia és Etelköz területén, első magyarországi említése csak 1319-ből származik, amikor egy oklevél "sulmoshordoka" néven ismerik. A "kor burgonyája" néven emlegetik; a Tisza holt ágaiban ma is sok nő belőle.

- A zöldségfélék

A lencse (Lens culinaris L.), illetve főzeléklencse indiai, illetve közel-keleti, vagy nyugat-ázsiai eredetű, ahonnan korán Kisázsiába és a Kaukázusba került és még az újkőkorban eljutott a Kárpát-medencébe. A lencsebükkönnyel (Vicia sativa var. lentisperma) együtt a IX-XI. századi Visegrád-Várkert-i ásatásokból került elő. A sudárborsó (Pisum elatius) az előző hüvelyesek gyomnövénye volt. Hasonló elterjedésű a borsó (Pisum sativum L.), a csicseriborsó (Vicia ervilia), a szegletes lednek (Lathyrus sativus) és a lóbab (Vicia faba). Mindegyik főzeléknövényt Belső-Ázsiában fogyasztották, de Kárpát-medencei leleteink is vannak belőle. E növények első említései az 1200-as évekből származik.

A sárgadinnye (Cucumis melo L.) indiai vagy közép-ázsiai eredetű, hazai megjelenését nem ismerjük, de még az újkőkorban eljutott a Kárpát-medencébe, ahol intenzív dinnyetermesztés folyt. Mivel a magyarok őshazájában és átmeneti szállásterületein is ismerték, ezért feltételezhető, hogy be is hozták a Kárpát-medencébe.

A görögdinnye (Citrullus lanatus Mansfeld) ősi kultúrnövény elsődleges géncentruma trópusi Afrika, másodlagos Kína, Belső-Ázsia és India. Legkorábbi növényes könyveinkben már szerepel. Kárpát-medencei korai előfordulásáról bizonyítékunk nincsen, de ez nem jelenti azt, hogy pl. a hunok az avarok vagy a honfoglalók ne hozták volna be.

Az uborka (Cucumis sativus L.) háromezer éve ismert Ázsiában, de korán elterjedt a görögöknél és a rómaiaknál. A Kárpát-medencéből a honfoglalás előtti időből is ismert. Első hazai említése 1405-ből származik.

A tökfélék közül egy cukkínihez (Cucurbita pepo var. giromontii) hasonló pézsmatökfajta eurázsiai eredetű. A többi amerikai eredetű tökfajtával ellentétben a lopótök (Lagenaria siceria [Mol] Stadley provar. clavata) és a kabaktök (Lagenaria siceraria [Mol] Stadley provar. gourda) óvilági eredetű, magyar neve "kabak". A leírásokból tudjuk, hogy Szent László vitézei tökedényből itták a bort és feltételezhetően őseink vízzel főzésükkor tökedényekben is tartottak vizet, amelybe forró köveket dobáltak. A visegrádi várbörtön ablakához is töklámpást támasztottak.

A hagyma (Allium cepa L.) és a fokhagyma (Allium sativum L.) nyugat-és belső-ázsiai eredetű ősi fűszernövény, a póréhagyma (Allium porrum L.) viszont mediterrán növény. A fokhagyma első ismert Kárpát-medencei előfordulása a IX. századból való; mivel Belső-Ázsiában és Közép-Ázsiában igen korai időktől ismerték, így feltételezhető, hogy őseink használták és termesztették.

A fejeskáposzta (Brassica oleracea L. convar. capitata [L.] Alef. var. capitata L.s.1.) és a karalábé (Brassica oleracea L. convar. caulorapa [DC] Alef. var. gongyloides L.) eredete bizonytalan; ismerete az Árpádok koráig nyúlik vissza.

A gyökérzöldségek közül a gumós zeller (Apium garveolens L. convar. rapaceum [Mill.] Gaudich) géncentruma a Kaukázus vidéke. A pasztinák (Pastinaca sativa L. subsp. sativa) őskori eurázsiai növény.

Egyéb zöldségfélék közül megemlíthetjük a sóskát (Rumex rugosus L.), amely őseurópai növény, a spenótot (Spinacea oleracea L.), amely KisÁzsiából származik, a nyugat-ázsiai keszegsalátát (Lactuca serriola Torn), az ugyancsak nyugat-ázsiai eredetű retket (Raphanus sativus L.), a kínai eredetű repcsényretket (Raphanus raphanistrum L.) és a nyugat-ázsiai eredetű tormát (Armocaria lapathifolia Gilib), amely konyhakerti növényeket őseink minden bizonnyal ismerték, termesztették, mégha semmiféle adatunk ezekről nincsenek.

- A rostnövényekkel őseink jóval a honfoglalás előtt megismerkedtek. Ótörök eredetű a "kender" szavunk. A kender (Cannabis sativa) ősi eurázsiai növény, a lovas népek számára elengedhetetlen fontosságú, mert ebből nemcsak ruhaanyagokat, ruhákat, hanem ruha-kiegészítőket (övet, zsinórt), köteleket és zsinegeket is készítettek. A csalán gyomnövényünk; a keleti népek a csalánból vásznat készítettek.

- Kertművelés, gyümölcsök. A legtöbb gyümölcsünk neve ótörök eredetű (alma, dió, som, körte, mogyoró, cseresznye, meggy stb.) és ezen gyümölcsök többségének eredete Belső-Ázsia, vagy Ázsia más része. "Kert" szavunkat is keletről hoztuk; nyilvánvaló, hogy őseink intenzív kertgazdálkodást folytattak. Ha éltek is tovább római eredetű gyümölcs- és szőlőtermesztési ismeretek, akkor azok hamar beolvadtak a Kárpát-medencébe érkező magyarság ismeretanyagába. Korai gyümölcstermesztésünk egyrészt az ősi fajok megőrzésére, részben pedig azoknak tudatos nemesítésére irányultak.

A nemes alma (Malus domestica L.). Termesztett almáink a Malus pumila Mill. fajból származnak, amelynek őshazája Kelet- és Nyugat-Turkesztán, valamint a Kaukázus. Az európai Malus silvestris termésének íze meg sem közelíti az ázsiaiét. Az alma a Kárpát-medencében az újkőkor óta ismert gyümölcs volt. "Alma" szavunk ótörök eredetű; őseink azon területről származnak és azokon jöttek át, amelyeken az alma-termesztés magas szinten folyt, így nyilván jól ismerték és termesztették e gyümölcsöt. Első magyarországi említése 1093-ból származik. A magyar föld mindig gazdag volt almafajtákban.

A termesztett körte (Pyrus domestica Medik.) számos vad faj kereszteződésének az eredménye. Az ázsiai fajok géncentruma Közép-Ázsia. A körte az újkőkortól ismert gyümölcs, a Kárpát-medencében első lelete a bronzkorból származik. Körte szavunk is ótörök eredetű, első írásos előfordulása a Tihanyi apátság alapítólevelében 1055-ben fordul elő "kurtuel" néven. 

A barack (Prumus persica L.) őshazája Kína, ahol már hétezer éve előfordul és négyezer éve termesztik. A Krisztus előtti években már elkerült Európába. Őshazánkban éppúgy ismert gyümölcs volt, mint azokon a területeken, ahol őseink átvonultak. A Kárpát-medencéből az első leleteink a vaskorból származnak. Ősi magyar barackfajták: Duránci barack, Gumibarack, Parasztbarack és Vérbarack.

A kajszi (Prunus armenica L.) őshazáját Közép- Belső-Ázsiába és Kínába teszik¸ a legrégibb kajszi-leletet a Kr. előtti III. évezredben találták. Terjedésében a Selyem Út jelentős szerepet játszott; e révén korán eljutott Örményországban, amelyről e gyümölcs nevét is kapta. A Kárpát-medencéből már a római korból származnak mag-leletek. Magyar neve, a "kaysi" török szó megfelelője. Középkori okleveleink csak "barckról" tesznek említést egybemosva a két barackot. E gyümölcs állandó gondozást igényel. Ősi fajtáink a Woyssel Magyar kajszi és a Tengeribarack.

A cseresznye (Prunus avium L.) és a meggy (Prunus cerasus L.) talán Elő-Ázsiából vagy Nyugat-Ázsiából származik, de korán bekerül Európába. A madárcseresznye a Kárpát-medencében őshonos; hazai első előfordulását a kőkorból ismerjük. Fonyód-Bélatelepről VII-IX. századi cseresznye-magleletünk származik. A meggy a középkortól a hazai szőlőket szegélyező gyümölcs volt , bort- és pálinkát főztek belőle, kocsányából gyógyszer készítettek. Első írásbeli előfordulása a XIII. századból származik. Ősi magyar cseresznyefajtáink: Glocker óriás, Májusi korai, Ölyvedi fekete és Porcogós cseresznye. Ősi magyar meggyfajták: Aratómeggy, Pipacsmeggy, Korpádi meggy, Cigánymeggy, Halyagmeggy és Spanyolmeggy.

A közönséges dió (Juglans regia L.) ősi gyümölcs; az ókori Kínában éppúgy ismerték, mint a Közel-Keleten. Elsődleges géncentrumának a Kaukázust és Kisázsiát feltételezik; a Kárpát-medencében az újkőkor óta ismert gyümölcs. "Dió" szavunk ótörök eredetű; őshazánkban nyilván ismerték e gyümölcsöt. Középkori okiratainkban "dyo", "gyia", "gyio", "dia", "gia", "gyofa" és "gyabukar" néven fordul elő. Első említése 1015-ből a pécsváradi alapítólevélből származik. Ősi diófajtáink: a Milotai dió és a Sebeshelyi gömbölyű és hosszú dió.

A termesztett szilva (Prunus domestica L.) "keleti eredetű"; ennél pontosabbat botanikusaink nem tudnak mondani. Hazai legkorábbi leletünk a bronz-vaskorból származik. Hazai nemesítése világhírű lett. Ősi magyar szilvák: Besztercei szilva, Boldogasszony szilvája, Duránci szilva, Nyári aszaló, Penyigei szilva, Sár(ga) szilva és Vörös szilva.

- A szőlőművelés és a bor készítése. A rómaiak által Pannóniában termesztett szőlő megérte a magyarság bejövetelét. A szőlő-termesztés és bor-készítés összes magyar szava török eredetű (szőlő, bor, csiger, ászok stb.), ebből következik, hogy őseink ismerték a szőlőtermesztést és a bor készítését. A magyar szőlőművelés kettős gyökerű; a nyugati területeken bizonyos római hagyaték őrződött meg, míg a Gyöngyös környéki, a tokaj-hegyaljai Kelet, Belső-Ázsia felé mutat. A szőlő eredetét illetően kétféle nézet uralkodik; az egyik szerint őshazája a Kaukázus, Perzsia és a Földközi-tenger vidéke volt, ahonnan a legkorábbi termesztett szőlőmagok a Kr. előtti V-IV. évezredből származnak, amelyek átmenetet képeznek a ligeti szőlő és a termesztett szőlő között. E nézet szerint a szőlőművelés terjesztésében az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak mellett a kisázsiai népek, a türkmenek, a tádzsikok és az özbegek vettek részt. A másik nézet szerint a szőlő őshazája Közép- illetve Belső-Ázsia, "Ázsia Szíve", a Turfán-medence. Turfán egy részét régen is - és ma is - "Tokaj"-nak nevezik; itt "a szőlőtőkén rajta hagyják a termést, míg az meg nem töpped, majd belőle édes, émelyítő italt készítenek". Kínai Évkönyvekből tudjuk, hogy a kínaiak négyezer éve ismerik a szőlőt és a bort. Amíg az európai borok "szárazak" voltak, addig az ázsiai borok édességükről voltak híresek. Ménandrosz erről így emlékezik meg: "A magyarok lakomához láttak… bort ittak ugyan, de nem olyant, amilyent nálunk szőlőből préselnek. Valami más barbár édes itallal töltötték meg magukat". Dzsajháni megjegyzi, hogy "a magyarok itala mézből készült", Anonymusnál pedig azt olvassuk, hogy "húst, halat, mézet ettek és bőven volt fűszeres boruk". A belső-ázsiai hunok "bor tengri"-nek nevezték a hajnal istenét, amely szó egyúttal a "fehéres szürke" színt jelentette, amely feltehetően a forrásban levő bor habjára utal. Később a bor a belső-ázsiai hun és török népeknél már magát az italt jelentette. A XI. századi, majd későbbi magyarországi híradások szőlőhegyekről, szőlőművelésről és bor-készítésről tesznek említést.

A bortermő szőlő (Vitis vinifera L.). A paleobotanika szerint a Cissetes nemzetség, amelyből a vitis vette kezdetét a Kréta-kor végén jelent meg. A Kárpát-medencéből is származnak az alsó-oligocén idejéből szőlő-mag lenyomatok (Vitis hungarica Andr. N. Sp.), de a tertier végén itt kipusztult a Vitis silvestris Gmel. Bortermő szőlőmagok a Kárpát-medencéből már a római kor előtt is kerültek elő. Domitianus császár tiltotta ugyan a tartományokban a szőlőtelepítést és termesztést, Probus császár viszont Pannóniába sok szőlőt telepíttetett. Az írott források szerint a pannóniai borok savanyúak voltak és nem tartoztak a kedveltek közé. A római kori szőlők megérték a honfoglalást, hiszen a közben betelepült hunok és avarok is ismerték a szőlőművelést. A X. és a XI. századból egyre több említés történik a magyarok szőlőműveléséről és a szőlőművesekről. A kereszténység felvétele után betelepített szerzetesek hazájukból magukkal hozták az általuk megszokott szőlőfajtákat. A badacsonytomaji pálos kolostornak 1313-ban Ladomér fia szőlő területet adományozott; állítólag itt termeltek francia szerzetesek által hozott burgundi eredetű Pinot gris szőlőt, és éppen ez nálunk Szürkebarátként ismertté vált fajta tette híressé Badacsony vidékét. A Furmint francia származású és a XII-XIII. században került Tokaj-hegyaljára és az egri borvidékre. Legkorábbi szőlőfajtáink között ott volt a Gohér, a Bakator, a Kék és Fehér kecskecsöcsű, a Bajor, a Furmint, a Fehérszlanka, a Vékonyhéjú, a Betyárszőlő, a Fügér, a Mézes, a Lisztes, a Bakafánt, a Dinka, a Berkenyelevelű, a Szagos bajnár és a Rózsaszőlő. A középkorban Magyarországra a fehér borok, így a fehér szőlők voltak a jellemzők. Mátyás király Chamegnéből és Burgundiából vörös szőlőfajtákat hozatott. Uralkodása alatt került be a Kadarka. A középkori európai források kétféle magyar borról emlékeznek meg: egy magasabb alkoholtartalmú vinum frannicumról és egy gyengébb minőségű vinum hunnicumról. Csoma Zsigmond úgy véli, hogy a magas művelésmódot igénylő szőlőfajták (Szilváni, Leányka, Nagyfügér, Kolontár és Csókaszőlő) az ősi szőlők leszármazottai, hiszen Belső-Ázsiában a mai napig ilyen szőlőművelést folytatnak.

forrás:Kiszely István

Ősmagyarok földművessége

Növények, amik távol tartják a szúnyogokat

Citromfű



Ez a növény illatával elriasztja a szúnyogokat, ezért ideális és természetes szúnyogriasztó.




A kámfor illatú kakassarkantyú másik neve szúnyogriasztó növény. Az elnevezés természetesen nem véletlen, mivel az ablakpárkányon tartva távol tartja a szúnyogokat.

A szúnyogok semmit sem szeretnek, ami citromos. Ezért ideális és természetes megoldás lehet, ha citromos illóolajat cseppentünk és párologtatunk a szobában.

Létezik olyan muskátli is, aminek citromos illatú a levele, ez is jó megoldás lehet a szúnyogok ellen.



/Bien.h/

Növények - pénzt hozó növények a lakásban

A feng shui előszeretettel alkalmaz növényeket a lakásban, ám igencsak megválogatja azokat. A vágott, azaz halott virágokat például egyáltalán nem ajánlja, hiszen kifejezetten rossz energiát vonzanak. Jobban kedveli a cserepes növényeket, melyek nemcsak élő, pozitív energiával töltik meg a lakást, hanem egyben hatástalanítják a negatívokat is.

Az egészséges és gondozott élő növények különösen a fa elemű területeken fejtik ki áldásos hatásukat - így a lakás pénzzel és gazdagsággal kapcsolatos szektorában is. A Bagua-térkép szerint ez az otthonod bejáratától számított távolabbi baloldali sarok, illetve a lakásod délkeleti része felelős a pénzenergia akadálytalan áramlásáért, színben pedig a zöld harmonizál vele, ami egy újabb ok arra, hogy üde zöld növényekkel díszítsd. A cserepes növények közül erre a helyre leginkább úgynevezett pénzhozó növényeket telepíts: olyanokat, amelyek kerek, puha levelekkel rendelkeznek, tehát formájukban a pénzérmékre hasonlítanak. A szúrós, hegyes levelű vagy tüskés szobanövények kerülendők, mivel negatív energiát vonzanak, és a környezetükben élőket szúróssá, elviselhetetlenné teszik.

Korallvirág

Az üde zöld színű, kerekded, húsos levelű korallvirág nemcsak a pénzügyeidben segíthet, hanem virágaival az otthonod szépséges dísze is lehet. A piros, sárga vagy rózsaszín virágú korallvirág Madagaszkár szigetéről származik, de ma már az egész világon népszerű. Egyszerű szobanövény, nem igényel különösebb gondozást, jól tűri a fényhiányt, sőt, ha sötétebb helyen tartod, akár télen is virágot hozhat.

Majomkenyérfa

Az Afrikában és Ausztráliában hatalmasra növő majomkenyérfa cserépben élő rokona kifejezetten a pénzsarokba való növény. Apró, kerek, húsos levelei mintha zöld pénzérmék lennének, ezért gyakran nevezik pénzfának is. Nem különösebben vízigényes, ha túllocsolod nagyobb kárt tehetsz benne, mintha ritkábban öntözöd.

Fikuszok

A csüngőágú fikusz, vagy más néven kislevelű fikusz őshazájában, Dél-Európában, Afrikában, Délkelet-Ázsiában, illetve Ausztráliában vadon hatalmasra nő, de cserépben is jól érzi magát, és szépen cseperedik. A fikuszfélék igénytelen, mégis gyönyörűséges, szétágazó, dús levelű szobanövények.

Ciklámen

A ciklámen valamivel több odafigyelést igényel, mint a pozsgás pénzhozók, de ne ijedj meg ettől, a szürke téli napokon hálás leszel fehér, piros, rózsaszín vagy lilás virágaiért. A ciklámen a hűvös, világos helyeket kedveli, de a közvetlen napsütést nem, a legjobb helye két ablak között vagy az ablakpárkányon van. Óvatosan kell locsolni, ha a víz a levelére vagy a virágjára kerül, elrohadhat. A legjobb, ha a tálkába öntesz vizet, és amit egy-két óra alatt nem szív fel, kiöntöd alóla. Az elszáradt leveleket, elnyílott virágokat mindig metszd le róla.


Fokföldi ibolya

Pénzhozó szépség, de csak haladó növénytartóknak. A fokföldi, más néven afrikai ibolya ugyanis gondos törődést igényel. Kékes, lilás, bíbor, rózsaszín vagy fehér virágaiban egész évben gyönyörködhetsz, ha betartasz néhány alapvető szabályt. Soha ne locsold például a földjét vagy a virágait, sőt, a leveleit se érje víz, mert elrohad, inkább a tálkájába önts vizet, amit pedig nem szív fel néhány órán belül, azt öntsd ki.

Házi praktitkák

Ha nem nő elég gyorsan, ha nem virágzik és minden igyekezet ellenére sem szép a kedvenc szobanövény , valószínűleg több tápanyagra van szüksége. Nem kell rögtön a szaküzletbe rohanni drága tápoldatért , a konyhai "maradékok" is jó szolgálatot tehetnek.

Ha víz helyett egyszer-egyszer gyógyteával - csakúgy diétásan, cukor és citrom nélkül - öntözzük meg a virágot, hamarosan új életre kel. A kifőzött teafiltert vagy teafüvet sem kell kidobni, a cserépbe szórva , jobb szolgálatot tesz, mint a legjobb minőségű trágya. Persze a növényeknek is van kedvencük: a leggyorsabban a zöld tea főzetétől vagy füvétől kapnak ismét erőre.

Ha friss zöldségekből készítünk otthon valami finomat, ne öntsük ki az öblitő
vízet, hagyjuk egy kicsit ázni a hámozott főzelékféléket, majd ezzel a vitaminokban gazdag vízzel locsoljuk meg a virágokat. Hamarosan új levelekkel és színes bimbókkal hálálják meg a törődést.

Érdekes növény

Ginkgo biloba, vagy más néven: páfrányfenyő, a ma élő legrégibb magvas fafaj, “élő kövület”. Érdekes leveleivel, jellegzetes habitusával a páfrányfenyő a legszebb díszfák egyike.

A páfrányfenyők (Ginkgophyta) törzsének egyetlen faja. A család kialakulása 300 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti ókorban történt. Igazi virágkorukat 160 millió évvel ezelőtt élték, majd a harmadkorban hanyatlásnak indultak. Éltek Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is.

A családnak csak egyetlen képviselője maradt fenn Délkelet-Kínában, a Tien Mu Shan hegységben. A fát a holland nagykövetség orvosa fedezte fel Európának 1690-ben, Nagaszakiban.

Európában 1727-óta van jelen, 1784-től pedig Észak-Amerikában is közkedvelt növénnyé vált.

Akár 40 méter magasra is megnő és rendkívül hosszú ideig él, akár 2000 évet is megélhet.

Kétlaki növény, tehát a porzós és a termős virágok külön egyeden fejlődnek. A koronája kúp alakú, a fa kérge sima, szürke színű. A levelek teljesen egyedi kinézetűek, ma már jelképévé váltak a fának.

Lombhullató fenyő. Lombhullás idején a japán emberek a fa előtt hajlonganak, tisztelegnek szent növényük előtt.

A növény magjait, leveleit nagyon régóta gyógynövényként használják.

Alkalmazzák agyi vérellátási zavar, szédülés, fülzúgás, illetve hallásgyengülés gyógyítására. Jótékonyan hatnak a visszértágulatra, az aranyérre és a lábfekélyre. Kutatások szerint hatásos enyhe és közepes depresszió kezelésére, alzheimer kór ellen. A vizsgálatok kimutatták, hogy a páfrányfenyőben lévő flavonoidok hatása miatt jó értágító, biztosítják a bőr és az izmok jó vérellátását, és fokozzák az anyagcserét. Kiváló antioxidáns tulajdonságú, és javítja az agyi vérellátást is. A kivonat javítja a koncentráló készséget, szellemi teljesítőképességet. Használják még az öregkori elbutulás (demencia) ellen is.

Felhasználás módja:

Kivonat: A friss levelekből készült kivonat értágító hatású.
Tabletta: Javítja a vérkeringést.
Tinktúra: Rossz vérkeringés esetén ajánlott.



Forrás: /matyasciprian./novenyek/pafranyfenyo.php

37 nap van még karácsonyig

A karácsonyi ünnep főszereplője kétségtelenül a fenyőfa, de számos egyéb örök, vagy idényjellegű zöldet is az ünnephez társítunk.

Borostyán

Örökzöld lévén az időtlenségérzetét kelti, illetve az öröklét szimbóluma.Ezzel párhuzamosan, azzal, hogy szorosan a falhoz tapad, ellenáll a természet viharainak, egyúttal a boldogulást, az ellenállókészséget és a magasra tartást is jelöli.
/Koszorúba fonva asztal, vagy ajtó díszként is szépen mutat, kihasználhatjuk azt a tulajdonságát, hogy gyorsan semlegesíti a lakásban felbukkanó vegyszerek méreganyagait./


Fagyal

A keresztények az öröklét megtestesítőjét látják benne. Az ókori görögök a Dionüszosz-ünnepeken szívesen dekoráltak fagyalágakkal, ugyanis az abból font koszorúról úgy tartották, hogy józanságra int, vagyis megóvja a közelében lévőket attól, hogy lerészegedjenek.

A fenyő, mirtusz vagy magyalkoszorúba tűzhetünk levendulát, szárított komlót, vagy fahéj, vagy vanília rudat is.

Fehér fagyöngy

Angol hagyomány szerint, akik fagyöngycsokor alatt csókolják meg egymást, ezt követően sírig tartó szerelemben forrnak össze.

Kevésbé ismert, hogy "az erdő könnyei"-ként ismert növény lecsendesíti az elmét, megajándékozza az embert a belátás és tisztánlátás képességével. A béke szimbólumaként megszünteti az ellenséges érzelmeket, segít a megbékélésben, a gondokon való felülemelkedésben. Oldja a féltékenységet, erősíti a szeretetadás képességét.

Magyal

Ma is számos nemzet számolhat be arról, hogy felmenői magyalt ültettek házaik mellé, hogy az megvédje őket a rosszakarók, és a gonosz ellen.Úgy tartották,hogy burjánzása szerencsét hoz, valósággal rettegtek a kivágásától.
Minél több termése van egy bogyónak, annál több szerencse éri majd a tulajdonosát az újévben, A növény az egyensúly és a stabilitás megjelenítője, pozitív tettekre sarkall, többek között arra, hogy ne óvakodjunk változtatni az életünkön, ha úgy érezzük vakvágányon halad, s ne takargassuk érzelmeinket, hanem nyilvánítsuk ki azokat.

A mirtuszt az ókori mitológiában Aphrodité szent fájaként emlegették, mint fiatalság, szépség, illetve szerelem és hűség jelképét. Az egyiptomi nők is gyakran tűzték hajukba, míg az arabok egyenesen úgy vélekedtek, hogy mennyei illata bizonyítékul szolgál arra, hogy a Paradicsomból származik.
A középkorban a béke jelképe volt, ma pedig világszertea folytonosság, hallhatatlanság és az örök szerelem megtestesítőjeként gondolunk rá. Illatanyagai fokozzák a koncentrációt, frissítenek, de egyben nyugtató és kiegyensúlyozó hatással bírnak.

/Forrás: ezo élet/