A madárvonulás mindig is foglalkoztatta az emberiséget, Arisztotelész úgy tartotta, hogy a kakukkok ősszel karvallyá változnak, a kerti rozsdafarkúak pedig vörösbeggyé a fecskék pedig a telet dermedt állapotban, az iszapban töltve vészelik át.
A kutatómunkának köszönhetően ma már pontosan tudjuk, hogy egyes fajok hol töltik a telet. Az 1800-as évek végén Dániában kifejlesztett madárgyűrűzés kezdete óta eltelt több mint 100 év, ez alatt rengeteget fejlődött a madárgyűrűzések módszertana, a madárészlelések rögzítésének és elemzésének módja.
Vajon az állatok hogyan képesek a navigálás bonyolult műveleteit összehangolni, iránytű, térkép és GPS (műholdas helymeghatározó rendszer) nélkül?
Közismert, hogy a postagalambok vissza tudnak térni több száz kilométeres távolságból olyan tájakról is, ahol előtte sohasem jártak. Lenyűgöző az a navigációs képesség, amellyel a vonuló állatok ismeretlen területeket szelnek át egy cél felé haladva. De nem csak a vándormadarak, vagy az óceánokat átúszó bálnáknak és teknősöknek kell nagyszerűen tájékozódniuk, hanem az aprócska hangyáknak, vagy a méheknek is ügyesnek kell lenniük, hogy piciny világuk útvesztőiben ne tévedjenek el.
Akkor most jobbra?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése