„Soha ne hullasd el a leveleidet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetünkre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát.”
A fenyő már az emberiség őskorában is mágikus jelkép volt. Örökzöld ágai hirdették a téli napforduló ígéretét. Először az emberek borókát, fagyöngyöt, fenyőágat akasztottak fel otthonaikban a mestergerendákra.
Már a rómaiak is ajándékoztak egymásnak zöld ágacskákat. Az ősgermánok a fény tiszteletére mécsesekkel díszítették a fenyőágat. E szokásokkal rokon hazánkban a Borbála napi zöldág hajtatása. Később a zöld ágakat termékenységszimbólumokkal díszítették. /tojás, alma, dió, mogyoró/.
A fenyőfélék a világ minden táján megtalálhatók, mert a tundra hidegétől kezdve a mediterrán éghajlaton át egyaránt jól bírják az időjárás megpróbáltatásait. A legkönnyebben onnan lehet megállapítani , hogy milyen fajtájúak, hogy megvizsgáljuk, hány tűlevél mered ki egy csomóból. Korukat pedig a kéreg állapotáról tudhatjuk meg. Egy fiatal fenyőnek zöldes-barna, sima törzse van, míg az öregebb fáknak sötétebb, töredezettebb a kérge.
Botanikusok 125 féle fenyőt tartanak számon, aminek 90 százaléka az északi féltekén található. Egy megtermett fenyő akár a 41 méter magasban is karcolhatja az eget, a legkisebb fajta pedig Japánban és Észak-Ázsiában kucorog egyméteresen többedmagával.
A fenyők tűlevelei 2,5 cm-től 13 cm hosszúságúan szurkálnak, a legmeglepőbb számadat azonban, hogy a fenyők átlagéletkora 100-1000 éves korig terjed. A bolygónk legöregebb fenyőjét a Matuzsálemnek keresztelt Kelet-Kaliforniai fenyőt, 4500 évesnek saccolják.
A tűlevelűek népes családjának legtöbb tagja elsősorban nem dekorációs célokat tölt be. A fenyő fáját sok iparág hasznosítja. Épülnek a fenyőből házak, készülnek belőlük bútorok, ezenkívül a gyantát hangszerek készítéséhez is is használják. Sőt mi több, a hangok megszólaltatásakor is jelen van a fenyő, ugyanis a vonókat a játék előtt begyantázzák, hogy a szőr a húron jobban tapadjon.
A fenyő egyes részei ehetők is, magja különleges ízt kölcsönöz a salátáknak, és még lisztet lehet belőle készíteni. A fenyő gyógyításra is alkalmas, a fa gyantájából pedig köhögéscsillapító szirup is készíthető.
A nálunk előforduló „ártalmatlan” fenyőkhöz képest akár életveszélyesek is lehetnek a Kalifornia délnyugati és Mexikó északnyugati részén, mintegy háromezer méter magasságig előforduló óriástobozú fenyők (Pinus coulteri). Tobozainak hossza elérheti a 40 centimétert, tömege pedig a 3,5 kilogrammot. Így nem csoda, hogy a helyiektől a „widowmakers”, vagyis az „özveggyé tevő” nevet kapta, hiszen ha a több mint 25 méter magas fa tetejéről lepottyan egy ekkora toboz bizony komoly sérüléseket okozhat. A tobozpikkelyek ráadásul 2 centiméter hosszú, karomszerű nyúlványokban végződnek.
A tobozméretet tekintve az európai rekorder a tengerparti fenyő (Pinus pinaster), amely a Földközi-tenger vidékén és az Atlanti-óceán franciaországi és portugáliai partvidékén él. A fa toboza akár a 20 centimétert is elérheti.
Az európai fenyőfélék közül az Alpokban és a Kárpátokban honos cirbolyafenyő (Pinus cembra) él legtovább: megélheti akár az ezer évet is.
Magassági rekorder
A magassági rekordot a tengerparti mamutfenyő (Sequoia sempervirens) tartja több mint száz méterrel. Az eddig ismert – már kivágott – legmagasabb mamutfenyő 120 méter volt. A ma élő legmagasabb fa a kaliforniai Redwood Nemzeti Parkban élő, 115,5 méter magas Hyperion.
Forrás: sulinet, origo
