A varjak bámulatos intelligenciával rendelkeznek, és - „unokatestvérükkel”, a hollókkal együtt - sokak szerint ők a legokosabb madarak. Képesek a tevékenységük megtervezésre és az egymás közti kommunikációra. Egyes fajaiknál a kezdetleges eszközhasználatot is megfigyelték. Megtaníthatók a számolásra, valamint egyes szavak, rövid mondatok elmondására. Némelyikük „kiejtése” jobb, mint a papagájoké. Intelligenciájuk ellenére ritkán válnak hobbi vagy háziállattá. Erről elsősorban a kártékonyságuk tehet, ami olykor nagyon sok kellemetlenséget okozhat. Az idők során az emberek számára varjú egyre inkább a mezőgazdasággal, a betakarítással kapcsolódott össze, Franciaországban még ma is fesztivált szentelnek e madárnak. A velük élő paraszt emberek számára a varjak többek voltak, mint egyszerű madarak, a beszélőképességük és az emberekhez való kötődésük miatt egyesek „tollas embereknek” nevezték őket.
E figyelemre méltó madarak világszerte szerepelnek a legendákban és mítoszokban. Bölcsességük, intelligenciájuk okán gyakran álltak az ősi istenek, mitológiai királyok szolgálatában. Akárcsak a hollók, a varjak is az isten, a halál vagy a katasztrófa hírnökei. Kínában a fekete varjú a gonoszságot és a rosszindulatot testesíti meg, míg a vörös vagy aranyszínű a Napot és a gyermeki kegyességet reprezentálja. A mitikus ábrázolásokon a napot gyakran egy háromlábú varjúval jelenítették meg, mivel a három a fény és a napot megtestesítő istennő száma volt. A japán sinto vallásban a szent varjak az istenek hírvivői. A zsidó hagyomány a halál madarának tekinti, míg a keresztényeknél a magányt jelenti, valamint a Sátánt szimbolizálja. Azt mondják, hogy csak egyszer választ párt magának, ezért a hűség kifejezője is. E monogám természetük lehet az oka annak, hogy az esküvői ünnepségeken szokás volt két varjat elengedni. Ha a madarak együtt maradtak, az annak a jele volt, hogy a házaspár is hosszú ideig kitart egymás mellett, ám ha a repülés közben elváltak, ugyanezt prognosztizálták a fiatalok esetében is. (Egyes helyeken az előrejelzésre varjak helyett galambokat használtak.)
Egykoron azt hitték, hogy a madarak viszik a lelkeket a mennyországba, vagy a túlvilágra. Mivel a madarak repülnek, kézenfekvő volt ezt a gyakorlatot hozzájuk társítani. Ha pedig a madár berepült a házba, arra gondoltak, hogy a madár a házból kíván egy lelket magával vinni a halálba. Számos kultúrában a varjakat és a hollókat tekintették a lelkek hordozóinak. A halállal való összekapcsolásuk valószínűleg onnan ered, hogy a varjakat gyakran láthatták, hogy a csatamezőkön, vagy a temetőkben emberi és állati maradványokkal táplálkoznak.
E madarak és a hozzájuk tapadó babonák szerepet kaptak az emberek mindennapjaiban is. A varjakat már a régi római idők óta jövendölésre használják. A ház körül köröző varjakat általában nem tekintik jó ómennek. A varjúcsapat egy közelgő harc vagy nagy katasztrófa bekövetkeztére figyelmeztet. Egy magányos varjú megjelenése, egyetlen ember halálát hirdeti. A haláleset abban a házban várható, amelyik fölött a varjú látható. A negatív babonás megítélésükből fakadóan, a varjak a népi hiedelemben jó ismerői a boszorkányoknak.
A walesiek szerint, ha egy varjú keresztezte az útjukat, balszerencsét jelentett. Ha viszont két varjú repült át előttük, a szerencse megfordulását jelezte. Az Egyesült Államok keleti partján található New England állam lakói számára viszont a balra elhúzó két varjú a balszerencse egyértelmű jele volt. A jóslás érdekében gyakran megszámlálták a varjakat. Egy régi angolszász népi rigmus szerint egy varjú rosszat jelent, a kettő viszont szerencsét hoz. A három varjú egészséget, a négy jómódot jelez, az öt varjú azonban betegséget, a hat pedig halált jelent.
Indiában a varjúkárogás vendégek érkezését jelzi előre. Másutt jelentéssel bírhat a károgás ideje és a károgások száma is. Kínában például, aki éjjel 3 óra és reggel 7 óra között hall varjúkárogást ajándékra számíthat; a reggel 7 és délelőtt 11óra közötti varjúkárogás esőt és szelet; a délelőtt 11 és délután 1 óra közötti pedig veszekedést jelez. A károgások száma viszont azt jelzi, hogy ki fog meghalni: egy károgás valamelyik jó barát halálát, kettő egy családtagét, három a szeretett lényét, négy pedig a károgást hallgatóét jelzi előre.
Az angoloknál döglött varjat találni az úton jó szerencsét jelez, viszont a templomkertben látott varjak valamilyen szerencsétlenség vagy katasztrófa hírnökei. Egy régi francia mondás szerint a gonosz papokból hollók, míg a rossz nővérekből szarkák lesznek. A görögök az elviselhetetlen embertársukat a „Menj a varjakhoz!” szavakkal küldték a pokolba. Az írek viszont az elszalasztott lehetőséget kapcsolták össze e madárral. A jól ismert „eső után köpönyeg” mondásunknak náluk a „mehetsz érte a varjak után” felel meg. A régi rómaiak pedig, ha valamit megoldhatatlannak tartottak, azt mondták, hogy olyan ez, mintha a varjú szemét kellene kiszúrni. Azt pedig, hogy a varjak miért oly csendesek a nyár közepén, amikor levedlik régi tollruhájukat, a francia parasztok régen azzal magyarázták, hogy titokban a fekete tollaikkal kívánnak adózni a Sátánnak.
A koreaiak szerint, ha kora reggel iskolába vagy munkahelyre menet varjakat lát az ember, az egész napja balszerencsés lesz. A pechsorozat legalább egy napig fog tartani. Sri Lankán, ha egy varjú átrepül a ház fölött, az annak az előjele, hogy a bennlakók közül valakinek el kell távoznia. Ha a háztetőn egy varjú károg, jó hírek várhatók; ha a ház előtt károg, látogatók jöttére lehet számítani.
Az álomfejtők úgy vélik, hogy varjúval álmodni, csalódást jelent mindenben, bánatra, balszerencsére figyelmeztet, sőt halált is jelezhet. Ha varjúkárogást hall, akkor mások rossz tanácsára hallgatva vagyonvesztésre számíthat az álmodó. Fiatalember számára viszont azt jelzi, hogy egy asszony, aki kiszemelte magának, hamarosan elcsavarja a fejét.
Kéklábú szula
Az Amerika nyugati partjainál élő fajnak igen különleges, óriási, hártyás, világoskék lába van.
A hím kéklábú szula hódító tánca az egyik legkomikusabb látvány, amit csak a természet nyújtani képes.
A hím, udvarlási rituáléja során, e méretes lábakat emelgetve parádézik a tojó előtt, akit teljesen lenyűgöz a látvány.
A nem mindennapos lábak később már egészen más célt szolgálnak: a madár a tojásain nyugtatja tappancsát, így védelmezi és tartja melegen.Amikor pedig kikelnek a kis pelyhes fiókák, egy teljes hónapon keresztül hártyás lábfején nevelgeti, védelmezi őket a ragadozóktól és az időjárás viszontagságaitól.
Forrás:
A természet ezernyi csodája
