"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: madarak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: madarak. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 2., szombat

Európából eltűnt a szántóföldi madarak több mint fele


Szerte az Európai Unióban 1980 és 2016 között az összes szántóföldi madárfaj – mint például a mezei pacsirta, a bíbic, a mezei veréb és a seregély – állományának mintegy 56 százaléka eltűnt. Az ok: az intenzív mezőgazdaság.
Az adatokat a nijmegeni székhelyű Európai Madárszámlálási Tanács (EBCC) hozta nyilvánosságra. A szervezet megfigyelései egyeznek a német szövetségi környezetvédelmi hivataláéval (UBA), amely szintén úgy látja, csökkent a vidéki területeken jellegzetes madárfajok állománya.
A német környezetvédelmi hivatal úgy látja, hogy

a szántóföldi madárfajok csökkenő egyedszámának fő oka a területek intenzív mezőgazdasági felhasználása.

A mezei pacsirták száma is csökkent Fotó: wikimedia.org
 
A Német Természetvédelmi Szövetség (Nabu) szerint Németországban 1980 óta a szántóföldi madárfajok egyedszáma több mint 40 százalékkal fogyatkozott meg. Ausztriában a BirdLife madárvédelmi szervezet szintén mintegy 40 százalékos csökkenésről számolt be az 1998-as évhez képest.
A Nabu vezetője kiemelte, hogy ezek a számok azért is riasztók, mert a madarak jelenléte megmutatja, mennyire egészséges egy-egy terület.

Az állomány nagyságának visszaesése azt jelzi, hogy sivárrá váltak a mezők és szántóföldek, ahol sok madár nem talál többé költő- és élőhelyet, illetve táplálékot.

A később csatlakozott uniós tagállamokban a szántóföldi madarak állománya még inkább visszaesett. A jelenség fő okaként a Nabu az EU mezőgazdasági támogatásait tekinti, mivel ezek környezetszennyező mezőgazdaságot támogatnak.
Az EU agrárminiszterei január végén Brüsszelben tárgyalásokat fognak folytatni a 2021-2028 közötti közös agrárpolitika környezetvédelmi intézkedéseiről."

2018. április 4., szerda

Fecskék


 
A fecskének sokféle jelentése van, jelképe a jónak, a boldogságnak, a hűségnek. Az egyiptomi Ízisz fecskeként eredt férje, Ozirisz keresésére. 

A görög mitológiában a fecske Aphrodité szent madara. Egyik mítoszuk a következőképpen meséli el a pacsirta, a fecske és a búbos banka hangjának történetét. Amikor Prokné férje, Téreusz beszeretett felesége húgába, Philomélébe, azt hazudta neki, meghalt az asszonya. Miután feleségül vette, kivágta Philomélé nyelvét. Eközben jelentkezett Prokné, aki megölte férjétől született fiát, Itüszt, s a húsát feltálalta Téreusznak, amikor az rájött, miféle húst evett, üldözőbe vette a menekülő lánytestvéreket. Könyörögésükre, az istenek mindhármukat madárrá változtatták. Proknéből pacsirta, Philoméléből fecske, Téreuszból búbos banka lett. A madárrá változott Prokné állandóan azt csipogja "Itüsz, Itüsz", mire Téreusz azt kiáltja "Hol van? Hol van?"

A magyar néphit szerint a fecskék ősszel a nádasokba húzódnak, s télire halakká változnak. Tavasszal újra fecske lesz belőlük. Hasonló hiedelem él a kínaiak körében is, szerintük a telet a tengerben kagylóként vészeli át, és minden tavasszal visszaváltozik eredeti formájába. A fecske a gólyához hasonlóan, szerencsét és boldogságot hozó madár. Azt mondják, akiknek ereszük alatt fecske fészkel, szerencsések lesznek. Ha beteg ember házába száll a fecske, gyógyulást, ha a fiatal házasokéba, boldogságot jelent.

A fecske előhírnöke az újjászületésnek, a kedvező változásnak, előfutára a reggelnek, a napfelkeltének és a tavasznak. A közmondás úgy szól, "Egy fecske nem csinál nyarat." A népi megfigyelés szerint a fecskék megérkezését és elköltözését viharok kísérik.

A fecskéről számtalan szólásmondásunk van: a legismertebb,  az egy fecske nem csinál nyarat; de ismert a csacsog, mint a fecske; nem jó verébnek fecskével perlekedni; nyári szállásért nem telel veled a fecske; hírmondó fecske tavaszt énekel; nem sirat egy fecskét egy nyár, idővel a fecske még házadra szállhat; elmegy a fecske, marad a túzok.

A fecskék, több nép elképzelésében úgy szerepelnek, mint a szurkáló nyelvű, fecsegő asszonyok. Időjós madárként, az alacsonyan röpködő fecskék esőt jeleznek. Balszerencsés jelnek minősül, a többi állathoz hasonlóan, egy fecske elpusztítása.

/Forrás: Rosta E./

2017. november 26., vasárnap

Madarak - a varjak

A varjak bámulatos intelligenciával rendelkeznek, és - „unokatestvérükkel”, a hollókkal együtt - sokak szerint ők a legokosabb madarak. Képesek a tevékenységük megtervezésre és az egymás közti kommunikációra. Egyes fajaiknál a kezdetleges eszközhasználatot is megfigyelték. Megtaníthatók a számolásra, valamint egyes szavak, rövid mondatok elmondására. Némelyikük „kiejtése” jobb, mint a papagájoké. Intelligenciájuk ellenére ritkán válnak hobbi vagy háziállattá. Erről elsősorban a kártékonyságuk tehet, ami olykor nagyon sok kellemetlenséget okozhat. Az idők során az emberek számára varjú egyre inkább a mezőgazdasággal, a betakarítással kapcsolódott össze, Franciaországban még ma is fesztivált szentelnek e madárnak. A velük élő paraszt emberek számára a varjak többek voltak, mint egyszerű madarak, a beszélőképességük és az emberekhez való kötődésük miatt egyesek „tollas embereknek” nevezték őket.



E figyelemre méltó madarak világszerte szerepelnek a legendákban és mítoszokban. Bölcsességük, intelligenciájuk okán gyakran álltak az ősi istenek, mitológiai királyok szolgálatában. Akárcsak a hollók, a varjak is az isten, a halál vagy a katasztrófa hírnökei.

Kínában a fekete varjú a gonoszságot és a rosszindulatot testesíti meg, míg a vörös vagy aranyszínű a Napot és a gyermeki kegyességet reprezentálja. A mitikus ábrázolásokon a napot gyakran egy háromlábú varjúval jelenítették meg, mivel a három a fény és a napot megtestesítő istennő száma volt. A japán sinto vallásban a szent varjak az istenek hírvivői. A zsidó hagyomány a halál madarának tekinti, míg a keresztényeknél a magányt jelenti, valamint a Sátánt szimbolizálja.

Azt mondják, hogy csak egyszer választ párt magának, ezért a hűség kifejezője is. E monogám természetük lehet az oka annak, hogy az esküvői ünnepségeken szokás volt két varjat elengedni. Ha a madarak együtt maradtak, az annak a jele volt, hogy a házaspár is hosszú ideig kitart egymás mellett, ám ha a repülés közben elváltak, ugyanezt prognosztizálták a fiatalok esetében is. (Egyes helyeken az előrejelzésre varjak helyett galambokat használtak.)

 Egykoron azt hitték, hogy a madarak viszik a lelkeket a mennyországba, vagy a túlvilágra. Mivel a madarak repülnek, kézenfekvő volt ezt a gyakorlatot hozzájuk társítani. Ha pedig a madár berepült a házba, arra gondoltak, hogy a madár a házból kíván egy lelket magával vinni a halálba. Számos kultúrában a varjakat és a hollókat tekintették a lelkek hordozóinak. A halállal való összekapcsolásuk valószínűleg onnan ered, hogy a varjakat gyakran láthatták, hogy a csatamezőkön, vagy a temetőkben emberi és állati maradványokkal táplálkoznak.

 E madarak és a hozzájuk tapadó babonák szerepet kaptak az emberek mindennapjaiban is. A varjakat már a régi római idők óta jövendölésre használják. A ház körül köröző varjakat általában nem tekintik jó ómennek. A varjúcsapat egy közelgő harc vagy nagy katasztrófa bekövetkeztére figyelmeztet. Egy magányos varjú megjelenése, egyetlen ember halálát hirdeti. A haláleset abban a házban várható, amelyik fölött a varjú látható. A negatív babonás megítélésükből fakadóan, a varjak a népi hiedelemben jó ismerői a boszorkányoknak.  A walesiek szerint, ha egy varjú keresztezte az útjukat, balszerencsét jelentett. Ha viszont két varjú repült át előttük, a szerencse megfordulását jelezte. Az Egyesült Államok keleti partján található New England állam lakói számára viszont a balra elhúzó két varjú a balszerencse egyértelmű jele volt. A jóslás érdekében gyakran megszámlálták a varjakat. Egy régi angolszász népi rigmus szerint egy varjú rosszat jelent, a kettő viszont szerencsét hoz. A három varjú egészséget, a négy jómódot jelez, az öt varjú azonban betegséget, a hat pedig halált jelent.  Indiában a varjúkárogás vendégek érkezését jelzi előre. Másutt jelentéssel bírhat a károgás ideje és a károgások száma is. Kínában például, aki éjjel 3 óra és reggel 7 óra között hall varjúkárogást ajándékra számíthat; a reggel 7 és délelőtt 11óra közötti varjúkárogás esőt és szelet; a délelőtt 11 és délután 1 óra közötti pedig veszekedést jelez. A károgások száma viszont azt jelzi, hogy ki fog meghalni: egy károgás valamelyik jó barát halálát, kettő egy családtagét, három a szeretett lényét, négy pedig a károgást hallgatóét jelzi előre.  Az angoloknál döglött varjat találni az úton jó szerencsét jelez, viszont a templomkertben látott varjak valamilyen szerencsétlenség vagy katasztrófa hírnökei. Egy régi francia mondás szerint a gonosz papokból hollók, míg a rossz nővérekből szarkák lesznek. A görögök az elviselhetetlen embertársukat a „Menj a varjakhoz!” szavakkal küldték a pokolba.

 Az írek viszont az elszalasztott lehetőséget kapcsolták össze e madárral. A jól ismert „eső után köpönyeg” mondásunknak náluk a „mehetsz érte a varjak után” felel meg. A régi rómaiak pedig, ha valamit megoldhatatlannak tartottak, azt mondták, hogy olyan ez, mintha a varjú szemét kellene kiszúrni. Azt pedig, hogy a varjak miért oly csendesek a nyár közepén, amikor levedlik régi tollruhájukat, a francia parasztok régen azzal magyarázták, hogy titokban a fekete tollaikkal kívánnak adózni a Sátánnak.  A koreaiak szerint, ha kora reggel iskolába vagy munkahelyre menet varjakat lát az ember, az egész napja balszerencsés lesz. A pechsorozat legalább egy napig fog tartani. Sri Lankán, ha egy varjú átrepül a ház fölött, az annak az előjele, hogy a bennlakók közül valakinek el kell távoznia. Ha a háztetőn egy varjú károg, jó hírek várhatók; ha a ház előtt károg, látogatók jöttére lehet számítani.

  Az álomfejtők úgy vélik, hogy varjúval álmodni, csalódást jelent mindenben, bánatra, balszerencsére figyelmeztet, sőt halált is jelezhet. Ha varjúkárogást hall, akkor mások rossz tanácsára hallgatva vagyonvesztésre számíthat az álmodó. Fiatalember számára viszont azt jelzi, hogy egy asszony, aki kiszemelte magának, hamarosan elcsavarja a fejét.



2016. november 25., péntek

Ezen a napon - Madártani Intézet

1893. november 25-én a világon elsőként Magyarországon  megalakult az első Madártani Intézet.



Az intézet múltja nagyon érdekes. 1884-ben Rudolf trónörökös a II. Nemzetközi Madártani Kongresszust Budapestre hívta meg 1891-re. A budapesti kongresszus valóságos határkő a madártan tudományának fejlődésében. A madártan egyes fejezetéinek akkori állását a tudományszak legkiválóbb képviselői ismertették ezen a kongresszuson, és ezzel valósággal irányt szabtak a további fejlődésnek. Herman Ottó a madárvonulás kutatásáról számolt be, bemutatta a madárvonulás megfigyelésére már előre megszervezett hálózat munkáját, és leszűrte annak tanulságait.

A kongresszus szétosztása után Herman Ottó javaslatot tett a kultuszminiszternek, hogy ezt a szervezetet állandósítsa. Ez 1893-ban be is következett.
/forrás: Huszadik század/



Kapcsolódó kép




2017. év madara

 A 2017 év madara címet elnyerő tengelic Magyarország és a kontinens egyik legszínesebb pintyféléje. Sík és dombvidéken egyaránt előfordul, a települési kertek, parkok, fasorok gyakori költőfaja. Vékony növényi szálakból álló, szőrrel és a nyárfa termésszőreivel bélelt fészkét fák, magasabb bokrok lombkoronájának szélére építi. Évente két-három fészekaljat is nevel, alkalmanként 4-5 tojást rak. Szinte mindig csapatosan látni, a madáretetők gyakori vendége. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészíti ki.

2016. október 22., szombat

Darufesztivál

A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe, és egyben az egyik legféltettebb természeti kincse.

A világ egyik legszebb természeti jelensége az őszi daruvonulás, amikor az Európa északi mocsaraiban fészkelő darvak az észak-afrikai telelőterületükre tartó újuk során egy-másfél hónapra minden ében megállnak pihenni a hortobágyi tavakon. A százezernyi madár naponta kétszer rendkivűl látványosan szárnyra kel: hajnalban a táplálkozó-területükre tartva elhagyják a tavi éjszakázóhelyeket, este pedig visszatérnek ide.

Október21-23 közötti hétvégén darufesztivált szerveznek a településen.

Kapcsolódó kép






2016. május 10., kedd

"...évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében."



Ez az idézet Herman Ottótól, a sokoldalú magyar tudóstól származik, aki természettudományos munkássága mellett a magyarság hagyományos, ősi műveltségét, népi mesterségeit is kutatta és leírta. Ő alapozta meg a tudományos madárkutatást Magyarországon a Magyar Ornitológiai Központ megalapításával. Herman Ottó javaslatára 1906 óta a természet ünnepeként tartjuk számon május 10.-t.

 Az emberek már ősidők óta különös vonzalmat éreznek a madarak és fák iránt. A "Madarak és Fák Napja" mégis az egész természet ünnepe, amikor mi, emberek azt ünnepeljük, hogy testvérei vagyunk minden élőlénynek a Földön.

A MADÁR
A szárnyas lények a világon mindenütt elsősorban az éghez – az isteni szférához – tartoznak, ezért az égi lélek szimbólumai. Így van ez a magyar nép műveltségében is: a kereszténység előtti időkben a táltosok, sámánok lelke is madár képében szállt a túlvilágra megtudni a jövendőt, vagy megküzdeni a rosszindulatú szellemekkel. A honfoglaló magyarok totemállata (az Árpád nemzetség állatőse) a turulmadár (valószínűleg valamely sólyomfaj) volt. Az eredetmonda szerint a nemzetség ősanyját, Emesét turul termékenyítette meg. A madárlélek szimbólum jelentése jellemző a kereszténységben is, például a Szentlélek galamb képében jelent meg Jézus feje felett, mikor megkeresztelkedett.
A FA

A fa a legősibb, az egész világon elterjedt, egyetemes növényszimbólum. A fa az örök fejlődés és megújulás, a termékenység; a kiszáradt fa az elmúlás jelképe. A magyar népmesékben is gyakorta találkozunk vele: égig érő fa, aranyalmafa. Az életfa ágai az égi világba vezetnek, gyökerei az alvilágba nyúlnak; utat szimbolizál, amelyen a sámánok, táltosok, mesehősök az égbe vagy alvilágba juthatnak.




       

 

2016. január 7., csütörtök

2015.év madara

Év madara 2015 búbosbanka

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indított "Év madara" programjának célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepe van.

2015 év madara a búbosbanka volt .

2016.év madara a haris.

Ez az arasznyi, tyúkszerű megjelenésű, valójában azonban a hatalmas darvakkal és túzokokkal rokonságban álló faj a haris, az üde rétek rejtett életmódot folytató madara. A 2016-os védelmi évnek köszönhetően élőhelyeinek, a klímaváltozás által Magyarországon a legveszélyeztetettebbek közé tartozó nedves kaszálóknak a megőrzésére tudnak koncentrálni a szakemberek.

http://www.piacesprofit.hu/media/2016/01/haris_01_Farago_Adam-ONPI_webre.jpg
Kép: Faragó Ádám, Őrségi Nemzeti Park

Minden ötödik madárfaj veszélyeztetett Európában az élőhelyek eltűnése és leromlása – különös tekintettel a mezőgazdálkodással érintett területekre –, valamint a klímaváltozás miatt. Magyarország sem kivétel.

Madarakról

A varjak bámulatos intelligenciával rendelkeznek, és - „unokatestvérükkel”, a hollókkal együtt - sokak szerint ők a legokosabb madarak. Képesek a tevékenységük megtervezésre és az egymás közti kommunikációra. Egyes fajaiknál a kezdetleges eszközhasználatot is megfigyelték. Megtaníthatók a számolásra, valamint egyes szavak, rövid mondatok elmondására. Némelyikük „kiejtése” jobb, mint a papagájoké. Intelligenciájuk ellenére ritkán válnak hobbi vagy háziállattá. Erről elsősorban a kártékonyságuk tehet, ami olykor nagyon sok kellemetlenséget okozhat. Az idők során az emberek számára varjú egyre inkább a mezőgazdasággal, a betakarítással kapcsolódott össze, Franciaországban még ma is fesztivált szentelnek e madárnak. A velük élő paraszt emberek számára a varjak többek voltak, mint egyszerű madarak, a beszélőképességük és az emberekhez való kötődésük miatt egyesek „tollas embereknek” nevezték őket.


E figyelemre méltó madarak világszerte szerepelnek a legendákban és mítoszokban. Bölcsességük, intelligenciájuk okán gyakran álltak az ősi istenek, mitológiai királyok szolgálatában. Akárcsak a hollók, a varjak is az isten, a halál vagy a katasztrófa hírnökei. Kínában a fekete varjú a gonoszságot és a rosszindulatot testesíti meg, míg a vörös vagy aranyszínű a Napot és a gyermeki kegyességet reprezentálja. A mitikus ábrázolásokon a napot gyakran egy háromlábú varjúval jelenítették meg, mivel a három a fény és a napot megtestesítő istennő száma volt. A japán sinto vallásban a szent varjak az istenek hírvivői. A zsidó hagyomány a halál madarának tekinti, míg a keresztényeknél a magányt jelenti, valamint a Sátánt szimbolizálja. Azt mondják, hogy csak egyszer választ párt magának, ezért a hűség kifejezője is. E monogám természetük lehet az oka annak, hogy az esküvői ünnepségeken szokás volt két varjat elengedni. Ha a madarak együtt maradtak, az annak a jele volt, hogy a házaspár is hosszú ideig kitart egymás mellett, ám ha a repülés közben elváltak, ugyanezt prognosztizálták a fiatalok esetében is. (Egyes helyeken az előrejelzésre varjak helyett galambokat használtak.)

Egykoron azt hitték, hogy a madarak viszik a lelkeket a mennyországba, vagy a túlvilágra. Mivel a madarak repülnek, kézenfekvő volt ezt a gyakorlatot hozzájuk társítani. Ha pedig a madár berepült a házba, arra gondoltak, hogy a madár a házból kíván egy lelket magával vinni a halálba. Számos kultúrában a varjakat és a hollókat tekintették a lelkek hordozóinak. A halállal való összekapcsolásuk valószínűleg onnan ered, hogy a varjakat gyakran láthatták, hogy a csatamezőkön, vagy a temetőkben emberi és állati maradványokkal táplálkoznak.

E madarak és a hozzájuk tapadó babonák szerepet kaptak az emberek mindennapjaiban is. A varjakat már a régi római idők óta jövendölésre használják. A ház körül köröző varjakat általában nem tekintik jó ómennek. A varjúcsapat egy közelgő harc vagy nagy katasztrófa bekövetkeztére figyelmeztet. Egy magányos varjú megjelenése, egyetlen ember halálát hirdeti. A haláleset abban a házban várható, amelyik fölött a varjú látható. A negatív babonás megítélésükből fakadóan, a varjak a népi hiedelemben jó ismerői a boszorkányoknak.

A walesiek szerint, ha egy varjú keresztezte az útjukat, balszerencsét jelentett. Ha viszont két varjú repült át előttük, a szerencse megfordulását jelezte. Az Egyesült Államok keleti partján található New England állam lakói számára viszont a balra elhúzó két varjú a balszerencse egyértelmű jele volt. A jóslás érdekében gyakran megszámlálták a varjakat. Egy régi angolszász népi rigmus szerint egy varjú rosszat jelent, a kettő viszont szerencsét hoz. A három varjú egészséget, a négy jómódot jelez, az öt varjú azonban betegséget, a hat pedig halált jelent.

Indiában a varjúkárogás vendégek érkezését jelzi előre. Másutt jelentéssel bírhat a károgás ideje és a károgások száma is. Kínában például, aki éjjel 3 óra és reggel 7 óra között hall varjúkárogást ajándékra számíthat; a reggel 7 és délelőtt 11óra közötti varjúkárogás esőt és szelet; a délelőtt 11 és délután 1 óra közötti pedig veszekedést jelez. A károgások száma viszont azt jelzi, hogy ki fog meghalni: egy károgás valamelyik jó barát halálát, kettő egy családtagét, három a szeretett lényét, négy pedig a károgást hallgatóét jelzi előre.

Az angoloknál döglött varjat találni az úton jó szerencsét jelez, viszont a templomkertben látott varjak valamilyen szerencsétlenség vagy katasztrófa hírnökei. Egy régi francia mondás szerint a gonosz papokból hollók, míg a rossz nővérekből szarkák lesznek. A görögök az elviselhetetlen embertársukat a „Menj a varjakhoz!” szavakkal küldték a pokolba. Az írek viszont az elszalasztott lehetőséget kapcsolták össze e madárral. A jól ismert „eső után köpönyeg” mondásunknak náluk a „mehetsz érte a varjak után” felel meg. A régi rómaiak pedig, ha valamit megoldhatatlannak tartottak, azt mondták, hogy olyan ez, mintha a varjú szemét kellene kiszúrni. Azt pedig, hogy a varjak miért oly csendesek a nyár közepén, amikor levedlik régi tollruhájukat, a francia parasztok régen azzal magyarázták, hogy titokban a fekete tollaikkal kívánnak adózni a Sátánnak.

A koreaiak szerint, ha kora reggel iskolába vagy munkahelyre menet varjakat lát az ember, az egész napja balszerencsés lesz. A pechsorozat legalább egy napig fog tartani. Sri Lankán, ha egy varjú átrepül a ház fölött, az annak az előjele, hogy a bennlakók közül valakinek el kell távoznia. Ha a háztetőn egy varjú károg, jó hírek várhatók; ha a ház előtt károg, látogatók jöttére lehet számítani.

Az álomfejtők úgy vélik, hogy varjúval álmodni, csalódást jelent mindenben, bánatra, balszerencsére figyelmeztet, sőt halált is jelezhet. Ha varjúkárogást hall, akkor mások rossz tanácsára hallgatva vagyonvesztésre számíthat az álmodó. Fiatalember számára viszont azt jelzi, hogy egy asszony, aki kiszemelte magának, hamarosan elcsavarja a fejét.

Kéklábú szula




Az Amerika nyugati partjainál élő fajnak igen különleges, óriási, hártyás, világoskék lába van.

A hím kéklábú szula hódító tánca az egyik legkomikusabb látvány, amit csak a természet nyújtani képes.

A hím, udvarlási rituáléja során, e méretes lábakat emelgetve parádézik a tojó előtt, akit teljesen lenyűgöz a látvány.

A nem mindennapos lábak később már egészen más célt szolgálnak: a madár a tojásain nyugtatja tappancsát, így védelmezi és tartja melegen.Amikor pedig kikelnek a kis pelyhes fiókák, egy teljes hónapon keresztül hártyás lábfején nevelgeti, védelmezi őket a ragadozóktól és az időjárás viszontagságaitól.

Forrás:
A természet ezernyi csodája

2015. május 10., vasárnap

Madarak és fák napja - Hogyan udvarolnak a madarak?


A madarak osztályának nagy hányadára jellemző a monogámia, a párok egymásra találását azonban megelőzi az udvarlás, aminek a folyamata áldozatokkal is járhat. Vegyük talán az egyik legfeltűnőbb madarat az indiai pávát (Pavo cristatus), ez a faj Kelet-India, Banglades, Nepál és Srí Lanka erdeiben él. Ő a külsejét használja a nőstény meghódítására. Elég csak ránézni és tudjuk mi ragadja meg az ellenkező nemű egyed tetszését. Azonban mind ez veszélyekkel is jár, hiszen minél több úgynevezett pávaszem található a farktollakon, annál félőbb, hogy egy ragadozó is felfigyel erre a szép násztáncra és így kockáztatja az életét. Tehát az a hím tudja a legtöbb nőstényt elcsábítani aki mindezen veszélyek ellenében életben marad, ez mutatja milyen jó géneket tud tovább örökíteni a leendő utódok számára.

A fácán kakas színezetével és hosszú farkával igyekszik hatást gyakorolni  a tojóra. A tyúkot sarokba szorítja, körbelépkedi, szinte követelve a figyelmet, ráhajol, farkát széttárja, egyik szárnyát rázza.
A dísztollaknak nem feltétlenül kell nagyon színeseknek lenni, hiszen a nagy kócsag (Egretta alba) esetében az udvarlásnál a gyönyörű és hatásos rituális pózok irányítják a háton lévő fehér dísztollakra a figyelmet.




A külsőségeken kívül persze más is csábíthatja a nőstényeket.
A lugasépítő madaraknál a szépen kialakított fészek teszi vonzóvá a hímet. Itt ugyan nem beszélhetünk közvetlen veszélyről, hisz ezek az élőlények nem minden esetben feltűnő színűek.  A monogám lugasépítő fajoknál mindkét ivar fizikai megjelenése azonos. Azonban a poligám fajoknak sajátságos szokásuk, hogy a tojók odacsábítására lugasszerű építményeket emelnek, itt a hím egyed semmilyen részt nem vállal az utódgondozásban.
A lugasépítés valószínűleg a dürgési magatartás evolúciójával kapcsolatos. A lugasépítő hímek mindig megpróbálják lerombolni a rivális hímek lugasait, és ellopni azok díszítményeit.




Nem feledkezhetünk meg a madarak egyik sajátosságáról: a szép hangjukról. Kiemelném a Magyarországon is előforduló kis kedves fülemülét (Luscinia megarhynchos). Hasa, háta szürke, farka vörösesbarna. Torka világosszürke.



A külseje jelentéktelennek is mondható, az éneke tényleg szép, csodálatos, de szerkezet nélküli. A lassú csicsergő, a magas csivitelő és a váratlan mély, teli torokból énekelt, lüktető frázisok izgalmas keveréke, melyeket szünetekkel választ el egymástól.
  
Romantika és kecsesség jellemzi a héját ( Accipter gentilis), a madár külleme és lénye magával ragadó. A nász folyamata sok művészt megragadott. A hím kiterjesztett szárnyakkal kering. Mindkét ivar a fészek fölött röpköd, szembeszökő fehér farok alatti tollait felfújva. A fészket rejtő fa lombjai közé is beszoktak zuhanni. A szenvedély és a szépség itt találkozik.



forrás: a természet érdekességei


A természet egyik csodája, a növények királya a fa.

A fa összekötő kapocs föld és ég között. Szeretjük, tiszteljük, hisz a vele való kapcsolat átszövi életünk mindennapjait.