ˇ Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján
ˇ Disznóvágás- és tor hagyományos időpontja, a disznóölések
kezdete
ˇ Férjjósló és férjszerző leánynap varázslásokkal.
Ha imádkozik
és csak három szem búzát eszik és három korty vizet iszik egész nap a legény,
vagy leány, éjszaka megálmodja, ki lesz a párja.
ˇ Fehér András - rossz év, Víg András - víg év.
Az év legjelentősebb házasságjósló és varázsló napjának Andrást
tartották.
Jósoltak is jóformán mindenből: ólomból,
gombócból, disznóröffenésből, még a zsúpfedélből először a kötőbe pottyanó magból is.
„Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát iccakáján.”
András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek,
három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük.
Hasonló jósló szokások fűződtek Katalin, Borbála és Luca
napjához is.
András-napi népszokások
András napja ma vagyon
Az év jeles napjai közül a szentek ünnepei körébe tartozó
november 30-i András-nap a télkezdő férfi névnap.
Ehhez több népszokás,
helyenként még ma is élő hagyomány fűződik.
A görögországi András apostol és vértanú „égi
születésnapja" a 18. század végéig parancsolt ünnep volt vigíliával azaz
böjti nappal.
Az ünnep előtti böjti napnak a népi hitvilág mágikus erőt
tulajdonított.
A vélt varázserőt a fiatalság igyekezett is kihasználni minden
vidéken etnikumtól, vallástól függetlenül.
Magna János írja, hogy Szatmárban
András-napkor a református lányok is böjtöltek. Este a favágó tőkére
kendermagot vetettek s ez mondták:
„András, neked kendert vetek, mondd meg
nekem, kihez megyek!"
Az András-esti szerelmi jóslások ma már csak játék, tréfa
formájában fordulnak elő.
András napkor a lányok kitették cipőjüket az ágy
végéhez szemben egymással, és azt kilencszer átlépték, miközben ezt mondták:
Én
cipőm léplek, Szent András kérlek, Én Istenem, mondd meg nékem, Ki lesz az én
férjem."
András estéjén éjfélkor a lányok kimentek az udvarra a
disznósóihoz, annak oldalát vagy ajtaját megrugdosták, s közben figyelték,
hányat röffen a disznó, mert ahányat röffen, annyi év múlva megy férjhez a
lány.
Lányok szokása volt a gombócfőzés.
Kilenc fiúnevet
papírszeletekre írtak, összehajtogatva, tésztába gyúrva gombóccá formálták.
Egyszerre a forrásban lévő vízbe ejtették, s amelyik először jött a felszínre,
azt kikapták, megnézték a bennelévő nevet, s olyan nevű lesz a lány
jövendőbelije.
Nem kevés ügyességet igénylő András-esti szerelmi jóslás volt az
ólomöntés.
Egy darabka ólmot kanálban tűz fölött megolvasztottak, amikor folyt,
kulcs karikáján át hideg vízbe öntötték.
Amit a megdermedt ólom ábrázolt, olyan
lesz a lány jövendőbelijének a foglalkozása. Ugyanazt a jóslást ugyanannak a
személynek ugyanazon az estén nem volt szabad megismételni, majd csak egy év
múlva.
Jellemző a szatmári nép kedvességére, figyelmességére, hogy ha
az utcán találkozik a nevenapját ünneplő ismerősével, így köszönti:
„Sok neved
napját érjél meg erőben egészségben, azt kívánom!" vagy „Sok András-estét
érjél!"
Az ünnepelt ezt feleli: „Köszönöm! Halgassa meg a jó Isten!"
S közben kezet fognak.
A rokonok, közelebbi jóismerősök az otthonában köszöntik fel az
ünnepeltet.
Ez így volt régen is, ma is.
Régen kisebb csoportokban az ablak alá
álltak, s közösen köszöntő dalt mondtak vagy énekeltek.
Ilyet: „Már megjöttünk
ez helyre, András köszöntésedre, András, légy egészségben, Köszöntünk
békességben!"
Az előéneklés dalsorának végét a csoport visszhangszerűen
megismételte.
Az ilyen csoportos köszöntést mágyikázásnak, múzsázásnak,
muzsákolásnak nevezik.
Ez a szokás nem kifejezetten szatmári eredetű, más
vidékről a Tiszahátra költözött családok hozták magukkal a századfordulón.
A férfiaknak, így az Andrásnak szóló köszöntőkben, akár férfi, akár
gyermek mondta, sok volt a tréfás elem, a hangulatkeltő szándék.
„Valahányat ugrik életében a szarka, / Valahányat billen annak a
farka, / Valahány szarkának farktolla tarka, / Oly sokáig tartsa a szerencse
marka! / Szívemből kívánom!"
„András napja ma vagyon, / Kotlós tyúk ül a padon, / Ahányat
ugrik féllábra, / Annyi áldás szálljon rája! / Nem volna kár felírni a nevét
egy tönkre, / Felvinni a Tokaji hegyre, / Onnan lelökni Lökre, / Hogy híre¬
neve múljon el örökre! / Isten sokáig éltesse!"
„András napja ma vagyon, / Ugrik a bak a fagyon, / Azért ugrik a
fagyon, András nekem pénzt adjon!"
Penyigén szokás volt, hogy András napján kezdődtek a
disznóölések.
Ilyenkor összejöttek a nagy családok, együtt ünnepeltek,
örvendeztek.
Negyven napos hó?
Az északi részen élő palócok úgy tudják, hogyha András napkor hó
vagy eső esik, akkor negyven napig abba sem hagyja.
Másik hiedelem az, ha a
libát megtartja a jég, akkor lucskos, sáros karácsonyra számíthatunk.
András-napi időjóslás:
A néphit szerint, ha András napján esik az eső vagy a hó, ezt
követően 40 napig esik.
Ha libát megtartja a jég, locsogós, vagyis sáros lesz a
karácsony.
Egyes helyeken hagymakalendáriumot készítettek: egy jókora fej
vöröshagymát négyfelé vágtak és ízekre szedték.
Kiválasztottak 12 egészséges
lemezt, mindegyikbe egy csipet sót tettek.
A lemezeket sorba egy tányérba
tették, miközben feljegyezték, melyik milyen hónapot jelöl.
Feltették a kemence
tetejére.
Újév reggelén megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só, az
esős lesz, amelyikben nem volt víz, az száraz lesz.
Hasonló célt szolgált a
gyümölcsfaág virágoztatása.
A gyümölcsfa ágát vízbe tették, majd felhelyezték a
kemence tetejére, ahol a melegben karácsonyig kivirágzott.
Ha először az ág
alsó részén jelentek meg a virágok, akkor a tél eleje zord.
Ha a közepén, akkor
január végén várható erős tél, ha pedig az ág hegyén virágzott ki az ág, akkor
a tél vége felé köszönt be a fagy, jég, havazás.
Népi mondókák:
"Aki böjtöl András napján,
Vőlegényt lát iccakáján."
"Ágyláb, léplek
Szent András kérlek,
mondd meg, hogy ki lesz férjem!"
„Ha a lány kötényébe búzamag hull, jómódú legény veszi
feleségül, ha rozsmag, akkor szegény legény lesz a férje, ha pondró hull bele a
zsúpszalmából, még a következő évben teherbe esik”
November – András napi disznótorozás:
A tél hagyományos disznóölő s lakodalmazó időszak.
A ház minden lakója számára jelentős esemény volt ez.
Régen még a gyermekek se mentek iskolába ezen a napon.
Alig pitymallott, amikor megérkezett a disznóölő koma, vagy
sógor, mert a maga disznaját nem szívesen vágta le a gazda.
Mindenkinek megvolt a maga feladta.
Az asszonyok készítették a reggelit (általában hagymás vért,
pecsenyét), az ebédet (orjaleves, paprikás hús, toroskáposzta), tisztították a
fokhagymát, a belet, amibe töltötték a hurkát, aprították a zsírnak való
szalonnát.
A böllér (hentes) bontotta fel a disznót, kavarta a kolbászt, sózta
a szalonnát.
A gazdának legfontosabb feladata e napon a segítők ellátása
volt, szíves szóval, tréfával és jó itókával.
A nap fénypontja a tor (vacsora), melyre a segítőkön kívül a
rokonokat, szomszédokat, barátokat is meghívták.
A lakoma húslevessel kezdődött, ez után következett a töltött
káposzta, sült hurka, kolbász, pecsenye.
A fogások sorát a hájas pogácsa és a rétes zárta.
Vacsora közben se vége, se hossza nem volt a tréfáknak, s közben
gyakran emelgették a borospoharat azzal a céllal, hogy szerencséjük legyen a
jövő évi disznóval.
A jó disznótor sokáig tartott, akár hajnali 2-3 óráig is
elmulatoztak, nótáztak, táncoltak.
Végezetül pedig mindenki „kóstolóval” (kis csomag, amiben a
készített hurka, kolbász volt) térhetett haza.
Szerte az országban jeles alkalom volt az adománygyűjtésre,
alakoskodó játékok bemutatására.
Több faluban járták a disznótoros házakat a kéregetők, a lesők,
a kántálók.
Erre fiúk vállalkoztak.
Többen összeverődtek, és az ablak alatt rákezdték:
"Eljöttem és kántálni, kántálni
ablak alatt fát vágni,
én is fogtam fülét, farkát,
adjanak egy darab hurkát."
(Forrás: Magyar Nyelv/Molnár Gizella/Jeles napok/alfahir)
