"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 17., péntek

November 17. - BUDAPEST ÜNNEPNAPJA





A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre a Duna keleti partján fekvő Pest, valamint a nyugati partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével. 1950. január 1-jén a Budapest környezetében lévő települések hozzácsatolásával létrejött az ún. Nagy-Budapest, amelynek lakossága a 80-as években elérte a 2,1 millió főt.


  A mai Budapest területén már az ókorban is laktak – a Gellért-hegy, a Tabán és a Víziváros területén kelta települések nyomait tárták fel. A III. kerületben az első század második felében jött létre, és egészen az ötödik századig fennmaradt a római katonaváros, Aquincum. A terület azonnal látható fontosságát jelzi, hogy a magyar honfoglalás során is (valószínűleg) Óbuda környékén volt Árpád fejedelem szálláshelye.

Annak ellenére, hogy a keltáktól a rómaiakig mindenki belátta, hogy Budapest környéke jó hely, a város első nagyszabású „beruházójának” IV. Bélát lehet tekinteni, aki a Duna jobb partján felépítette az első királyi várat, amit Buda városa követett. A XV. században Mátyás király követte Béla példáját és az ország fővárosává léptette elő az európai hírű palotájának helyt adó települést – mindeközben a kereskedőváros Pest fejlesztését sem hanyagolta el. Mária Teréziának pedig azért kell köszönetet mondani, hogy a királyi intézményeket Pozsonyból, az egyetemet pedig Nagyszombatról ideköltöztette.

A város a XIX. század első felében kulturális és gazdasági fejlődésnek indult, majd otthont adott az 1848-as forradalom kirobbanásának is – a forradalmárok pedig Pest-Budát tették meg az ország fővárosának. A legnagyobb korabeli fejlesztés egyértelműen a Széchenyi Lánchíd volt, amit azonban már csak a forradalom leverése után, 1849. november 20-án adtak át.

Az osztrák elnyomás időszakában a város fejlődése visszaesett és egészen az 1867-es kiegyezésig nem is indult újra. A politikai elit ebben az időszakban kezdte el először komolyan fontolgatni azt, amit Széchenyi már az 1831-ben megjelent Világban is javasolt: Budapest néven egy egységes fővárost létrehozni.

Az ezzel kapcsolatos, XXXVI. számú törvénycikket az országgyűlés 1872. december 22-én fogadta el, és első szakasza kimondta: „Buda és Pest sz. kir. fővárosok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margitsziget, ez utóbbiak Pest vármegyéből kikebeleztetvén, Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesíttetnek.”

A konkrét egyesítés majdnem egy teljes éven át zajlott. Egy 20 pesti, 10 budai és 4 óbudai polgárból álló bizottság 1873. január 9-től szeptember 11-ig, összesen 16 ülésen keresztül dolgozta ki a megvalósítás menetét, amit a három – akkor még teljesen különálló város – 11 közös közgyűlése tárgyalt meg és hagyott jóvá.

Budapest születésnapja azért esik épp november 17-re, mert Buda-Pest Városi Tanácsa 1873-ban ezen a napon alakult meg és ült össze először. Budapest élére – más városokkal szemben – nem főispánt, hanem főpolgármestert választottak – Ráth Károly volt az első. A városegyesítéssel megkezdődhetett Budapest nagyvárossá és világvárossá fejlődése.




1870.

2017. április 24., hétfő

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

24. alkalommal került megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.  

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálta/író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítése/.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat. 

Orhan Pamuk Nobel-díjas török szerző volt  a 24. Budapesti nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége.

Orhan Pamuk lesz a 2017-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége

Orhan Pamuk, a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja 1952-ben jómódú, isztambuli értelmiségi családba született. Nyugatias szellemű iskolákat végzett, eredetileg építészmérnöknek készült, ám fiatalkorában arról álmodozott, hogy festő lesz, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben.
A hetvenes évek közepén végleg felhagyott a festészettel, és életét az írásnak szentelte. Első regénye a Dzsevdet úr és fiai - miután négy éven keresztül nem talált kiadót - 1982-ben jelent meg, majd egyaránt jelölték az Orhan Kemal- és a Milliyet irodalmi díjra. A könyv a 2017-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából jelenik meg először magyar nyelven.
Műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot. Könyveit több mint 50 nyelvre fordították le, regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban - többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban - is jelentős irodalmi díjakat nyert el.
Orhan Pamukot a The Guardian beválasztotta a 21. század 21 legjelentősebb írója közé. Nevét az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. 2006-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták munkásságáért./Forrás: VajdaságMa/

2015. április 24., péntek

XXII. Budapesi Nemzetközi Könyvfesztivál

Az immáron 22. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió, Észak-Európa országai és Törökország fogadták el a fesztivál meghívását. 2015-ben a magyar könyvkultúra, a szervezett magyar könyvpiac 220 éves jubileumát ünnepeljük. 1795-ben jött létre a Pesti Könyvárusok Grémiuma, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők  Egyesülésének jogelődje, amely Magyarország első könyvszakmai szerveződése és Európa második legrégebbi civil könyvkiadói társasága.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.

Képtalálat a következőre: „könyvek”

2015. április 10., péntek

35. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Megnyílt pénteken a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amelynek 17 napja alatt több mint 40 helyszínen csaknem 200 program közül válogathat a magyar és a külföldi közönség.

  A 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál  a klasszikus zenei koncertek mellett számos opera-, balett-, tánc- és színházi, képzőművészeti program várja a látogatókat.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál különlegességét fokozza, hogy a legjobb magyar előadók mellett igazi világsztárok lépnek majd fel, illetve a fesztivál tizenhét napja alatt számos világpremier, magyarországi bemutató, koprodukció és színházi bemutató is lesz.2015-ben több tucat helyszínen zajlanak majd az események: a Művészetek Palotája és az Operaház mellett a Zeneakadémia, a Budapest Music Center, a Millenáris, a Bálna, a Vigadó, a Nemzeti Színház és a fővárosi színházak, múzeumok is kiemelt programhelyszínek lesznek.


Képtalálat a következőre: „budapest tavaszi fesztivál”


Képtalálat a következőre: „2015 budapesti tavaszi fesztivál”

Képtalálat a következőre: „2015 budapesti tavaszi fesztivál”

2015. március 8., vasárnap

Koalák a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Ausztrálián kívül csak nagyon kevés állatkertben találhatók koalák, Magyarországon, illetve egész Kelet-Európában pedig Budapesten láthatók először. Európában eddig csupán kilenc rangos állatkertben tartottak koalákat, köztük lisszaboni, madridi és bécsi intézményekben.



A koalák őshazája Ausztrália. Ezen belül főként az ország keleti és délkeleti felében fordulnak elő. Bár elterjedési területük ma már lényegesen kisebb, mint száz esztendővel ezelőtt, ez a terület földrajzi értelemben még ma is igen nagy kiterjedésű, hiszen maga Ausztrália is hatalmas területen fekszik. 

A koalák majdnem teljesen a fákon élnek. Nem készítenek fészket, hanem a fa ágán alszanak. Általában lassan mozognak, de ha szükséges, gyorsan is tudnak mászni. Át is tudnak ugrani egyik fáról a másikra, ha elég közel vannak. Hosszabb utakat a földön tesznek meg. Veszélyhelyzetben meglepő gyorsasággal galoppoznak a legközelebbi fáig, ahol biztonságos magasságig felmenekülnek. Ott aztán türelmesen megvárják, amíg a támadó elmegy.

A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje. 
 

Képtalálat a következőre: „budapesti állatkert”Képtalálat a következőre: „budapesti állatkert”

A budapesti volt az első Állatkert az országban (a Világon a 25.). Igaz, Magyarországon már Nagy Lajos királynak és Mátyás királynak is voltak oroszlánjai, az alcsúti arborétumban most is láthatók a régi medveketrecek maradványai és több vadaspark is létesült régen is, de kifejezetten állatkert az országban sokáig nem volt. A Világon legelső, újkori állatkertjének tartott Schönbrunni állatkert 1752-es megnyitása után merült fel egy fővárosi állatkert létrehozásának gondolata.
A terv lelkes fogadtatásra talált, de a ’48-as forradalom és az azt követő politikai helyzet miatt csak jóval később sikerült megvalósítani. Az alapítók, Szabó József, Xántus János és Kubinyi Ágoston többször is falba ütköztek az alapítás során, de segítségükre volt Gamperlt Alajos, az „országfejedelmi biztos”, akinek közbenjárására engedélyezték végül a Budapesti Állatkert létrehozását, Így történt,  hogy az akkori Városerdőben, a ami Városligetben 1866. augusztus 9-én, egy napsütéses csütörtöki napon megnyitotta kapuit az ország első állatkertje, a Budapesti Állatkert.

Ekkor már csaknem 500 állatot csodálhattak meg itt a látogatók: kilencféle majmot, többféle madarat (papagájokat, kakadukat, arákat), de persze őshonos állatokat is, mint rókát, borzot, farkast, őzet, gím- és dámszarvast. A legnépszerűbb Kristóf volt, a barnamedve. A leghíresebb látogató pedig maga Erzsébet királyné, Sisi volt, aki nagyon szerette a magyar állatkertet. Az ő közbenjárására került később az első zsiráf Budapestre a schönnbrunni állatkertből. Rá két évre ennek a zsiráfnak kiszsiráfja is lett, ami azért is nagy szó, mert így lett állatkertünk a sorban 3. világon,  ahol kiszsiráf született, aki viszont az első állatkerti zsiráf volt, akinek már az anyja is fogságban született.

2014. szeptember 27., szombat

BUDAPESTI OPERAHÁZ

Ünnepélyes keretek között megnyílt a budapesti operaház - 1884.09.27.

Budapest a világ egyik legszebb operaházával büszkélkedhet. . A kor egyik legkiválóbb építésze, Ybl Miklós által alkotott palota lépcsőházát és nézőterét a kor legnagyobb magyar festőinek – Székely Bertalan, Than Mór, Lotz Károly– freskói díszítik. Első igazgatója Erkel Ferenc volt, de éveken át igazgatta Gustav Mahler, és saját operájának bemutatóját kétszer is rendezte itt Puccini. Az európai operaházak között ma is vezető helyet foglal el.

Magyar Állami Operaház

Az, hogy mit jelent saját életünkben a zenehallgatás, mindenki tudja, van, akinek szép emlékeket idéz, van, akinek kapu egy másik, sokkal szebb világba.
Közelebb visz saját lényegünkhöz, segít a pillanat csodáját meglelni zajos életünkben.
Figyelni a szólamok egymásba fonódását, hogy milyen érzelmeket vált ki belőlünk egy-egy dallam, a feszültség levezetésének egy formája lehet, melyben megnyugszunk,
ellazulunk, feloldódunk.
A zeneszerzők kapcsolatba lépnek egy olyan világgal, mely alkotás közben talál Rájuk, ami szorosan összefügg a transzcendentálissal.
Hallgassunk meg akár egy Bach, vagy Vivaldi művet...
És rálelünk a szférák zenéjére.
Megpróbálják lehozni Nekünk a mennyország egy darabját.

2014. július 27., vasárnap

Vízilabda EB-Budapest - Hajrá magyarok!

 



A magyar női válogatott 10–9-re legyőzte Olaszországot a Margitszigeten zajló vízilabda Európa-bajnokság szombati bronzmérkőzésén, így a harmadik helyen végzett.

Nyolc év után ismét Eb-döntős a férfi vízilabda válogatottunk!

 
A vízilabda medencében játszott csapatsport, melynek mérkőzéseit két hétfős együttes vívja egymás ellen. A pólónak is nevezett játék célja, hogy a labdát minél többször sikerüljön az ellenfél kapujába juttatni.
- See more at: http://www.utanpotlassport.hu/2011/03/06/a-vizilabda-tortenete-szabalyai/#sthash.TkBNq6c0.dpuf

2014. április 24., csütörtök

XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál


2014.április 24-27.

Az immáron 21. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. 

 A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat. Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. 
Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió és Észak-Európa országai fogadták el a fesztivál meghívását. A 2014-es könyvfesztivál díszvendégeként Törökországot köszönthetjük Budapesten.

A könyvfesztiválhoz kapcsolódóan corvinakiállítás látható az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) A Szultán ajándéka – Négy corvina a Szeráj könyvtárából címmel. Törvényhozó Szulejmán Szultán 1526-os budai hadjárata és az 1541-es hadjárat után Mátyás király könyvtárából néhány könyv Isztambulba került. Ezek közül négyet Abdul Aziz szultán 1869-ben, a Szuezi-csatorna megnyitása alkalmából Isztambulba látogató Ferenc Józsefnek, az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodójának ajándékozott. Ezt a négy corvinát, amelyet csak rendkívüli alkalmakkor állítanak ki, most május 6-ig láthatja a nagyközönség.

Könyvkészítés az oszmán szerájban címmel a török kulturális központ különleges könyvkészítő műhellyel várja az érdeklődőket a Millenárison, ahol szakértő mesterek élőben mutatják be a könyvkészítés hagyományos művészetét: a papír és a tinta készítésétől a kalligráfiáig, a díszítéstől a kötésig,
Kiállítással tisztelegnek a török könyvnyomtatás magyar úttörője, Ibrahim Müteferrika (1672-1747) előtt is, aki Kolozsváron, magyar szülők gyermekeként született, és 1716 táján került be a szultáni udvar különleges szolgáló rendjébe, a müteferrikák közé. Később a török művelődéstörténet egyik meghatározó alakjává vált, nevéhez fűződik az Oszmán Birodalom első török nyomdájának létrehozása. A Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményében őrzött, általa nyomtatott művek közül 11-et láthatnak – első alkalommal – az érdeklődők. Ibrahim Müteferrika életéről beszélgetést is rendeznek csütörtökön a török kulturális intézetben.




Tizennegyedik alkalommal rendezzük meg a Fesztivál keretein belül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 28 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.