Toromiro fa - Húsvét-sziget

A világ legelzártabb szigete



A Húsvét-sziget a világ egyik legelszigeteltebb helye: a legközelebbi lakott település (Tahiti és Chile) több mint 3000 kilométerre található.
A régészeti kutatások szerint a szigetet polinéziaiak népesítették be időszámításunk előtt 400-ban. A sziget leginkább a rejtélyes óriás kőszobrairól ismert. Kevesen tudják, hogy az őslakosság fejlett tánc- és zenekultúrával is rendelkezett, valamint Óceánia többi szigete közül egyedülálló módon, az írásbeliség is kifejlődött itt.

A világ első ökológiai katasztrófája a Húsvét-szigeten következett be. 
Gyenge talaj, száraz éghajlat
A kutatók szerint a túlnépesedés és a művelésbe vont területek növekedése mellett a sziget mostoha körülményei is hozzájárultak az erdők eltűnéséhez.

A toromiro fa

A sziget bennszülött, azaz máshol elő nem forduló fáinak egyike a toromiro volt.

A pillangósvirágúakhoz tartozó fa nem nőtt magasra, de szinte mindenütt megélt, és elterjedt a földdarabon. Kemény fájából a szigetlakók előszeretettel készítettek faragványokat.

A vallási kultúra is gyorsította a ökológiai katasztrófát

A kutatók szerint is felgyorsította azonban a Húsvét-sziget összeomlását a helyiek vallási kultúrája. Mint ismert, a szigetlakók óriási kőszobor arcokkal rakták körbe a szigetet, a szobrok akár 60 tonnát is nyomhattak. Szállításuk nagy valószínűséggel rönkgörgetéssel történt, ehhez pedig sok fát kivághattak.
A régészeti feltárások szerint a Húsvét-szigetek lakossága a csúcson meghaladta a tízezret, ennyi embert pedig ez a sziget nem képes eltartani. Az ökológiai katasztrófával párhuzamosan háború robbant ki a szigeten, és bizonyítékok vannak a kannibalizmus megjelenésére is.
Az őslakosság számára a véget a 18. századi nyugati felfedezők jelentették, akik betegségeket hoztak be a szigetre, valamint a megmaradt kevés embert elvitték rabszolgának. A 19. század második felében már csak alig száz őslakos élt a Húsvét-szigeten. Miután Chile 1888-ban annektálta a szigetet, lakossága 2000 körülire szökött./National Geographic/

1774. Cook kapitány második földkerülő expedíciója során, március 14-én köt ki a Húsvét-szigetnél.  Nem érzi jól magát, nem száll partra, és naplójába sem jegyez le semmi érdemlegeset. Utazik azonban a hajón két német, Johann Forster és a fia, Georg, akik az expedíció megbízott természettudósaiként gyorsan gyűjteni kezdik a szigeten található növényeket. Így kerül Cook hajójára egy toromirofa példánya, amit gondosan kiszárítva és lepréselve azóta is a londoni Natural History Museum (Természettudományi Múzeum) her - báriumábanőriznek. De nem ez volt az egyetlen toromirodarab, ami akkor elhagyta a szigetet! Amikor Cook felvonta a horgonyt, ott volt a hajón több különleges szobor is. Ezeket egy Mahine nevű, Tahitiről származó ifjú gyűjtötte, aki még a nagy felfedező előző expedícióján csatlakozott Cookhoz. A tolmácsnak a Húsvét-szigeten nagy hasznát vették: a szigetlakók 80%-ban ugyanazt a nyelvet beszélték, mint Mahine. A fiú tudta, hogy nemsokára Tahitin lesznek, és a rokonai bizonyára sok ajándékra számítanak majd. A szigetlakók által felajánlott szuvenírek közül a szobrok tetszettek neki leginkább, és több darabot meg is vásárolt belőlük. Az európaiakat nem érdekelték a primitív alkotások, és csak Johann Forster és fia precizitásának köszönhetjük, hogy útleírásukban szót ejtettek a „jól csiszolt, sűrűn erezett, sötétbarna színű fából készült” tárgyakról, amiket Mahine magához vett.

A RANO KAU-KRÁTER – A kráter meredek belső lejtőinek egyik sziklakibukkanásán élt a toromiro utolsó helyi példánya  /  cikk: Földgömb januári-februári számában/

 

Egzotikus szigetek

Ki ne álmodott volna a csendes-óceáni egzotikus szigetekről?

 A szigetek még napjainkban is számos titkot rejtenek, melyeket csak a helyi beavatottak ismerhetnek.

A Csendes-óceán szigetei földünk azon területeihez tartoznak, melyeket az ember legkésőbb népesített be. A mai napig bizonytalan, hogy honnan jöttek a hódítók, mivel írásos emlékek nem maradtak fenn az utókor számára, amellyel egyértelműen bizonyítani lehetne a hódítók eredetét. Így csupán a kutatók által gyűjtött feljegyzésekre lehet támaszkodni, s ezek a feljegyzések eredetüket tekintve nagyrészt meseszerű legendák, amelyek a szigetlakók ősi mítoszaiból születtek, ezeket aligha tekinthetjük történelmi forrásnak. Különböző mérések és a feltárt leletek (edények, szerszámok, fegyverek stb.) elemzése után, a keleti szigetek meghódítása körülbelül i.e. 350 - ben történhetett. Körvonalazva a hódítások idejét azt tudjuk, hogy Tongára később lépett ember, mint Fidzsi- szigetekre, Szamoát kb. i.e. 500 - ban, és tőle keletre lévő Húsvét-szigetet kb. i.u. 400 - ban hódították meg. Valószínűleg a hódítások nem egyszerre történt, hanem különböző hullámokban és időszakokban. A bevándorlók különböző faji eredetét mindenekelőtt a szigetlakók etnikai különbségei, mássága támasztja alá. így például a mikronéziaiaknál ázsiai beütés fedezhető fel, ezért joggal feltételezhetjük, hogy sok évvel ezelőtt i.e. keletről vándorolhattak a Csendes-óceának e területére. A sötét bőrű melanézek negrid típusú népek, és ez szolgált alapul a tudományos elméletnek, hogy ők az afrikai kontinensről származnak. Ezzel ellentétben a majdnem világos bőrű polinézeknél megjelenik az europoid jelleg, vonás. Az őshazájuk valószínűleg a mai Indonézia, de nem zárható ki Dél-Amerika sem.

A polinézek dél-amerikai származását Thor Heyerdahl norvég kutató akarta bebizonyítani, amikor 1947-ben 97 nap alatt Peruból (Calaoból) Tahitiba érkezett fából épített Kon-Tiki nevű hajóján navigációs eszközök segítsége nélkül. A mesteri teljesítményét senki sem vitatja, de az általa felállított elméletét, hogy a polinézek Dél-Amerikából származnak, ezt a mai napig vitatják, kétségbe vonják. A vita témáját képezte a szakemberek között az a ténymegállapítás is, miszerint a Déli-tenger szigeteit benépesítő népek csupán véletlen szerűen - a szél és a hullámok sodrása által - érték el az új hazájukat. A vitára az adott okot, hogy az új hazát keresők még nem rendelkeztek semmilyen navigációs eszközökkel, s így joggal tehették fel a kérdést: Akkor hogyan találtak rá a szigetekre? Ma már a spontán véletlenszerűséget kizárják, de a feltett kérdésre a választ még kutatják. Egy számítógépes kutatás alapján az új-zélandi tudósok azt állítják, hogy ezek a bátor emberek az egyszerű hajóikkal tudatosan keletre, a széllel szemben hajóztak azzal a tudattal, ha nem találnak szárazföldet, akkor a szél segítségével haza tudjanak jutni.

A nagy kalandot jelentő útra egy nagyméretű kenut (hajót) építettek, és magukkal vittek kókuszdiót, melynek teje csillapította a szomjukat, a belsejét viszont elfogyasztották. Ezenkívül magukkal vittek még különböző növényi cserjéket, melyeket az újhazában akartak elültetni, valamint háziállatokat is, mint például: sertést és tyúkot. .Mindez elegendő volt egy újrakezdéshez a felfedezett szigeten, ahol a halban gazdag vizek is elegendő élelmet biztosítottak.

A portugál Ferdinánd Magellán expedíciójának sikerült 1519 és 1521 között először körbehajózni a Földet. Így áthajózta a Csendes-óceánt is anélkül, hogy e szigeteket megpillantotta volna. A későbbiekben a holland hajósok szereztek érdemeket az európaiak közül a szigetek felfedezésében, többek között Ábel Janszoon Tasmannak. A 18. sz.- ban főleg az angolok és a franciák kutatták a Déli-tengert. Legsikeresebb volt közöttük a brit származású J. Cook, aki háromszor is áthajózta a Déli-tengert, kutatta a természetet, lakosokat, tudományos munkákat írt az itt szerzett tapasztalatairól, és ő készítette el az első használható térképet. 

/forrás: Cook szigetek/

A Húsvét-sziget a világ egyik legelszigeteltebb területe a Csendes-óceánon, minden közelebbi lakott területtől legalább 2000 mérföldre fekszik. A hozzá legközelebb eső lakott terület a Pitcairn-szigetek, ahol 1790-ben a Bounty lázadói partot értek, és letelepedtek. A háromszög alakú sziget nagy része vulkanikus kőzetből van, és kisebb korallképződmények keretezik a partvonal mentén, de mivel ezek nem alkotnak korallzátonyt, az óceán a sziget szikláit közvetlenül éri. Ennek a csodálatos és titokzatos helynek a lakói Te Pito o TeHenua-nak, azaz a világ köldökének nevezik szülőföldjüket.

A Húsvét-sziget titokzatos kőszobrai
(Forrás: Ian Sewell/Wikipedia)

 

A sziget alapos feltérképezését a régészeti leletek iránti érdeklődés indította el. Az európaiak közül a holland utazó-felfedező, Jakob Roggeveen látta meg először a szigetet és lépett a partjára 1722-ben. Ez éppen egy vasárnapon történt, Húsvét vasárnapján: ezért kapta a Húsvét-sziget nevet az addig ismeretlen hely (spanyolul Isla de Pascua, a húsvét-szigetiek nyelvét pedig ezért sokszor pascuanéznak is hívják). Roggeveen háromféle típusba sorolta az őslakosokat: igazán sötét bőrűek, vöröses bőrűek, és az elég sápadtak, akiknek vörös volt a hajuk. Ebből arra következtetett, hogy az őslakosok már más népekkel is kapcsolatba kerültek az európai felfedezés előtt.
A sziget polinéziai neve Rapa Nui. A 19. században egy Tahitiről érkezett utazó adta ezt neki, aki úgy vélte, hogy a sziget teljesen úgy néz ki, mint a tahiti Rapa-sziget, csak nagyobb, azaz ’Nui’. Lakói polinéziai gyökerekkel rendelkeznek, bár az antropológusok évtizedekig meg voltak győződve arról, hogy igazából az ősi dél-amerikai hajósok telepedtek le először a szigeten, és a sziget lakói az ő leszármazottaik. Az őshazából elvándorló polinézek körülbelül akkoriban telepedtek le itt, amikor Tahitin is, i.sz. 300 körül.
Az első felfedezők, akik a sziget belsejébe is bemerészkedtek, elszórtan élő lakosságot találtak egy olyan kultúrával, ami semmilyen másikra nem emlékeztetett; egy népcsoportot, aminek semmilyen kapcsolata nem volt a szigeten kívüli világgal. A rapanuik aztán könnyen a prédáivá váltak a 19. századi rabszolga-kereskedőknek, akik egyre jobban kiszorították, elértéktelenítették az amúgy is egyre veszélyeztetettebb ősi kultúrát, tudást és minden szakértelmet, technikát, amit az elődök hagyományoztak a népre.

Misztikus kőszobrok

A sziget ma Chiléhez tartozik. Polinéz gyökerű lakossága a 2002-es népszámlálás szerint körülbelül 3300 fő, nagy részük Hanga Roa városában él, egy kisebb részük pedig Chile szárazföldi részén. A Húsvét-sziget óriási forgalmú turistaparadicsom az 1980-as évek közepe óta. Még mindig nagyon sokan szeretnék látni a moaikat, a híres húsvét-szigeti kőszobrokat. A rapanuik kultúrájának és technikájának legfeltűnőbb művei ezek, amik még ma is lázba hozzák a tudósokat, mert még mindig nem találtak teljesen elfogadható magyarázatot arra, hogyan is készítették, szállították és állították fel a szobrokat a part mentén. Miért tették ezt? Vallási okai voltak? Őrnek állították-e a hatalmas ember alakú szobrokat, hogy megálljt parancsoljanak a betolakodóknak? Vagy egyszerűen díszítő funkciójuk volt? És miért hagyták abba egyszer csak a szobrok felállítását, majd a készítését is? És ez csak néhány példa az alapvető kérdések közül.

Az egyik beszélő tábla jelei...
(Forrás: Wikipedia)

 

/Nyelv és Tudomány/