A Húsvét-sziget a világ egyik legelszigeteltebb helye: a legközelebbi lakott település (Tahiti és Chile) több mint 3000 kilométerre található.
A régészeti kutatások szerint a szigetet polinéziaiak népesítették be időszámításunk előtt 400-ban. A sziget leginkább a rejtélyes óriás kőszobrairól ismert. Kevesen tudják, hogy az őslakosság fejlett tánc- és zenekultúrával is rendelkezett, valamint Óceánia többi szigete közül egyedülálló módon, az írásbeliség is kifejlődött itt.
A világ első ökológiai katasztrófája a Húsvét-szigeten következett be.
Gyenge talaj, száraz éghajlat
A kutatók szerint a túlnépesedés és a művelésbe vont területek növekedése mellett a sziget mostoha körülményei is hozzájárultak az erdők eltűnéséhez.
A toromiro fa
A sziget bennszülött, azaz máshol elő nem forduló fáinak egyike a toromiro volt.
A pillangósvirágúakhoz tartozó fa nem nőtt magasra, de szinte mindenütt megélt, és elterjedt a földdarabon. Kemény fájából a szigetlakók előszeretettel készítettek faragványokat.
A vallási kultúra is gyorsította a ökológiai katasztrófát
A
kutatók szerint is felgyorsította azonban a Húsvét-sziget összeomlását a
helyiek vallási kultúrája. Mint ismert, a szigetlakók óriási kőszobor
arcokkal rakták körbe a szigetet, a szobrok akár 60 tonnát is
nyomhattak. Szállításuk nagy valószínűséggel rönkgörgetéssel történt,
ehhez pedig sok fát kivághattak.A régészeti feltárások szerint a Húsvét-szigetek lakossága a csúcson meghaladta a tízezret, ennyi embert pedig ez a sziget nem képes eltartani. Az ökológiai katasztrófával párhuzamosan háború robbant ki a szigeten, és bizonyítékok vannak a kannibalizmus megjelenésére is.
Az őslakosság számára a véget a 18. századi nyugati felfedezők jelentették, akik betegségeket hoztak be a szigetre, valamint a megmaradt kevés embert elvitték rabszolgának. A 19. század második felében már csak alig száz őslakos élt a Húsvét-szigeten. Miután Chile 1888-ban annektálta a szigetet, lakossága 2000 körülire szökött./National Geographic/
1774. Cook kapitány második földkerülő expedíciója során, március 14-én köt ki a Húsvét-szigetnél. Nem érzi jól magát, nem száll partra, és naplójába sem jegyez le semmi érdemlegeset. Utazik azonban a hajón két német, Johann Forster és a fia, Georg, akik az expedíció megbízott természettudósaiként gyorsan gyűjteni kezdik a szigeten található növényeket. Így kerül Cook hajójára egy toromirofa példánya, amit gondosan kiszárítva és lepréselve azóta is a londoni Natural History Museum (Természettudományi Múzeum) her - báriumábanőriznek. De nem ez volt az egyetlen toromirodarab, ami akkor elhagyta a szigetet! Amikor Cook felvonta a horgonyt, ott volt a hajón több különleges szobor is. Ezeket egy Mahine nevű, Tahitiről származó ifjú gyűjtötte, aki még a nagy felfedező előző expedícióján csatlakozott Cookhoz. A tolmácsnak a Húsvét-szigeten nagy hasznát vették: a szigetlakók 80%-ban ugyanazt a nyelvet beszélték, mint Mahine. A fiú tudta, hogy nemsokára Tahitin lesznek, és a rokonai bizonyára sok ajándékra számítanak majd. A szigetlakók által felajánlott szuvenírek közül a szobrok tetszettek neki leginkább, és több darabot meg is vásárolt belőlük. Az európaiakat nem érdekelték a primitív alkotások, és csak Johann Forster és fia precizitásának köszönhetjük, hogy útleírásukban szót ejtettek a „jól csiszolt, sűrűn erezett, sötétbarna színű fából készült” tárgyakról, amiket Mahine magához vett.
A RANO KAU-KRÁTER – A kráter meredek belső lejtőinek egyik sziklakibukkanásán élt a toromiro utolsó helyi példánya / cikk: Földgömb januári-februári számában/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése