Apja, Krippel József német iparosok leszármazottja. Jóképű, egyenes tartású férfi, ügyes kezű, munkaszerető mesterember, az Esterházy birtok uradalmi ácsa.
Édesanyja, Keszey Julianna nemesi származású, nagyra törő, férfilelkű kevély teremtés, aki faluszerte híres volt szépségéről.
„A színpadon az apám vagyok, az életben az anyám” – vallotta később Jászai.
Krippelék néhány évig jólétben éltek Ászáron. Az uradalmi ács cselédei segítségével gazdálkodott, állatokat is tartott.
Feleségének az öt gyerek , négy fiú és egy lány,bőven adott munkát.
Amikor a nagyobb fiúk iskolás korba értek, a becsvágyó Keszey Julianna rábeszélte férjét, hogy költözzenek Győrbe, bízva az ottani jobb megélhetésben. Gyermekeikből mindenképpen tanult embereket akartak nevelni.
1853-ban el is hagyták Ászárt, de a városi élet nem váltotta be igazán reményeit. Az ácsmesterből megyei hajdú lett, majd később házmesterséget vállalt. A család rászorult az édesanya alkalmi keresetére is, aki éjszakákon át gazdag menyasszonyok kelengyéjét hímezte.
Harminc éves korára végleg elfogyott az ereje, a kis Mari még öt éves sem volt, amikor árvaságra jutott. Édesanyja halála után nyomorult, szánalomra méltó és ínséges gyermekkor várt rá. Pannonhalmára kerül egy rokonához, de egy év múlva visszaviszik Győrbe. Ekkor már van mostoha anyja, egy özvegy sváb asszony, aki a saját gyerekeit is magával hozta. A család így még népesebb lett.
Az édesapa gondokkal küzd, egyrészt ezért, másrészt pedig Mari zabolátlan természete miatt gyakran áztatott kötéllel veri a kis árvát.
Elemi iskoláit az Orsolya-rendi szerzetesi iskolában végzi. Itt szerepel először életében – a püspök jelenlétében verset mond, aki felismeri benne a tehetséget.
11 éves korábban kocsmai dolgozónak adják, onnan Bécsbe viszik pesztonkának, majd Pestre kerül egy vendéglő tulajdonos rokonhoz, azután pedig egy cirkuszos családhoz cselédnek. A cirkusszal együtt Ausztriába sodródik, ahol hamarosan egy magyar markotányos lesz a kenyéradó gazdája.
Alig 16 éves, amikor egészen közelről tapasztalja meg a háború okozta kegyetlen fizikai szenvedést, a testi-lelki szennyet. A königgrätzi csatatéren tanúsított helytállásáért, bátorságáért elismerő oklevelet és 300 Ft. jutalmat kapott. A pénzen elegáns ruhákat vásárol, majd visszatér Győrbe.
Itt szerepel épen ekkor Hubay Gusztáv színtársulata. Mari megszökik otthonról, s beáll a társulathoz statisztának, ahol 17 esztendős fejjel megkezdi színészi pályafutását.
Először Székesfehérváron a Peleskei nótáriusban lép színre. Székesfehérvárról egy kis ajánló levéllel a fővárosba utazik.
Budán, a népszínházban – Bényei István társulatában -, a kórusban szerepelhet, mint kardalos nő.
Nagyon nehezen jut igazi szerephez, az első egymondatos szerepét képtelen elmondani, szinte megnémul a színpadon. Azután megtörik a jég. Egyre bátrabban, egyre otthonosabban mozog a színen.
1869-ben Molnár György, a rendező már főszerepet is ad számára. ( A harmadik Richárdban Margit szerepét. )
Az 1869-es év magánéletében is fontos állomás. Férjhez megy Kassai Vidorhoz, aki szintén a Népszínház művésze. ( 1869. 04. 05-én )
A következő évadra együtt szerződnek Kolozsvárra, Fehérváry Antal színházához.
Kolozsváron nagyon sok szerepet kap, a közönség hamarosan megkedveli, a kritika is elismerően szól róla. Három évadot tölt itt, amikor nagyon nagy megtiszteltetés éri.
A fővárosi Nemzeti Színházhoz hívják Jókainé Laborfalvi Róza helyére. Így lett 1872-től a Nemzeti Színház tagja.
Mérhetetlenül gazdag pályája legemlékezetesebb szerepei: az Antigóné, Médeia, Élektra, Cleopátra, Lady Macbeth, Volumnia, Goneril, Phaedra, Stuart Mária, Erzsébet, Margit királyné, Gertrudis, Mirigy és Éva voltak. Az „Ember tragédiájá”-ban ő volt az első Éva.
Elsősorban nagy tragikus szerepeiben nyújtott kiemelkedő alakításokat. Pályája diadalokban és szenvedésekben egyaránt bővelkedett. Kiváló szavalóművész, Petőfi verseinek hű tolmácsolója. Naplót ír, amely színháztörténeti szempontból is értékes alkotás.
Jászai Mari könyvek egész sorában, hírlapi cikkekben, naplójában vallott nagy szerelméről, a színészetről. Egy alkalommal így fogalmazta meg a színészet lényegét:
„Szép és fölséges színészet, amely megengeded nekünk, hogy mindig a széppel foglalkozzunk, hogy a remekműveket a mi ajkunk közvetítse és a nagy költők prometheusi lángjánál melegedjünk és fényeskedjünk – én hódolattal, alázattal, hálával szeretlek és büszke vagyok a színész névre !”
De ugyanilyen érdekes az élet lényegéről szóló vallomása is, mely így szól:
„Az élet rejtelmes törvényszerűsége folytán a dolgok úgy végződnek, ahogy elkezdődtek. A homály, mely bölcsőmet fedte, borítja be nemsokára halálos ágyamat is. Ami közbe esik: rövid felrepülés volt a fénybe, ahonnan nemsokára vissza kell szállnom az örök homályba.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése