A mese mágikus dolog, ami megmutatja a látható és a láthatatlan egységét, ahol az ember lakozik. A mese oly régóta szól az emberekhez, oly sok tudást tárol, hogy szinte minden emberi helyzetre és tulajdonságra van éppen megfelelő mese, ahol választ kaphatunk, hogyan kell megoldani a hozzá kapcsolódó problémákat. Ha e meséket nem tekintjük "gyógyító történeteknek" akkor is megtapasztalhatjuk megnyugtató, simogató,vigasztaló hatásukat.
Pusztán a mesehallgatás képes olyan folyamatokat elindítani a lélekben, amit nevezhetünk egyszerűen lélekfrissítésnek. A mese olyan "helyszínre" viszi el az embert, ahol ritkábba jár: a tudattalanba, az ősképek birodalmába, ezért már maga a megmerítkezés is felszabadító erővel hat. Ráadásul ez a merítkezés egy olyan agyi funkció segítségével történik, amelyet a mindennapokban szintén minimális üzemmódban működtetünk: a jobb agyféltekével. A történetekben való gondolkodás hozzátartozik az emberhez.Mindarra, amit történeteken keresztül tanulunk meg vagy élünk át, sokkal jobban emlékszünk, mint azokra a tudáselemekre, amelyeket vagy bemagoltunk, vagy amelyeket a fejünkbe vertek. Ennek egyik oka, hogy a történetek mindig az érzelmeket célozzák meg.
Maga a mesemondás ősi, egyetemes, s minden kultúrában mágikus, rituális jelenség. Bizonyos helyzetekben akár az életben maradás egyetlen biztosítéka volt, az eszkimók számára a mesék meghallgatása és a beléjük szőtt jó tanácsok átadása-átvétele, majd ezt követően integrálása a mindennapokba, az élet és halál közötti különbséget jelentette, nekik ugyanis be kell tartaniuk bizonyos szabályokat, hogy megéljenek a kegyetlen sarki éghajlaton.
A hagyományos zsidó esküvőkön a ceremóniamester mondott meséket a ifjú párnak és a násznépnek.
Az emberiség első meseterapeutája minden bizonnyal Sahrazád (leánykori nevén Seherezádé) lehetett, aki addig mesélt egy megcsalt és bosszúra éhes férjnek, míg annak lelkében le nem csillapodott a düh, a féltékenység, a zűrzavar és a bosszúvágy. Sahrazádnak nem volt könnyű dolga, hiszen ezeregy éjszakán keresztül kellett mondania a meséket, s e különös mesemondás tétje nemcsak az volt, hogy a felesége hűtlensége miatt városa leányait sorra legyilkoló uralkodó dühét megfékezze, hanem az is, hogy ő - húgával együtt - életben maradjon.
Rettegett Ivánról járja az a történet, hogy nem tudott nyugovóra térni anélkül, hogy meg ne hallgatta volna három vak mesemondóját.
Mit lehet tanulni a mese hőseitől? A mesehősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben élnek, nem tervezgetnek, hanem cselekszenek, nem elképzelik, hogy hogyan szeretnének élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében. Teszik a dolgukat, és ezáltal bennünket is elmozdulásra késztetnek. Ez azt jelenti, hogy a mesék felelősségre szólítanak fel magunkért és a körülöttünk élőkért egyaránt.
/forrás: mesék a gyógyításban és a mindennapokban
Boldizsár Ildikó /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése