A highland dress, vagyis a hegylakók ruházata a legerőteljesebb, legjellemzőbb, legromantikusabb és leghatásosabb szimbóluma Skóciának.
A kilt eredetileg egy végtelenül egyszerű ruhadarabnak számított. Nem követelt különösebb szabászati tehetséget és felszerelést, s fele annyit sem kellett vele bajlódni, mint egy nadrággal. A tartan egyetlen szövetdarab, amelynek szélessége körülbelül 2 yard (1 yard = 0,914 méter), míg hosszúsága 4–6 yard kellett hogy legyen. Ezt egyébként különböző módokon nevezték: Breacan, Feileadh Bhreacain vagy Feileadh Mor. A big kilt, azaz a nagy szoknya angolul a plaid nevet viseli, ami számunkra is ismerős lehet. Plaid, azaz pléd.
Felhelyezése is igen egyszerű. Egy korabeli leírás szerint: „helyezzük a bőrövünket a földre, majd a szövetet fektessük rá hosszanti irányban. Ezt módszeresen hajtogassuk össze a közepén, mindenkinek méretétől függően az öv fölött addig, amíg mindkét végén ugyanakkora rész lóg ki, és kellően fedi a test első részét. Ráfektetve az övre, hajtsuk össze, míg a végek átfedik egymást. Kössük körbe az övet, és addig engedjük le a széleket, amíg férfiasságunkat kellően eltakarja, mondjuk térdhajlatig (!). A szövetet vessük át a jobb vállunkon, és rögzítsük egy brossal, kitűzővel”. Egyszerűen hangzik, nem igaz?
A ruházatnak számos előnye volt a felföldi klímán és terepen. A kényelmi szempont is lényeges volt, hiszen igen könnyen lehetett benne mozogni, lótni-futni, hegyet mászni. Szövetéből adódóan meleg volt és a váll mögé hajtott rész pedig egy esetleges esőben még köpenyként is szolgált. Egyfajta skót „előesernyőként”. Sokkal praktikusabb volt egy nadrágnál, ami kényelmetlenné tette volna a hétköznapokat a felföldeken, esténként pedig, amit általában a szabadban töltöttek, kis takaróként, pokrócként is használhatták. A feljegyzések szerint az akkor használt szőtt gyapjú még szilárd vízálló képességekkel is bírt, nem úgy mint a mostani, inkább csak díszként használatos szövetszoknyák. Ha elkapta a zivatar az embert, a kilt még hamarabb megszáradt mint a highlanderek loboncos haja.
1544-ben, amikor a híres klánok közti csata (Fraserek, MacDonaldok, Cameronok) dúlt a felföldön, a háborút csak Blar-na-Leine-nek hívták, amit legegyszerűbben csak az „ingek háborújának, mezejének” lehet fordítani. A csapatok többsége (a harcosok és néhány vezető) Leine Croich-ot, azaz sáfrányinget viselt, ami valójában egy térdig érő bőröltözék volt. Sokkal kényelmesebbek és hatékonyabbak voltak a fémpáncéloknál, hiszen sokkal könnyebb volt bennük mozogni. A skót taktika amúgy is az „üss, fuss, rejtőzz!” volt. Ehhez a harci öltözékhez tartozott még a kúpalakú sisak és legendás claymore, vagyis a kétélű skót óriáskard. Hétköznapi viseletre egy rakott kiltet használtak, ünnepi alkalmakkor pedig a klán hivatalos kiltjét, már amennyiben az adott családnak volt ilyen. A szoknya széle ebben az esetben sem lóghat túl a térdkalács vonalán.
A hagyományos és mindennapi kabát vagy zakó, illetve kising is kiegészítette a kiltviseletet, előbbiek tweedből (gyapjúszövet) vagy háziszőttesből készülnek. Nyárára külön ruhatáruk volt, némileg könnyebb anyagokból.
Zseb helyett sporran, A sporran, amit legszívesebben bőrszütyőnek mondanék magyarul, szintén fontos kiegészítője a kiltnek. Ez egy amolyan, bőrből való erszényféle, amely mindennapi használatra készült. Esti, ünnepi alkalomra külön szütyő illik, ezeket borzból, fókából vagy hermelinből készítik, a lényeg az, hogy lágy és sötét színű anyagból legyen. A kiltnek nincsenek zsebei, ezért az aprópénznek, iratoknak, illetve minden apró tárgynak ezek a sporranok biztosítottak helyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése