Magyar viseletek

A nemzet kulturális örökségének elválaszthatatlan részei nyelve, irodalma, zenéje, nép- és képzőművészete, építészete és konyhája mellett - öltözködési szokásai, viseleti hagyományai is.

Őseink ismerték a tímár-, szűcs- és varga-mesterséget; értettek a szűrposztó (nemez-szövet) és abaposztó készítéséhez. A nemezszövetet sátorfalnak, takarónak, szőnyegnek és a ruházathoz használták. Vászonból volt az ing és a bő, ráncos gatya. A nők, keleti szokás szerint, hosszú ingfélében jártak, melyből kettőt is felvettek. A felsőt, amit ma ruhának nevezünk, hímzéssel díszíthették. A szösz, kender, orsó, vászon, gyolcs, szőni, varrni szavak már a honfoglalás idején megvoltak nyelvünkben. Egy érdekes régi szavunk a fehérnép, ami általában nő-t jelent, s a túlnyomóan fehér ruházatukkal magyarázható. Némely vidéken, mint az Ormánságban, a Somogy megyei Csököly faluban, Göcsejben, Torockón, a Barcaságban (hétfalusi csángók) a nép ma is majdnem teljesen fehér gyolcsöltözetben jár. ; Néhol esküvőre, máshol pedig gyászra öltözik hófehérbe a magyar. Ezzel a sok fehér ruházattal bizony fontos volt az állandó tisztálkodás is, ami akkoriban Európában még nem volt szokás. Így érthető, hogy a bizánci írok elismeréssel szólnak a magyarok tisztaságáról, szépségéről és tábori fürdőikről. Ezt aztán igyekeznek tőlük átvenni, a kabát (khabad) és mente (mandyae) is megtetszett nekik, mert átveszik öltözetükbe - írják.

/fotó: Vancsó Zoltán/

A női viselet időtálló darabjai: alsóing, felső ing (felimeg) sokszor ráncos, hímzett és gyönggyel díszített ujjakkal, testhezálló, gyöngygyel, sújtással díszített ingváll/fűzőváll, melyet zsinórral fűztek egybe, bokáig érő, erősen ráncos szoknya, többsoros bársony vagy csipke szegéssel, széles, ráncolt kötény (előkötő), szintén csipke, hímzés, rece díszítéssel A nők is viseltek mentét, subát, süveget, díszes főkötőt, a lányok gyöngyözött, bogláros vagy pillangós pártát, gyöngyös virágokból font koszorút, kezükben keszkenőt. Feltűnő, hogy ezeket a ruhadarabokat az úri osztály és a falusi nép egyaránt viselte. A különbség az anyag minőségében és a kivitelezésben mutatkozott csupán. >Mindenkor hangsúlyt fektettek úgy a férfi, mint a női ruházat elkészítésénél a színek és díszítés összhangjára. Ezért is olyan ízléses és festői a magyar népviselet.

 / Forrás:Kerkay Emese a magyar viselet eredete és története/


 A székely férfi népviselet legközismertebb ruhadarabja a szorosan testhez álló, fehér posztónadrág, a székely harisnya, melynek csak zsinórzata változik vidékenként, vagy éppen falunként. A harisnyához zsinórszegésű, félkemény szárú fekete csizma illik és sima kézelős, csukott gallérú felér vászon- vagy gyolcsing. Az ingre fekete, szürke, helyenként fehér, piros vagy kék- esetleg sujtásokkal díszített - mellényt öltenek. Szokásos főrevaló nyáron a fekete kalap - a Küküllők mentén hétköznap a szalmakalap -, télen a betűrt tetejű vagy alul visszahajtott báránybőr sapka. A mellényre posztóujjast vagy kurta zekét vesznek, a szürke, vagy fekete, hosszú zekét már az öregeken sem látni. Ma már a hagyományos viselethez leginkább ragaszkodó férfiak is csak fekete rövidkabátot, zakót öltenek a fehér harisnyához és fekete csizmához. A székely női viselet legfőbb darabja a kétrészes felsőruha, a rokolya és a mellény. A rokolya derékban korcba szedett, alján keskeny vagy szélesebb bársony szegő. A Hargita keleti oldalán, a Gyergyói-, Csíki- és Kászoni-medencék falvaiban, a rokolya színes csíkozású háziszőttesből készül, a csíkok szélessége, a színek összeválogatása falvanként, korok és alkalmak szerint változik. A karcsú, rövid mellény egyaránt készülhet a rokolya csíkos anyagából vagy egyszínű bolti kelméből, bársonyból, zsinórozva, vagy gyöngyös ékkel díszítve. A harangaljú rokolyához keskenyebb csíkozású vagy egyszínű selyemből, illetve gyolcsból lerakott kötényt viselnek. A Hargita nyugati oldalán a rokolyák egyszínűek, de hímes szövésűek, köztük a piros, kék és zöld a szokványosabb, azonos anyagból készült, zsinóros kismellénnyel. A kötényeket írt virágmintával hímezik. A székely női viselethez csizma tartozik. A lányok fejkendőt nem hordanak, hajukat általában két ágba fonják, és mindkét ágra szalagból csokrot kötnek. Az egyszínű gyöngyökből fűzött nyakék dísze is a hátul két ágban, hosszan lecsüngő szalag. Az asszonyok, menyecskék és idősebbek, kontyba rakott hajukat áll alatt megkötött kendővel szorítják le, aminek anyaga, színe, hímzése életkor és alkalom szerint változik. Gyakori még a hárászkendő és nagykendő.

 forrás: székely népviselet

Viseletek - skót népviselet

 A highland dress, vagyis a hegylakók ruházata a legerőteljesebb, legjellemzőbb, legromantikusabb és leghatásosabb szimbóluma Skóciának.

A kilt eredetileg egy végtelenül egyszerű ruhadarabnak számított. Nem követelt különösebb szabászati tehetséget és felszerelést, s fele annyit sem kellett vele bajlódni, mint egy nadrággal. A tartan egyetlen szövetdarab, amelynek szélessége körülbelül 2 yard (1 yard = 0,914 méter), míg hosszúsága 4–6 yard kellett hogy legyen. Ezt egyébként különböző módokon nevezték: Breacan, Feileadh Bhreacain  vagy Feileadh Mor. A big kilt, azaz a nagy szoknya angolul a plaid nevet viseli, ami számunkra is ismerős lehet. Plaid, azaz pléd.

Felhelyezése is igen egyszerű. Egy korabeli leírás szerint: „helyezzük a bőrövünket a földre, majd a szövetet fektessük rá hosszanti irányban. Ezt módszeresen hajtogassuk össze a közepén, mindenkinek méretétől függően az öv fölött addig, amíg mindkét végén ugyanakkora rész lóg ki, és kellően fedi a test első részét. Ráfektetve az övre, hajtsuk össze, míg a végek átfedik egymást. Kössük körbe az övet, és addig engedjük le a széleket, amíg férfiasságunkat kellően eltakarja, mondjuk térdhajlatig (!). A szövetet vessük át a jobb vállunkon, és rögzítsük egy brossal, kitűzővel”. Egyszerűen hangzik, nem igaz?



A ruházatnak számos előnye volt a felföldi klímán és terepen. A kényelmi szempont is lényeges volt, hiszen igen könnyen lehetett benne mozogni, lótni-futni, hegyet mászni. Szövetéből adódóan meleg volt és a váll mögé hajtott rész pedig egy esetleges esőben még köpenyként is szolgált. Egyfajta skót „előesernyőként”. Sokkal praktikusabb volt egy nadrágnál, ami kényelmetlenné tette volna a hétköznapokat a felföldeken, esténként pedig, amit általában a szabadban töltöttek, kis takaróként, pokrócként is használhatták. A feljegyzések szerint az akkor használt szőtt gyapjú még szilárd vízálló képességekkel is bírt, nem úgy mint a mostani, inkább csak díszként használatos szövetszoknyák. Ha elkapta a zivatar az embert, a kilt még hamarabb megszáradt mint a highlanderek loboncos haja. 

1544-ben, amikor a híres klánok közti csata (Fraserek, MacDonaldok, Cameronok) dúlt a felföldön, a háborút csak Blar-na-Leine-nek hívták, amit legegyszerűbben csak az „ingek háborújának, mezejének” lehet fordítani. A csapatok többsége (a harcosok és néhány vezető) Leine Croich-ot, azaz sáfrányinget viselt, ami valójában egy térdig érő bőröltözék volt. Sokkal kényelmesebbek és hatékonyabbak voltak a fémpáncéloknál, hiszen sokkal könnyebb volt bennük mozogni. A skót taktika amúgy is az „üss, fuss, rejtőzz!” volt. Ehhez a harci öltözékhez tartozott még a kúpalakú sisak és legendás claymore, vagyis a kétélű skót óriáskard. Hétköznapi viseletre egy rakott kiltet használtak, ünnepi alkalmakkor pedig a klán hivatalos kiltjét, már amennyiben az adott családnak volt ilyen. A szoknya széle ebben az esetben sem lóghat túl a térdkalács vonalán.

A hagyományos és mindennapi kabát vagy zakó, illetve kising is kiegészítette a kiltviseletet, előbbiek tweedből (gyapjúszövet) vagy háziszőttesből készülnek. Nyárára külön ruhatáruk volt, némileg könnyebb anyagokból. 



 Zseb helyett sporran, A sporran, amit legszívesebben bőrszütyőnek mondanék magyarul, szintén fontos kiegészítője a kiltnek. Ez egy amolyan, bőrből való erszényféle, amely mindennapi használatra készült. Esti, ünnepi alkalomra külön szütyő illik, ezeket borzból, fókából vagy hermelinből készítik, a lényeg az, hogy lágy és sötét színű anyagból legyen. A kiltnek nincsenek zsebei, ezért az aprópénznek, iratoknak, illetve minden apró tárgynak ezek a sporranok biztosítottak helyet.