Régi szólások, mondások

A szólás a legrövidebb terjedelmű, legföljebb egy mondat hosszúságú népköltészeti műfaj. Legismertebb fajtái a közmondás, szólás és szóláshasonlat.

 A közmondások a nép ajkán keletkezett sommás iránymutatások. Az bennük a jó, hogy szinte minden élethelyzetre találunk valami odaillő közmondást.

Nyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, fordulatokkal, melyeket nem kell szó szerint érteni. Aki használja és aki hallja, egyaránt és egyértelműen azonnal megérti, de mégsem tudná megmondani, honnan ered a kifejezés. A szólások eredetének, származásának kutatásával és magyarázatával sokat foglalkoztak a tudósok.
Elméletüket és a rájuk vonatkozó gyűjtés történetét Tolnai Vilmos írta meg 1910-ben, akadémiai székfoglalójában. Az egyes szólások magyarázatával Kertész Manó foglalkozott Szólásmondások c. könyvében (1922).

Ágról szakadt annyi, mint: élhetetlen szegény ember. Összefügg az akasztófáról szakadt kifejezéssel, amely olyan embert jelentett a régi világban, aki - bár annak rendje-módja szerint fölakasztották - elevenen esett le az akasztófáról, mert a kötél elszakadt. S ezért megkegyelmeztek az életének, de az országból kiutasították, földönfutóvá lett.

Agyafúrt annyi, mint eszelős, bolond, együgyű, másik jelentése szerint pedig ravasz. Eredetét az orvostudomány története magyarázza, ugyanis a koponyalékelés, a trepanáció a koponyának, az agyüregnek megfúrása, amelyet a középkorban a legkülönfélébb betegségek ellen alkalmazták, így az elmebetegeket is trepanációval próbálták gyógyítani.

A "bottal ütheti a nyomát" jelentése hiába üldöz valakit, el nem érheti, mert már elmenekült. Ez a kifejezés a vadászéletből ered. A hajtók szokták bottal verni az avart, a bokrot, hogy a vadat felzavarják és a puskacső elé hajtsák.

Dugába dől egyenlő azzal, ha valamely szándékunk vagy tervünk, amelyhez nagy reménységet fűztünk, nem sikerül. A szólás a kádármesterségből ered, és a hordó dongáinak, dugáinak összedőlésére utal. Régen, mikor még a boroshordókat is faabronccsal kötötték, a dugába dőlés gyakori dolog volt.

Egy követ fújni vagyis titkon egyetérteni, összeesküdni... Abból a nemzetközi babonából ered, hogy a kígyók, mikor tavasszal párzás idején összebújva sziszegnek, szájukból tajtékot fújnak, a tajték megkeményedik és kővé válik. Ez az a csodaerejű kígyókő, mellyel különféle betegségeket gyógyítanak.

Faképnél hagyjuk azt, akitől szó nélkül, búcsúzatlanul távozunk. Tolnai Vilmos a szólás keletkezésének idejét a reformáció korába tette, mikor a nép kezdett nem bízni a szent képek, feszületek erejében. Csefkó Gyula fejtegetésében a fakép, kapufélfa stb. egész szó - és az országszerte dívó emberformájú kapufélfák kapubálványával, emberi felső testet vagy fejet ábrázoló kapuszobrával hozza kapcsolatba. A kapufánál vagy a faképnél szokott beszélgetni a gazda ismerőseivel vagy távozó vendégeivel. Ha ezek búcsú nélkül mentek onnan tovább, akkor méltán mondhatták róluk, hogy otthagyták a faképnél.

Kesztyű, kosár

Kesztyűbe dudálni talán nem nehéz feladat, s ha valakit azzal fenyegetünk meg, hogy megtanítjuk kesztyűbe dudálni, a mai ember szemében ártatlan, sőt nevetséges fenyegetésnek látszik, valaha azonban nem volt az. A szólás csak a XVIII. század végén kezdett elterjedni, Csokonainál így szerepelt: megtanítlak vaskesztyűbe fütyölni. A vaskesztyű bizonyára a Mária Terézia büntető rendtartása értelmében meghonosult kínvallató eljárásnak egyik eszköze volt, valószínűleg hüvelyk- vagy körömszorító, mellyel valósággal kisrófolták a vádlottból a vallomást. A kínzott fájdalmában jajgatott, cinikusan kifejezve: dudált. /forrás: Gyulai Ágost, régi magyar szólások/

 
A "kosarat kap" kifejezés egy ősrégi szokás emlékét őrzi. A lovagvilágban a szerelmes ifjú áldozatkészsége bebizonyításául nem a kapun, hanem a várkastély ablakán szerette megközelíteni imádottját. Gyakran a hölgy maga is segítette oly módon, hogy kötélre erősített kosarat bocsátott le érte. Ha az ifjú udvarlása nem volt kívánatos, akkor feneketlen kosarat bocsátottak le neki, amiből megérthette, hogy nem lelt meghallgatásra.

A régi paraszti élet szokásai között is fellelhetjük szólásunk elődjét a leánykéréshez kapcsolódóan: faluhelyen a nem óhajtott kérő után lyukas kosarat dobtak.


Diós mondások:

Kemény dió - fogas kérdés, nehezen meggyőzhető, a makacsságig kitartó ember
Kemény dióba harapott - nehéz feladatra vállalkozott
Üres dión kocódnak - semmiség miatt veszekednek
Akkor már diót dobálnak csontjaimmal - akkor én már régen halott leszek
Diót lehetne verni vele - a kelleténél hosszabb
Diót törne a homlokán, úgy szereti - egyáltalán nem szereti, inkább gyűlöli
Egy férges diót sem adnék érte - semmit sem ér
Törd meg a diót, ha a belét meg akarod enni - a kitűzött célért a nehézségeket is vállalni kell
Olyan, mint a dióbél - nagyon finom
Diófa alatt esküdtek - nem esküdtek meg, de együtt élnek
Adjon Isten minden jót, diófából koporsót - tréfás jókívánság