"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. február 16., szombat

Prófécia -Szent Malakiás

A vilávége jóslatok hívői körében igen népszerűvé vált az elmúlt napokban egy 12. századi prófécia, amely Szent Malakiás nevéhez fűződik. Az ír érsek - akit 1190-ben kanonizáltak - különös jóslatot vetett papírra 1139-ben. A Pápák próféciája című írásában Malakiás arról szól, hogy az utolsó ítéletig 112 pápa lesz. Márpedig a most lemondott XVI. Benedek a 111. pápa volt a sorban 1139 óta - írja a Discovery.com.

A hagyomány szerint Malakiást 1139-ben II. Ince pápa Rómába hívta, hogy számoljon be az eljövendő pápákról szóló rejtélyes mondatsorozatairól. A kéziratot végül a pápai levéltárban helyezték el, majd ezt követően feledésbe merült, egészen 1590-ig, amikor a bencés rendi Arnold Wion újra felfedezte, s öt évvel később kiadatta.

Világvége próféciák az európai kultúrtörténetben – Malakiás

Az írországi Armagh püspökének, Szent Malakiásnak tulajdonított pápai lista 112 rövid, rejtélyes latin frázist tartalmaz, amelyek a római katolikus pápákra (néhányszor az ellenpápákra is) utalnak, kezdve az 1143-1144 között regnáló II. Celesztintől. Ezek a leírások általában a katolikus egyházfők családjának címerére, személyükre, származásukra, illetve a pontifikátusuk során bekövetkezett fontos eseményekre utalnak. Tekintettel arra, hogy az egyházfők leírása igen akkurátusra sikeredett a 12. századtól az 1590-es évekig, utána pedig lényegesen több a pontatlanság, a szkeptikus történészek a józan ész szabályait követve arra a következtetésre jutottak, hogy a próféciák valójában röviddel a kiadásuk előtt keletkezhettek.
A jóslat XVI. Benedeket az utolsó előtti pápának írja le, akit a „Gloria Olivae”, vagyis „Az olajfa dicsősége” mondattal jellemzett. Bár Malakiásnak a Joseph Ratzinger pontifikátusát követő apokaliptikus vízióját kevesen osztják, érdekes egybeesés, hogy 2011 őszén állítólag Benedek pápa Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöktől a Vatikán és a zsidó állam közötti virágzó kapcsolatok szimbólumaként egy több száz éves olajfát kapott.
Érdemes néhány szót szólni az 1978 és 2005 között regnáló II. János Pál pápáról is, akit a szent a „de labore solis” szavakkal jellemzett. A kifejezést többféleképpen is lehet értelmezni: néhányan ezt a „nap munkása” vagy a „nap alatt töltött kemény munka” szólásra fordítanák le, ami sokak szerint megfelel a 2011 májusában boldoggá avatott néhai Karol Wojtyla életének és munkásságának. Egy másik fordítás szerint inkább a „napfogyatkozás” szót kell ezalatt értenünk, ami talán a pápa uralma idején, 1999 augusztusában zajló  teljes napfogyatkozásra utalhatott vagy – ami valószínűbb – Krakkó egykori érsekének születésére, ugyanis II. János Pál 1920. május 18-án egy napfogyatkozás idején látta meg a napvilágot.
Malakiás számozása szerint a 102. pápára, azaz XIII. Leóra (1878-1903) a „fény az égből” kifejezést használja, amely akár az egyházfő címerén lévő üstökösre is utalhat. Ennél még érdekesebb utódjához, a X. Pius pápához írt „lángoló tűz” kifejezés, amely a pápa halálának évében kitört első világháborút jelezhette. XV. Benedek, a 104. pápa mellé az „elnéptelenedett vallás” szófordulat került, mivel a pápa uralma egybeesett a kommunizmus térnyerésének kezdeteivel.
A lista legvégén „Petrus Romanus”, azaz a „Péter, a római” néven azonosított egyházi vezető áll, akinek állítólag pápasága idején fog bekövetkezni az apokalipszis, amely az Örök Város pusztulásával veszi majd kezdetét. Fontos megjegyezni, hogy a Péter nevet Jézus Krisztus 12 apostolának egyike, Szent Péter, az egyház alapjának, illetve kősziklájának nevezett első pápa tiszteletére eddig egyetlen pápa sem vette fel, s valószínűleg ezután sem fogja.
A XVI. Benedekre utaló olajág után így végződik a jóslat: IN PERSECUTIONE EXTREMA S.R. ECCLESIAE SEBEDIT PETRUS ROMANUS, QUI PASCET OVES IN MULTIS TRIBULATIONIBUS, QUIBUS TRANSACTIS CIVITAS SEPTICOLLIS DIRUETUR ET JUDEX TREMENDUS JUDICAVIT POPULUM SUUM. FINIS. Vagyis: Az Anyaszentegyház utolsó üldözése idején Péter, a római fog uralkodni. A juhokat sok szorongattatás közepette fogja legeltetni. Ezután a Hét domb városát elpusztítják, és a rettenetes Bíró megítéli népét. Vége.”

Forrás: Múlt-kor történelmi portál

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése