"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Márai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Márai. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 26., péntek

Gondolatok - Márai Sándor

"Ha nagy csapás, vagy lelki fájdalom ér, gondolj arra ,hogy ez
természetes , mert ember vagy. Tehát .. kedveseid meghalnak
barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél ,szerettél, elrepül.,
mint a por a szélviharban.
Ember vagy,  tehát szenvedned kell, de a szenvedésed nem tart örökké,
éppen azért, mert ember vagy. " 


"Az élet ritmusáról tudatosan kell gondoskodni.Nem elbízni magad semmiféle
helyzetben.Mindig alakulni és változni,odasimulni és áldozni valamit,mindig adni
amikor kapsz,mindig továbbadni."

“Mert az ember – ezt egyre inkább hiszem – csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket.”

2012. február 21., kedd

Füves könyv Márai Sándor

Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott.
1989. február 21.-én halt meg.

Füves könyv

Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni ez emberi élet alapigazságait illetően.


"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."