Gondolatok

 

,,Ha van kerted és könyvtárad, akkor mindent birtokolsz, amire valójában szükséged van.” (Marcus Tullius Cicero)

,,A kert nagy tanár. Türelemre és gondos odafigyelésre tanít; tanítja a munkát és a takarékosságot; de mindenekelőtt megtanít a tökéletes bizalomra.” (Gertrude Jekyll)

Ősz van - gondolatok

Amikor egy falevél lehull a fáról, vajon úgy érzi-e, hogy legyőzte a hideg? A fa azt mondja a levélnek: "Ez az élet körforgása. Talán azt hiszed, hogy meghalsz, de valójában bennem élsz tovább. Neked köszönhetem, hogy élek, hiszen általad lélegeztem. Azt is neked köszönhetem, hogy szerettek, mert árnyékot tudtam adni a fáradt vándornak. A te nedved az én nedvem: mi egyek vagyunk."

Paulo Coelho

Wass Albert: Megjött az ősz

 
Ma igazán itt az ősz. Ugye:
ma nem találsz szívedben nyári dalt?
Az én szívemből minden dal kihalt.

Ma búcsuszóban elérkezett az ősz.
Ma búcsuszóval messze ment a párom…
és a szívem ma üres lett nagyon:
deresre sápadt minden, minden álom.

A hervadásban, itt, mit is keressek:
várjam amig a holt avar kihajt?
Mert most igazán itt az ősz. És érzem:
ma a szívemből minden dal kihalt.

Gondolatok - Márai Sándor

"Ha nagy csapás, vagy lelki fájdalom ér, gondolj arra ,hogy ez
természetes , mert ember vagy. Tehát .. kedveseid meghalnak
barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél ,szerettél, elrepül.,
mint a por a szélviharban.
Ember vagy,  tehát szenvedned kell, de a szenvedésed nem tart örökké,
éppen azért, mert ember vagy. " 


"Az élet ritmusáról tudatosan kell gondoskodni.Nem elbízni magad semmiféle
helyzetben.Mindig alakulni és változni,odasimulni és áldozni valamit,mindig adni
amikor kapsz,mindig továbbadni."

“Mert az ember – ezt egyre inkább hiszem – csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket.”

Gondolatok

A hazugság már félig megkerülte a világot, amikor az igazság még csak a nadrágját húzza.
Közmondás

Nézd az éjszakákat a csillagok és ne az árnyak szerint. Az életedet pedig a mosolyok, és ne a könnyek alapján mérd.
Közmondás

Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz többet törődni azzal, ami még a világ szépségeiből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.

Wass Albert 

 

Gondolkodjunk pozitívan!

 


Zúdul ránk a jó tanácsok tömkelege, de az élet kis csodáit nem is olyan könnyű észrevenni, hiába szövik át a mindennapjainkat.

/Azért nem lehetetlen vállalkozás.../

A gondolat nem más mint energia, amelynek hullámai hatnak ránk és  környezetünkre. A koncentrált gondolati energia úgy hat testünkre és lelkünkre, mint a nagyítóval összefogott fénysugár. Agyunk nem válogat a készen kapott jó és rossz gondolat között, az elképzelt és a tényleges valóság között.Ha például gondolatban beleharapunk egy citromba, elindul a nyálelválasztásunk, Minél érzékletesebben képzeljük el  az ízt, a testünk egyre inkább úgy reagál, mintha tényleg beleharapnánk a gyümölcsbe.

Ha jó érzésekkel és pozitív lelkülettel indulunk neki a napnak, kevesebb esélyünk lesz rosszul érezni magunkat.


Szánjunk időt a lelki és szellemi pihenésre, testünk karbantartására.

A meditáció során befelé, önmagunkra irányul a figyelmünk.

Relaxáció:
ez az egyik leghatékonyabb önsegítő tevékenység a testi és lelki egészség megőrzéséhez./ Relaxálhatunk  zene hallgatásával, vagy egy madárcsicsergéstől hangos erdőben sétálva./
A relaxáció rendszeres alkalmazásával erösődik immunrendszerünk, képesek lehetünk a a konfliktushelyzeteket nagyobb nyugalommal kezelni.


Sport:
A kitartóan végzett sport szerotonin, dopamin és endorfin hírvivő anyagokat szabadít fel, melyek hangulatunkat is jelentősen  javítják. Az edzés serkenti az agy emlékezetért felelős részét, és elősegíti új idegsejtek születését. Ezen túlmenően a mozgás hozzájárul a  kortizol és az adrenalin lebontásához, vagyis stresszoldó  hatású.





Kifejezetten jót tesz ha lelkünket zenével, költészettel kényeztetjük. A napfény is növeli jó közérzetünket.  ..

/Ha  azt gondolod rossz napod van, akkor  gondolj csak arra, hogy rosszabb is lehetne/

Gondolatok

Ha a kút eldugul, és a forrás betömődik, mélyre kell leásnunk és a földet megbolygatnunk, hogy a kutat kinyissuk, és a forrást felszabadítsuk. Ily módon és hasonló célból kell bensőtöket felbolygatni, ha meg akarjátok találni az igazságot. Amint földben a víz,  úgy van az igazság a szívetekben elrejtve.

Különbséget kell tenned a lényeges és a lényegtelen között.Légy szilárd, miként a szikla, ami a helyeset és a helytelent illeti, lényegtelen dolgokban pedig mindig engedj másoknak.

Jiddu Krishnamurti

Jiddu Krishnamurti  ) indiai filozófus, író, teozófus és spirituális tanító volt.

Krishnamurti 1934-ben azt mondta: "Miért könyvekből akartok tanulni, miért nem az életből? Nézzetek szét, állapítsátok meg, mi igaz, és mi hamis mindabból a kényszerítő erőből és kegyetlenségből, ami körülvesz benneteket, és rátaláltok az igazságra." Többször hangoztatott álláspontja szerint egyedül "az élet könyvét" érdemes "olvasni",amelyben az életerő állandóan hullámzik, és amit képtelenség a gondolatok börtönébe zárni. Az összes többi könyvben csupán másodkézből származó információkhoz juthatunk hozzá. "Az emberiség történetét magunkban hordjuk. A nagy mennyiségű felhalmozódott tapasztalat, a mélyen gyökerező félelmek, szorongások, fájdalmak, örömök és mindenfajta hitek mind-mind évezredek alatt halmozódtak fel az emberi tudatban. Mi magunk vagyunk a könyv.

Gondolatok - Kahlil Gibran

Követni kell a szépséget, még akkor is, ha szakadékhoz vezet: bár őneki szárnyai vannak, nektek meg nincs. Követni kell, akár szakadék felett is: mert ahol nincs szépség, ott semmi sincs.

Ha valaki megbántott, elfelejtheted a téged ért igazságtalanságot, ám ha te bántasz meg valakit, örökké emlékezni fogsz rá.

Az élet egy sziget  a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, virágai  az egyedüllét, patakjai pedig: a szomjúság.


Khalil Gibran, libanoni keresztény költõ, író, festõmûvész, 1883. december 6-án, Bserreben született és 1931. április 11-én, New Yorkban halt meg. Magyarországon elsõsorban A próféta és A próféta kertje címû mûvei ismertek.Irásai költői szépséggel megfogalmazott filozofikus alkotások, amelyek magas fokú szellemiségről, életbölcsességről tanúskodnak.

Gondolatok - Gustav Meyrink

Az ezüsttükör is csak fájdalmat érezne csiszolás közben  ha érezni tudna. Ha azonban egyszer sima és fényes lett, akkor fájdalom és izgalom nélkül tükrözi vissza a tárgyak ráeső képét.  Boldog ember az, aki elmondhatja magáról: én lecsiszolódtam.

Derengeni fog olyan idő, amikor az emberek világító árnyékokat vetnek majd a földre, és nem olyan fekete szégyenfoltokat, mint eddig. Új csillagok támadnak. Te is tégy hozzá valamit, hogy világosság legyen!



Gustav Meyrink 1868. január 19. – én született az akkori Magyarországon (a mai Ausztriában), Bécsben. Valódi nevén Gustav Meyer. Karl von Varnbüler von und zu Hemmingen báró és Maria Wilhelmina Adelheyd Meier színésznő törvénytelen fiaként látta meg a napvilágot.
Tizenhárom éves koráig Meyrink főleg Münchenben élt, ahol elvégezte az általános iskolát. Ezután átköltöztek Hamburgba egy rövid időre. Végül anyjával Prágába költözött 1883-ban.  

Ez volt az egyik nagy esemény életében, amely nagy hatással volt rá. Prága, az ősi karizmatikus város, tele rejtelmekkel, misztikummal és ősi bölcsességgel. Meyrink 20 évet töltött Prágában, sok művében ennek hatása érződik.
Ebben az ősi városban történt vele az a nagy esemény is, mely teljesen megpecsételte további életét  és munkásságát. Később ezt a gondviselésnek tulajdonította, emiatt kezdődött szellemi kalandja. Önéletrajzi elbeszélésében, melyet "A pilóta" címmel írt, ezt részletesen kifejti. Azon a napon, 1892. augusztus 14.-én, Éva, az Élők Anyja, a Nagyboldogasszony ünnepén a 24 éves Meyrink kilátástalannak és céltalannak látta életét. Egy pisztolyt szegezett hát a fejéhez, és eltökélt szándéka az volt, hogy fejbe lövi magát. Ám mielőtt meghúzta volna a ravaszt, egy különös, furcsa, karcoláshoz vagy csikorgáshoz hasonló hangot hallott a bejárati ajtó felől. Mikor ajtaját kitárta, egy kis füzetkét talált az ajtórésbe dugva.  

Meyrinket meglepte ez a drasztikus véletlen egybeesés, a sors különös játéka, és elkezdte tanulmányozni az okkult szakirodalmat, a miszticizmust és az ősi bölcsességet, a gnoszticizmust. Tanult teozófiát, kabbalát, keresztény és a keleti miszticizmust, Sophiologiát. Egészen a „haláláig” Meyrink gyakorolta ​​a jógát,  a tantrát és más okkult gyakorlatokat. Ennek eredménye egyértelműen rányomta a bélyegét Meyrink munkásságára, amelyek szinte soha nem nélkülözték a különböző okkult, misztikus és gnosztikus hagyományokat. 

 1932. december 4.-én halt meg.
Sírfelirata, amely különös ék-írással íródott, csak ennyi: „ÉLEK”!

A világirodalom osztrák író-, mesemondó-, drámaíró-, fordítóként tartja számon. 

forrás: Átjáró-Gustav Meyrink

Gondolatok

 
Életünk legnagyobb része úgy telik el, hogy rosszul cselekszünk, nagy része úgy, hogy semmit sem csinálunk, szinte egész életünk pedig úgy, hogy mást csinálunk, mint amit kellene. (Seneca)

"A napok sorát fűzd fel egy nyakékre. Minden egyes nap egy újabb gyöngyszem lesz ékszereden. A csiszolatlan gyöngyöket finoman illeszd egymáshoz, hogy kezed nyomán ragyogjanak csöndes, békés fénnyel. Mintha ékszerészmester volnál, aki különös gyöngysorok alkotására született - így éld az életed."

 Tatiosz


   A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.  (Abraham Lincoln)

 Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás sem segít.  (Tibeti mondás)

  Ha semmi más nem adsz a gyermekednek, csak példát, akkor már sokat adtál. (Seneca) 

 Mondd el és elfelejtem; Mutasd meg és megjegyzem; Engedd, hogy csináljam és megértem. (Kung Fu-Ce)

  Nem megbocsátani annyi, mint mérget inni és azt várni, hogy a másik hal meg tőle. 

 Az emberi melegség teszi lehetővé a nyitottságot. Rá fogtok jönni, hogy minden ember egyszerűen olyan, mint ti. (XIV. dalai láma)

 

Gondolatok - idézetek

Emlékezz arra, hogy
színész vagy egy olyan drámában,
amilyet a betanítója akar:
ha rövidre szabja a szereped, rövid ideig,
ha hosszúra, sokáig játszol.
Ha a koldus szerepét osztja rád,
azt is a természethez hűen alakítsd.
Éppenúgy cselekedj,
ha nyomorék, uralkodó vagy polgár szerepét osztja rád,
mert a te kötelességed az, hogy
a rádbízott szerepet szépen eljátszd;
a szerep kiválasztása másra tartozik.

Ne kívánd, hogy
az események úgy alakuljanak,
ahogy te szeretnéd.
Inkább a kívánságaidat szabd hozzá
az események alakulásához,
meglátod, nyugodt lesz életed folytatása."

Sárosi Gyula  forditása
Epiktétos kézi könyvecskéje 


Ha visszamondják neked, hogy valaki rossz híreket terjeszt rólad, ne védekezz a rágalmakkal szemben, hanem ezt jegyezd meg: “Bizonyára nem ismeri a többi hibámat, mert különben nemcsak ezeket mondta volna.”



Epiktétos
(55 k., Hieropolis -135. Nikopolis)

Eredeti nevét sem ismerjük, hiszen az Epiktétosz görögül csak annyit jelent, hogy „kapott”, „szerzett”, és ez a rabszolga-neve volt. Ifjúságát Nero római császár testőrének rabszolgájaként töltötte Rómában, majd ura felszabadította és taníttatta. Sztoikus filozófiát tanult Musonius Rufustól Egyik lába béna volt gyermekkora óta

 89. után, amikor Domitianus kiűzi Rómából a filozófusokat, Nikopolisban alapít iskolát.
Tanításait nem foglalta írásba, az utókorra maradt Kézikönyvecskét és a részletekben ismert Epiktétos beszélgetéseit tanítványa, Arrianos jegyzetelte le. Népszerűségét annak köszönheti, hogy a Kézikönyvecske lapjain olyan tanácsokra bukkan a mindenkori olvasó, amelyek szinte minden nehezebb élethelyzetben megnyugvást adhatnak. Útbaigazítást ad baráti kapcsolatainkhoz, tanácsokkal segíti a félelem leküzdését, a betegség vagy a nyomorúság elviselését.

Gondolatok a szomorúságról

...Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot?

 Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult.

Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel?
Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül – sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre.

Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.

/Tatiosz/

Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság? - Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék. - Az álmoknak is van színük? Az álmoknak? Azok alkonyszínűek. – Milyen színű az öröm? - Fényes, kis barátom. – És a magány? – A magány az ibolya színét viseli. – Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát. – És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet? – Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolta a fa. – Na és a szerelem? – A szerelem színe a telihold. – Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag. Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.”

/A megkapó szépségű dialógus Alkyoni Papadaki “A hold színe” című regényének egyik nyelvi ékessége, amely önálló idézetként fényes karriert futott be legalább egy tucat nyelven, köztük természetesen magyarul is/

Gondolatok

Képek és gondolatok

Minden bajra két
orvosság van:
az idő és a csend..

Az embert azért áldotta
meg Isten képzelőerővel,
hogy lássa, milyen
lehetne,
és azért áldotta meg
humorérzékkel, hogy el
tudja viselni, amilyen.

A bizalom olyan, mint a
lélek - ha egyszer elszáll,
nem tér vissza többé.

Aki másokat ismer, okos.
Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős.
Aki önmagát legyőzi, hős.

Az, aki még sosem követett
el hibát, valószínűleg még
sosem próbált semmi új
dolgot.

Csak akkor szólalj
meg, ha szebbet
tudsz mondani, mint
a csönd!

Az idő

– Megállt az idő – mondják,
akik megálltak.
– Rohan az idő – mondják,
akik rohannak.
A várakozónak: végtelen;
a rabnak: mozdulatlan;
a bölcsnek: mély;
az alkotónak: kevés;
emennek: boldog;
amannak: boldogtalan;
kecsegtető és kilátástalan,
satöbbi, satöbbi…

/Kányádi Sándor Relativitás, részlet/

Mi is az idő? A kérdés elsőre könnyűnek tűnik, de ha pontos definíciót próbálunk adni, rájövünk, ez bizony kemény dió. Az emberi kultúra egyik legizgalmasabb kérdését sokan feszegették, mindhiába.

Ha egy csillagászt kérdezünk az időről, számára az Univerzum évmilliárdokban mérhető történelme határozza meg a léptéket. A fizikusok és a mérnökök számára már a másodperc milliárd része jelenti azt az egységet, amivel dolgoznak. A biológusok tapasztalatai alapján, az állatok és a növények is mérik az időt, már az egysejtű szervezetek is valamiféle biológiai órára vannak utalva, hogy önmagukkal és a környezetükkel szinkronban lehessenek. A pszichológus válasza a kérdésre: Az idő a tudat aspektusa; segítségével rendszerezzük tapasztalatainkat. A filozófus számára más a jelentősége az időnek. Az idő, megfogalmazhatatlan, rejtélyes paradoxon, Aurelius Augustinus (aki maga is filozófus volt, körülbelül 1500 évvel ezelőtt) szerint: " "De mi az idő?"", kérdezte. " "Ha tőlem kérdezik, tudom. Ha meg akarom magyarázni a kérdezőnek, nem tudom.""

Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó, és az elmúlt nap.

/Georg Friedrich Daumer/

Kahil Gibran

Kahlil Gibran, a költő, a filozófus, képzőművész, a libanoni irodalmi élet legjelentősebb képviselője a nyugati világban leginkább a Próféta és a Széttört szárnyak című munkáról ismert. Sajátságos hangulatvilágú írásait, közel-keleti hangulatot idéző egyperceseit, a muzulmán és a keresztény világ prófétáinak bölcsességeit összefoglaló, eredeti tanmeséit úgy hatja át a szeretet, ahogy a legédesebb gyümölcsöt az íz.

......

Ekkor egy remete, aki egy évben egyszer látogatott el a városba,
előlépett, és így szólt: Beszélj nekünk az Örömről.

És ő válaszolt, mondván:

Az öröm: a szabadság dala,

De nem a szabadság.

Vágyaitok virágba borulása,

De nem a gyümölcse.

Az öröm: a mélységnek magassággá változása.

De nem a mélység, sem pedig a magasság.

Az öröm: amikor szárnyra kap a kalitkába zárt madár,

De nem a tér, amelyet a kalitka magába foglal.

Valóban, az öröm a szabadság dala.

És kívánom, bár teljes szívetekből énekelnétek azt; ám szíveteket az
éneklésben mégsem veszítenétek el.

Ifjaitok közül némelyek úgy keresik az örömöt, mintha az volna minden,
és őket megrójátok és megítélitek ezért.

Én nem ítélném és nem rónám meg őket. Engedném, hadd keressék.

Mert megtalálják az örömöt, de nemcsak őt;

Heten vannak az ő nővérei, és a legkisebbik is szebb, mint maga az
öröm.

És most azt kérditek szívetekben: honnan tudnánk megkülönböztetni, ami
jó az örömben, attól, ami nem jó?

Menjetek földjeitekre és kertjeitekbe, és meglátjátok majd, hogy a méh
örömmel gyűjti a virágok mézét,

Ám a virág is örömmel engedi át mézét a méhnek.

A méh számára a virág az élet forrása,

És a virág számára a méh a szeretet követe,

És mindkettejük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és
kapni egyszerre szükség és boldogság.

Orfalisz lakói, legyetek olyanok örömeitekben, mint a virágok és a
méhek.


És egy költő azt mondá: Beszélj nekünk a Szépségről.

És ő így válaszolt:

Hol keresnétek a szépséget, s ugyan hol lelhetnétek fel, ha nem maga a
szépség a ti utatok és a ti vezetőtök?


A bajba jutott és a sebesült azt mondja: - A szépség szelíd és kedves.

És a szenvedélyesek így mondják: - Nem, a szépség hatalmas és
félelmetes.

- Mint a vihar, mely megrengeti a földet alattunk és az eget
fölöttünk.

A fáradtak és elcsigázottak így mondják: - A szépség lágy suttogás.
Hangja a lelkünkben szól.

- Hangja átadja helyét csöndjeinknek, miként a halovány fénysugár
reszket, félve az árnyéktól.

Ám a nyughatatlanok azt mondják: - Hallottuk, hogy kiáltozik a hegyek
között,

És kiáltásaiba paták csattogása, szárnyak csapkodása és oroszlánbőgés
vegyült.

Éjszaka a város őrei azt mondják: - A szépség a hajnallal érkezik
kelet felől.

És délidőben a munkálkodók és az úton levők így beszélnek: - Láttuk a
föld felé hajolni az alkony ablakaiból.

Télen a hóban rekedtek ezt mondják: - Eljő együtt a tavasszal, a
hegyeken szökellve.

És a nyár hevében az aratók így szólnak: - Láttuk táncolni az őszi
avarban, s hajába hófehér vegyült.

Mindezeket mondtátok már a szépségről,

Ám valójában nem róla beszéltetek, hanem megannyi hiányról, mely ki
nem elégíttetett,

És a szépség nem hiány, hanem eksztázis.

Nem szomjazó ajak, sem előre nyújtott, üres kéz,

Hanem lángoló szív és elbűvölt lélek.

Nem kép, melyet megnéznél, sem dal, melyet meghallgatnál,

Hanem olyan kép, melyet lehunyt szemmel is látsz, és olyan dal, melyet
becsukott füllel is hallasz.

Nem a meghasadt fakérgen szivárgó nedv, sem a karmokhoz tartozó
szárny,

Hanem örökké virágzó kert és örökké szárnyaló angyalok kara.

Orfalisz népe, a szépség az élet, ha az élet föllebbenti szent arcáról
a fátylat.

De az élet ti vagytok, és ti vagytok a fátyol is.

A szépség az örökkévalóság, mely önmagát tükörben szemléli.

De ti vagytok az örökkévalóság, és ti vagytok a tükör is.

Gondolatok - képek

Lao-ce

Lao-ce egy feltehetőleg az ie. 4. században élt kínai filozófus, akiről azonban nem tudni biztosan, hogy valóban létező történelmi személy volt-e, vagy csupán legenda. Lao-ce magyarul „öreg gyermeket” vagy „öreg mestert jelent” jelent (a gyermek szó a taoizmusban a tapasztalt mesterek gyermeki egyszerűségét jelenti).

A hagyomány szerint Lao-ce a „Tavasz és Ősz korszakának” (i. e. 700 – i. e. 476) végén élt, a Chu királyságban, hivatalos neve Li Er volt. Születési idejét a Krisztus előtt 565 körüli évekre becsülik. Magas, hosszú fülű, nagy szemű, széles homlokú és vastag ajkú ember volt. Mint a Csou (Zhou) dinasztia „tárházat őrző tisztje”, a könyvtárban dolgozott, és az „elraktározott könyveket igazgatta”.

Konfuciuszt a különös ember zavarba ejtette, de hatalmas tiszteletet érzett iránta. „Tudom, hogy a madár repül; tudom, hogy a hal úszik; tudom, hogy az állatok képesek szaladni. A futó teremtmények csapdába ejthetők, az úszók pedig fonott hálóba. Amelyek repülnek, nyíllal lelőhetők. De a sárkány a tudásom fölött áll, a felhők és a szelek szárnyán a mennyekbe emelkedik. Ma láttam Lao-ce-t, és ő olyan, mint egy sárkány!”

Ha kínai szokás szerint a szerző fő művének a címe nem egyezik meg a filozófus nevével, akkor Lao-ce legfontosabb művének hagyományos címe: Az Út (Tao) és az Erény (Te) Könyve. Ez az a könyv, amelyben a taoizmus mesterének tartott szerző összefoglalta és könnyen megjegyezhető formában összegezte a tan kínai hagyományát.

/Forrás: Wikipedia,/

Aki másokat legyőz, az erős; aki önmagát legyőzi, az hatalmas.

Aki ismeri az embereket, az okos; aki ismeri önmagát, az bölcs.

Az igazán jó vezetőt az dicséri, ha élete végén az emberek azt hiszik, hogy ők maguk egyedül vitték véghez azt a bizonyos dolgot.

Minél többet tudsz, annál kevesebbet értesz.

Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerősödik.


A bölcs...
Alkot, s magának semmije sincs.
Munkál, s jutalomra nem számít...
És mert sohasem igényel semmit,
sohasem veszthet semmit.

Mikor elengedem, aki vagyok, azzá válok, ami lehetnék.


A bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem őrzi magát, ezért megmarad.



Az út, amiről beszélsz, nem az, amin jársz.


Amikor az égalattiban mindenki felismeri a szépről, hogy szép, akkor megjelenik a rút is. Amikor mindenki felismeri a jóról, hogy jó, akkor megjelenik a rossz is.


Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.

Eltelt egy esztendő...

– Megállt az idő – mondják,
akik megálltak.
– Rohan az idő – mondják,
akik rohannak.
A várakozónak: végtelen;
a rabnak: mozdulatlan;
a bölcsnek: mély;
az alkotónak: kevés;
emennek: boldog;
amannak: boldogtalan;
kecsegtető és kilátástalan,
satöbbi, satöbbi…

/Kányádi Sándor Relativitás, részlet/

Az ókoriak úgy vélték, valahányszor új év kezdődik és elmúlik az előző, a Mindenség teremtése megismétlődik, azaz nemcsak új esztendő, de új Univerzum is születik. Ezért ilyenkor – óév és újév határnapján, mely ezekben az időkben december 21-e, a téli napforduló napja, és nem 31-e volt – az emberek felidézték magukban a világ teremtését.

Babilonban például a papok a köztereken hangosan felolvasták a teremtést elbeszélő szent iratot. Ebben egyébként az szerepelt, hogy réges-régen a Káosz erői uralták a Mindenséget – szörnyek, kígyók, skorpiók –, akik fel akarták falni a világot, hogy ne teremthessenek abban életet az istenek. Csakhogy jött egy Marduk nevű ifjú isten, legyőzte őket, és megtette mindazt, amit a szörnyetegek mindenáron meg akartak volna gátolni. Fényt lehelt a mindenségbe, életet vitt mindenhová, fáklyájával lángra lobbantotta a Napot, a Holdat, a csillagokat, és legvégül – mintegy műve koronájaként – megalkotta itt a Földön a növényeket, az állatokat és az embert.

Mielőtt azonban ez sikerült volna Marduknak, a szörnyek tomboltak. Ez volt a Káosz ideje, s az ifjú isten győzelmével pedig megszületett a világban a rend.

A babiloni „szilveszteren”, december 21-én ezért nemcsak felolvasták a történetet, de el is játszották maskarás felvonulásokon, utcai színpadokon. Újév előestéjén a főpap nyilvánosan bejelentette, hogy „Marduk meghalt”, és az emberek gyászba borultak. Eljátszották, hogy a Káosz erői tombolnak: mindenki kitódult a házából, nevetséges, vagy ijesztő álarcban, rongyos, piszkos ruhában, vagy épp meztelenül végigrohant az utcán, s igyekezett úgy viselkedni, mint egy őrült. Voltak, akik bolondos dalocskákat fújtak, mások trombitáltak (lehetőleg olyasvalaki füléhez tartva a hangszert, aki épp nem számít rá.) A nők viszont Mardukot siratták, és megtépdesték öltözetüket.

Aztán éjfélkor a főpap Marduk jelmezében diadallal végigvonult az utcán, hazazavarva a „Káosz erőit”, hiszen – mint kiderült – az istenség nemhogy nem halt meg, hanem győzött. Legyőzte a zűrzavart és megteremtette a Mindenséget. Az emberek ekkor szép ruhába bújtak, s boldogan díszítették bolygókat és csillagokat jelképező színes gömbökkel, süteményekkel, gyümölcsökkel a város közepén felállított nagy ciprusfenyőt. Hiszen most már nem volt ok a gyászra: megfiatalodott a világ, az Idő újjászületett...

Így kezdődött az új év Krisztus születése előtt körülbelül 3000 évvel, Babilonban.

És hogy mi a tanulság ebből...? Mit üzen ez a történet a mai embernek? Azt, hogy életünk folytonos halálok és újjászületések sorozata, ahogyan azt a régiek bölcsen megállapították. Merjük megélni mindennapi szenvedéseinket, fájdalmainkat, de úgy, hogy ne életünk kerékkötőiként, hanem fejlődésünk előrelendítőiként gondoljunk rájuk! Az újév tulajdonképpen nemcsak az Időt, de a benne élő lényeket is megfiatalítja. Minden évváltás lehetőség az újrakezdésre, a megtisztulásra: eresszük hát szélnek mi is múltbeli terheinket, fájdalmainkat, s 2012-ben induljunk mi is tiszta lappal az új esztendő, az új tapasztalások felé...!


/Forrás: Miként a főnixmadár/

Gondolatok

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös
lesz az életük.

BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.

BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Tanulj
(ősi norvég vers)

Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy zenélj,
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól s ha vállad súly nyomja,
Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson mi meghal, s léted örök legyen



!

BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.

BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a
koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak
is.

BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak.

BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert
mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.


BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy
nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy
eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert
útjuk napfényes lesz.

Várakozás

Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.


Pilinszky János : Hitünk titkairól
(részlet)

"Ezeket kérem számodra:
Nem azt, hogy soha ne érjen szenvedés, sem azt, hogy elkerüljenek a feladatok.
Még azt sem kérem, hogy utadat rózsák szegjék, és hogy könny soha ne csurogjon végig arcodon, vagy hogy soha ne tapasztald meg, mi a fájdalom.
Mindezt nem kívánom neked.
Ha így lenne, a könnyek nem tudnának új felismeréshez vezetni, a fájdalom nem ötvözne nemesre.

Mély békességet kívánok neked, mint a hullámverés ritmusos zenéje.
A szélzúgás mély békességét kívánom neked, ahogy aláfesti a csendet.
A dombhajlatok felett eláradó békességgel köszöntelek.
Az éjszaka ragyogó csillagainak békéje vegyen körül!"

Ír áldás