Ezen a napon történt - Titanic

102 évvel  ezelőtt, ezen a napon útban Southamptonból New Yorkba 2200 utassal a fedélzetén jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Titanic. Az akkori világ legna­gyobb civil vízi jármű­ve­ként tartották számon, ennek megfelelően millió magasz­tos jelzővel is il­­lették, így az álmok hajója volt, sőt mindenki el­­süllyeszt­hetetlennek vél­te.

Talán ez volt az első olyan katasztrófa, amelyről az egész világ azon ’melegében’ értesült, hiszen akkor már működött a távíró.

Hétszáz megmenekült utasa sze­rencséjére viszont a Car­pat­hia nevezetű, szintén utas­szál­lító hajó a közelében ha­­­­ladt, és a bajba jutott óriáson tar­­tózkodó emberek kimenté­sére sietett. Bár sokan nem tudják, a tör­ténetnek van ma­gyar vo­nat­kozása is, hisz dr. Lengyel Árpád, a Car­pa­t­hia ha­jó­orvosa is kivette részét a mentési akcióból.

 

Lengyel Árpád 1886-ban született Pilismaróton. Általános- és középiskolai tanulmányait Esztergomban és Budapesten végezte, majd 1904-ben belépett a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) kötelékébe. 1909-ben diplomázott a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karán, gégészeti szakirányon. A fiatal orvos a Szent Rókus Kórházban kezdett dolgozni, emellett tovább folytatta a BÖME-keretében a munkát, immár mentőtisztként. 1912-ben jelentkezett a Cunard Line társasághoz, ahol angolul jól beszélő magyar származású orvost kerestek az akkoriban Magyarországon igen nagy méreteket öltött, az Amerikai Egyesült Államokba tartó kivándorlásnál a hajókon jelentkező egészségügyi problémák miatt.

Lengyel Árpád mindössze 26 éves volt, amikor a Carpathia fedélzetre került. Már visszafelé tartottak a fiumei kikötőbe, amikor a hajóra befutott a Titanic vészjelzése. 



A túlélők mentésében kulcsszerep várt Lengyelre, mivel a hajón lévő három orvos közül egyedül neki volt mentőorvosi gyakorlata.


Lengyel Árpád visszaemlékezésében ez áll: „Alig győztük a sok munkát és a vigasztalást.”
Lengyel Árpád unokájának elmondása alapján a Titanic hajótöröttjeinek a kimentése hatalmas lelki megrázkódtatást jelentett neki, később sem szívesen beszélt róla egy-két szakmai felkérést kivéve.

A katasztrófa után

Dr. Lengyel Árpád többet nem szállt tengerre. Katonaorvosként részt vett az első világháborúban, zászlósként vonult be. A háborút követően gégészként és mentőorvosként, majd tanárként folytatta munkáját. A Titanickal kapcsolatos emlékeiről – egy-két szakmai felkérést kivéve – egyáltalán nem beszélt
Szolgálataiért Magyarországon nem kapott hivatalos állami kitüntetést. József főherceg és Auguszta főhercegasszony meghívták egyszer egy beszélgetésre, egyszer pedig egy vacsorára, s megjelent róla jó néhány újságcikk. Itthon egyedül a mentőktől kapott kitüntetést, a vasérdemérmét, ami a szakma legnagyobb elismerésének számított. Ellenben a Titanic megmentett utasai egy aranyérmét készítettek a Carpathia tiszti karának – így kapott Dr. Lengyel Árpád is. A Liverpooli Hajótöröttek Társasága pedig egy ezüstérmét, illetve egy nevére kiállított díszoklevelet adományozott neki.

Pilismaróti emléktábláját 2008-ban avatták fel.
!Wikipedia/
 

 A kitüntetések feliratainak magyar fordítása: I. arany. „A Carpathia hajó kapitányá nak, tisztjeinek és legénységének a Titanic túlélőitől a   hősies és bátor mentésért. 1912. április 15.
” II. ezüst. „A Liverpooli Hajótöröttek Emberbaráti Társasága dr. Lengyel Árpádnak a Carpathián nyújtott segítőkészségéért.

1912. 04. 10.Elindult végzetes útjára a Titanic luxushajó Southampton-ből

1909 tavaszán egy acélhegy kezdett nőni az ég felé. A hajó vízkiszorítása 66 ezer tonna volt, a hajótest 4 bérháznyi széles, kolosszális gőzgépeinek mindegyike akkora volt, mint egy háromemeletes ház. Gulliver utazásaiba illő jelenet volt, amikor 20 lóra volt szükség, hogy a hajó horgonyát keresztülvontassák Belfast utcáin. Néhány megfigyelő fenyegetőnek találta ezt az óriást és rémálomba illő méreteket írtak le róla. De rossz előérzeteik hamarosan valósággá váltak, és ennek a hajónak a sorsa még ma is lebilincseli a világot, neve pedig a tragédia szinonimája.

 

Az a hajó, melyet a maga korában elsüllyeszthetetlennek tartottak 1912 április 14-én 23.40-kor az Atlanti-óceánon jéghegynek ütközött, és április 15-én 02.20-kor végleg elsüllyedt. A fedélzetén lévő 2227 utasból 1513-an vesztették életüket a jeges vízben. Az utasok közül főleg az első és második osztályon utazók menekültek meg, mivel ezek voltak legközelebb a mentőcsónakokhoz. A Titanic SOS-jelzéseit több közelben tartózkodó hajó is vette, de mire a helyszínre értek az óceánjáró már a fenéken pihent. Feltételezések szerint a hajón egy kb. 100 m hosszú repedés keletkezett és ezen áramlott be a hatalmas mennyiségű víz a hajóba.

Morgan Robertson amerikai író a múlt század végén írt egy "A Titán roncsa" című regényt. A regény arról szól, hogy egy angliai gyárban felépül egy hatalmas utasszállító hajó, amelynek a Titan nevet adják. Szerinte 1898-ban indul el az angliai Southampton-ból a valaha létezett legnagyobb, luxusmódra berendezett hajó Amerika felé. De a hajó nem érkezik meg Amerikába, mert út közben jéghegynek ütközik és elsüllyed. Regényében a hajót elsüllyeszthetetlennek tartották. A könyv 1898-ban jelent meg és az esemény 14 évvel később 1912-ben következett be. A regényben szereplő hajón - csakúgy mint a valóságban -, azért pusztult el nagyon sok ember mert kevés volt a mentőcsónak.

A hajóval együtt a tengerbe veszett egy William Stead nevű újságíró is, aki 1892-ben írt egy novellát melyben egy óceánjáró rengeteg áldozatot követelő pusztulásának vízióját jelenítette meg az északi vizeken. Stead aki spiritiszta volt, előre látta saját végzetét.

Több korabeli feljegyzés tanúsít egy különös esetet. Amikor a hajó Angliából előbb a francia Cherbourgba ment, hogy ott is utasokat vegyen fel, egy női utas bár Amerikába szólt a jegye, váratlanul kivitette a poggyászát a partra és otthagyta a hajót. Arra hivatkozott, hogy erre rábeszélte egy ismeretlen férfi, akit sem az előtt, sem később nem látott. Az idegen azt állította, hogy a Titanic el fog süllyedni. A történetet később megerősítették a katasztrófa után megmenekült utasok, akik látták-hallották ezt a jelenetet.

Történet egy másik hajóról amelyet Titanian-nak hívtak.

A Titanian 1935 áprilisában szenet szállított Tyne-ból Kanadába.
Egy éjszaka William Reeves volt őrszolgálatban, amikor rossz
előérzete támadt.

Ahogy közeledtek ahhoz a helyhez ahol a Titanic elsüllyedt, szorongása teljesen elhatalmasodott. Megállíthatta volna a hajót csupán egy rossz előérzet miatt? Döntésében végül is egy fantasztikus egybeesés segített. Azon a napon született amikor a Titanic elsüllyedt. "Veszély előttünk" kiáltott fel a hídra. Alig mondta ki, máris egy hatalmas jéghegy tűnt fel előttük. Éppen hogy el tudták kerülni az összeütközést.

forrás: Történetek

Mit írt a korabeli sajtó a Titanic katasztrófájáról

Tragédiák sora igazolja az extrém időjárást 1912 áprilisának második hetében, amikor a Titanic első - és egyben utolsó - útjára indult

"Angol hajózási körök szerint az utolsó 30 év alatt egy évben sem volt oly rengeteg az elveszett hajók száma, mint az utolsó 7 hónapban. Az angol Lloyd szerint ugyanis ebben az időben 101, nagyobb mint 500 tonna tartalmú hajó pusztult el" - a Titanic indulása előtt egy nappal, 1912. április 9-én írta ezt a Pesti Hírlap
Szomorú bizonyítéka volt ez annak a hajóépítési láznak, amely a transzatlanti utasszállítást jellemezte az első világháború előtt. Kivándorlók ezrei, milliomosok és milliárdosok százai várták, hogy hajón jussanak el az óceán túlpartjára. Ezt a konjunktúrát próbálta meglovagolni a White Star Line társaság is a Titanic-kal, az akkori világ legnagyobb utasszállító hajójával, amelynek elsősorban a konkurens Cunard cég gőzöseivel kellett volna versengenie.
A korabeli lapokból kiderül, hogy amikor a világrekorder hajó április 10-én elindult első útjára, egész Európában és máshol is borzalmas hajózási tragédiasorozat zajlott. A Pesti Hírlap és a francia Le Temps is több - egymásnak ellentmondó - hírben számol be például az Atlanti-óceánon dúló viharok miatt a marokkói Tangerben történtekről.
Április 9-én a Pesti Hírlap 8. oldalán azt írta, hogy Tanger öblében (ez a Gibraltári-szorostól nyugatra esik) két nappal korábban felborult a "Du Chaila" cirkálóhajó egyik csónakja, "amelyikben tizenegy ember ült, a nagy viharban". A csónakban ülők közül négyen a tengerbe fulladtak. "Ezek között van Beaumarchais francia ügyvivő két gyermeke is, azonkívül két tengerész" - teszi hozzá az újság. Ugyanennek a lapszámnak a 12. oldalán ugyanerről az esetről egy másik híradás viszont úgy számol be, hogy egy gyermek és három tengerész halt meg. 

Észak- és Dél-Európában (amúgy a tengerektől messzi Magyarországon is) ekkor extrém időjárási körülmények uralkodtak. Tél a tavaszban - így számoltak be erről a korabeli lapok. Egy április 11-i hír szerint az olasz Riviérán, a Földközi-tenger északi részén, Savonában kéneső esett, az utcákat vastag kénréteg borította be. Talán a Vezúv környékéről vagy akár Szicíliából sodorhatta az orkán a kénesőt a Genova melletti városra.
Északon, Svédország fővárosában, Stockholmban méternyi magas hó volt, sőt a hóvihar egész Skandináviában komoly forgalmi zavarokat okozott. "A vasúti közlekedés meg van szakítva, a gőzhajóknak is csak egy része közlekedik. Sok hajószerencsétlenséget jelentenek. A havas orkánban egy gőzös, mely Stockholmot kedden este hagyta el kétszáz utassal, zátonyra futott és egész éjjel a zátonyon hevert. (...) A hajót csak reggel tudták kiszabadítani" - írta a Titanic indulásának másnapján, április 11-én a Pesti Hírlap. A sok rossz hír között a hatalmas terjedelmű újság nem is foglalkozott a Titanic előző napi kifutásával Southamptonból.

A Titanic indulási problémáiról csak később írt az újság
Pedig a kifutás már önmagában sem volt egyszerű. A Titanic szerencsétlensége utáni hírekben szerepelt, hogy már a próbaútján (az egyik lap liverpooli startról írt) akkora örvényt keltettek a Titanic "kolosszális" hajócsavarjai, hogy majdnem a hajóhoz rántott egy másik, 10 ezer tonnás gőzöst. Csak a 46 ezer tonnás Titanic kapitányának lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt már ekkor szerencsétlenség: sikerült elnavigálnia a másik hajó elől.

Titanic: előtte más gőzösök is látták a jéghegyeket
Mindezek után április 16-án, olvashatjuk a beszámolót "A legnagyobb hajó baleseté"-ről. A Pesti Hírlap ekkor adta le az első híreket az április 14-ről 15-ére virradóra bekövetkezett katasztrófáról. "Newyorki távirat szerint a Titania, amelyet első útján baleset ért, a múlt hétfőn elindult Southamptonból. Cape Rateből érkezett távirat szerint a Baltic, Virginian és Olympia gőzösök szikratáviratokat kaptak azzal a felszólítással, hogy a Titaniának segítségére menjenek." A magyar újság az első hírekben tehát még Titániaként említette a hajót, csak másnap tértek át a Titanic elnevezésre.
A lap szerint a "szerencsétlenül járt hajó utolsó jelzései éjfél után értek a Virginianra és erősen meg voltak csonkítva. A jelzések hirtelen teljesen megszakadtak. A Newyorkba érkezett Carmania és Niagara gőzösök is úszó jégmezőkkel találkoztak. A Carmania nagy veszélyek közt nyitott magának utat. A Niagara két léket kapott fenekén, a páncélozás néhány lemeze be volt nyomva. A jéggel a nyugati útfélen, a Grand Banc közelében találkozott."

forrás:origo

Titanic

A Titanic roncsát 1985. szeptember elsején találta meg egy kutatócsoport, melyet a francia IFREMER (Francia Intézet a Tengerek Kiaknázására és Kutatására) óceánkutató intézettől Jean-Louis Michele kapitány, a Woods Hole-i Oceanográfiai Intézet részéről pedig dr. Robert Ballard vezetett. Az éveken át tartó próbálkozások sikertelensége kiábrándította a sajtót, és úgy tűnt, hogy a Titanic roncsának pontos helye örök titok marad. Így amikor a két tudományos társaság, a francia IFREMER és a Woods Hole-i Oceanográfiai Intézet bejelentette, hogy új expedícióra készülnek, a kaland szerény, sőt elég mérsékelt érdeklődést váltott ki az emberekből, mivel az elsődleges cél mélyvízi gépészeti tesztek elvégzése volt. A részben a National Geographic Society (Országos Földrajzi Társaság) támogatásával az utazást a franciák képviseletében Jean Jarry és a Woods Hole Mélymerülési Laboratórium 42 éves igazgatója, a geológus Robert Ballard vezette. Ballard Kansasban született, kémiát és geológiát tanult a University of Californián, mielőtt a University of Rhode Islanden doktori címet szerzett geológiából és geofizikából. A Titanic iránt az 1970-es évek elejétől kezdett érdeklődni, de akkoriban még nem tudott megfelelő anyagi támogatást szerezni. Miután viszont az Egyesült Államok második legnagyobb tengerkutató intézetében kezdett dolgozni, a lehetőségek is adottak voltak számára. Az expedíció felszereléséhez tartozott az ARGO-Jason, egy új amerikai készülék, amit arra fejlesztettek ki, hogy a kutatók lefényképezhessék az óceán fenekét anélkül, hogy elhagynák hajójuk fedélzetét.  . A francia Le Suroit kutatóhajó 1985 júliusától hat héten át egy igen nagy területet vizsgált át. A Titanic utolsó ismert pozíciójától délre és keletre kutattak. Ballard szerint az előző sikertelenségek oka az volt, hogy nem elég nagy területen folytak a kutatások. A kijelölt rész mintegy 80%-át átfésülték (az óceánkutatók fűnyírásnak nevezték e folyamatot). A Le Suroit végül eredmény nélkül indult vissza, később kiderült, hogy igen közel voltak a Titanichoz. 1985. augusztus 22-én a Woods Hole Knorr nevű kutatóhajója huszonhat fős legénységgel és huszonhárom tudóssal a fedélzetén elindult, hogy folytassa a keresést. Közel 4000 méter mélyen vontatták a hanglokátoros ARGO-t, erőteljes világítással és 5 tévékamerával, melyek mindegyike különböző irányba figyelt. Ennek az a legnagyobb előnye, hogy ellentétben a korábbi rendszerekkel, akár napokig is víz alatt maradhatott, ha szükség volt rá. Az ARGO kamerái Ballard és Jean Louis Michel utasítása szerint arra a területre koncentráltak, amelyet a franciák nem tudtak végignézni és ott kutatták a tenger fenekét. Két hétig semmi jelét nem találták a Titanicnak, csak iszappal és néha halakkal találkoztak. Amikor a kamerák valami sötét foltot láttak, mindig megnőtt a remény, majd újból lelohadt, mikor kiderült, hogy az csak egy újabb szikla. Szeptember elsején, hajnali 1 óra előtt észrevettek valamit. A kamerák kisebb fémdarabokat mutattak. Ahogy tovább pásztázták a talajt, egyértelművé vált, hogy a tárgyak egy roncs maradványrészei. Amikor egy nagy fémhenger jelent meg a képernyőn, Ballard, miután hónapokig tanulmányozta a hajó szerkezetéről készült képeket, rögtön felismerte, hogy a Titanic egyik kazánját találták meg. Visszaidézve ezt a pillanatot, Ballard rendkívül fellelkesedett. A kamerák hosszan követték a nyomot és hatalmas, sötét tárgyat mutató képeket küldtek fel, amelyeken már tisztán látszott a Titanic.

Titaniccal kapcsolatos   állítások-válaszok

Nem voltak távcsövek:

Ez valóban így volt, ez a teória tehát egyértelműen igaz. A későbbi érintett túlélők, és a legénység megmaradt tagjai mind alátámasztják azt, miszerint a távcsövek ugyan a hajón voltak, de mégsem használhatták őket az őrszemek, mivel el voltak téve egy szekrénybe zárva, és a kulcs egy olyan tisztnél volt, aki nem tartózkodott a hajón.

Frank Tower

Ez az úriember a híresztelések szerint nemcsak a Titanic katasztrófáját élte túl, hanem másik két hajó, a Lusitania, és az Empress of Ireland szerencsétlen elsüllyedését is túlélte, így joggal pályázhatna az elsüllyeszthetetlen Frank Tower címre… Ha létezett volna. Ugyanis a három hajó közül egyik utas listáján sem szerepelt ez a név.

90 méteres seb a hajón

Az első beszámolók, illetve kutatások (főként elméletek, hisz ekkor még nem volt meg a roncs) azt állították, hogy a hajón legalább egy 90 méter hosszú hasadéknak kellett lennie ahhoz, hogy az víz alá taszítsa a monumentális szerkezetet. A teória akkor dőlt meg, amikor a roncsokat megtalálták, és átvizsgálták annak teljes egészét, melyből egyértelműen megállapították, hogy nem egy nagy, hanem több kicsi hasadékot vágott a jéghegy a hajótest oldalába, melyek önmagukban még nem süllyesztették volna el a hajót. Azonban a szerencsétlenség közrejátszott, s ezek az apróbb „sebek” pont a legrosszabb helyekre kerültek, melynek nyomán több vízzáró kamra is érintett volt, mint kellett volna.

Több mentőcsónak megmenthette volna a vízbefúlt utasokat

Ez az állítás szintén tévhit. Bár a legtöbb ember azt gondolná, hogy ha lett volna elég mentőcsónak mindenki számára, akkor mindenki megmenekült volna, ennek közel sem olyan nagy a valószínűsége. Tény, hogy nagyobb eséllyel, és sokkal több ember menekül meg, de még így is egészen biztosan lett volna számtalan áldozat, arról nem is beszélve, hogy a legénység nem volt kellően felkészülve, és a mentőcsónakok vízre eresztése is keservesen lassan zajlott. Egyszerűen nem tudták volna az összes csónakot a vízre bocsátani a hajó elsüllyedése előtt. Ezt nagyon jól mutatja a bizonyíték, miszerint a legénységnek az utolsó kettő összecsukható csónakot már nem is sikerült leszerelniük helyükről. Az idő ellenük dolgozott, így a két Englehardt a Titaniccal együtt a mélybe süllyedt.

Amen-Ra múmiája?

Egyesek váltig állítják: a Titanic azért süllyedt el, mert az Amen-Ra elátkozott múmiáját szállította a végzetes estén. Meredek teória? Szerintünk igen, mégis meglepő, mennyien hisznek benne. Pedig az egésznek semmi valóságalapja nincs. Illetve egy pici mégis. Egy hajóút során a híres spiritiszta, William T. Stead elmesélte egy vacsorán, az Amon-Ra múmia történetét (és az átkot), melyet akkoriban mutogattak Londonban, a Brit Nemzeti Múzeumban. Később a tragédia után unatkozó újságírók, és szenzációhajhász magazinok összekapcsolták a két eseményt, remélve hogy cikkük nyomán előléptetés vár rájuk.

Omar Khajjám Rubáiját

A Titanic fedélzetén őrizték Omar Khajjam "Rubáját"-jának egy felbecsülhetetlen értékű példányát. Omar Khayyam (1048 – 1122) egy perzsa matematikus/asztronómus/fizikus beállítottságú ember volt, és állítólag egyik műve, a „Rubáiját” a hajón volt azon a végzetes éjjelen. Maga a könyv nagyon értékes volt, nemcsak tartalma, hanem a külcsín is, hiszen a borítón pávatollas aranydíszítést kapott, és az egész csaknem ezer darab rubinnal, és smaragddal volt kirakva. Egy aukción kelt el 405 fontért, és épp New Yorkba akarták szállítani a Titanicon új otthonába. Ez a legenda akármilyen hihetetlenül hangzik, igaz. A könyv valóban létezett, és ténylegesen a Titanic fedélzetén volt, amikor az elsüllyedt. Sokan próbálták már fölkutatni, hisz értéke nagyon nagy, de eddig senkinek sem sikerült megtalálnia. Ráadásul akármennyire is értékes, valószínűleg nem fedezné a több milliódolláros költségekbe kerülő expedíciókat, melyekkel megpróbálnának a nyomára bukkanni.

/Forrás: LegendaVadász

Titanic utolsó útja /4//

A Ttanic tragédiájának századik évfordulója, a centenárium kapcsán 2012 júliusában nemzetközi expedíció szerveződik, amelynek az Első Magyar Mélytengeri Expedíció is részese lehet. /MTI/


“Farkas Bertalan és Charles Simonyi személyében magyarok megjárták a világűrt, Erőss Zsolt feljutott a világ tetejére, a Mount Everestre, honfitársaink körülhajózták a Földet, s valamennyi országban letették a névjegyüket. Bolygónkon egyetlen helyre nem jutottak még el, a mélytengerek világába” – hangsúlyozta Palkó Zsolt, az expedíció vezetője, a részvételi jogot elnyert The Explorer Society Alapítvány elnöke.

Mint kifejtette, a mélytengerek világa egy speciális terület, ahol rettenetes, 6 millió tonnás nyomás nehezedik a merülőkapszulára. A rendkívül bonyolult technikai feltételek miatt sokkal korlátozottabbak a megismerés lehetőségei, ezért kevesebb expedíció indul a mélytengerek birodalmába, mint a világűrbe.
A rekordkísérleten túl az expedíció szeretné a környezettudatosságra is ráirányítani a figyelmet. “A 19. század végén, a 20. század elején a technika és a természettudományok rohamos fejlődése láttán általánossá vált az a nézet, hogy az emberi lelemény segítségével végleg úrrá lehetünk a természet erőin.
A Titanic tragédiája megmutatta, hogy nem vagyunk mindenhatóak, a természet, a természet erői ma sem legyőzhetők. Napjainkban, a globális felmelegedés korszakában fel kell hívni a figyelmet, hogy a tengerek természeti állapota befolyásolja bolygónk éghajlatát” – fogalmazott az expedíció vezetője.
A felkészüléssel kapcsolatban Palkó Zsolt elmondta, hogy komoly fizikai és lelki tréninget kíván a részvétel. A merülőkapszula háromfős, a kapitány mellett két kutató kap benne helyet.
“Tizenkét órás utat jelent – ebből három órán át tart a merülés, hat órát tölt az expedíció a Titanic roncsai körül, majd további három órán tart a felemelkedés. A mélyben 6 millió tonnás nyomás nehezedik a kapszulára, igen erősek az áramlatok, amennyiben valamilyen műszaki meghibásodás történik, nem sok lehetőség van a mentésre.
A technika pedig, mint ezt a Titanic tragédiája is bizonyítja, nem mindenható. A két szonda egyszerre ereszkedik le, ha bármi történne, a másik szonda manipulátor karjaival esetleg tudna segíteni, de ez az egyetlen remény.
Korlátozottak az oxigén-, víz- és élelmiszerkészletek, ilyen körülmények között csak rövid ideig lehet a túlélést biztosítani egy műszaki hiba esetén” – hangoztatta Palkó Zsolt, hozzátéve, hogy a MIR-szondáknak még nem volt műszaki balesete.