XXIV. Csángó Fesztivál.

2014. augusztus 5-én kezdődik Jászberényben és augusztus 10-éig tart a XXIV. Csángó Fesztivál. 

 
Kik a csángók?

A csángók a Kárpátoktól keletre, elsősorban a Székelyföld szomszédságában, de attól különváltan élő vagy onnan származó magyar népcsoportok összefoglaló neve. A csángó név (első előfordulása:1400) - amelynek eredeti jelentése: 'elkóborló, elvándorló' - nem az eredeti elnevezése volt a moldvai magyaroknak, ők magukat csak magyaroknak nevezik, megkülönböztetve a moldvai székelyektől. A csángó elnevezés eredetileg a Moldvába folyamatosan kivándorló székely népcsoportokra vonatkozhatott, s a 18.sz. végétől (talán környezetüktől kapott gúnynévként) ragadt rájuk; a szakirodalomban ezen az elnevezésen más keleti (moldvai, erdélyi) népcsoportok is szerepelnek, amelyeknek nincs közvetlen etnikai közük a moldvai magyarsághoz. Lakhelyük, történelmi múltjuk és tájnyelvi sajátosságaik alapján elkülöníthető csoportjaik: a moldvai csángók Moldvában szétszórtan, legsűrűbben a Nyugati és a Délnyugati részen, a gyimesi csángók a Csíkból Moldvába vezető Gyimesi- szorosban, a Tatros folyó völgyében három községben élnek; a hétfalusi csángók a barcasági magyar falvak lakói; a dévai csángók a Bukovinából Hunyad vármegyébe telepített székelyek

A csángók állítólag II. Endre (1205-1235) idejében telepedtek le mai
lakóhelyükön. De mások véleménye szerint ôk az Etelköz-i ôsmagyarok.
Lakóhelyük Moldva. (Románul Moldova, lengyelül Multany, törökül Bogdan).
Nagy Lajos magyar király 1345-ben fennhatósága alá vonta a moldvai
kenézséget (községi elöljáróságot). A hûbéri viszonyt 1359-ben Bogdán
(román) fejedelem számolta fel, és így létrejött az önálló moldvai
fejedelemség. A 16-ik század elején Moldva török uralom alá került.
1791-ben az orosz^Ëtörök háború után Oroszország Moldvát és Besszarábiát
bekebelezte. 1859 óta Moldva a román királysághoz tartozott. 1947-ben a
Szovjetunióhoz csatolták. A Prut folyótól nyugatra esô terület Romániához
tartozik, ettôl keletre fekvô terület jelenleg önálló Moldávia, de az
Orosz Federáció tagja.

A középkorban a virágzó moldvai magyar életet a 14-ik század végén a
törökök szolgálatában álló krími tatár seregek tették tönkre. Számos
dokumentum menekülésrôl, pusztításról, szenvedésekrôl tanuskodik. A
vatikáni levéltárak beszámolnak a 16-ik századi moldvai katolikus
magyarság nyomorúságáról, a türelmetlen ortodox egyháztól való
üldöztetésükrôl és a kegyetlen román fejedelem rosszindulatáról.

A három részre szakadt Magyarország nem volt képes védelmet nyújtani az
agyonkínzott csángóknak. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc
(1703^Ë1711) leverése után a katonáskodó székelyeket, mint Ausztria
számára megbízhatatlan elemeket, lefegyverezték. 1764-ben Mária Terézia
királynô parancsára az osztrák katonák megtámadták Mádéfalvát, mert
ellenálltak a királynô intézkedéseinek. A katonaság minden oldalról
behatolt a faluba reggel 5-kor. A menekülôket lelôtték. A szemtanúk
szerint valóságos vérfürdô volt a védtelen lakosság ellen. A közel fekvô
falvakban a halottakért szóló harangzúgás minden felôl hallatszott. Ennek
a tragikus eseménynek a hatására megindult az elvándorlás, a kivándorlás.
Abban az évben több ezren mentek Moldvába, ahol magyar helységnevek 
 fogadták ôket. Ezeket a bújdosókat kezdték a csíkiak és
háromszékiek csángóknak nevezni. Az anyaországhoz visszatelepülésük
érdekében már 1800-tól kezdve több akció indult, részben sikerrel, de a
politikai helyzet változása miatt abbamaradt. A magyar nyelv elleni
kíméletlen román politikának az lett a sajnálatos következménye, hogy sok
moldvai csángó fokozatosan feladta nemzeti jellegét, elrománosodott, de
számosan azért kitartottak ôseik mellett és megtartották magyar
öntudatukat.

A moldvai csángók a mai napig is óriási tömegben járnak át  a Kárpátokon
a Csíksomlyó-i pünkösdi búcsúra.

 A magyar néptánc mozgalom legkiemelkedőbb együttesei közé tartozó Jászság Népi Együttes táncosai kutatják a magyar élő néptánc gyökereit, a magyar nemzeti kultúra egyik meghatározó részét.  Így jutottak ki először 1990-ben az együttes táncosai Moldvába, az első gyűjtőútra. Még ez évben meghívtak 1 autóbusznyi erdélyi és moldvai táncost, zenészt a Nemzetközi Tánc - és Zenésztáborba, melynek célja felhívni a figyelmet és megismertetni minél több emberrel az évszázadok óta az anyanemzettől elszigetelten élő magyarság sorsát. A kilencvenes évek elején a jászberényi Csángó Fesztivál volt az első kapu Magyarországon, amely nyitott a környező országok kisebbségi kultúrája felé. Jászberény Város Önkormányzata a kezdetektől támogatja a rendezvényt.

Csángók

Kik a csángók? 

 

A csángók a Kárpátoktól keletre, elsősorban a Székelyföld szomszédságában, de attól különváltan élő vagy onnan származó magyar népcsoportok összefoglaló neve. A csángó név (első előfordulása:1400) - amelynek eredeti jelentése: 'elkóborló, elvándorló' - nem az eredeti elnevezése volt a moldvai magyaroknak, ők magukat csak magyaroknak nevezik, megkülönböztetve a moldvai székelyektől. A csángó elnevezés eredetileg a Moldvába folyamatosan kivándorló székely népcsoportokra vonatkozhatott, s a 18.sz. végétől (talán környezetüktől kapott gúnynévként) ragadt rájuk; a szakirodalomban ezen az elnevezésen más keleti (moldvai, erdélyi) népcsoportok is szerepelnek, amelyeknek nincs közvetlen etnikai közük a moldvai magyarsághoz. Lakhelyük, történelmi múltjuk és tájnyelvi sajátosságaik alapján elkülöníthető csoportjaik: a moldvai csángók Moldvában szétszórtan, legsűrűbben a Nyugati és a Délnyugati részen, a gyimesi csángók a Csíkból Moldvába vezető Gyimesi- szorosban, a Tatros folyó völgyében három községben élnek; a hétfalusi csángók a barcasági magyar falvak lakói; a dévai csángók a Bukovinából Hunyad vármegyébe telepített székelyek

A csángók állítólag II. Endre (1205-1235) idejében telepedtek le mai
lakóhelyükön. De mások véleménye szerint ôk az Etelköz-i ôsmagyarok.

A középkorban a virágzó moldvai magyar életet a 14-ik század végén a
törökök szolgálatában álló krími tatár seregek tették tönkre. Számos
dokumentum menekülésrôl, pusztításról, szenvedésekről tanúskodik.

A vatikáni levéltárak beszámolnak a 16-ik századi moldvai katolikus
magyarság nyomorúságáról, a türelmetlen ortodox egyháztól való
üldöztetésükrôl és a kegyetlen román fejedelem rosszindulatáról.

A három részre szakadt Magyarország nem volt képes védelmet nyújtani az
agyonkínzott csángóknak. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc
(1703^Ë1711) leverése után a katonáskodó székelyeket, mint Ausztria
számára megbízhatatlan elemeket, lefegyverezték. 1764-ben Mária Terézia
királynô parancsára az osztrák katonák megtámadták Mádéfalvát, mert
ellenálltak a királynô intézkedéseinek. A katonaság minden oldalról
behatolt a faluba reggel 5-kor. A menekülőket lelôtték. A szemtanúk
szerint valóságos vérfürdô volt a védtelen lakosság ellen. A közel fekvô
falvakban a halottakért szóló harangzúgás minden felôl hallatszott. Ennek
a tragikus eseménynek a hatására megindult az elvándorlás, a kivándorlás.

Lakatos Demeter

Kik a csángók?

A csángók a Kárpátoktól keletre, elsősorban a Székelyföld szomszédságában, de attól különváltan élő vagy onnan származó magyar népcsoportok összefoglaló neve. A csángó név (első előfordulása:1400) - amelynek eredeti jelentése: 'elkóborló, elvándorló' - nem az eredeti elnevezése volt a moldvai magyaroknak, ők magukat csak magyaroknak nevezik, megkülönböztetve a moldvai székelyektől. A csángó elnevezés eredetileg a Moldvába folyamatosan kivándorló székely népcsoportokra vonatkozhatott, s a 18.sz. végétől (talán környezetüktől kapott gúnynévként) ragadt rájuk; a szakirodalomban ezen az elnevezésen más keleti (moldvai, erdélyi) népcsoportok is szerepelnek, amelyeknek nincs közvetlen etnikai közük a moldvai magyarsághoz. Lakhelyük, történelmi múltjuk és tájnyelvi sajátosságaik alapján elkülöníthető csoportjaik: a moldvai csángók Moldvában szétszórtan, legsűrűbben a Nyugati és a Délnyugati részen, a gyimesi csángók a Csíkból Moldvába vezető Gyimesi- szorosban, a Tatros folyó völgyében három községben élnek; a hétfalusi csángók a barcasági magyar falvak lakói; a dévai csángók a Bukovinából Hunyad vármegyébe telepített székelyek

A csángók állítólag II. Endre (1205-1235) idejében telepedtek le mai
lakóhelyükön. De mások véleménye szerint ôk az Etelköz-i ôsmagyarok.
Lakóhelyük Moldva. (Románul Moldova, lengyelül Multany, törökül Bogdan).
Nagy Lajos magyar király 1345-ben fennhatósága alá vonta a moldvai
kenézséget (községi elöljáróságot). A hûbéri viszonyt 1359-ben Bogdán
(román) fejedelem számolta fel, és így létrejött az önálló moldvai
fejedelemség. A 16-ik század elején Moldva török uralom alá került.
1791-ben az orosz^Ëtörök háború után Oroszország Moldvát és Besszarábiát
bekebelezte. 1859 óta Moldva a román királysághoz tartozott. 1947-ben a
Szovjetunióhoz csatolták. A Prut folyótól nyugatra esô terület Romániához
tartozik, ettôl keletre fekvô terület jelenleg önálló Moldávia, de az
Orosz Federáció tagja.

A középkorban a virágzó moldvai magyar életet a 14-ik század végén a
törökök szolgálatában álló krími tatár seregek tették tönkre. Számos
dokumentum menekülésrôl, pusztításról, szenvedésekrôl tanuskodik. A
vatikáni levéltárak beszámolnak a 16-ik századi moldvai katolikus
magyarság nyomorúságáról, a türelmetlen ortodox egyháztól való
üldöztetésükrôl és a kegyetlen román fejedelem rosszindulatáról.

A három részre szakadt Magyarország nem volt képes védelmet nyújtani az
agyonkínzott csángóknak. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc
leverése után a katonáskodó székelyeket, mint Ausztria
számára megbízhatatlan elemeket, lefegyverezték. 1764-ben Mária Terézia
királynô parancsára az osztrák katonák megtámadták Mádéfalvát, mert
ellenálltak a királynô intézkedéseinek. A katonaság minden oldalról
behatolt a faluba reggel 5-kor. A menekülôket lelôtték. A szemtanúk
szerint valóságos vérfürdô volt a védtelen lakosság ellen. A közel fekvô
falvakban a halottakért szóló harangzúgás minden felôl hallatszott. Ennek
a tragikus eseménynek a hatására megindult az elvándorlás, a kivándorlás.
Abban az évben több ezren mentek Moldvába, ahol magyar helységnevek, falu
és városnevek fogadták ôket. Ezeket a bújdosókat kezdték a csíkiak és
háromszékiek csángóknak nevezni. Az anyaországhoz visszatelepülésük
érdekében már 1800-tól kezdve több akció indult, részben sikerrel, de a
politikai helyzet változása miatt abbamaradt. A magyar nyelv elleni
kíméletlen román politikának az lett a sajnálatos következménye, hogy sok
moldvai csángó fokozatosan feladta nemzeti jellegét, elrománosodott, de
számosan azért kitartottak ôseik mellett és megtartották magyar
öntudatukat.

Egy kisebbségben élő etnikai csoport anyanyelvének őrzése, művelése nagyrészt összefügg identitástudatával. Az anyanyelven írt irodalom közösségformáló hatása közös jellemzője a határokon túli magyar irodalomnak is. A csángó magyarok népköltészete sokáig betölthette ezt a szerepet, de a XX. század történelmi-politikai eseményei felgyorsították a moldvai magyar közösség identitásvesztésének folyamatát. Lakatos Demeter ebben a közegben írta verseit magyar nyelven.

Lakatos Demeter egész életének, költészetének alapvető motívuma magyarságélménye, nemzeti hovatartozása. Ami egy anyaországi vagy akár székelyföldi magyar gyermek számára magától értetődő állapot, a szabófalvi csángó számára örök viaskodás, tépelődés, küzdelem a környezetével, a román nacionalizmus reá nehezedő nyomásával, a csángók körében jelentkező közönnyel vagy renegálással.

Mesélte egyszer, hogy első megrázkódtatása az iskolában érte. Odahaza édesanyja magyar szavakra tanította, de az iskolában tiltott lett a magyar beszéd, büntetés járt érte. Hiába faggatta az édesanyját, miért nem érvényesek a tanító úr előtt az ő szavai, a csángó asszony nem tudott felelni. Fordult volna az édesapjához, a falusi kovácsmestert mindenkinél okosabbnak és erősebbnek tartotta kicsi gyermekként, de akkor már nem volt kit kérdeznie. Ötesztendős sem volt egészen, mikor az apját beszólították a háborúba, és nem tért vissza soha.

- Hol halt meg az én édesapám?

- Erdélyben, fiam. Nagy verekedés volt ott a magyarokkal.

- Hát mi nem vagyunk magyarok, édesanyám? Hiszen maga azt mondta nekem...

Elfordult a csángó asszony, hogy a fia ne lássa meg szemében a könnyet. A jövendő költőben örök dilemma maradt: a moldvai csángók is ott "verekedtek" a magyar honvédekkel az 1916-os betöréskor, a román király egyenruhájában, lőttek egymásra, pedig egy nyelv fiai voltak!

Nyughatatlan természetet örökölt, és ezt a nyughatatlanságát írta versekbe. Magyar versekbe, román ortográfiával. Kitanulta a lakatosmesterséget, de ezt a tudományát csak élete delén vette elő, és ebből élt - gyári munkásként - haláláig.

1911-ben született, 1974-ben halt meg. Tanult mesterségét soha nem szégyellte, a falu is lakatosként tartotta számon, innen az írói neve, Lakatos Demeter. Polgári neve ugyanis Demeter László volt. Gyermekemberként a gazdák állatait legeltette a mezőn, neki soha nem volt számosállata, furulyázott és papírdarabkákra, ácsceruzával írta a verseit. Kalandos sorsa rávitte arra is, hogy felnőtt fejjel vándorszínházat alakítson, és néhány barátjával járta a moldvai városokat, községeket, rögtönzött előadásokat tartottak. Ezeken nyilván román rigmusokat szavaltak, rövid jeleneteket adtak elő, a hatalmasokat, a gazdagokat csúfolták. Hamarosan a csendőrök vetettek véget "garázdálkodásuknak".

Megpróbálkozott az újságírással is. Az egyik legtekintélyesebb román konzervatív napilap, az Universul sordíjas tudósítója lett. Kolozsvárról küldte a híreket. Ebben az időben kereste fel a Keleti Újság szerkesztőségében Dsida Jenőt, az akkor már ismert, rangos költőt, és megmutatta neki a verseit. Dsida a Halotti beszéd korának nyelvi hangulatát érzi meg ezekben a versekben, a csángó népköltészet érintését. A költő-szerkesztő egy verset és egy prózát közöl Lakatos Demeter magyar írásaiból. 1935-ben és 1936-ban. A vers: Falevelek hulladoznak, őszi hangulat, a megsejtett elmúlás szomorúsága, a próza: Ideszanyám meszéli, hogy biztasson, járjak szkolába. Népmesei elemekből felépített kis írás, inkább példázat arról, hogy akkor kell iskolába járatni a gyermeket, amikor annak van az ideje, később már hiába az akarat, a szorgalom. Dsida tudatosan megőrizte Lakatos Demeter írásmódját, román ortográfiával lejegyzett magyar szavait. Ki is hangsúlyozta azzal, hogy a vers fölé odaírta az első magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd kezdő sorát: Latiatuc feleim zutochel...

Az iskola vissza-visszatérő témája Lakatos Demeternek. Versei közül igen sok több változatban maradt fenn. Az iskola neki csak szomorúságot okozott, s nem kiművelte anyanyelvében, hanem elszakította a magyar nyelvtől. Elérzékenyülve írja fiának 1954-ben, mikor Moldvában magyar iskolákban tanulhatnak:

Lédzs büszke fiam ezuta
Kevilly mind a csángu mondja
Be tellyesül az apádnak
Sz a fiának isz a gondja.

Meg iérted madzsarul tanulni
Mu olvosni és írni,
Szemem szüvem örömire
Iérzem hodzs kezd már szírni.

(Csupán annyit talán el kell mondanunk itt, hogy Szabófalván a csángó nyelvjárás sz-elő alakját beszélik: az s helyett sz-et ejtenek és fordítva.)

Két-három év múlva elfogynak a magyar iskolák Moldvában. A csángók "letöröltetnek" Románia néprajzi térképéről. A lelki, szellemi kisemmizésnek egyik jele, hogy Lakatos Demeter verseinek újra- és újra tervbe vett kiadása soha nem valósul meg Romániában! Pedig tekintélyes magyar költők, írók, kiadói vezetők próbálják áttörni a moldvai csángó népköltő köré vont elszigeteltséget, az elnémítás falát.

Végül odáig jutnak a dolgok, hogy csendőrök kémlelik, ki keresi fel Lakatos Demetert Erdélyből vagy - ez igazi veszedelem! - Magyarországról, és ha idejében észbe kapnak, lezárják a költő apró falusi háza felé vezető mellékutcát.

Elkeseredésében Lakatos Demeter még - nagyon rossz - román csasztuskák írásába is belefog, hiába, megbélyegzett ember marad, aki most már évtizedeken át a megyéjéből sem mozdulhat ki. De a verseit írja tovább, ezek adnak neki nyugalmat, lelki elégtételt.

Tájszavak, szépek, kifejezők, sajátos költői képek bőven találhatók verseiben: Kacag a mező, mint egy nagylány / Egy szip himesz ingvel hátán. Ő maga költői tudatossággal Fűzi a csillagokat koszorúba / Ész illatot keresz minden burjánba... Szabófalva fölött a Napnak patakban úszik képe. Soha nem tanult esztétikát, de ilyesmit ír le: Keresszed szemibe szipet / Vigasztald versszel a nipet. Tudatosan vállalja költői mestersége mostohaságát: Nem tudtam hodzs kültü lenni / El kell felejteni enni.

Mélyen vallásos ember volt, mint a moldvai csángók általában. Verseiben bibliai utalásokat, imádságfoszlányokat találunk. Lakóháza végében egy műhelyféle állt, még apjáé, a kovácsmesteré volt. Lakatos Demeter "dolgozószobájának" rendezte be, ide vonult vissza, legszívesebben itt írta a verseit.

Ebben a műhelyben, a hátsó falon egyetlen hatalmas olajnyomat: Jézus Krisztus életnagyságú képe. Megvallotta, hogy egyetlen este se feküdt le anélkül, hogy el mondja a "csángó imáccságot".

Add meg nekem Istenem
Minden napi kenerem,
Ürezz meg te minden rossztul,
Minden baj, minden gonsztul.
Adj szüléknek egissiget,
Kergesd el a betegsiget.
Házunkban mindig jó legyen,
Teljbe minden csak menen.
Őrangyalom, alissz el
Ész hulnap regel küls fel,
Újból menem nekünk jól
Meddig a nop leszen tül.
Amin!

Kik a csángók?

A csángók a Kárpátoktól keletre, elsősorban a Székelyföld szomszédságában, de attól különváltan élő vagy onnan származó magyar népcsoportok összefoglaló neve. A csángó név (első előfordulása:1400) - amelynek eredeti jelentése: 'elkóborló, elvándorló' - nem az eredeti elnevezése volt a moldvai magyaroknak, ők magukat csak magyaroknak nevezik, megkülönböztetve a moldvai székelyektől. A csángó elnevezés eredetileg a Moldvába folyamatosan kivándorló székely népcsoportokra vonatkozhatott, s a 18.sz. végétől (talán környezetüktől kapott gúnynévként) ragadt rájuk; a szakirodalomban ezen az elnevezésen más keleti (moldvai, erdélyi) népcsoportok is szerepelnek, amelyeknek nincs közvetlen etnikai közük a moldvai magyarsághoz. Lakhelyük, történelmi múltjuk és tájnyelvi sajátosságaik alapján elkülöníthető csoportjaik: a moldvai csángók Moldvában szétszórtan, legsűrűbben a Nyugati és a Délnyugati részen, a gyimesi csángók a Csíkból Moldvába vezető Gyimesi- szorosban, a Tatros folyó völgyében három községben élnek; a hétfalusi csángók a barcasági magyar falvak lakói; a dévai csángók a Bukovinából Hunyad vármegyébe telepített székelyek

A csángók állítólag II. Endre (1205-1235) idejében telepedtek le mai
lakóhelyükön. De mások véleménye szerint ôk az Etelköz-i ôsmagyarok.

A középkorban a virágzó moldvai magyar életet a 14-ik század végén a
törökök szolgálatában álló krími tatár seregek tették tönkre. Számos
dokumentum menekülésrôl, pusztításról, szenvedésekről tanúskodik.

A vatikáni levéltárak beszámolnak a 16-ik századi moldvai katolikus
magyarság nyomorúságáról, a türelmetlen ortodox egyháztól való
üldöztetésükrôl és a kegyetlen román fejedelem rosszindulatáról.

A három részre szakadt Magyarország nem volt képes védelmet nyújtani az
agyonkínzott csángóknak. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc
(1703^Ë1711) leverése után a katonáskodó székelyeket, mint Ausztria
számára megbízhatatlan elemeket, lefegyverezték. 1764-ben Mária Terézia
királynô parancsára az osztrák katonák megtámadták Mádéfalvát, mert
ellenálltak a királynô intézkedéseinek. A katonaság minden oldalról
behatolt a faluba reggel 5-kor. A menekülőket lelôtték. A szemtanúk
szerint valóságos vérfürdô volt a védtelen lakosság ellen. A közel fekvô
falvakban a halottakért szóló harangzúgás minden felôl hallatszott. Ennek
a tragikus eseménynek a hatására megindult az elvándorlás, a kivándorlás.
Abban az évben több ezren mentek Moldvába, ahol magyar helységnevek, falu
és városnevek fogadták ôket. Ezeket a bújdosókat kezdték a csíkiak és
háromszékiek csángóknak nevezni. Az anyaországhoz visszatelepülésük
érdekében már 1800-tól kezdve több akció indult, részben sikerrel, de a
politikai helyzet változása miatt abbamaradt. A magyar nyelv elleni
kíméletlen román politikának az lett a sajnálatos következménye, hogy sok
moldvai csángó fokozatosan feladta nemzeti jellegét, elrománosodott, de
számosan azért kitartottak ôseik mellett és megtartották magyar
öntudatukat.

A moldvai csángók a mai napig is óriási tömegben járnak át a Kárpátokon
a Csíksomlyó-i pünkösdi búcsúra,.

Hozzam es járt a lüdérc

A tizennégyi háborúba én tizenhat eszendős vótam. Eppe a mü falunknál állott meg a front. Vaj hét családval béhuzakodtunk a pincébe. Vótak ott vénasszonyok,öregemberek, kicsi gyermekek, mindenféle. Alyan nekem való forma legén csak egy vót. Elkezdett az ingemet kerülgetni. Édesanyám észrevehetett valamit, mert erőst tiltott tölle. Még azt sem hagyta, hogy beszélgessek véle. Így há, egész nap csak lestük egymást. Mikor osztá, este elfútták a lámpást, a setétbe esszeszúrtuk a csóré lábunkat, s úgy vótunk. Én minden éjen úgy felbolondultam, hogy az ördögök vittek el. Sajnos, egy hamar vége lett a frontnak, s haza kellett
menjünk a pincéből.

Attól fogva ingemet még az utcára se csaptak ki, úgy féltettek. Mikor mentem a templomba, édesanyám akkor és utánam rikolytott, hogy harmadik harangszókor otthon legyek, mert ha nem, hajamot mind kitépi.

A fiatalság esent kezdett guzsalyakodni. Jártak a gyűlésbe.Nekem a szüvem hasadott el, hogy én es mehessek, de ingemet nem csaptak el semmiképp. Egy este hallom én, hogy édesapámék beszélgetik: apám megyen másnap reggel fuvarba, s nem jő haza estére. Na, gondoltam, akármi legyen, de én most elmenyek a guzsalyasba! Elighogy édesapám kihúzta a lábát, én kezdtem fújni édesanyámnak: Édesanyám, bár most az egyszer, hogy édesapám nincs idehaza, csapjon el a guzsalyasba! Anyám hallgatott egy üdeig, én folytattam: Há, nem eleget ülök itthon? S há nem eleget ügyelek a testvéreimre?S há, nem eleget dógozom evvel az átkozott kendervel? Hogy a nyavalya egye ki még a gyükerét es!
Na, eredj, eredj! Ne bornyúzd itt a fejemen! DE hallod-e? Ha én valamit megtudok, s neked a büzöd elmegyenm én a hajadot mind kitépem!

Amikor kezdett setétedni, megfogtam a guzsalyt, s én úgy mentem bé a lütőn, mind akit visznek.
A fiatalság imá esszegyült. A leányok fontak, a legények kártyáztak. Egyik-egyik leült a szeretje mellé. Én es fontam s az a legén leült melléjem. A orsó örökrétig esett ki a kezemből. A legén felkapta, de csak csókért adta vissza. Na, vót ott alyan fonás, hogy vége vót a világnak! Amikor kitőt a gyülés, a legén hazakésért ingemet, A kapuba jól megölelgetett, megcsókolgatott. Tisztáre kirekesztette az eszemet. Én onnatt se enni nem tudtam, se alunni nem tudtam.Csak a legén,s csak a legén!

Vót a házunk előtt egy kicsi fahidacska, s ha arra valaki realépett, akkor az bengett. Ez, a legén, mikor járt el a kapunk előtt, a lábával a hidat örökké megbengette. Akkor én kiszöktem az ajtón s bár egy minutára, reaneztem. Egy vasárnap estefelé halom én, hogy beng a híd. Kiszöktem az ajtón, hogy meglássam, de édespám utánam nyúlt, megragadta hátulról a hajamot: Nem mensz suba se. Nyomd le, ide ne, a likadot, míg szépen vagy! Azt akarod, hogy egy bitangot esszeszedj?! Akkor én readöccsentem az ágyra, s neki sírni. Lefeküdtünk de én csak sírtam tovább. Édesanyámék elfútták a lámpást, s a setétbe kezdtünk mondikálni. Mondom én: Hagyják el,mert elmenyek szógálni, s odamegyek ahova akarok!

Eredj, eredj, de osztá többet a lábodat ide bé nem teszed! Én elgondoltam, hogy alyan jól megvónék édesanyámék nélkül,ha az a legén ingemet elvenne. Melyen szép a haja, s melyen szép az orcája! Melyen jó meleg a szája s melyen kemén karjai vannak! Ahogy igy elmélkedem, még nem vótam elaludva, egyszer csak há, ott ül a legén az ágyam széjibe. Megörvendeztem, felnyújtottam a karjaimot, hogy megöleljem. Akartam kérdeni, hogy hogy jött bé? S há akkor az a legén csak kezdett reám jőni, kezde szorítgatni a nyakamot. Kezdtem sikolytani: Jaj, jaj, Nyuvadok meg, nyuvadok meg!
Szökjél ember, gyújtasd a lámpást! Mi baja van a leánkának?

Édesapám kiszökött az ágyól, lámpást gyújtott,s há ott a legén a ház közepibe. Apám csak felkapta a faragószékről a fészit, s a legénre emelte:
Az anyád ántikrisztussát! Ebbe a helybe esszeváglak! Erre a legén csak lobot vetett, nagy fényesség lett, szórta a tüzet: sergett a ház közepibe, osztá béhuzakodott az espár ajtaján, felhuzakodott a kürtön s elment. Mü ottmaradtunk s szinte kétségbeestünk. Mi vót ez?

Apám kezdett ingemet szidni: Te szerencsétlan! Nem megmondtam, hogy ne vesd belé az eszedet abba a legénbe? Most ideszoktattad a lüdércet. Jaj, jaj, mit tudunk tenni, hogy ne jöjjön ide többet az a lüdér? Jajgatódzott édesanyám a donyha alól. Nannyokám megszólalt a sutuban: Ó ne legyetek úgy kétségbeesve! Amikor fiatal vótam, hezám is járt a lüdérc. Majd megkenjük fokhagymával. Ugye s lett. Vaj három este ingemet csóréra vetkeztettek,megtörtek a kujak fokhagymát, koromval esszevigyitették s ingemet tetőtől-talpig békentek, Hát erőst csúf lehettem, mert többet a lüdérc nem jött, Most imán öreg vagyok, de azt a legént máig se felejtem el.