Felhők világa

A felhők játszanak és uralkodnak.
Mesélnek és meghallgatnak.
Megmutatják félelmeinket és álmainkat.

Ha felnézünk az égre, néha nem is kell túlságosan megerőltetnünk a fantáziánkat, hogy egészen varázslatos dolgokat lássunk bele a felhők által kirajzolt formákba...

A felhők sokféle és nagyon változatos szerepkörben játszanak az égbolt színpadán. Néha fehér, gyapjas bundát viselnek, mint a bárányok, máskor, mint féltékeny őrök, csak vonakodva engedik át a lenyugvó nap utolsó vörös sugarait. Hol eltakarják az egész eget, hol meg félelmetes, villámokkal bélelt, fekete hegyekké tornyosulnak. Éjjel láthatatlanul folytatódik a színjáték, látszólag szeszélyesen, a valóságban a természet kikerülhetetlen rendezői utasításai szerint.
A felhők állandóan mozgásban vannak. Földi megfigyelőhelyünkről csak azt az arcukat láthatjuk, amelyet éppen felénk fordítanak.

  

A magyarul éjszakai világító felhő vagy poláris mezoszférikus felhő néven futó optikai jelenség - mint ahogy az nevében is benne van - világít, és a mezoszférában, 85 kilométerrel a Föld felszíne felett keletkezik. Az éjszakai égboltot kék kacsokkal elborító, gyöngyházszínű felhő természetesen nem magától világít, a Nap utolsó sugarait törik meg ilyen gyönyörűen a mezoszféra jégkristályai.

Ezek a felhők amilyen szépek, olyan titokzatosak - az amerikai űrügynökség közleménye szerint eredetüket egyesek a meteoritok porával, mások a rakéták által kibocsátott gázokkal, míg megint mások a globális klímaváltozással hozzák összefüggésbe. A tanácstalanságot az okozza, hogy a mezoszféra a Szaharánál is százmilliószor szárazabb, így a szükséges jégkristályok keletkezése roppant titokzatos folyamat.

Ahogy a sarki fényt, úgy bolygónk legmagasabban képződő felhőjét is látták már az egyenlítőhöz közelebb - tapasztalatok szerint itthon június közepétől augusztus elejéig van esély megcsodálni - elsősorban mégis az északi és déli félteke 50° és 70° szélességi fokai között szeret megjelenni. Megfigyeléséhez naplemente után fél-egy órával nyugatra kell tekinteni, mikor a Nap már 6-16 fokkal a horizont alá bukott. (A hajnali ébredők természetesen napkelte előtt is próbálkozhatnak, de akkor persze keleti irányban.)
Forrás: Hír24

Ma hajnalban gyönyörű világító felhők jelentek meg az északkeleti égbolton. 

cikk:
https://www.idokep.hu/…/rendkivul-latvanyosan-vilagitottak-…

Éjszakai világító felhő

Az éjszakai világító felhő (NLC, az angol noctilucent cloud kifejezésből rövidítve) az egyik legcsodálatosabb légköri tünemény, amely ugyan elsősorban a mienknél magasabb szélességekre jellemző, ám hazánkban sem túl ritka vendég.





A világító felhőket először a 19. század közepén figyeltek meg a Krakatau kitörése után. Először a légkörbe került rengeteg vulkáni hamu számlájára írták a jelenséget, de ez a feltevés tévesnek bizonyult.

Napnyugta után fél-másfél órával, amikor a sötétedő égbolton előbukkannak a fényesebb bolygók és csillagok, nyugati irányban a horizont felett időnként kékes, ezüstös színű, esetleg narancsos vagy arany szegélyű, feltűnően fénylő felhők tűnnek fel. Erősen elütnek a többi felhőtől, melyek ekkor már csak sötét foltokként vetülnek az égboltra. A jelenség a keleti égen hajnalban is megfigyelhető a csillagászati és a navigációs szürkület ideje alatt.

Mibenlétükről hosszasan vitáztak a tudósok. Ma már tudjuk, hogy ezek a szokatlanul nagy légköri magasságban, mintegy 80 km-en lévő, nagy kiterjedésű felhők igen ritkásan elhelyezkedő jégtűkből állnak. Ezek a jégkristályok még akkor is visszaverik a Nap fényét, amikor az már mélyen a horizont alatt van, és amikor a szokványos felhők (amelyek maximális magassága 30 km lehet) már régen elsötétültek. Kiterjedésük a 10–100 ezer km-es nagyságot is elérheti, azonban igen gyér szerkezetüknek köszönhetően össztömegük ilyenkor is csak 1–2 kg vízjégnek felel meg. Ennek köszönhetően a fényesebb csillagok fénye minden akadály nélkül áthalad rajtuk.

Jelenleg a NASA egy műholdja folyamatosan követi a világító felhőket, melyeket az utóbbi időben egyre délebbi szélességekről lehet megfigyelni. A jelenség Földünk globális klímaváltozásával állhat kapcsolatban. .

Az éjszakai világító felhők (angol rövidítéssel NLC-k) 2013-ban a szokásosnál egy héttel korábban, már május 13-án megjelentek a NASA AIM nevű műholdjának mérései szerint. A sarki fény mellett a legszebb égi jelenség napnyugtakor figyelhető meg.

 
A jelenségben a klímaváltozás is szerepet játszik. Míg a 19. században Alaszkáig, Skandináviáig kellett utaznia a megfigyelőnek, most sokkal délebbről, például Magyarországról, de Spanyolországból vagy a szárazföldi Görögországból is láthatók néha. Ennek az a magyarázata, hogy jóval több az üvegházhatású metán a légkörben. Amikor a gáz a légkör magasabb rétegeibe emelkedik, oxidáció megy végbe, és a bonyolult reakciósorozat melléktermékeként vízgőz keletkezik. Ha pedig több a pára 80 kilométer fölött, akkor nagyobb eséllyel alakulnak ki világító felhők.

Forrás: Zöld Újság,Origo