Hónapok nevei

 
Régi magyar elnevezések

 
Január - FERGETEG hava
Február - JÉGBONTÓ havaMárcius - KIKELET hava
Április - SZELEK hava
Május - ÍGÉRET hava
  Június - NAPISTEN hava
  Július - ÁLDÁS hava
  Augusztus - ÚJKENYÉR hava
  Szeptember - FÖLDANYA hava
  Október - MAGVETŐ hava

November - ENYÉSZET hava 
December - ÁLOM hava 

A hónapok régi katolikus keresztény elnevezése:

Boldogasszony hava (January)
Böjtelő hava (February)
Böjtmás hava (March)
Szent György hava (April)
Pünkösd hava (May)
Szent Iván hava (June)
Szent Jakab hava (July)
Kisasszony hava (August)
Szent Mihály hava (September)
Mindszent hava (October)
Szent András hava (November)
Karácsony hava (December)

Január:

Nevét Jameszál a kapuk és átjárók római istenségéről kapta ez a zimankós hónap. A népi kalendárium Boldogasszony havának nevezi. A télnek ebben a szakában a denevérek még alszanak, a nappali lepkék némelyike is pincében, barlangban húzza meg magát. A tőkés réce már párt keres, akárcsak a vadmacska. A varjak nagy csapatokban lepik el a szántókat, városokat, sőt a kormorán is fel-felbukkan Budapesten.

Február:

Ebben a hónapban az ókori rómaiak engesztelő áldozatokat mutattak be Februusnak, a megtisztulás istenének. A népi kalendárium szerint: böjt elő hava. Ilyentájt bújik elő téltemető, a hóvirág, a tarka sáfrány. Ha melegszik az idő, megébrednek téli álmukból a mocsári és az erdei békák. A róka javában ügyködik a család alapításon, a fülesbagoly is költőhelyet keres. A fenyőmagon élő keresztcsőrű már fiókáit neveli különleges télálló fészkében.

Március:

Mars a háború istene volt az ókori Rómában. A nép úgy vélte, szerencsés végkimenetelt jelenthet, győzelmet hozhat, ha a háborút ebben a hónapban indítják. A népi kalendárium szerint: böjt más hava. Olvadás után kezdődik a görények násza. A bíbic korán kezdi a költést; ha pedig fiókáit elviszi a hideg, új fészekalja lesz.Elsőként hazai füveink között, virágot hoz a törpesás. Telelőhelyükről ilyentájt érkeznek vissza, és máris fészek építésbe kezdenek a kanalas gémek.

Április:

A név eredete bizonytalan. A latin aperire szó jelentése: nyitni.
Ovidius szerint e hó megnyitja a virágok és emberek szívét. De mivel a hónapot Vénusznak, a szépség és szerelem istennőjének szentelték, lehetséges, hogy elnevezése az istennő görög nevéből ( Aphrodité ) ered.
A népi kalendárium Szent György havának nevezi.
Az áprilisi erdők leggyakoribb virága a tavaszi kankalin.
Hosszú téli álma után ebben az időben bújik elő a mókusfélék közé tartozó ürge.

Május:

Ovidius magyarázata szerint-e hónap elnevezése a latin maiores ( idősek ) szóból, mások szerint Maia római termékeny istennő nevéből ered.
A népi kalendárium szerint: Pünkösd hava.
Ilyenkor virágzik a bodza, tányérjából szörp, köhögés csillapító tea készíthető. Ugyancsak virágot bont hazai maradványfajunk a pilisi len. Visszatér telelőhelyéről a sarlósfecske, a nádasban felharsan egy ritkán látható gémféle, a bölömbika hangja.

Június:

Ovidius azt mondja, hogy ennek a hónapnak a neve a latin iuniores ( fiatalok ) szóból származik, de az is elképzelhető, hogy a római mitológia istennője, Júnó- Jupiter főisten felesége, a házasság és a születés védnöke-adta a név alapját.
A népi kalendárium szerint: Szent István hava. Ilyenkor már bőséges a táplálék, tobzódik a természet. Tojást raknak a gyíkok, siklók, pipacstól vöröslenek a vetések, rétek.

Július:

A tíz hónapos római naptárban július hava még quintilis néven szerepelt, minthogy ötödikként következett a sorban.
Julius Caesar ( i.e.100-i.e.44 ) római császár e hó 13. napján született.
Innen ered a hónap ma használatos neve.
A népi kalendáriumban: Szent Jakab hava.
A hó elején, csupán néhány órára, szárnyra kap a tiszavirág. A rekkenő hőségben futrinkák iszkolnak, gyíkok surrannak a fűben, éjjel gyönyörű tűzijátékot rendeznek a párosodó szentjános bogarak.

Augusztus:

Augustus:- önmagáról nevezte el ezt a hónapot, s 31 napossá tette, mert hogy a Caesarról elnevezett júliusban is ennyi a napok száma.
A népi kalendárium kisasszony havának nevezi, ilyenkor virágzik az erdőben a ciklámen, a gólya fiókák lassan önálló életet kezdenek.

Szeptember:

Szeptember:elnevezése a latin septem szóból ered, amelynek jelentése hét. Ez volt ugyanis a hetedikként következő hónap a korai tíz hónapos naptárban.
A népi kalendárium Szent Mihály havának nevezi.
Észak felől megérkeznek az átvonuló madarak, az erdőkben felbőgnek a gímszarvasbikák.

Október:

A hónap latin eredetű neve: Az " octo " szóból származik, melynek jelentése nyolc.
Ilyenkor már kevesebb a napfény, a lomb klorofilja elbomlik, vörös-sárgába fordul az erdők színe.
A dámvad viszont épp csak belekezd nászába, a muflon is ekkortájt üzekedik.

November

Ennek a téli hónapnak a neve ugyancsak számnévből, a latin novem szóból ered, amelynek jelentése kilenc.
Szent András hava.
Ahogy megjönnek a fagyok, északról ezrével érkeznek a vetési ludak a Dunántúlra.
Lombhullás után már jól látszanak a faágakon a parazita fagyöngyfélék jellegzetes gömböcei.

December:

Neve ugyancsak latin eredetű, a decem tíz szóból származik.
A népi kalendárium, Karácsony havának nevezi.
A denevérek már téli álmukat alusszák, a nyest az ember közelébe költözik a hó elöl. A vaskos erős csőrű süvöltő viszont még a zord időben is talál magának ropogtatni valót.

 

Nevek, a név meg az ember

Az ember számára természetes, hogy nevek világában él, nevet ad és nevet kap, néven nevezi az embertársait és a dolgokat. Még ha nem is gondolunk  rá minden pillanatban, de az is világos mindannyiunk számára, hogy nevünk valamilyen módon személyiségünk része.

Ám hogy a név, a névadás  az emberiség ősi kulturális hagyományainak rendjében mit jelentett, mi az amit a modern korok elfelejtve is megörököltek, arról kevéssé veszünk tudomást.

Számunkra a nevek, neveink személyi adatok, magunk és mások azonosításának és a többiektől való megkülönböztetésnek eszközei, amelyeket a nemzeti nyelvek és kultúrák, a családi hagyományok, pillanatnyi divatok és hangulatok alakítanak. Természetesként éljük meg azt, hogy valamennyiünket hívnak valahogy, és amikor másoknak adunk nevet, akkor sem jut eszünkbe, mint a régieknek, hogy ebben a látszólag egyszerű és köznapi aktusban valamilyen értelemben teremtünk, hatalmat gyakorlunk, emberi személlyé avatjuk utódainkat. Mert a névnek, a névadásnak ősidőktől mágikus, mitikus, szent jelentést tulajdonít az emberi kultúra világa.Akinek nincs neve, az maga sincs - az archaikus kultúrák zömében még ma is él az a szemlélet, amely szerint az újszülött még nem emberi lény, Akkor válik azzá, személlyé, a család a közösség tagjává, amikor -születése után néhány órával, vagy nappal - a szülő, többnyire az apa felemeli és megnevezi. Ez az Afrika vagy Óceánia népei között még ma is elevenen élő szokás sajátos el-és befogadó cselekedet, amiben nem pusztán annyi történik, hogy az apa felemelve magáénak ismeri el a csecsemőt, hanem nevet adva, a hagyományban gyökerező név erejével iktatja be az új emberkét az emberi lét, a család,a társadalom, a világ közegébe. Ősi emberi bölcsesség, tapasztalat, hogy a névben mágikus erő rejtezik, a név maga szentség, valami ami létbe segíti a megnevezettet.

Nem véletlen, hogy a hagyomány szerint az első nevek birtokosai égi erők,istenek, és ők azok, akik elsőként nevet adnak mindennek, ami van. A keresztény hagyományban is eleven értéke van a neveknek, az egyház az Atya, a Fiú, és a Lélek nevére keresztel, amikor néven nevezi az új embert, aki így nyer bebocsátást az emberi élet közösségébe.

A név szentsége azonban régen is, most is végigkíséri az embert egész életén át, sőt túl is éli az embert, hiszen a név az, amit megőriz az emberből az utókor: az emberi emlékezet nem más, mint egyfajta kollektív névmemória.

A rómaiak egy-egy gyűlölt császár halála után a damnatio memoriae eszközével  éltek, kitörölték az elhaltat a feliratokból, az emlékezetből, az élet rendjéből.

De mi másnak, mint a név szentsége makacsul bennünk élő tudatának tulajdoníthatjuk azt is, hogy felfedezőik, vagy azok uralkodóinak nevét kapták távoli földek, hogy a Hold krátereit jeles tudósok nevei jelőlik  és a rádióaktiv, mesterséges elemek egész sora viseli azoknak a fizikusoknak nevét, aki előtt ily módon tiszteleg az utókor.  És az sem lehet véletlen, hogy a Pál utcai fiúkban Nemecsek elvisel verést, jéghideg fürdőt, csak azt nem, hogy a nevét  a gittegyleti naplóba csupa kisbetűvel írták be.

A név az ember számára maga az élet, a névadás meg amolyan életátadás. Lehet ezt persze különféle korokban sokféleképpen gyakorolni. A régiek isteneik, totemeik nevéből kölcsönöztek gyakran, máskor meg külső testi jegyek, foglalkozások alapján született meg a név.
Nyerhet nevet az ember próféták, szentek, bölcsek után,  nevét megörökli a szülőktől, rokonoktol, vagy sztárok, példaképek, ideálok után dől el az, hogy ki is lesz ő. Ám akárhogyan  is alakul, a név mindig maga az ember, a név annak jelentése, tartalma, hagyománya mindenkit  alakít és kötelez, az a felelősség pedig már rajtunk, névvel bíró emberi lényeken múlik, hogy mit tudunk életünk folyamán hozzátenni  a Névhez, amit - talán a véletlen folytán, talán szüleink szeszélyéből - viselünk, vagy mi az, amivel nevet adva, gyermekeinket útra bocsátjuk.