"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. március 24., csütörtök

Erdély---- a Medve-tó

network.hu


 A Medve-tó keletkezéstörténetéről számos feljegyzés áll rendelkezésünkre. Szőcs Antal leírása szerint a XIX. század "hetvenes éveinek végén a Pálné-gödrének feneke, mely kaszáló volt, teljesen eltűnt, s helyében sötét szakadék keletkezett, amelyben a víz tóvá gyűlt össze". Kis Sándor imigyen ír ugyanerről: "1875 nyarán égi háború következtében a Cseresznyés hegy felől jövő két patak, a Köröstoplica- és az Aranybánya-patak felduzzadt, s a víz a Zoltán hegy alatt meggyűlt, és ott egy tó alakult ki". László János pediglen: "1879-ben egy nyár végi napon hatalmas dörgés kíséretében a föld megrázkódott, s a Pálné-gödre mellett emelkedő sószikla alázuhant, utána hatalmas porfelhő szállt fel, majd a két patak elgátolódott, s tóvá duzzadt".
Bárhogyan is esett, a helyrajzi okiratok szerint az 1870-es esztendők elején a mai Medve-tó helyén bizonyos Fórika Sándor tulajdonában lévő kaszáló volt, rajta a Köröstoplica- és az Aranybánya-patak haladt át, melyek közül az előbbi a Zoltán-fennsík alatt búvópatakként folyt, s a fennsík déli felén bukkant csupán a felszínre. A hirtelen keletkezett tavat kezdetben Ilyés-féle tónak, majd 1910-től – kiterített medvebőrre emlékeztető formája okán – Medve-tónak nevezik. Különleges természeti értéke, hogy meleg vize heliotermikus tulajdonságú, s csodaszép, festői környezetben, erdőkkel övezett dolinában fekszik, ötszáz méterrel a tengerszínt felett. Hossza 300, szélessége közel 200 méter, vízfelülete bő 40 000 m2, legnagyobb mélysége 18 méter, sókoncentrációja 250 g‰.
A tó heliotermikus tulajdonságát 1901-ben Kalecsinszky Sándor kolozsvári fővegyész állapította meg, aki az előzetes feltételezésekkel szemben arra a következtetésre jutott, hogy a vizet a napsugarak melegítik fel. Mégpedig úgy, hogy a beömlő patakok kis fajsúlyú édesvize vékony réteget képez a tófelszínen, mely átengedi a napsugarakat, melyek aztán fölhevítik a mélyebb, sóban dús vízrétegeket.
A XIX. század utolsó harmadában Szovátafürdő egyre ismertebbé válik, s hamarosan a tehetősebb marosszéki polgárok kedvenc nyaralóhelye lesz. Akkoriban persze a testesebb bukszájúak is még csupán a közeli faluban kaphattak szálláshelyet, míg a szegényebb vendégek a tóparti lombsátrakban éjszakáztak. A fürdőélet leglelkesebb szervezője a makfalvi Dósa Dániel regényíró, később a Kúria büntetőtanácsának tagja volt, s az ő kezdeményezésére épültek a későbbi fürdőváros első magánvillái. Egy korabeli leírás szerint "Szovátának hasonlóan több tava vagyon, de egyet használnak különösen, minek melegsége igen érezhető, s az az előnye, hogy bogarak benne nincsenek, mint a tordaiba, s főfájást soha nem okoz… Első fürdő lakóépületét Simén György báró és Tolnai János úr építették".
Az Erdély szívében fekvő Szovátára tehát csupán bő másfél évszázada járnak a fürdővendégek, miután a Görgényi-havasok alatti völgyet egy heves földmozgás következtében elöntötte a közeli sósforrások vize, és létrejött a nevezetes Medve-tó. Hajdanán neves tudósok siettek e vidékre, és kísérletekkel bizonyították, hogy a különleges összetételű víz számos betegség, főként a női meddőség leküzdésére kiválóan alkalmas. Magas sótartalma okozza, hogy a fürdőzők valósággal lebegnek a tó felszínén. A tóparton messze földről érkező betegek kenegetik magukat a gyógyítónak tartott vöröses-fekete iszappal. Akik légúti betegségekben szenvednek, a közeli Parajd sóbányáját látogatják kristálytiszta levegőjéért, ugyanis a bánya tágas csarnokait a gyógyítás és az idegenforgalom szolgálatába állította.
A Medve-tó vízhőmérséklete az elmúlt évtizedek során fokozatosan csökkent. A legmelegebb rétegekben a - heliotermia kialakulása után - 80 fokos hőmérsékletet is mértek, majd a víz hőmérséklete 1902-ben 61, 1910-ben 51, 1965-ben pedig 33 Celsius fokra csökkent. A hőmérséklet csillapodása a beömlő édesvízzel, valamint a fürdőzők számának növekedésével hozható összefüggésbe. A tó sótartalma a mélységgel fokozatosan emelkedik, míg el nem éri a 220-300 g/l koncentrációt. (Összehasonlításként: a tengervizek sókoncentrációja 34 g/l körül mozog.)

1 megjegyzés: