Soha máskor nem tölti meg annyi misztikum és mágia a levegőt, mint a téli napforduló időszakában..
A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. (Mi a gyakorlatban december 1-től számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták – láttuk – november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.)
A történelem során szinte minden nép és minden vallás ünnepelte a fény diadalát a sötétség felett, illetve az új év kezdetét több kultúrában ezektől az ünnepektől számolták. Első erre vonatkozó emlékeink nagyjából ötezer évesek.
Újabb kutatások szerint a Stonehenge-et is használták téli napfordulók idején rituális célokra. Jóval többet tudunk a sumérok napfordulós szertartásáról, a Zagmuk nevű ünnepről. A mezopotámiai nép azt vallotta, hogy óvó istenük, Marduk év végén vívja meg csatáját a káosz túlvilági szörnyeivel, és 12 napos ünneppel emlékeztek meg erről. Hogy támogassák Mardukot, az ünnepség végén feláldozták királyukat, hogy a túlvilágon győzelemre segítse az istent.
Más ókori népek is ünnepeltek a téli napfordulón. A görögök a Lenaia során Dionüszosz isten újjászületéséről emlékeztek meg rituálékkal és drámákkal, a perzsák pedig többek között azzal adtak hálát az ismét rövidülő éjszakákért, hogy a rabszolgák és az urak egy napra szerepet cseréltek. A rómaiak a Saturnalia nevű egyhetes mulatsággal adóztak a téli napfordulónak (a görögök Kronia nevű ünnepét vették át), kocsiversenyeket és más látványosságokat tartottak, és a szolgák rövid időre itt is az urak székébe ülhettek
A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a ”Téli napforduló” megünneplése. Az év legrövidebb napja (december 21.) és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája ekkor van (néha december 22-re esik). Valószínűleg az ősi magyar neve a “kara csun” volt. A “kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a “csun” – fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk. A feketeség csúcsa és annak “átfordulása” után egyre nő a fény, a világosság ideje. A fény csökkenésének, növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban.
A karacsun- karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre ”karácsony” (itt már Jézus születése) is ezt szót vetítették át. A legtöbb európai nyelvben a karácsony ünnepet Jézus Krisztus nevéből származik (pl. angol: christmas) vagy az Ő megszületéséből, a születni szóból (olasz: natale, spanyol: navidad illetve a szláv nyelvekben pl. orosz: rozsdesztvo is a születésre emlékeztet). Kivételt szinte csak a magyar képez (illetve a román: craciun, ejtsd: kröcsun amely a magyar karácsony, esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele).
"Téli napfordulókor a Fekete Ló (Nyilas) hónapjának vége, a sötét-fekete nap elbúcsúzik, és az egyre világosodó, Fehér Szarvasnak adja át a helyét. A Nap a Szarvas (Bak) jegyébe lép, a szarvak között kel fel. Ehhez kapcsolódik egy régi népszokás. „Téli napfordulókor éjfélkor megjelent kíséretével a csodaszarvasnak öltözött ember.
Őseinknél a Csodaszarvas az Ég jelképe volt és ezért a csodaszarvas-álarcos regösnek nagy, fekete köpenye vagy fekete subája volt … csillagok borították. Az agancson gyertyák és csengettyűk.” Itt az agancs az égbe nyúló világfát, a gyertyák és csengettyűk a csillagokat jelképezik. A karácsonyfa – gyertyák – csengettyű ezt idézik. (csillag-csilingel) ezért szokás gyertyákkal díszíteni, és csengőkkel csilingelni karácsonykor.
Télapó virgácsa és Gyógyító Boldogasszony
A skandináv IDUN a gyógyító, a varázsgyümölcs őrzője, egyezik a nyírfaistennővel. Ő is kapcsolódik a téli napfordulóhoz, és megfeleltethető a mi Gyógyító Boldogasszonyunknak. A nyírfaágakkal vesszőzés szokása magyarhonban régi. Átmentődött részben a Mikulás virgácsába, aminek a célja a jobbá tevés, a gyógyítás és nem a büntetés volt. A másik, - néhol még élő - szokás a Gyógyító Boldogasszony napján (december 28.) történő nyírfavesszőzés is az egészségvarázslás és termékenységvarázslás szertartásához tartozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése