Mézeskalácsosságról

A mézeskalács készítésének több évezredes hagyománya van Európában. Ünnepi alkalmakra már a görögök, később a római birodalom népei is gyakran készítettek különböző mézeslepényeket, mézeskalácsokat, sőt mézes italokat is. A rómaiaktól Nyugat-, majd Közép-Európa népei tanulták meg a mesterséget. A középkorban a kolostorokban készítették a mézeskalácsot, majd a szakma kezd polgáriasodni és a XIII. századtól már megalakulnak az első céhek is.

A magyarországi mézeskalácsosság története a középkorba nyúlik vissza. Valószínű, hogy ekkor nálunk is a szerzetesek terjesztették.

A magyarországi mézeskalácsos céhek a XVII. században, nyugateurópai mintára alakultak: Pozsonyban, Besztercebányán, Kassán, Eperjesen, Nagyszombaton voltak az elsők. Az alföldi városok mézeskalácsosai csak a törökök kiűzése után, a XVIII. század elejétől alakítottak érdekeik védelmére céheket. Az Alföld legnagyobb mézeskalács központjában, Debrecenben 1713-ban alakult meg az első mézeskalács céh.

A magyarországi mézeskalácsosságnak Debrecen az egyik legjelentősebb központja, ahol évszázadokon keresztül kiváló minőségű, messze földön híres mézeskalácsot készítettek és készítenek még napjainkban is. A múlt században, de még e század elején is, a búcsúk és vásárok nyüzsgő forgatagának velejárói voltak a mézeskalácsosok. Termékeik, a mézesbábok, babák, huszárok, kardok, tányérok, színes tükrösszívek, nem csak finom, ízletes csemegék voltak, de a leggyakoribb ajándéktárgyak, a kedvestől kapott, sokáig őrzött emléktárgyak is.

A virágzó mézeskalácsos mesterség már a XIX. század végén, de főleg a XX. század elején hanyatlásnak indult. Ennek fő oka a cukorkagyártás, majd a cukrászsütemények megjelenése volt. A vásárokban, búcsúkban az édességet már nem csak a mézeskalács termékek, hanem a cukrász termékek is jelentették. A versenyben a mézeskalácsosok háttérbe szorultak. Egy részük áttért a cukrászmesterségre, másik részük mindkét ipart folytatta, sokszor a két mesterség elemeit ötvözte.

forrás: mesterségek,mézeskalács