A diktátum okozta nemzeti tragédia mélységét és méreteit csak akkor érzékeljük igazán, ha a számok tükrében vizsgáljuk a történteket.
A történelmi Magyarország 282 870 négyzet km területéből, 103 093 Romániához, 61 633 Csehszlovákiához, 62 092 a Szerb- Horvát- Szlovén királysághoz, 3965 Ausztriához és 589 Lengyelországhoz került. Megmaradt 92 963 négyzet km. Az 1910-ben még több mint 18 millió főt számláló ország lakóssága, 7 615 117-re csökkent. Több mint 3,3 millió magyar rekedt az országhatárokon kívül. Ebből 1 662 000 Erdélyben, Partiumban és Kelet- Bánságban, 884 000 Felvidéken, 561 800 a Vajdaságban, Szerémségben és Muramelléken, 183 000 Kárpátalján, 26 200 pedig Őrvidéken élt.
Az új határvonalak meghúzásakor, a vasúthálózat 62,2%-át, a kiépített utak 64,5%-át, hajóútjainak 64,4%-át elveszíti. A termőföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a, a hitel- és bankintézetek 67%-a került a szomszédos országok birtokába. Megfosztották az összes szén, arany, ezüst, réz, valamint sóbányájától és vízierőműveinek nagy részétől is. Falvakat szeltek ketté, 52-őt a román , 22-öt az osztrák, 76-ot a csehszlovák, 71-et pedig a jugoszláv határon. Több mint 100 falut és várost a közlekedési és vízszolgáltatási lehetőségektől vágtak el. Az ország területi megcsonkítása mellett a békediktátum csupán 35 000 főben állapította meg a magyar haderő létszámát és jóvátétel fizetésére kötelezte Magyarországot.
Ezek csak a fizikai, számokban kifejezhető következményei, melyek nem tükrözik a történteknek okozta, máig tartó lelki traumát. A kisemmizett, szétszakított és elüldözött családok százezreinek tragédiáját. A nemzet egészének bánatát.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én június 4-ét nyilvánította a nemzeti összetartozás napjának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése