A regölés a télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés Európában ismert szokásának magyar változata. Ilyenkor a gyermekek, legények vagy felnőtt férfiak házról-házra menve bőséget, boldogságot kívánnak a következő évre.
A Dunántúlon legények jártak láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz, ahol eladó lány volt, és elénekelték varázséneküket. Ennek egyik állandó motívuma a termékenységvarázslás: a gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak. A második részben egy leányt regöltek össze egy legénnyel.
Névnapi köszöntés (december 26-27)
December 26-27-én köszöntik a magyar falvakban az Istvánokat és a Jánosokat. Tekintettel arra, hogy e két férfinév igen népszerű hazánkban, az István- és János-napi köszöntés a karácsonyi ünnepi ciklus fontos része
December 26.: Karácsony másodnapja, István napja
István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk Szent István névadó szentjének a napja.
Egészség- és termésvarázsló napnak is tartották e napot, ha jó idő volt, jó termés volt várható. E napon is betlehemeztek. A regölés fő időpontja ezen a napon van. A karácsonyi étlapon a húsleves, disznóhúsból készült főétel, kalács, bor, pálinka szerepelt.
A borszentelésre Szent János napján, december 27-én került sor régen. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.
A régi János-napi szokások
legjelesebbje - a szokványos Jánosköszöntők, jánosolások mellett - a borszentelés, és a Szent János áldása, más néven Szent János pohara, vagyis a szentelt borral való köszöntés, áldomás. Régen a János-napon megszentelt borral kínálták azokat, akik hosszú útra keltek, búcsúzkodtak. Ez volt a Szent János pohara. A máig is megtartott szokás alkalmat nyújt a vendégségből való búcsúzkodásnál is az utolsó, búcsúpohár elfogyasztására. A régi rítus szerint ezt ülve kell kiinni.
Aki a szentelt borból kortyolt,
védelemben részesült a testi és lelki bajoktól, a kárt okozó állatoktól s az utazás alkalmával fenyegető veszedelmektől, de főleg az ördög kísértésétől. Őseink ezért az alvilág elleni védekezésre fogták gyakori borivászatukat, de a betegektől és útra készülőktől, sőt a harcba induló katonáktól sem sajnálták az italt.
Akár milyen bort is fogyasszunk, érdemes megfogadnunk Kepes Sára sorait
Alig van jobb, mint valamire inni
s alig: rosszabb, mint valami helyett.
Jókívánságom eképp nem épp semmi:
okban növeld e mennyiségedet.
A megáldott bor
A pogány germánok körében a téli napforduló idején
bemutatott áldozatokat követő borivás szokása annyira népszerű volt, hogy a térítő keresztény Egyház sem tudta kiirtani, ezért igyekezett átformálni azt: arra ösztönözte új híveit, hogy ne a pogány istenek, hanem a szentek emlékezetére igyanak. Idővel a németeknél igen népszerűvé vált a téli napforduló időpontjához közeli Stephans-, de főként a Johannisminne, azaz a Szent István- és Szent János tiszteletére való emlékivás.
Sárbogárdon István és János napján a rokon gyerekek az ablak előtt énekelték
Kik jöttök, Pindusról jöttök-e vagy honnét?
Kiket tisztöltök meg, tán az Istvánokat (Jánosokat)?
Azokat, azokat, mondjunk áldásokat!
Rajta most, rajta most, jó pajtások,
Hogy nékünk torkaink nem rozsdások.
Gyertek az örömre, álljatok előre, István (János) este!
Többször is víg neve napját érje, az Isten bő áldását rámérje!
A szemét siralom, tetemét fájdalom ne fogyassza!
Ezután a gyerekeket a szobába hívták,
s ott ezt a köszöntőt mondták el: „Engedje az Isten, hogy több neved napját megérhessed, erőben, egészségben, békességben, boldogságban, nem búval, bánattal, hanem örvendetes napokkal.
Az Isten valamelyönket kiszólítja az árnyékvilágból, adja meg az örök boldogságot. Adjon az Isten bort, búzát, barackot, kurta farkú, csíkos hátú malacot, csutorába feneket, bort bele eleget, hadd ihassunk, hadd ehessünk életünkben eleget!” A köszöntő fiúk ezután két-három krajcárt kaptak.
Sárszentmiklóson a századforduló táján János-napján nem varrtak, mert attól féltek, hogy „elragyázik” a szőlő.
