Magyarország 1920. június 4-én, írta alá Trianon kastélyában az I. világháborút lezáró békét. A Trianoni békeszerződés gazdasági-társadalmi hatásait tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt, mely egyaránt súlytott és súlyt napjainkban is minden magyar állampolgárt nemzeti, vallási és politikai hovatartozás nélkül.
A békeszerződésről
A trianoni békeszerződés az I. világháborút Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és az Antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között lezáró békeszerződés, amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a St.Germain-i békeszerződés is rendelkezik.) A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének része.
Az elcsatolt részek és ami megmaradt
A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett korlátozta a magyar hadsereg létszámát (35 000 főben), megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920. június 4-én írták alá a Nagy Trianon-kastélyban (egyes - téves - források szerint a Kis Trinanon-kastélyban), a franciaországi Versailles-ban. A szerződést nem írta alá a szintén az Antanthoz tartozó USA, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezett a trianonival.
A magyar delegációt a tárgyalásokon gróf Apponyi Albert vezette. Szigorú értelemben vett tárgyalás nem folyt, az Antant képviselői fogadták a magyar küldöttséget, és egyszerűen közölték vele a feltételeket. Ezután átvették a magyar álláspontot tartalmazó dokumentumokat, majd pár nap múlva - lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket - közölték a döntést. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (Csallóköz a teljes Dél-Felvidékkel, a Partium, Székelyföld, a Délvidék északi része), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia sem volt kompromisszumkész: a teljes integritást célozta ahelyett, hogy a magyar lakosságú határmenti területek megtartására törekedett volna. Részben ezért is hagyták figyelmen kívül.
A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston népjóléti miniszter írták alá. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe - ez volt az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg.
Gróf Apponyi Albert magyar főtárgyaló
Magyarország új határai
Magyarország az alábbi területeket veszítette el:
- Erdély és jelentős területek Magyarország keleti részéből (az ún. Partium, valamint a Bánság keleti része, az Alföld egy része Romániához került;
- A szlovákok, rutének által is lakott északi területek többsége, így a Felvidék, a Csallóköz és Kárpátalja Csehszlovákiához került;
- Délen a Szerémség, Bácska és a Bánság nyugati része, valamint a Muraköz az újonnan alakult Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (későbbi neve Jugoszlávia) része lett;
- Nyugaton egy sáv, a Felsőőrvidék Ausztriához került, ahol később Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre az új területekből a már aláírt Saint Germain-i békeszerződés alapján;
- Északon Szepes és Árva megyéből kb. 500 km2 területet Lengyelország kapott meg.
A szerződéssel a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került az 1102 óta a magyar korona fennhatósága alá tartozó Horvátország is. Fiume (mai neve Rijeka) városa is a magyar korona része volt, de rövid önállóság után Isztriával és Zárával együtt Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták.
A békeszerződés eredményeképpen a Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát (az ország területe 282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent).
1920. június 4.
Tíz óra után pár perccel jött egy hír... egy végzetes hír.
Megkondultak a harangok. Előbb Pesten, aztán az ország többi területén is elterjedt a hír...
Két órán át tartott a harangzúgás. Az egész ország területén zúgtak a harangok.
Budapest gyászba borult, az emberek feketébe öltöztek.
Gyászlobogók lengtek mindenhol.
Az emberek, a férfiaktól az asszonyokon át a gyerekekig és az öregekig mind zokogtak.
Emberek rázták haragosan az ég felé az öklüket.
Az Oktogon sarkán egy rokkant katona
letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, őrjöngve
kiabálta: "Hát ezért?"
Az utcákon ismeretlen emberek borultak egymás nyakába, mások a zokogókat vigasztalták.
A rikkancsok hangja vágott bele időnként ebbe a gyászos hangulatba: "Rendkívüli kiadás!"
A lapok gyászkeretben jelentek meg, az emberek hangosan olvasták egymásnak a vezércikkeket.
A Múzeum körúton az emberek a Himnuszt kezdték énekelni.
A templomok hamar tele lettek síró emberekkel, papok próbálták vigasztalni az elkeseredett embereket.
Az ország összes italmérése bezárt. Minden zárva volt, csak a harangok zúgtak, siratták az elhunytat.
Az iskolában nem tanítottak, a diákok és a tanárok egyaránt siratták az elhunytat. Az elhunytat, az ezer éves Magyarországot.
Miközben
Magyarországon ez a síron túli hangulat uralkodott, valahol Párizs
mellett, a XIV. és XV. Lajos francia királyok által építtetett
Trianon-kastélyban megcsonkították hazánkat.
