"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alvás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alvás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 3., hétfő

Alvás - álmok

Hogy mennyire fontos az éjszakai alvás? Nos, aki nem alszik jól, nehezen tudja megjegyezni, amit napközben tanult, érzelmi szempontból labilissá válik, rossz döntéseket hozhat, megromolhat az egészsége.

Sok bizonyíték van az alvás fontosságáról, de arról még mindig keveset tudunk, miért kell egyáltalán aludnunk, és agyunk miként szabályozza az alvás és ébrenlét váltakozását.

Miközben alszunk, testünk különböző alvás fázisokon megy keresztül.
Az I. fázis még afféle könnyű alvás, szendergés. A 2. fázisban, felületes alvásban /felnőtteknél ez a szakasz teszi ki az alvás ciklus felét/ az agy hullámtevékenysége lanyhul, megszünnek a szemmozgások. A 3. és 4. fázis már a mély alvás szakasza, amelyből nehéz felébredni. Az 5, azaz REM-fázisra gyors szemmozgás és élénk álmok jellemzők.

Energiaszintünk hajnali 4 órakor hirtelen emelkedik, függetlenül attól, hogy mennyit aludtunk.

Az alvás szerepe

Minden jel arra utal, hogy friss emléknyomaink  alvás közben rögzülnek agyunkban. A hippokampus összegyűjti, majd osztályozza és szétosztja a beérkezett információkat.

Ősidőktől kezdve foglalkoztatja az emberiséget, hogy vajon mi lehet az alvás értelme, célja. Az alvás után tapasztalt kipihentségérzet alapján erre azt a választ adhatjuk, hogy a szervezet egészének regenerálódása történik meg az alvás órái alatt. Kevésbé egyértelmű azonban az álmodás biológiai funkciója. Ébrenlét alatt a külvilág ingerei tudatunk kognitív szférájára hatnak. Az új információk feldolgozása, rendszerezése csak úgy válik lehetségessé, ha agyunk ismét befogadóképes lesz.
Az álomlátásos alvás szerepe a kognitív szféra visszarendeződésében keresendő. Valószínűleg ilyenkor dolgozzuk fel a miket ért érzelmi hatások és értelemmel bíró információk jelentős részét. A regenerálódás után agyunk kognitív szférája ismét felvevőképes lesz.

Alvás és álmodás alatt sem vagyunk elvágva a külvilágtól, bár érzékszerveink ingerküszöbe megnőhet. Nem veszünk figyelembe olyan apróbb fény, hang- és egyéb ingereket, melyekre ébrenlét alatt esetleg reagálnánk. Ennek biológiai magyarázata abban rejlik, hogy a szervezet regenerálódása érdekében a nem fontos ingerek elhanyagolhatóak. Az álom a külvilág korábbi és aktuális történéseivel egyaránt kapcsolatot tart, a környezeti ingerekkel befolyásolni lehet az álmot. Katonákkal végzett vizsgálatok során az alvó kísérleti alanyok mellkasára néhány kg-os súlyt helyeztek. Ébredés után többségük arról számolt be, hogy álmukban valamiféle teher nehezedett rájuk.

Sokan állítják azt, hogy ők nem szoktak álmodni. Ez nem igaz, csak egyesek kevésbé, vagy egyáltalán nem emlékeznek álmaikra. ők éber állapotban is kevesebbet fantáziálnak, hallucinálnak.

/forrás: Agyunk 100 titka /National Geographic/, Vital.hu



 
Levendula álom virága, Borsmenta alvás királya, Kamilla alvás nyugalma, Kakukkfű boldogság nyugalma, Hassatok, és altassatok!

2012. február 16., csütörtök

Érdekes...Árulkodó alváspózok

A testbeszéd ténye mára elfogadott. Mozdulataink, testtartásunk, gesztusaink számtalan információt nyújtanak jellemünkről, lelkiállapotunkról. A kíváncsi kutatókat viszont az is érdekelte, hogy mi mindenről árulkodik testünk olyankor, amikor tudatunk kikapcsol, vagyis amikor alszunk. A vizsgálatok eredményeként több jellemző alváspozíciót találtak, melyek az egyén jellemrajzához igazodnak. Íme a leggyakoribb testtartások:

Embrió-póz
Az ember valamelyik oldalára fekszik, és kezeit, lábait szorosan maga elé húzza. Ez a legnépszerűbb alváskor felvett testtartás, a kutatás adatai szerint így alszik a nők 51 százaléka.
Aki ebben a pózban alszik félénk, érzékeny lelkű. Nincs megfelelő önbizalma ő ebből következően könnyen irányítható, befolyásolható.

Háton fekvés
Akik háton fekszenek, úgy, hogy karjukat szorosan a test mellett tartják, azok biztosan nyugodt, visszafogott, csendes emberek. Nem kedvelik a feszültséget, ugyanakkor nagyon nagy az önuralmuk.

Tuskó-póz
Az oldalán fekvő, lábait egyenesen kinyújtva, karjait leeresztve, az úgynevezett tuskó-pózban alvó emberek könnyen teremtenek kapcsolatokat, és szinte kivétel nélkül a társaság középpontjai.
Ha a tuskó tartás annyiban módosul, hogy a karok úgy nyúlnak ki, mintha el akarnának érni valamit, az meglehetősen elővigyázatos emberre utal.

Szabadeső-tartás
A hason fekvő, karját behajlító, kezét a fejéhez húzva tartó emberek az úgynevezett szabadeső-tartásban alszanak. Rájuk a magabiztosságon túl az jellemző, hogy nagyon kedvelik a társaságot. Ez egy elég ritka póz.

Csillag-póz
Akik hanyatt fekve, karokat és lábakat szétvetve alszanak, biztosan szerények, és mások elsőbbségét jól tolerálják.

Forrás: Zöld újság

Ki mint veti ágyát... szól a mondás




2012. január 29., vasárnap

Ki mint veti ágyát..

Igaz a mondás: ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát! A régi, népi bölcsességet azóta az alváskutatók eredményei is visszaigazolják, íme hát, mit ajánlatos, illetve nem szerencsés alvás előtt enni, inni, tenni.



Egészségünk szervesen összefügg a megfelelő idejű, nyugodt és pihentető alvással, a betegség pedig az álmatlansággal. Mai stresszes életvitelünk káros hatásait leginkább az alvással enyhíthetjük, az idegrendszerünket ért legkülönfélébb behatásokat alvás alatt pihenhetjük ki a leghatékonyabban. Minél erősebb terhelés alatt álltunk a nap során, szervezetünk annál inkább igényli a mély, pihentető alvást.

Bár meglepően hangzik, de a sokak által kedvelt alvás előtti olvasás nem ajánlott, mert az olvasottakkal az agyunk tovább dolgozik, és azok az álmunkban tovább folytatódhatnak. Ez igaz a televíziózásra, mozizásra is.

Fontos szempont a minőségi alvás tekintetében, hogy a hálószobánkban, alvóhelyünkön ne legyen se túl hideg, se túl meleg. Gondoskodjunk friss levegőről. Lehetőleg feküdjünk le mindig nagyjából azonos időben, és legalább egy-két órával éjfél előtt. A vörösvérsejteket is az éjfél előtti alvás érleli, ilyenkor két óra alvás jobban frissíti és erősíti a szervezetünket, mint nyolc óra alvás éjfél után.
Ne feküdjünk le tele gyomorral és magas fejaljjal! A vacsora lefekvés előtt legalább 2-3 órával legyen. Magától értetődő, mégis ide kívánkozik, hogy ne igyunk izgató italokat: kávét, fekete teát, kólát, de a manapság oly divatos energiaitalok is rendkívül rossz hatással bírnak mind az elalvásra, mind pedig az alvás minőségére.
Ne forduljunk bal oldalunkra, mert akadályozzunk a szív normális működését, s alkalmat nyújtunk arra, hogy a máj által az emésztőszervek összenyomódjanak. A háton fekvésnél minden vegetatív szerv, a légzés, a vérkeringés akaratlanul és zavartalanul működhet.


Az álmodás jellegzetességei:

Az álmodás és a REM alvás kapcsolatának felismerése a modern alváskutatás egyik legjelentősebb felfedezése. A spontán felidézett álmaink döntő többsége az alvás REM fázisaiban keletkezik. A REM alvásban keletkező álomélmények hosszúak, beszédesek, érzelmi átélésekben gazdagok és általában kiemelkedően fantáziadúsak. Uralkodó érzékszervi módozatuk a vizuális. Kisebb mértékben hallási (részben beszédhangra vonatkozó) és a testünkkel kapcsolatos elemeket is tartalmaznak. Csak elenyésző mértékben építkeznek hőérzékelési, tapintásérzékelési, valamint szaglási és ízérzékelési szenzoros módozatokból. Sohasem tartalmaznak közvetlen fájdalomérzékelést. Változatos érzelmi színezetükben a negatív emóciók dominálnak. Leggyakoribbak a szorongás, a félelem és a meglepődés. Tartalmuk gazdag, változatos és jól összekapcsolódó jellegű, vagyis az egymással igen kevéssé kapcsolatos emlékek, képek, benyomások szokatlan, bizarr, sűrített kombinációját képezik.

Az álmok bizarrsága is elsősorban a szokatlan tartalmak kombinációjából illetve a cselekmény dramaturgiájából fakad. Az álmok tartalma azonban mégis követ egy lazán szerveződő következetességet abban az értelemben, hogy egyazon éjszaka ismétlődő NREM jelentéseiben és álmaiban egyes tartalmak bizarr kontextusuk ellenére, hajlamosak ismételten felbukkanni, mintha ezek kiemelkedő fontossággal bírnának az álmodó számára. Szinte minden, amit álmodunk, történetek formájában ölt testet.

A bioritmus

A bioritmus kifejezéssel nap mint nap egyre sűrűbben találkozunk, ám sokszor nem pontosan tudjuk, mit is rejt magában a kifejezés.

A magyar éghajlati viszonyok közt tapasztalható négy évszak közül a tavasz a megújulás, az élénkülés ideje, a nyár az aktivitás csúcspontja. Ősszel a betakarítás és a számba vétel következik, majd télen a befelé fordulás, a lelki élet mélyebb megélésének ideje jön el.

Ez tükröződik szervezetünk anyagcseréjének ritmusában is, hiszen az hűen követi az évszakok váltakozását. Tavasszal az anyagcsere élénkül, nyáron pedig magas fordulatszámon dolgozik. Ősszel lassulni kezd, majd télen a raktározás kerül előtérbe. Ezzel függ össze az a megfigyelés is, hogy a hidegebb időszakokban laktató ételeket kívánunk inkább, a melegebb időszakokban szívesebben nyúlunk a könnyű táplálékok után.

Az összefüggés minden bizonnyal evolúciós hagyaték, hiszen a szervezet az idők folyamán megtanulta, hogy a táplálékbőséget a tavasz hozza magával, ősszel fel kell készülni a téli időszak ínségére, amikor a szervezet a lassabb anyagcsere közreműködésével tartalékolja energiáit.

Cirkadián ritmusnak nevezzük azt a ritmust, ami naponta, azaz hozzávetőlegesen 24 óránként ismétlődik. Leginkább az alvás-ébrenlét váltakozása kapcsolatos a cirkadián kifejezéssel, ám számos fiziológiás jelenség is hozzávetőlegesen 24 órás ciklust mutat (például a vérnyomás, a pulzus és a vércukorszint is a kora hajnali órákban a legalacsonyabb, normál körülmények között).

A harvardi egyetemen végzett kutatások azt mutatják, hogy az ember „biológiai órája” 24 óra 11 perc + 16 perces napi ritmust generál, mely a Föld forgásával összhangban 24 óránként újraindul. A napi bioritmusunk eltérései jórészt környezeti hatásoknak köszönhetők . Az alvászavarok mindegyike a cirkadián ritmus eltéréseként is felfogható.

Ezen túlmenően az emberi szervezettel kapcsolatban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mint a modern kor egyik modulátora, a mindennapok körülményei sokszor nagyban befolyásolják szervezetünk egészséges bioritmusát. A különféle környezeti hatások enyhébb esetben csak módosítják természetes ritmusunkat, súlyosabb esetben annak átállításával vagy összezavarásával akár súlyos kórállapotok, betegségek is kialakulhatnak.

2011. október 8., szombat

Az alvás

 Hány órát alszol naponta? 
 Tudjuk, hogy az evés jelentősen befolyásolja kilóink számának alakulását, a szakemberek szerint viszont az alvással töltött órák száma is mérvadó!  Bár a lustálkodás egyáltalán nem segít abban, hogy lefogyjunk, „versenysúlyunk” megőrzéséhez igencsak sokat kell aludnunk. Az alvás hiánya ugyanis felborítja az éhséget és az étvágyat szabályozó hormonok működését, ezért ha keveset alszunk, inkább nyúlunk a kalóriagazdag, magas szénhidráttartalmú ételekhez.





Ez derült ki a Chicagói Egyetem kutatóinak nemrégiben készült jelentéséből. A legújabb kutatási eredmények még tovább mentek. Egy 1976 óta tartó, 68 ezer nő szokásait vizsgáló kutatásból kiderült, hogy azok, akik napi 6 óránál kevesebbet alszanak, közel háromszor annyi pluszkilót szedtek magukra, mint azok, akik legalább 7-8 órát pihennek éjjelente.


Egészségünk szervesen összefügg a megfelelő idejű, nyugodt és pihentető alvással, a betegség pedig az álmatlansággal. Mai stresszes életvitelünk káros hatásait leginkább az alvással enyhíthetjük, az idegrendszerünket ért legkülönfélébb behatásokat alvás alatt pihenhetjük ki a leghatékonyabban. Minél erősebb terhelés alatt álltunk a nap során, szervezetünk annál inkább igényli a mély, pihentető alvást.

Ma, amikor sok millióan szenvednek álmatlanságban és különféle alvászavarokban, amikor sokak számára mindennapivá vált a nyugtatókon és az altatókon való élet, még elemibb módon merül fel a természetes, olykor roppant egyszerű “házi” praktikák iránti igény. Nézzük tehát, mit tehetünk önmagunkért és a jó alvásért!

Először is, igaz a mondás: ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát! A régi, népi bölcsességet azóta az alváskutatók eredményei is visszaigazolják, íme hát, mit ajánlatos, illetve nem szerencsés alvás előtt enni, inni, tenni.

Bár meglepően hangzik, de a sokak által kedvelt alvás előtti olvasás nem ajánlott, mert az olvasottakkal az agyunk tovább dolgozik, és azok az álmunkban tovább folytatódhatnak. Ez igaz a televíziózásra, mozizásra is. Természetesen egy durva akciófilm vagy horror sokkal jobban felzaklatja az idegrendszert, mint egy természetfilm, de általánosan igaz, hogy lefekvés előtt tartózkodni kell az izgalmaktól, ijedtségtől, haragtól, túlságos örömtől és szellemi túleröltetéstől. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy nehezebben tudunk elaludni, esetenként egész éjszaka bámuljuk a plafont, forgolódunk, és ha végre el is alszunk, gyakran felriadunk, reggel pedig “összetörten” és fáradtan ébredünk, ami ingerlékennyé és rosszkedvűvé tesz minket.

Fontos szempont a minőségi alvás tekintetében, hogy a hálószobánkban, alvóhelyünkön ne legyen se túl hideg, se túl meleg. Gondoskodjunk friss levegőről éjjel is! Lehetőleg feküdjünk le mindig nagyjából azonos időben, és legalább egy-két órával éjfél előtt. A vörösvérsejteket is az éjfél előtti alvás érleli, ilyenkor két óra alvás jobban frissíti és erősíti a szervezetünket, mint nyolc óra alvás éjfél után.
Ne feküdjünk le tele gyomorral és magas fejaljjal! A vacsora lefekvés előtt legalább 2-3 órával legyen. Magától értetődő, mégis ide kívánkozik, hogy ne igyunk izgató italokat: kávét, fekete teát, kólát, de a manapság oly divatos energiaitalok is rendkívül rossz hatással bírnak mind az elalvásra, mind pedig az alvás minőségére.
Ne forduljunk bal oldalunkra, mert akadályozzunk a szív normális működését, s alkalmat nyújtunk arra, hogy a máj által az emésztőszervek összenyomódjanak. A háton fekvésnél minden vegetatív szerv, a légzés, a vérkeringés akaratlanul és zavartalanul működhet.