Anekdoták a középkorból

Az anekdota neves személyről szóló, tetteit, emlékezetes mondásait előadó tréfás történet. A szépirodalom (facetia) és a népköltészet határán álló műfaj. Történetét, gyökereit György Lajos foglalta össze (1934). A magyar anekdota története a 16. századtól követhető nyomon. Feljegyzői tudósok, szépírók (Hermányi Dienes József, Andrád Sámuel, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Tóth Béla). A magyar anekdoták népszerű szereplője Mátyás király, Csokonai Vitéz Mihály, Brassai Sámuel. Egy-egy család, település kommunikatív emlékezetében hosszú időn keresztül megmaradnak az ősökhöz, elődökhöz kapcsolódó, emlékezetes tetteket, mondásokat megörökítő történetek. Ráduly János több gyűjteményben tett közzé anekdotákat (Ráduly 1999, 2005, 2006, 2006a, Székely 2006).



Minden út a pokolba vezet...

Két ember Rómába zarándokolt, hogy búcsúcédulákat vásároljon: egyik gazdag volt, a másik szegény. Mikor dolgukat elvégezték, indultak hazafelé: útközben a gazdag eldicsekedett cédulái számával és azzal, hogy ez milyen nagy dolog, mennyit segít rajta a másvilágon.
Néhány év múlva mind a ketten meghaltak, s a pokolban összetalálkoztak. Meglepődött a szegény:
Hogyan? Hát Te itt, uram? Hát nem segítettek a cédulák?
A gazdag lemondóan legyintett:
- Sajnos, nem: az ördög, kinél jelentkeztem, nem tudott olvasni.


A békés élet titka

Egy éjjel egy asszony a szerelmesénél volt, mig szolgálója - aki értett a madarak nyelvén - őrködött. Egyszer megszólalt egy kakas, s szavait a szolgáló rögtön tolmácsolta. "Az én úrnőm hűtlen a férjéhez". Az asszony kiadta a parancsot, hogy vágják le és süssék meg a kakast. Később megszólalt egy második kakas.
Mit mondott? kérdezte az asszony.
Azt, hogy társa az igazságért halt meg - volt a válasz.- Erre az asszony ezt a kakast is levágatta.
Még mindig a szeretője karjaiban feküdt, mikor megszólalt a harmadik kakas.
Mit mond? riadt fel az asszony.
Semmi baj, felelte a szolgáló- azt mondja, hogy "ha békében akarsz élni, a recept: csak hallani, szemlélni" /latinul: Audi, vide.. tace, Si vis vivere in pace/

Feltámadás

Egy fösvény és gazdag pap sokat aggódott a pénze miatt: egyszer aztán az az ötlete támadt, hogy elrejti az oltáron levő szekrénykébe, ahol a szentségtartót őrizték. Igy is tett, s a szekrényke ajtajára felírta: " Dominus et in isto loco" /E helyen van az Úr/
Meglátta a felírást egy tolvaj, s jó szimattal, persze a pap távollétében, kinyitotta a szekrénykét, a pénzt elvitte, s az ajtócskán lévő szöveg alá másikat írt, idézve a Bibliából: "Surrexit, non est hic" /Feltámadott, nincs itt/

A pap csaknem belehalt bánatába.

Platon nagy éve

Két diák iddogált a fogadóban, és a fogadóssal többek között beszélgettek Platon nagy évéről is, miszerint harmincezer év után minden megismétlődik, tehát ennyi idő múlva ők újra a fogadóban fognak ülni és iddogálni. Mikor elkövetkezett a fizetség ideje, egyik diák azzal állt elő, hogy harmincezer esztendő múlva újra itt lesz a fogadóban és majd akkor kifizeti a számlát.

Nem úgy van az - mondta fogadós, - ti már jártatok nálam ezelőtt harmincezer évvel, és nem fizettetek: most egyenlítsétek ki az akkori számlát s a mostanit majd harmincezer év múlva.

Félbeszakított szónoklat

A marseille-i követek vezetője hosszú szónoki beszédet akart tartani IV. Henrik előtt, s így kezdett hozzá:

- Amikor Hannibál elindult Karthagóból..
Ezeknél a szavaknál a király közbevágott:
-Amikor Hannibál elindult Karthagóból, megebédelt, s magam is úgy fogok tenni.

Hódító Vilmos

Mikor Shakespeare a III. Richárd egyik előadását nézte, hallotta, amint egy igen szép színésznő találkát adott színésztársának, mondván, hogy 10 órakor kopogjon nála, s a kérdésre, hogy kicsoda, felelje: III. Richárd.

Shakespeare félórával előbb megjelent, a jelszóra beengedték, és kegyes fogadtatásban volt része.Mikor aztán megérkezett a tíz órára hívott látogató, az ajtóhoz Shakespeare mint, és kiszólt:
- III. Richárd elkésett, mert Hódító Vilmos már bevette a várat.

/Szabó György: Középkori anekdoták/

Történetek

Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival. Caruso már egész halom aktát teregetett elé, ám a postás csak rázta a fejét: – Drága uram, értse meg a helyzetet... Nem néhány garasról szó... Ez több, mint háromezer líra... Honnan tudjam, hogy ön tényleg Enrico Caruso, az ismert tenorista... És ha mégsem az, akkor tönkre vagyok téve... Caruso felvágta bikafejét. – Nyissa ki a fülét, kedvesem... Talán sikerül bebizonyítanom. Azzal kieresztette a hangját, és elénekelte legkedveltebb nápolyi románcát. A produkció közepére már jókora tömeg sereglett a posta köré, és hatalmas tapssal pecsételték meg Caruso személy-azonosságát. – Megkaphatom végre a pénzemet? – kérdezte a tenorista. – Signor Caruso – rebegte bűnbánóan a postamester. – Én egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy ön az, akinek mondja magát. De túl nagy volt a kísértés, hogy elszalasszak egy ilyen kivételes alkalmat, amikor ingyen hallgathatom meg a világ legszebb tenorhangját!





Megkülönböztetett bánásmód Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája,  aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában. Egy éjjel Szomory hazatért és a másnapi határidő közeledte miatt azonnal íróasztalához sietett, hogy megírjon egy cikket a mindig előre odakészített óriási árkus papírosra. Amint azonban tekintete az asztalra tévedt, homloka elfelhősödött. Az íróasztalon ugyanis összegömbölyödve aludt a macska, éppen a papíroson. Szomorynak nem volt szíve felkelteni az édesdeden szunyókáló állatot. Így hát nem tehetett mást, lábujjhegyen odament az íróasztalhoz, fogta a tollat, bemártotta a tintába, és körülírta a macskát.

A galamb neme

Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgondolkodott, majd határozottan így válaszolt: – Feltétlenül hímnemű. – Miből gondolja? – Mert elképzelhetetlen, hogy egy nőnemű lény állandóan olajágat tartson a csőrében anélkül, hogy egyszer is kinyitná...

Kínos népszerűség

Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra. Kocsizás közben sokan felismerték a két hírességet, és a járókelők sűrűn lengették feléjük kalapjukat: – Kínos dolog ez a nagy népszerűség – panaszkodott Goethe –, mindenki köszön nekem... – Kár ezen bosszankodni – nyugtatta meg Beethoven. – Lehet, hogy nekem köszönnek.

A világ urai

Kiplingtől, a világhírű angol írótól  egy társaságban  megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők? – Természetesen a férfiak – felelte hamiskás mosollyal az író. – De ki kell kérniük a feleségük hozzájárulását. Szégyen és gyalázat ...

Adós, fizess!

Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt. Jenő bácsi hosszú ideig törzsvendég volt a háború előtti New York kávéházban, minden délben ott ebédelt. Megállapodott a főszakáccsal, hogy amíg ő ebédel, a kutya is megkapja a maga adagját, és ő ezért havonta bizonyos összeget fizet: Néhány napi idomítás után, amikor az író leült ebédelni, a kutya automatikusan ment a konyhára a maga kis ebédkéjét elfogyasztani. Néhány hét múltán Jenő bácsi összeveszett az egyik pincérrel, ezért kimaradt az étteremből, és ezt követően a közeli Kulacsba járt ebédelni, ahol a kutya ebédje ügyében ugyanúgy megállapodott a főszakáccsal. Két hónap múlva azonban Kálmán Jenőt megállította az utcán a New York főszakácsa, és rátámadt: – Hallja, Jenő úr! Szép alak maga, két hónapja nem fizeti a kutya ebédjét. Jenő csodálkozva válaszolt: – De hiszen én már két hónapja nem járok magukhoz ebédelni. – Az lehet, hogy maga nem jár – mondta erre a szakács –, de a kutya igen! Kálmán Jenő azonnal rájött, mi történt. A haspók kutya, nem törődvén azzal, hogy gazdája kimaradt a New Yorkból, ott is megebédelt, hiszen ő nem veszett össze senkivel. Ez a kutya volt az első a világon, amelyik adósságot csinált. Mit mást tehetett volna a gazdája, rendezte a számláját.



Ellenállhatatlan vágy

Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Este, az előadáson sikerült is elrontania a nagyjelenetet. Előadás után így fakadt ki a művésznő:

– Mondja kérem, miért lett maga színész?
– Mert ellenállhatatlan vágyat éreztem a világot jelentő deszkák iránt.
Mire Jászai komor királynői fenséggel válaszolt:
– Akkor miért nem lett asztalos?



Forrás: Művész-világ.hu

Anekdoták

Minden út a pokolba vezet...

Két ember Rómába zarándokolt, hogy búcsúcédulákat vásároljon: egyik gazdag volt, a másik szegény. Mikor dolgukat elvégezték, indultak hazafelé: útközben a gazdag eldicsekedett cédulái számával és azzal, hogy ez milyen nagy dolog, mennyit segít rajta a másvilágon.
Néhány év múlva mind a ketten meghaltak, s a pokolban összetalálkoztak. Meglepődött a szegény:
Hogyan? Hát Te itt, uram? Hát nem segítettek a cédulák?
A gazdag lemondóan legyintett:
- Sajnos, nem: az ördög, kinél jelentkeztem, nem tudott olvasni.


A békés élet titka

Egy éjjel egy asszony a szerelmesénél volt, míg szolgálója - aki értett a madarak nyelvén - őrködött. Egyszer megszólalt egy kakas, s szavait a szolgáló rögtön tolmácsolta. "Az én úrnőm hűtlen a férjéhez". Az asszony kiadta a parancsot, hogy vágják le és süssék meg a kakast. Később megszólalt egy második kakas.
Mit mondott? kérdezte az asszony.
Azt, hogy társa az igazságért halt meg - volt a válasz.- Erre az asszony ezt a kakast is levágatta.
Még mindig a szeretője karjaiban feküdt, mikor megszólalt a harmadik kakas.
Mit mond? riadt fel az asszony.
Semmi baj, felelte a szolgáló- azt mondja, hogy "ha békében akarsz élni, a recept: csak hallani, szemlélni" /latinul: Audi, vide.. tace, Si vis vivere in pace/

Feltámadás

Egy fösvény és gazdag pap sokat aggódott a pénze miatt: egyszer aztán az az ötlete támadt, hogy elrejti az oltáron levő szekrénykébe, ahol a szentségtartót őrizték. Igy is tett, s a szekrényke ajtajára felírta: " Dominus et in isto loco" /E helyen van az Úr/
Meglátta a felírást egy tolvaj, s jó szimattal, persze a pap távollétében, kinyitotta a szekrénykét, a pénzt elvitte, s az ajtócskán lévő szöveg alá másikat írt, idézve a Bibliából: "Surrexit, non est hic" /Feltámadott, nincs itt/

A pap csaknem belehalt bánatába.

Platon nagy éve

Két diák iddogált a fogadóban, és a fogadóssal többek között beszélgettek Platon nagy évéről is, miszerint harmincezer év után minden megismétlődik, tehát ennyi idő múlva ők újra a fogadóban fognak ülni és iddogálni. Mikor elkövetkezett a fizetség ideje, egyik diák azzal állt elő, hogy harmincezer esztendő múlva újra itt lesz a fogadóban és majd akkor kifizeti a számlát.

Nem úgy van az - mondta fogadós, - ti már jártatok nálam ezelőtt harmincezer évvel, és nem fizettetek: most egyenlítsétek ki az akkori számlát s a mostanit majd harmincezer év múlva.

Félbeszakított szónoklat

A marseille-i követek vezetője hosszú szónoki beszédet akart tartani IV. Henrik előtt, s így kezdett hozzá:

- Amikor Hannibál elindult Karthagóból..
Ezeknél a szavaknál a király közbevágott:
-Amikor Hannibál elindult Karthagóból, megebédelt, s magam is úgy fogok tenni.

Hódító Vilmos

Mikor Shakespeare a III. Richárd egyik előadását nézte, hallotta, amint egy igen szép színésznő találkát adott színésztársának, mondván, hogy 10 órakor kopogjon nála, s a kérdésre, hogy kicsoda, felelje: III. Richárd.

Shakespeare félórával előbb megjelent, a jelszóra beengedték, és kegyes fogadtatásban volt része.Mikor aztán megérkezett a tíz órára hívott látogató, az ajtóhoz Shakespeare mint, és kiszólt:
- III. Richárd elkésett, mert Hódító Vilmos már bevette a várat.

 /Szabó György: Középkori anekdoták/