Torquato Tasso (1544-1595): március 11-én született

A késő reneszánsz legnagyobb olasz költője. Szoros kapcsolatban van a főbb intézményekkel: udvarral, akadémiával és egyházzal. Élete öt fontos szakaszra oszlik.

Az első a kiformálódás periódusa. Édesapjával száműzetésbe megy. Irodalmat tanul Rómába, Bolognában. Padovában arisztotelészi elveket valló környezetbe kerül. Ekkor írja meg Megszabadított Jeruzsálem (Gerusaleme liberata) című eposz epikai változatát és egy verses lovagregényt, a Rinaldót.

A második szakasz az udvari karrier és a fő művek alkotásának ideje. Megjelenik az eposz előzménye, a Goffredo. A termékeny és eredményes éveket válság követi. Alkotói energiái kimerülnek, eluralkodnak rajta kínzó erkölcsi, esztétikai és vallási kételyek. Nehezebben tűri a kritikát, ezáltal folyamatos konfliktusokba bonyolódik.

Feljelenti magát az inkvizíciónál, mint eretneket, amiért nem képes a Goffredót tökéletesen megfeleltetni erkölcsi, szépészeti és vallási előírásnak. Pszihikai egyensúlya felborul, üldözési mánia keríti hatalmába. Még egy szolgát is megkésel. Szabadulása után mellőzik, a Goffredó kéziratát sem kapja vissza, s talán ez a legfájóbb számára.

Negyedik szakasza egy korházban telik. Termékeny időszak, újra ír verseket, leveleket, dialógusokat. Tudta nélkül leközlik eposzát. A mű nem várt sikereket arat.

Utolsó évei álruhás kóborlással telnek. Halála előtt publikálja az eposz végleges változatát.

Sok ellentmondás van Tasso életében, egyéniségében, életművében. De így együtt mégis a halhatatlanság egyik sajátos változata. Hatása az olasz irodalomban is erősebb, mint Dante kivételével bármely alkotóé az olasz költészetből.


Torquato Tasso: Madrigál

Némák a fák s folyók most,
a tenger habtalan sík,
a szél, barlangja odván mélyen alszik,
szerte a barna éjben
a hold szitálja, száll a nagy, fehér csend:
szerelmünk méze-kéje
rejtőzzön mind sötétbe:
Ámor most meg se szólalj, -
a némaságba vész a csók, a sóhaj.

/Ford.: Vidor Miklós/

Az időhöz

Fordította: Rónai Mihály András

Vén, szárnyas isten, aki egy-burokban
ikre voltál a napnak s csillagoknak,
a dolgok hullnak, kelnek, csillapodnak
röptöd sodrán, mely erre-arra hussan.

Fájó szivem ezer bánatba rokkan,
de száz tövisén elmém csak latolgat,
s egyet se ránt ki. Végső vígaszomnak
Te maradtál csak, senki más. Te jobban

tudod, mint rántsd ki gondom gyökerestül,
sebem kikend, s a gazt tépd emberül,
király tornácán ha mi megterem –

az igazságot tűz-vízen keresztül
napfényre hozd, és kendőzetlenül
felmutassad, észvesztőn, meztelen.

Vörösmarty Mihály: A VÉN CIGÁNY

Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen?
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban.
És keményen mint a jég verése,
Oda lett az emberek vetése —
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl;
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban?
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha újra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sírbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserü levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy új világot zár magába.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de még se, — hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon.
Akkor húzd meg újra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel újra a vonót,
És derűljön zordon homlokod.
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

(1854)


A vers az 1848—49-es szabadságharc bukása miatti fájdalmat terjeszti ki az egész emberiségre. A vén cigány Vörösmarty hattyúdala. Költők, művészek búcsúzó műalkotását nevezzük így.

A legenda szerint a néma hattyú, amikor halálát megérzi, dallal búcsúzik az élettől. Ennek mintájára mondjuk A vén cigányt hattyúdalnak.

Vers - Juhász Gyula

Hegedű

 

 

Ha meghalok - a csönd oly nagyszerű, -
Elhallgat e világi tájakon
Egy fájó hegedű.
Egy hegedű, mely - boldog emberek -
A végtelen, reménytelen borút
Zengette meg.
A bánatot, hogy nincs igaz öröm
És nincs igazi vágy, mely teljesül
E vérkönnyes rögön.
A bánatot, mely legszebb mégis itt,
Mely borban, kéjben bíbor, isteni
Virágként kivirít.

Ha meghalok - a csönd az én hazám, -
Akkor fogok én élni, győzni majd
Igazán.

Rudyard Kipling

Rudyard Kipling hosszú időn át az egyik legvitatottabb megítélésű angol írónak számított. Műveivel már életében széles körű elismertséget vívott ki magának, és tisztelői Shakespeare-rel és Goethével egyenrangú írónak tartották, aki 1907-ben meg is kapta az irodalmi Nobel-díjat. Ebben az időszakban született egyik leghíresebb verse is, a Ha

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol - becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s ugy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: ,,Kitartani'',

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és - ami több - ember leszel, fiam.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

26. MAGYAR NAGYDÍJ, Hungaroring

2011. július 29-30-31.