Télűzés - Busójárás,.

A Busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télűző, tavaszköszöntő, termékenységet varázsló népszokások csoportjába tartozik. A népszokást a délszláv nemzetiség hozta magával hazájukból a betelepítés során. A Busójárás Mohácson formálódott tovább, és itt nyerte el véső, mai alakját. A népszokás 2009 ősze óta "Az emberiség Szellemi Világörökségei" lista tagja. Minden évben megtartják.
 

A busójárás a legkülönlegesebb magyarországi népszokás. Ilyenkor a mohácsiak szőrös lényeket formázó ijesztő álarcokban, hangos kereplőket forgatva vonulnak fel, sőt, a hagyomány szerint még koporsót is égetnek, persze a zajos ünneplés kihagyhatatlan része a sok finomság és tánc is.

Legrémisztőbb népszokásunk eredete nem teljesen egyértelmű, alapvetően a mohácsi sokacok (dél-szláv vagy más eredetmagyarázatok szerint illír nép) hagyománya. Egyes feltételezések szerint az ilyenkor szokásos farsangolások célja a télűzés: vagyis ha a "tél" meglátja az irtózatosabbnál irtózatosabb jelmezekbe bújt, csörömpölő embereket, annyira megijed, hogy elszalad, és nyomban kitavaszodik. A másik magyarázat alapja egy vicces történet a török hódoltság idejéről: a mohácsiak megelégelték, hogy a törökök rendszeresen elrabolták gyerekeiket, ezért fegyvereket és rémisztő álarcokat faragtak maguknak. Majd egy viharos éjszakán a szigetről kihajóztak a partra és éktelen zajjal a törökökre rontottak, akik hanyatt-homlok menekültek az ördögi pofájú szörnyek elől.

Farsangi szokások

Idén a farsangi időszak január 6-tól /Vízkereszt napja/ február 18-ig, a nagyböjt kezdetét jelző hamvazószerdáig tart.

A farsang hangos mulatságait egy középkori hiedelem teremtette meg. A középkori emberek azt hitték, hogy a tél utolsó napjaiban a Nap elgyengül (hiszen a nappalok rövidebbek, az éjszakák hosszabbak) , és ártó szellemek, boszorkányok kelnek életre. A jelmezes felvonulás, a zajok, a boszorkánybábú égetése éppen ezen ártó lények elüldözését volt hivatott megvalósítani. Sok helyen tüzes kereket görgettek, nagy máglyákat raktak, mert úgy hitték a tűz ereje, segíti a Napot, hogy újra erőre kapjon. Eredetileg azért öltöztek jelmezbe, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. A régi babonákat mára elfeledték az emberek, de a jelmezes felvonulások megmaradtak. Egyes helyeken a régi népszokásokat is őrzik.

Cibere vajda és Bonc király
Az Európa szerte elterjedt dramatikus játékról a XVI. századtól vannak feljegyzések hazánkból, bár ekkoriban főleg Erdélyben élt ez a szokás, ahol még szalmabábokkal is eljátszották a tréfás küzdelmet farsangkor. Cibere vajda neve a böjti ételre, a ciberére utal, Konc király neve pedig a húsos, zsíros ételeket. A vajda és a király vízkeresztkor és húshagyókor harcol egymással. Vízkeresztkor Konc király győz, és megkezdődik a farsang, Húshagyókedden Cibere vajda kerül ki győztesen, és kezdetét veszi a 40 napos böjt.

Busójárás
A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg.

  Mi is a busójárás? Az biztos, hogy a település eredeti lakóinak, a sokacoknak a népszokása, eredetére  két magyarázat is akad: Az egyik a tél elűzése - ezért az ijesztő maskarák - a másik pedig szintén nem mai, hiszen a török időkre emlékezik.

 

Akkoriban a mohácsiak csak a megszállók által igen félt mocsárban tudtak menedéket lelni, ahonnét a hagyomány szerint egy idős sokac parancsára ijesztő maszkokban, fa fegyverekkel törtek elő éjjel, igen gyorsan vért fagyasztva a felriadó törökökben, akik ezek után fejvesztve menekültek Mohácsról. 

 A busójáráshoz hasonló események szinte minden nép hagyományában fellelhetőek., télbúcsúztatók, tavaszköszöntők, termékenységet varázsló ünnepek formájában. A busójárásról a XVII. századból találhatóak meg az első írásos feljegyzések. A busók öltözete semmit sem változott az elmúlt évszázadokban. „A szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.” A busók mellett felbukkanó jankeléknek is fontos szerepe van, az ő dolguk az utca népének távoltartása. Régen liszttel és korommal töltött zsákkal püfölték a gyerekeket, mára inkább csak ronggyal és fűrészporral töltik meg a zsákokat. Sokszor a bámészkodókat hamuval kenik össze, és el is náspángolják őket.„Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.”

Kiszebáb égetése
A babona szerint a kiszebáb égetése megszabadítja az embereket minden bajtól. A téltemető népszokás igen kedvelt volt a falusi népek körében.  Ma már csak elvétve találkozhatunk ezzel a szokással. A lényege, hogy a gyermekek kiszebabát és zajkeltő szerszámokat készítenek, mellyel a Fő térre vonulnak. A vonulás közben hangosan zörgetik szerszámaikat és télűző rigmusokat kiabálnak. (Kisz, kisze haj! Elűzzük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj!) A vonulás a téren felállított máglyánál ér véget, ahol az összegyűlt személyek gondűző cédulákat tűznek fel a kiszebabára, majd bedobják a tűzbe. A papírokra azt írják fel, hogy ki mitől szeretne megszabadulni. A máglya elhamvadásáig tavaszköszöntő versikéket és dalokat énekelnek.
Forrás: Néprajzi Lexikon, www.mohacsibusojaras.hu

 Torkos csütörtök
A torkos csütörtök a farsang különleges napjainak egyike. Lényege, hogy - a közelgő nagyböjt előtt - ezen a napon bőségesen fogyasztottak zsírban gazdag, és egyben a farsangi időszakhoz kötődő ételeket (pl. fánk), valamint megengedett volt a szokásosnál mohóbban, torkosabban étkezni.

Mohácsi busójárás

2014. február 27. és március 4. között kerül megrendezésre a Mohácsi Busójárás.

 A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival. 

Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának - mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról - aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját.

 A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.  A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc. Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat. A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson. Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!"-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük

Mohácson többen kézműves mesterségként is foglalkoznak álarcfaragással.

Az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listájára felkerült népszokás idei rendezvényein 40 busócsoport várhatóan mintegy 950 busója és további 150 maskarása vesz részt.


A maszkok használata 20 ezer évre nyúlik vissza, maszkokat készítettek az ó- és újkori civilizációk egyaránt. Halotti maszkkal került az egyiptomi múmiát sírhelyére, és az segítette a visszatérő lelket saját teste felismerésében. Ázsiában, Észak-Amerikában és Afrikában a sámánok rituáléinak sok esetben elengedhetetlen kelléke volt. Használták a maják és az aztékok Közép-Amerikában, de az inkák és más Andok-beli civilizációk is. Kínában, Indiában és Japánban az ősidők óta sokféle módon használták a maszkokat, így például a görögökhöz és a rómaikhoz hasonlóan a színjátszásban.