Télűzés - Busójárás,.

A Busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télűző, tavaszköszöntő, termékenységet varázsló népszokások csoportjába tartozik. A népszokást a délszláv nemzetiség hozta magával hazájukból a betelepítés során. A Busójárás Mohácson formálódott tovább, és itt nyerte el véső, mai alakját. A népszokás 2009 ősze óta "Az emberiség Szellemi Világörökségei" lista tagja. Minden évben megtartják.
 

A busójárás a legkülönlegesebb magyarországi népszokás. Ilyenkor a mohácsiak szőrös lényeket formázó ijesztő álarcokban, hangos kereplőket forgatva vonulnak fel, sőt, a hagyomány szerint még koporsót is égetnek, persze a zajos ünneplés kihagyhatatlan része a sok finomság és tánc is.

Legrémisztőbb népszokásunk eredete nem teljesen egyértelmű, alapvetően a mohácsi sokacok (dél-szláv vagy más eredetmagyarázatok szerint illír nép) hagyománya. Egyes feltételezések szerint az ilyenkor szokásos farsangolások célja a télűzés: vagyis ha a "tél" meglátja az irtózatosabbnál irtózatosabb jelmezekbe bújt, csörömpölő embereket, annyira megijed, hogy elszalad, és nyomban kitavaszodik. A másik magyarázat alapja egy vicces történet a török hódoltság idejéről: a mohácsiak megelégelték, hogy a törökök rendszeresen elrabolták gyerekeiket, ezért fegyvereket és rémisztő álarcokat faragtak maguknak. Majd egy viharos éjszakán a szigetről kihajóztak a partra és éktelen zajjal a törökökre rontottak, akik hanyatt-homlok menekültek az ördögi pofájú szörnyek elől.

Farsangi fánk történetek

Ha farsang, akkor fánk!

Európai elterjedéséről két legenda is él.
Az egyik szerint a francia beignets nevű sütemény körül alakult ki, melyet Marie Antoinette királyné, egy izgalommal teli karneváli éjszakán ismert meg. A királyné a Tuilleriákban megrendezett farsangi bálról elszökött, szép ruháját egyszerű álöltözetre cserélte, majd elvegyült az utcákon kóválygó tömegben. Egy idő után megéhezett, ezért hát a mézeskalács árustól vásárolt egy fánkot. Annyira megízlett neki, hogy a lovagjával megvetette az összeset. Később a fánksütőt a palotájába vitette, majd a mézeskalács sütő elmesélte a fánk receptjét a palota cukrászának, aki kicsit finomított és változtatott is rajta. Innentől kezdve pedig a fánk a királyi lakomák nélkülözhetetlen részévé vált.
Az emberek ezt az egyszerűen elkészíthető, ízletes, és olcsó tésztát hamar megkedvelték. Ezért nem meglepő, hogy rövid időn belül divatossá és a farsang kísérő ételévé vált.

A másik legenda szerint a fánk Bécsből ered.

„Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette tovább. Nem volt könnyű az élete özvegy Krapfenénak, mindazonáltal továbbra is az ő pékségéből került ki a legfehérebb, legfinomabb kenyér, a város legtávolabbi részéből is elzarándokoltak érte az emberek.
Ám egy napon valami okból a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók közül ki üres kézzel, bosszúsan ment el, ki türelmetlenül várt, s cifrákat mondott.., mígnem a pékné végképp kijött a sodrából, és egy darab kenyértésztát, valakinek a fejéhez akarta vágni. Szerencsére rosszul célzott és a tészta nem az illető képén csattant, hanem a kályhán lévő lábasba pottyant, amelyben zsír forrdogált. A váratlan következmény az lett, hogy a célját tévesztett tészta néhány perc alatt szép aranysárgára sült, s a véletlen jóvoltából megszületett az első fánk, amit a bécsiek azóta is Krapfennak neveznek.”

(Részlet Halász Zoltán Mesélő szakácskönyvéből)

Báró Radvánszky Béla A magyar családi élet és háztartás a XVI. és XVII. Században című művében a "habzó zsírból" a "rostás kanállal" kiszedett pánkókról a "csörögékről" tesz említést. Ugyanis a fánkot erdélyi tájszólás szerint pánkóknak nevezik. Ebből azt következtethetjük, hogy a fánk sütése a híres erdélyi konyha révén terjedt el és, mint sok más ételkölteményt, a régmúlt idők tornácos kúriáinak nagyasszonyai varázsolták a család asztalára.
A farsangi fánk és a csöröge hazai süteményeink, de megtaláljuk más nemzetek konyháján is. Kitűnő fánkot adhatott régebben egy becskörnyéki kirándulóhely a Krapfenwaldel látogatóinak, ha e település is onnan nyerte nevét. Szilveszter alkalmával Berlinben telve vannak a cukrászdák Silvester - Pfannkuchenokkal de lekvárral töltve és cukorral bevonva adják asztalra. Rómában szent József napját ünneplik fánksütéssel, de ott fritella a neve és olajban sütik. Üresen és leves után eszik és desszert előtt krémmel töltve tálalják fel, viszont ekkor már bigné a neve. A római családok előtt oly népszerű, hogy ebédre egyszerre mindkettőt fogyasztják. Párizsban is olajban sütik és beignet a neve.


Hazánkban tömeges szokássá vált a fánk sütése Vízkereszt ünnepén, mint a farsang első napján és a farsangvégi húshagyó napokon. A régi magyar leányos udvarházaknál hagyományos háztűznézés Vízkereszt napján ment végbe, midőn szívesen látott házasulandó úrfiak elé dióval hizlalt pulykát és farsangi fánkot tálaltak. Valószínűleg innen származott régebben - a lánnyal egy fánkot megfelezni - egyenlő volt a szerelmi vallomással, sőt némelykor jele volt az eljegyzésnek is, mivel a finom fánk közepe körül képződő fehér csík jegygyűrűt jelképezett.

A sikerült fánk egyik főkelléke a kerületét képező szegély az úgynevezett pántlika? vagy szalag, mint a tökéletesség jele. (Szakácskönyvekben sokszor e néven is találhatók meg a receptek.) Nagyságra nézve szabály az, hogy a vizespohár nyílását elfödje. Ennél kisebbnek nem illik lennie, viszont kötelező az aranysárga szín és a szabályos gömbölyded forma.

Vannak fánkkészítési fortélyok és receptek, amelyek anyáról lányra szállnak, féltékenyen őrzik s még a legbizalmasabb ismerősökkel sem közlik. A farsangi hangulathoz elválaszthatatlanul hozzátartozott mindég, és tartozik ma is, a fánk sütés.,

Némely helyen, egyes vendéglőkben sokáig tartotta magát az a régi, jó szokás, hogy a mindennapi törzsvendégeknek a farsang végén egy pár frissen sült fánkkal kedveskedtek.

Csöröge fánk receptje

Öt tojás sárgájával, egy kanál rummal, két kávéskanál tejföllel, pici sóval, kávéskanál cukorral és huszonöt dkg. liszttel közepesen kemény tésztát készítünk.

Vékonyra nyújtjuk és derelyemetszővel féltenyérnyi, kockákra vágjuk Közepébe, szintén a derelyemetszővel két - három csíkot, belevágunk. Forró zsírban vagy olajban ropogósra sütjük, vaníliás porcukorral meghintjük. Sárgabarack lekvárral tálaljuk.


Szalagos farsangi fánk receptje

Egy dl langyos tejjel elmorzsolunk két dkg élesztetőt hozzákeverünk négy dkg finomlisztet és kevés cukorral, kovászt készítünk belőle, majd félretesszük.

Négy tojás sárgáját két dkg cukorral simára keverjük, beleteszünk egy kávéskanál rumot, kevés reszelt citromhéját. Közben huszonöt dkg liszttel, egy dl tejjel középkémény tésztát készítünk, melyhez hozzáadagoljuk a kész tojássárgáját a pihentetett kovászt meg három dkg olvasztott vajat és egy csipetnyi sót. A tésztát jól kidolgozzuk, amíg csak hólyagosodni nem kezd, és míg a kanálról könnyen leválik. Lisztezett deszkán, ruhával letakarva, hideg helyen kelesztjük.

Kelesztés után lisztezett deszkán újnyi vastagra kinyújtjuk, majd lisztezett szájú vizespohárral, fánkokat szaggattunk belőle. Forró olajban mindkét felüket aranysárgára kisütjük, vaníliás porcukorral meghintjük, baracklekvárral feladjuk.

Farsangi szokások

Idén a farsangi időszak január 6-tól /Vízkereszt napja/ február 18-ig, a nagyböjt kezdetét jelző hamvazószerdáig tart.

A farsang hangos mulatságait egy középkori hiedelem teremtette meg. A középkori emberek azt hitték, hogy a tél utolsó napjaiban a Nap elgyengül (hiszen a nappalok rövidebbek, az éjszakák hosszabbak) , és ártó szellemek, boszorkányok kelnek életre. A jelmezes felvonulás, a zajok, a boszorkánybábú égetése éppen ezen ártó lények elüldözését volt hivatott megvalósítani. Sok helyen tüzes kereket görgettek, nagy máglyákat raktak, mert úgy hitték a tűz ereje, segíti a Napot, hogy újra erőre kapjon. Eredetileg azért öltöztek jelmezbe, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. A régi babonákat mára elfeledték az emberek, de a jelmezes felvonulások megmaradtak. Egyes helyeken a régi népszokásokat is őrzik.

Cibere vajda és Bonc király
Az Európa szerte elterjedt dramatikus játékról a XVI. századtól vannak feljegyzések hazánkból, bár ekkoriban főleg Erdélyben élt ez a szokás, ahol még szalmabábokkal is eljátszották a tréfás küzdelmet farsangkor. Cibere vajda neve a böjti ételre, a ciberére utal, Konc király neve pedig a húsos, zsíros ételeket. A vajda és a király vízkeresztkor és húshagyókor harcol egymással. Vízkeresztkor Konc király győz, és megkezdődik a farsang, Húshagyókedden Cibere vajda kerül ki győztesen, és kezdetét veszi a 40 napos böjt.

Busójárás
A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg.

  Mi is a busójárás? Az biztos, hogy a település eredeti lakóinak, a sokacoknak a népszokása, eredetére  két magyarázat is akad: Az egyik a tél elűzése - ezért az ijesztő maskarák - a másik pedig szintén nem mai, hiszen a török időkre emlékezik.

 

Akkoriban a mohácsiak csak a megszállók által igen félt mocsárban tudtak menedéket lelni, ahonnét a hagyomány szerint egy idős sokac parancsára ijesztő maszkokban, fa fegyverekkel törtek elő éjjel, igen gyorsan vért fagyasztva a felriadó törökökben, akik ezek után fejvesztve menekültek Mohácsról. 

 A busójáráshoz hasonló események szinte minden nép hagyományában fellelhetőek., télbúcsúztatók, tavaszköszöntők, termékenységet varázsló ünnepek formájában. A busójárásról a XVII. századból találhatóak meg az első írásos feljegyzések. A busók öltözete semmit sem változott az elmúlt évszázadokban. „A szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.” A busók mellett felbukkanó jankeléknek is fontos szerepe van, az ő dolguk az utca népének távoltartása. Régen liszttel és korommal töltött zsákkal püfölték a gyerekeket, mára inkább csak ronggyal és fűrészporral töltik meg a zsákokat. Sokszor a bámészkodókat hamuval kenik össze, és el is náspángolják őket.„Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.”

Kiszebáb égetése
A babona szerint a kiszebáb égetése megszabadítja az embereket minden bajtól. A téltemető népszokás igen kedvelt volt a falusi népek körében.  Ma már csak elvétve találkozhatunk ezzel a szokással. A lényege, hogy a gyermekek kiszebabát és zajkeltő szerszámokat készítenek, mellyel a Fő térre vonulnak. A vonulás közben hangosan zörgetik szerszámaikat és télűző rigmusokat kiabálnak. (Kisz, kisze haj! Elűzzük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj!) A vonulás a téren felállított máglyánál ér véget, ahol az összegyűlt személyek gondűző cédulákat tűznek fel a kiszebabára, majd bedobják a tűzbe. A papírokra azt írják fel, hogy ki mitől szeretne megszabadulni. A máglya elhamvadásáig tavaszköszöntő versikéket és dalokat énekelnek.
Forrás: Néprajzi Lexikon, www.mohacsibusojaras.hu

 Torkos csütörtök
A torkos csütörtök a farsang különleges napjainak egyike. Lényege, hogy - a közelgő nagyböjt előtt - ezen a napon bőségesen fogyasztottak zsírban gazdag, és egyben a farsangi időszakhoz kötődő ételeket (pl. fánk), valamint megengedett volt a szokásosnál mohóbban, torkosabban étkezni.

Február a farsangolás ideje

  A farsang a január 6-i vízkereszttől, a Húsvét előtt 40 nappal kezdődő nagyböjtig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette zajlik, és valójában télbúcsúztató is. Számos városban, például Velencében vagy Rióban ekkor rendezik meg a híres karneválokat, Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.  A néphagyomány szerint a farsang a párválasztás időszaka és egyben fontos „esküvői szezon” is volt, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani! A farsangolás szokása nem új keletű. Európa-szerte nemcsak a nép körében volt általános a farsangolás, hanem a királyi udvarokban is. Mátyás király udvarában is nagy maszkos mulatságokat rendeztek. A maszkokat Beatrix királyné olasz rokonsága küldte. A mohácsi csatában elpusztult ifjú király, II. Lajos is mestere volt a farsangolás megrendezésének. Az 1525-ös évben megrendezett húshagyókedden tartott álarcos felvonulásban még elefántokról is történik említés, ő maga pedig a híradás szerint ördögi álarcban jelent meg. A királyi udvartól a viskókig farsangolt a nép mindenfele. A farsang egyes népi közösségekben már jóval vízkereszt előtt kezdődik, hivatalosan azonban január 6-án, vízkeresztkor, és tart hamvazószerdáig. A két határidő közt gazdag szokásanyaggal számolhatunk vidékeinken is. A farsang rendkívül gazdag szokásokban. Van állatalakoskodás, tréfa, álarcok felöltése, férfi-női ruha- és szerepcsere, zajkeltés, gonoszűzés, télkergetés, tuskóhúzás, bőgőtemetés, bolondlakodalom, kakasütés, bál, hamvazás stb. A szokások, hiedelmek főleg farsangvasárnaphoz, farsanghétfőhöz, húshagyókeddhez, azaz népi összefoglaló nevén a farsang farkához tapadnak, ahhoz az időhöz, mikor már „szökik a tél”. Az igazi, nagy ünneplésre való előkészület a farsang vasárnapja előtti utolsó csütörtöki napon kezdődik, melyet a nagy evés-ivásról kövércsütörtöknek neveztek. (Egyes helyeken a kövércsütörtök elnevezést a szárazszerda utáni csonkacsütörtök elnevezés váltotta fel.) Kövércsütörtökön jó ételeket fogyasztottak, fánkot sütöttek, hogy biztosítsák a bő termést, a disznók hízását. A Muravidéken, Radamosban nevezik még a napot „dobozu csütörtöknek” is (talán a tobzódó csütörtökből?), mert ekkor a nyers szalonnát fejsze fokával megzúzzák, és „véndelybe”, fadézsába teszik. Ezt a megzúzott szalonnát fogyasztják majd csemegeként egész évben kenyérrel. Csütörtökön éjféltől szombat estig böjt következett, hogy ezután hamvazószerdáig evés, ivás, tánc, bál, játékok, vidámság uralkodjék mindenfele. Ez az időszak ugyanis nem más, mint az elkövetkező tavasznak való örvendezés. Nagy, szinte féktelen örvendezéssel „kergetik a telet”. Vidékeinken igen változatos módon farsangolnak. Szinte minden vidéknek, nagyobb közösségnek megvan a saját ünneplési módja, szokása, sőt étele is. Ami az ételeket illeti, mindenütt arra törekszenek, hogy a készített ételmennyiség elfogyjon, hisz hamvazószerda már böjtöt hoz. Ezért mondják pl. Kórógyon, Szlavóniában: „Inkább has fakaggyon, mincsen ez a kicsi étel megmaraggyon!” A muravidéki falvak lakosainak farsangi ételei: disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk és természetesen bor, pálinka bőségben. A Muravidéken kedden vagy szerdán volt és van ma is, néhány év kiesés után, a tuskóhúzás vagy rönkhúzás, a tréfás lakodalom, mókaházasság, ami az európai fakultusz nyomait őrzi. A szlovénoktól eltanult „borüvo gostüvanje”, állakodalom átvétele ez. A szlovénok kb. a XVIII. században vették át a szokást az osztrákoktól. Szerdahelyen pl. a fenyőlakodalmat megelőző hetekben a vendéghívók végigjárták a környékbeli falvakat, pénzt, tojást gyűjtenek a lakodalomra. Minden épkézláb ember meghívattatik a lakodalomba. A kitűzött napon a menyasszony, a legidősebb lány, a pap, a vőlegény, aki nincs még 16 éves, nagy násznép, nézősereg kíséretében kimegy az erdőbe, hogy „örök hűséget” fogadjon X. Y. leányzó Fenyő Pistának (Jóskának). A pap összeadja őket, majd tanácsokkal látja el a frigyre lépő sudár fenyőt és a szomorú menyasszonyt. („Válogatós voltál, most itt a gőgöd ára, a nyalka szomszéd legény helyett kaptál egy fatuskót” – mondja az iruló-piruló menyasszonynak.) A szertartás végén a szegény vőlegényt kidöntik. Ekkor kezdődik az igazi mulatság. A házigazdáknak meg kell óvniuk a házasokat. Örök szégyene lenne a falunak, ha valaki idegennek sikerülne letörni a fenyőfa tetejét vagy ellopni a  menyasszonyi fátylat. Ezért a falu apraja, nagyja cigánynak, rablónak, bírónak, ügyvédnek, csendőrnek, csípős vesszőkkel felfegyverzett pandúrnak, boltosnak, kovácsnak, ördögnek, tündérnek, orvosnak, fodrásznak és még ki tudja, minek nem öltözve védi a fenyőfa vőlegény tetejét és a menyasszonyi fátylat. Ez a „népség, katonaság” már az esküvő előtt mindenféle olcsó szolgáltatásokat nyújt borsos áron a kíváncsiaknak: az orvos gyógyít, a bíró bíráskodik, szabja ki a bírságot az ellenkező ügyvédek bánatára, a javasasszony jósol, a fodrász borotvál, az ördög vagy a rabló asszonyt, lányt rabol, esetleg táskát, kalapot, akit vagy amit azután a tulajdonos drága áron kiválthat. Az így begyült pénz a falu pénztárába kerül. Vagy tűzoltóknak vesznek belőle valamilyen felszerelést, vagy faluotthon, bolt vagy más középület épül belőle.   Farsang farkának nagy mulatozásai után beállt a böjt, a tánc- és zenetilalom. Általában meg is tartották, mert az a hit járta, hogy ha böjtben táncolnak, akkor még érés előtt le fog hullani a szilva. A farsanghoz számos termésvarázsló cselekmény, hiedelem kapcsolódik. A farsangi háromnapok pedig gonoszűző napok, termésvarázsló és időjósló, valamint vető- és tiltónapok. forrás: farsangi szokások néprajz

Megsütjük, és biztos, hogy pillanatok alatt elfogy

Farsangkor fánkot kell enni!

 Sokféle fánk létezik,   Gombóc Artúr így sorolná:


Van élesztős fánk és sütőporos fánk, van égetett tésztás fánk, van kerek, van habnyomóból született, kanállal szaggatott, lyukas közepű, töltött, töltetlen, mázas, habos, krémes, mézben vagy szirupban áztatott,  csöröge...... fánk,fánk,fánk   

A fánktésztát fűszerezhetjük, ízesíthetjük, magvakkal, aszalt gyümölcsdarabokkal gazdagíthatjuk. De a vége mindig ugyanaz: megsütjük - és biztos, hogy pillanatok alatt elfogy.

Se szeri, se száma a fánk születését igazoló anekdotáknak és legendáknak. A II. Ramszesz sírjának falán megörökített fánksütő szolgáktól kezdve a farsang éjszakáján álruhában kiszökő Marie Antoinette által felfedezett francia beignet történetétől, egészen az osztrákok tésztával dobálódzó özvegyasszonyáig.


"Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette tovább. Nem volt könnyű az élete özvegy Krapfenénak, mindazonáltal továbbra is az ő pékségéből került ki a legfehérebb, legfinomabb kenyér, a város legtávolabbi részéből is elzarándokoltak érte az emberek. Ám egy napon valami okból a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók közül ki üres kézzel, bosszúsan ment el, ki türelmetlenül várt, s cifrákat mondott....., mígnem a pékné végképp kijött a sodrából, és egy darab kenyértésztát, amit éppen a kezében tartott, valakinek a fejéhez akarta vágni.

Szerencsére rosszul célzott és a tészta nem az illető képén csattant, hanem a kályhán lévő lábasba pottyant, amelyben zsír forrdogált. A váratlan következmény az lett, hogy a célját tévesztett tészta néhány perc alatt szép aranysárgára sült, s a véletlen jóvoltából megszületett az első fánk, amit a bécsiek azóta is Krapfennak neveznek."
(Részlet Halász Zoltán Mesélő szakácskönyvéből)


Széles skálán mozog a fánk eredetét elmesélő regék sora. A francia és osztrák történetek mellett még ott a németek fánkmondája is, amely szerint a fánk a XV. századi Berlinben született, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a mai napig a világ sok pontján Berlinerként emlegetik.

Pontosan nem tudni, mikor sütötték az első fánkra emlékeztető ételt,
de annyi bizonyos, hogy már az időszámításunk előtt ismert és kedvelt fogás volt
a világ nem egy pontján, a kereszténység térhódítását követően a vízkereszt utáni
időszaktól a farsangon átívelő és a nagyböjtig tartó időszak ünnepi eledelévé vált.

Ennek többféle magyarázata is létezik, az egyik leglogikusabb talán az,hogy ezek a zsírban  

 sült, lisztben, vajban, tojásban gazdag tésztaételek voltak hivatva felkészíteni a hívőket   a húsvétig tartó böjt negpróbáltatásaira.

Az ókori Görögországban annyira kedvelték az olajban sült, majd mézben áztatott tésztát,
hogy az olimpiai győztesek is ilyen finomságokat kaptak.

A mézes-mázos fánkok mellett az európai kínálat legmeghatározóbb eleme a németek,
osztrákok által kedvelt töltetlen, lukkal nem rendelkező fánk, amit mifelénk szalagos
 fánkként ismernek. A Berliner vagy Krapfen leszármazottai a horvát krafne, a szerb krofne,
 illetve a szlovén korf. A Berliner nyomaira bukkanhatunk Portugáliában, Finnországban,
 Norvégiában, sőt még Mexikóban is.
A klasszikus töltetlen fánkot azonban hamar elkezdte mindenki a saját szája íze
szerint variálni, így születtek a lekvárral, csokoládéval, különféle krémekkel
töltött fánkok. A porcukorral való szórás mellett megjelent a mázas borítás.
és a cukros mázakon kívül csokoládéval, egyéb édes krémekkel is dekorálták
a kisült fánkokat. Az eredetileg töltetlen Berliner az Újvilágban már a főleg vaníliás
 krémmel töltött sült tésztákat jelentette. /forrás: mindmegette/

Forgácsfánk (Csöröge) 
Hozzávalók (kb. 25 darabhoz) - 40 dkg finomliszt
(a fele rétes- vagy graham liszt is lehet) 
1 dkg vaj, 1 csapott evőkanál cukor, só
1 dl rum, 1 dl tejföl, 1 tojássárgája, 

a nyújtáshoz: kevés liszt, 
a sütéshez: olaj 
a tetejére: 2-3 evőkanál vaníliás porcukor 
a tálaláshoz: 0,3 dl rum, 30 dkg sárgabarackíz 

A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval
rugalmas tésztává gyúrjuk. Két részre osztjuk és letakarva,
hűtőszekrényben legalább 1 órát pihentetjük. Utána a tésztát
 enyhén belisztezett deszkán 2 milliméter (azaz késfok
vastagságúra nyújtjuk és derelyemetszővel vagy késsel kb.
10 centi hosszú, 4-5 centi széles lapokra szabjuk; közepüket
hosszában is bevágjuk. Ezen a nyíláson a tészta egyik rövidebb
oldalát (végét) átbújtatjuk; azaz mint egy masnit áthúzzuk.
Amikor az összes tésztát előkészítettük, egy lábasba olajat
töltünk és megforrósítjuk. A fánkokat közepes lángon, oldalanként
kb. 2-2 perc alatt pirosra sütjük, végül szalvétára szedve
lecsöpögtetjük.
Vaníliás porcukorral meghintve, rummal ízesített barackíz kíséretében
tálaljuk.

Karneválok

Velencei karnevál








Februárban, farsang idején harsány, maskarás turisták ezrei lepik el Velence utcáit és csatornáit. Bár a velencei karneválról már 1094-ben tudósítanak a források, a "karneválok városa" rangot csak a 18. században kapta meg, annak ellenére, hogy az évszázadok során a város tekintélyt parancsoló tengeri hatalom volt és fényes győzelmeit mindig látványos felvonulásokkal ünnepelte meg. Az újkorban már divattá vált a velencei mulatozás az európai arisztokraták körében is, 1869-ben állítólag maga Ferenc József császár is ellátogatott a városba, igaz, inkognitóban. A Velencei Köztársaság bukása után azonban a karneválról is kezdtek megfeledkezni. A hagyományt modern formában a 20. század utolsó negyedében fedezték fel újra, azóta a rendezvény reneszánszát éli, és turisták tízezreit vonzza évről-évre a lagúnák városába. A farsangi ünnepkör időszaka a hagyomány szerint húshagyó csütörtöktől húshagyó keddig tart. A húshagyó csütörtöki ünnepségek eredetileg parádés felvonulással kezdődtek, melyet virágokkal díszített ökrök vezettek fel. Amint a felvonulók elérték a Szent Márk teret, az ökröket a dózse színe előtt egyetlen csapással (!) lefejezték. Az ünnepségsorozat végén - húshagyó kedd éjjel - a velenceiek ismét összegyűltek a város főterén, levették álarcaikat,és kórusban kiáltozva búcsúztak a téltől. Napjainkban a galambröptetés vagy az Angyalok szárnyalása nevű eseménnel indul a karneváli hét. A húshagyó csütörtök utáni vasárnap a San Marco környékét ellepik a külföldi turisták és a jelmezes velenceiek. Az időjárás ugyan még télies, de nem ritka a szikrázó napsütés sem. A karneváli hét nyitányaként az összegyűlt tömeg a galambröptetést várja a Szent Márk-székesegyháznál, a papírból készült madár kisvártatva meg is jelenik az égbolton: egy kábel segítségével eresztik le a harangtoronyból, sűrű konfettizápor közepette. A galambröptetés hagyománya a legrégebbi karneválokig vezethető vissza, ekkoriban egy kötéltáncos sétált végig a Campanile és a Dózse-palota loggiája között kifeszített kötélen. A karnevál és Velence egyik legfőbb szimbóluma a velencei maszk, mely a korábbi Maskarásokévszázadok során a kikötőváros mindennapjainak elválaszthatatlan részévé vált. A jelmezkészítés a legkorábbi időkig nyúlik vissza. A maszkok viselését törvény szabályozta, kezdetben csak az ünnepségek végéig, azaz húshagyó keddig engedélyezték, ezt később meghosszabbították. A legkorábbi törvény, mely Velencében az álarc használatát korlátozta, 1268-ban született. A legfurcsább rendelet, melyet a köztársaság főtanácsa hozott, 1467-ből származik. Ebben megtiltották a férfiaknak, hogy nőnek álcázva magukat belépjenek az apácazárdába. Egy 1502-ben hozott rendelet a pálcát és egyéb fegyvert viselő maskarásokat rendszabályozta. A törvények betartása azonban olyannyira nem működött, hogy ugyanazokat a szabályokat kellett minden évben meghozni, egészen 1789-ig. Napjainkban a mulatság idején bőséges a választék álarcokból és jelmezekből

Busójárás

busójárás története


A Busójárás Mohács messze földön híres és ismert látványos farsangja, karneválja.

A Busójárás alapvetőleg a mohácsi sokacok (Mohács dél-szláv nemzetiségi - más eredet-magyarázatok szerint illír (görög) - gyökerekkel rendelkező, a településsel egyidős múltra visszatekintő lakói) rendkívül látványos elemekben bővelkedő hagyományőrző népszokása (sokac nyelvhasználattal "poklade") amely a múlt század első harmadától egyben idegenforgalmi rendezvény is, melyre tízezrek látogatnak el a világ minden részéből.

Farsang, szokások

A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Mivel a hamvazószerdával kezdődő nagyböjtöt valamikor szigorúan betartották, ennek ellensúlyázására alakulhatott ki a böjt előtti nagy evések, ivások, lakomák, mulatozások szokása, a farsang. Ezért is nevezték el  az ördög ünnepének a duhaj farsangot.

A farsanghoz számos népszokás fűződik, melyekben szerte Európában a tavaszvárás, és a tavaszkezdő örömünnepek ősi emléke lelhető fel. Egykoron a vidéki fiatalemberek farsangkor valamilyen álöltözetbe, állatot utánzó maskarába öltöztek. A lányok fiú, a fiúk  női jelmezt öltöttek, de gyakran öltöztek kéményseprőnek, papnak, katonának is. Voltak, akik arcukra kormot vagy lekvárt kentek, vagy arcukat tök álarccal fedték el. A városi ember számára a farsang a bálozások időszaka, elsősorban az álarcos bálok divatosak.

A farsang utolsó szombatjától húshagyó kedd éjfélig tartó időszakot farsangfarkának nevezik, a hét hátralévő részét pedig csonkahétnek hívják. A farsang utolsó csütörtökje a hamvazószerdát követő kövércsütörtök, de hívják csonka-, zabáló-, torkos-, tobzódó csütörtöknek is, mert ezen a napon eszik meg a farsangi maradékot, ráadásként még sütnek és főznek is, annak reményében, hogy az évben bőséges lesz a termés. A jellegzetes farsangi fánkot meg azért fogyasztják, hogy a vihar ne rongálja meg a háztetőt. A néphitben hívok, azt mondják, hogy aki újévkor és farsangkor disznóhúst eszik, annak sok pénze lesz.

A sok farsangfarki evés-ivás, lármás és táncos mulatozás az ősi gonosz űzésből és természetvarázslásból ered. Például, ha ilyenkor a parasztasszonyok tánc közben magasra ugranak, a kenderük magasra nő. A farsang végi tuskóhúzással a legények azokat a lányokat csúfolják ki, akik még nem mentek férjhez. Ha a hajadon lány azt kívánja, hogy farsangkor sok hódolója legyen, az adventben a hajnali misére hívó harang köteléből kell levágnia három kis darabot, melyeket aztán, ha belefon a hajába, elképzelése teljesedni fog.
/Rosta E./

Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. A busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. A busóálarcot eredetileg csak a felnőtt sokác férfiaknak volt szabad felölteniük, a legények másfajta álarcot viseltek. A farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadnak. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a Nyugat-dunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság. A kidöntött fát húzták végig az úton a leányokból, legényekből álló párok. A rönkhúzást olyankor rendezték meg, mikor a községben abban az évben nem volt lakodalom. Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is. A magyar farsang kifejezés a húshagyókedd, farsang éjszakája jelentésű német Fastnacht szóból, pontosabban annak bajor-osztrák változatából, a Faschung vagy Fasching kifejezésből származik.

Ennek az időszaknak másik elnevezése a karnevál. A "hús elhagyása" jelentésű, középkori latin carnelevare szóból alakult ki, de carrus navalis-nak nevezték azt a kerekeken guruló, hajó formájú szekeret, amelyet minden évben, tél végén vidám, álarcos tömeg húzott végig az ókori Róma utcáin. A természet újjászületését köszöntő tavaszünnepségeket tartották ilyenkor. A régi görögök Dionüszosznak áldoztak, míg az ókori Rómában a február 15-én rendezett Lupercalia-ünnepeken kecskét szenteltek az isteneknek. Ezeket a régi, pogány ünnepeket később az egyház keresztény tartalommal töltötte meg.

A középkorban is tovább éltek ezek az álarcos, állatjelmezes felvonulások. A reneszánsz Firenzében az álarcosbálok védnöke maga a városállam Medici-uralkodója, Lorenzo il Magnifico volt. A mai napig őrzi ezt a hagyományt a Velencei karnevál, amely külföldről is nagyon sok látogatót vonz, ez talán Európa leghíresebb karneválja. Brazíliában Rio de Janeiro a karnevál idejére a világ fővárosává válik. A világ legnagyobb ünnepére- a brazilok szerint - minden évben több százezer turista érkezik Rióba.
 

Farsang, fánk

A hagyományos farsangi ételek mindenkori résztvevője, királya a farsangi fánk, amelyről számtalan ízes írás született. A FARSANGI FÁNK legyen könnyű, miként a hab, és omlós, hogy szinte elolvadjon az ember szájában. A színe pedig legyen aranysárga.

Fánkot enni legjobban csak úgy puszta kézzel lehet, széjjeltépve, a sűrű házi lekvárba megmártva, és úgy rakni a szájunkba. Ne feledjük, hogy a farsangi fánk ideje hamvazószerdával sem jár le, hiszen különösen ízes második fogás lehet olyan népszerű egytálételek, mint egy jó házi gulyás után.
Ne feledjük azonban, hogy mindig frissen, forrón adjuk az asztalra, és így fejedelmi falatokkal tehetjük boldoggá magunkat és az asztal körül ülőket..ez a finom tésztaféleség egyáltalán nem áll jó lábon a hideggel, sem akkor amikor már megsült, sem amikor még nyers.


Néhány fánkrecept:

Kubikusfánk

Hozzávalók: 4 db burgonya, 1 evőkanál zsír, 1 db tojás, 1 késhegynyi szódabikarbóna, liszt
A kockára vágott hámozott burgonyát megfőzzük, levét leöntjük, a burgonyát összetörjük, majd a zsírral, szódabikarbónával, a tojással és a sóval elkeverjük. Annyi lisztet adunk hozzá, amennyit felvesz. A tésztát vékonyra nyújtjuk, négyzetekre vágjuk, és forró zsírban kisütjük. Melegített szilvalekvárral bőven megöntözve tálaljuk.

Túrófánk

Hozzávalók: 50 dkg savómentes friss tehéntúró, 25 dkg liszt, 2 db tojás, 10 dkg porcukor, 1 csipetnyi só, 1 késhegynyi szódabikarbóna.
A túrót áttörjük, hozzáadjuk a lisztet, majd elmorzsoljuk vele. A tojássárgáját habosra keverjük porcukorral, a sóval és a szódabikarbónával, hozzáadjuk az előbbi masszához. A tojásfehérjét habbá verjük, majd a tésztához adjuk, és óvatosan összekeverjük. A tésztát 1 cm vastagra nyújtjuk, kis fánkokat szaggatunk belőle, és forró, bő olajban ropogósra sütjük. Fahéjas porcukorral meghintve, hecsedli (csipkebogyó) lekvárral tálaljuk.

Almafánk

Hozzávalók: 1 kg alma, 1 csomag sütőpor, 2 evőkanál cukor, 35 dkg liszt, 1 db citrom.
Az almát meghámozzuk és megreszeljük. A citrom levét kifacsarjuk, hozzáadjuk a reszelt almához, és pár percig állni hagyjuk. Majd a levét kinyomkodjuk, azután hozzáadjuk a tojásokat, és beleszitáljuk a lisztben elkevert sütőport. A masszát összedolgozzuk, majd forró zsírba szaggatjuk evőkanállal. Pirosra sütjük, és porcukorral kevert darált dióval meghintjük.

Egy száz éves somogyi recept: Marcafánk

Üss egy csuporba 2 tojást. Bele egy kevés sót, cukrot. Habard össze jól, önts hozzá egy meszely tejet, és annyi lisztet, hogy palacsinta sűrűségű legyen. Akkor tégy zsírt (cserép) tepsibe egy ujjnyi vastagon, s ezt forrald föl. Mikor legjobban forr, a tésztát kanalanként rakd belé, 1-1 kiskanállal egy helyre, és pirosra süsd meg.

Csöröge(forgács)fánk

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 6 tojássárgája, csipetnyi só, kávéskanálnyi cukor, másfél kanálnyi rum, 2 dkg élesztő.
A langyos, cukros tejbe áztatott élesztővel a fenti hozzávalókból rétestészta keménységű tésztát gyúrunk, a liszt mennyiségét szükség szerint pótolva. Jól kidolgozzuk, és letakarva kb. 25 percig pihentetjük. Késnyi vastagságra nyújtjuk, és kétujjnyi széles, és 5-6 ujj hosszú téglalapokra metéljük a derelyevágóval. A lapokat középen kétszer bevagdaljuk, és megtekerve forró, bő zsírban szép sárgára sütjük. Vaníliáscukorral meghintjük, és forrón tálaljuk.

Talkedli

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 4 tojássárgája és fehérje, 2 dkg langyos tejben elkevert élesztő, 2 evőkanál cukor, kevés só és tej.
A hozzávalókat annyi langyos tejjel elkeverjük, hogy gyenge tészta legyen belőle, jól kidolgozzuk. Mikor már elég sima a tészta a négy tojás keményre vert habját is beletesszük, és ezzel együtt jól kidolgozzuk. Meleg helyen jól megkelesztjük, azután kétujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, fánkszaggatóval kiszaggatjuk, és talkedlisütőben vagy lábasban forró zsírban kisütjük. Különféle lekvárokat szolgálhatunk fel hozzá.

Farsangi fánk

Hozzávalók: 50 dkg rétesliszt, 6 tojássárgája, 6 dkg olvasztott vaj vagy margarin, 4 dl tej, 1 evőkanál rum, 2 dkg élesztő.
A cukros, langyos tejben megkelesztjük az élesztőt, és csipetnyi sóval és a többi hozzávalóval fakanállal jól kidolgozzuk. Aztán lábassal letakarva 40 percig pihentetjük, míg jól megkel. Ezután lisztes deszkán hüvelykujj vastagságúra nyújtjuk, fánkszaggatóval kiszaggatjuk, takaró alatt újra kelni hagyjuk, amíg még egyszer olyan vastagra dagad. Majd forró, de nem füstölgő olajban kisütjük. Először födő alatt sütjük, amíg egyik oldala megpirul. Így keletkezik rajta az úgynevezett „ranftli”, azaz szalag. Azután megforgatjuk a fánkokat, és födő nélkül tovább sütjük, amíg ez az oldaluk is megpirul. Az olaj sok legyen, hogy a fánkok szabadon ússzanak benne. Ne tegyünk egyszerre sok fánkot az olajba, hogy hőmérséklete mindig forró legyen. A megsült fánkokat lyukas kanállal kiszedve tálra halmozzuk, s porcukorral meghintjük. Felmelegített, esetleg pálinkával kissé higított, barack-, málna-, ribizlilekvárt adunk hozzá. Vigyázzunk, hogy a tésztakészítés és kelesztés idején állandóan melegben legyen, hideg ne érje, „meg ne fázzék”.

/Cságoly Péterfia Béla/

Mátyás király hitvese, Beatrix is nagy kedvelője volt a fánknak.
Ő az itáliai karneválokon ismerkedett meg vele. Persze, hogy aztán nem hiányozhatott a magyar királyi asztalról sem. Rómában Szent József napján készítették, mint ünnepi étket, és a taljánok fritella néven kérik manapság is tucatszám a fánkot. Az olaszoknál olyannyira népszerű, hogy a menüsorban is gyakran szerepel, üresen, vagy leves mellé. Desszertként pedig krémmel töltve, ez a változat a bigné.

Egyébként a legtekintélyesebb fánk-múltja a rómaiaknak van. Ókori eleik a természet közelgő újraéledését ünnepelve kerek, mandulás, édes fánkszerűséget majszoltak. S mert a Római Birodalom magába foglalta Vindobomát és Aquincumot is,vannak rá esélyek, hogy idáig vezessük vissza a bécsi és Pest-Buda környéki fánkok családfáját.

A farsang nyelvészeti és néprajzi irodalmában gyakran találkozhatunk a farsangi fánk kifejezéssel is. A gömbölyűre formált, serpenyőben kisütött kelt tészta neve nálunk, a Székelyföldön: pánkó. A fánk is, a pánkó is erdélyi szász eredetű szó. A pánkó a pfankuchen, pankox, pankoh formákból származik, a fánk pedig a fankox, fankoch elődökből vezethető le. A köznyelvbe csak a fánk került be, a pánkó nyelvjárási szinten maradt. Használják még a Székelyföldön kívül a Dunántúlon is, ott néhány településen a bukovinai székelyek terjesztették el. Van még más nyelvjárási neve is a fánknak: például Baranya néhány községében huppancs, Borsodban és a Bodrogközben krepli, a Felvidék egy- egy helyén siska, a palócoknál pedig pampuska. Mikszáth Kálmán műveiben elég gyakran előfordul a pampuska mint saját nyelvjárásának szava. Például: „…húzatta fülébe azokat a legkeserűbb nótákat, amik a bánatot úgy fölpuffasztják, mint az élesztő a pampuskát" (Fekete város). Vagy: „Cseresznyétől maszatos pofácskái kidagadtak, mint két pampuska" (Öreg szekér). Mi úgy mondanánk: mint két pánkó.
(Forrás: Komoróczy György)

Farsang

Farsang, karnevál, tél temetés

A farsang a vaschang bajor-osztrák jövevényszóból származik, ami eredetileg csak a böjt előtti napokat jelölte. Magyar elnevezésként a 15. században tűnt fel.

A farsangi szokások - többnyire február hónapban - farsang végére, farsang farkára összpontosultak (farsangvasárnap, farsanghétfő, húshagyókedd). Az előkészületek azonban már a farsangvasárnapot megelőző csütörtökön (kövércsütörtök/ kezdődtek.

Szeged vidékén jó zsíros ételeket főztek és sokat ettek belőle abban a hitben, hogy így bő lesz a termés és kövérre híznak a disznók. Az Ipoly menti falvakban kövércsütörtökön húst, pogácsát, tepertőt, kolbászt, káposztát ettek. A Mura-vidéki falvakban disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk, bor és pálinka bőséges fogyasztásával ünnepelték a farsangot.

A farsangi ételek maradékát megszárították, porrá törték, beteg jószágot gyógyítottak vele. A Szerémségben az első napon fánkot sütöttek, hogy ne vigye el a vihar a háztetőt.

Jellegzetes farsangi étel - a Tápió menti falvakban is - a farsangi fánk, melyet itt többnyire pampuskának neveznek. Ezzel kínálják a látogatókat, és a köszöntőknek is ebből adnak. A másik jellegzetes étel a herőce vagy forgácsfánk. Emellett népszerű volt ilyenkor a kocsonya, amiből a bálra is vittek.

Minden vidéken arra törekedtek, hogy az ételeket hamvazószerdáig elfogyasszák, mert akkor kezdődik a böjt. A hamvazószerda utáni napot csonkacsütörtöknek hívják, mert eddig lehet elfogyasztani a farsangi ételek maradékát. Hamvazószerdától húsvétvasárnapig a katolikusok sokfelé nem ettek húst és zsíros ételeket.

Farsangi jókívánságok

Mint minden jeles ünnephez, a farsanghoz is szervesen hozzátartoztak a jókívánságmondó és adománygyűjtő szokások. Ezek igen változatosak voltak: ilyenkor igyekeztek biztosítani az elkövetkezendő esztendőre a jó termést, a szerencsét, az állatok egészségét és szaporaságát a kimondott szó mágikus erejével.

Paláston régebben a felnőttek lepedőbe, medvebőrbe öltözve járták a házakat. Kolbászt, szalonnát vagy farsangi fánkot kaptak. A Dunántúlon vízkereszttől húshagyókeddig fiúgyerekek jártak csoportosan házról házra. Ünnepet köszöntő, jókívánságmondó, adománykérő énekekkel:

"Óh, óh farsang kedves idő,

Elmúlt már az óesztendő,

Ez újban is vigadjanak,

Ha nem adnak szalonnát,

Farkas hordja a disznát,

Ha nem adnak tojáskát,

Girind (görény) hordja a tyúkját."

Termékenységvarázslat

A Baranya megyei Ócsárdon a gazdasszony kukoricát szórt a farsangolók lába elé, hogy minél több csirkéje keljen ki, mint ahogy a letaposott kukorica is kikel.

Farsangi hiedelmek

A jellegzetes farsangi ételek kapcsán már szó volt arról, hogy ezeket a bő termés reményében fogyasztották. Akárcsak a többi jeles ünnepen, más módon is igyekeztek befolyásolni vagy megjósolni az elkövetkezendő időszak szerencséjét.

A farsangi napok nemcsak az evés-ivásról, mulatozásról szóltak, egyben gonoszűző, termésvarázsló, időjósló és bizonyos munkákat tiltó napok is voltak. A Mura-vidéken például ilyenkor is megveregetik a gyümölcsfákat, hogy jól teremjenek. Ekkor kell mákot vetni, hogy majd ne legyen férges. Régen azért nem mostak a farsangi napokon, nehogy sok bolha legyen a háznál.

Farsangi időjóslás

A farsangi időjárásból is jósoltak a következő év termésére, termékenységére. Egyes vidékeken úgy tartották, ha húshagyókedden csillagos az ég, sok tojás lesz abban az évben, illetve a húshagyókeddi napsugár bő esztendőt jelez.

Velencei Karnevál


Februárban, farsang idején harsány, maskarás turisták ezrei lepik el Velence utcáit és csatornáit. Bár a velencei karneválról már 1094-ben tudósítanak a források, a "karneválok városa" rangot csak a 18. században kapta meg, annak ellenére, hogy az évszázadok során a város tekintélyt parancsoló tengeri hatalom volt és fényes győzelmeit mindig látványos felvonulásokkal ünnepelte meg. Az újkorban már divattá vált a velencei mulatozás az európai arisztokraták körében is, 1869-ben állítólag maga Ferenc József császár is ellátogatott a városba, igaz, inkognitóban. A Velencei Köztársaság bukása után azonban a karneválról is kezdtek megfeledkezni. A hagyományt modern formában a 20. század utolsó negyedében fedezték fel újra, azóta a rendezvény reneszánszát éli, és turisták tízezreit vonzza évről-évre a lagúnák városába. A farsangi ünnepkör időszaka a hagyomány szerint húshagyó csütörtöktől húshagyó keddig tart. A húshagyó csütörtöki ünnepségek eredetileg parádés felvonulással kezdődtek, melyet virágokkal díszített ökrök vezettek fel. Amint a felvonulók elérték a Szent Márk teret, az ökröket a dózse színe előtt egyetlen csapással (!) lefejezték. Az ünnepségsorozat végén - húshagyó kedd éjjel - a velenceiek ismét összegyűltek a város főterén, levették álarcaikat,és kórusban kiáltozva búcsúztak a téltől. Napjainkban a galambröptetés vagy az Angyalok szárnyalása nevű eseménnel indul a karneváli hét. A húshagyó csütörtök utáni vasárnap a San Marco környékét ellepik a külföldi turisták és a jelmezes velenceiek. Az időjárás ugyan még télies, de nem ritka a szikrázó napsütés sem. A karneváli hét nyitányaként az összegyűlt tömeg a galambröptetést várja a Szent Márk-székesegyháznál, a papírból készült madár kisvártatva meg is jelenik az égbolton: egy kábel segítségével eresztik le a harangtoronyból, sűrű konfettizápor közepette. A galambröptetés hagyománya a legrégebbi karneválokig vezethető vissza, ekkoriban egy kötéltáncos sétált végig a Campanile és a Dózse-palota loggiája között kifeszített kötélen. A karnevál és Velence egyik legfőbb szimbóluma a velencei maszk, mely a korábbi Maskarásokévszázadok során a kikötőváros mindennapjainak elválaszthatatlan részévé vált. A jelmezkészítés a legkorábbi időkig nyúlik vissza. A maszkok viselését törvény szabályozta, kezdetben csak az ünnepségek végéig, azaz húshagyó keddig engedélyezték, ezt később meghosszabbították. A legkorábbi törvény, mely Velencében az álarc használatát korlátozta, 1268-ban született. A legfurcsább rendelet, melyet a köztársaság főtanácsa hozott, 1467-ből származik. Ebben megtiltották a férfiaknak, hogy nőnek álcázva magukat belépjenek az apácazárdába. Egy 1502-ben hozott rendelet a pálcát és egyéb fegyvert viselő maskarásokat rendszabályozta. A törvények betartása azonban olyannyira nem működött, hogy ugyanazokat a szabályokat kellett minden évben meghozni, egészen 1789-ig. Napjainkban a mulatság idején bőséges a választék álarcokból és jelmezekből

Busójárás

busójárás története


A Busójárás Mohács messze földön híres és ismert látványos farsangja, karneválja.

A Busójárás alapvetőleg a mohácsi sokacok (Mohács dél-szláv nemzetiségi - más eredet-magyarázatok szerint illír (görög) - gyökerekkel rendelkező, a településsel egyidős múltra visszatekintő lakói) rendkívül látványos elemekben bővelkedő hagyományőrző népszokása (sokac nyelvhasználattal "poklade") amely a múlt század első harmadától egyben idegenforgalmi rendezvény is, melyre tízezrek látogatnak el a világ minden részéből.

Tánc - a Palotás

A magyar táncok kiforrásának ideje a 16. századra tehetõ. A Palotást királyi és fejedelmi udvarokban is táncolták. A Palotás a 18. és 19. században élte fénykorát. Ünnepélyes tartású társastánc hangulata derũs, lovagias. Elnevezését a várak, kastélyok dísztermeirõl (palota) nyerte.

Az új hangszerek, új zene és új szellem ösztönözte a magyar nemességet, hogy kialakítsák saját elõkelõ táncukat. Rózsavölgyi Márk (1789-1848) magyar zeneszerzõ komponálta a legrégibb csárdást 1835-ben. Bár a csárdás eredetileg paraszt tánc, a nemesség körében népszerũvé vált. Az elsõ magyar páros tánc is Rózsavölgyi nevéhez fũuzõdik: a “körmagyar” az 1840-es években jött divatba. A Palotás részben a verbunkoson és a friss pároson alapszik, és így a férfias magyar virtus is érvényesül, de végül elõkelõ kifínomult tánccá fejlõdõtt az Andalgóval. A színpadi zene is befogadta a Palotást Erkel Ferenc “Hunyadi László” c. operájában és Kodály Zoltán “Háry János” c. daljátékában. Magyarországon hagyományos megnyító tánc lett a bálokon. Manapság, ahol magyarok élnek és tartják az elmúlt idõk hagyományait, elõadják a Palotást érzéssel és méltóságteljes mozgással.

/Magyar Helikon Társaság/

Farsang, hagyományok, Széchenyi Bál

2012. február 4.- Széchenyi Bál

Gróf Széchenyi István, akit Kossuth 1840-ben Pest vármegye közgyűlésén a legnagyobb magyarnak nevezett, 1860-ban meg­halt. Emlékére négy év elteltével, 1864. február 1-én rendezte meg az általa alapított Pesti Nemzeti Casino egyesülete az első Széchenyi Lakomát, szónokának, báró Wenckheim Bélának szavai­val élve: "Széchenyinek azon világos óhajtásával, hogy évenkint a magyar haza legnemesebb borával emlékére üríttessék ki.".

Az első Széchenyi Lakomával vette kezdetét az a közel másfél évszázadon átívelő, esztendőnként, farsangkor megtartott vigalom, amely a háborús évek és a szocializmus korszakának kivételével lehetőséget adott a polgári értékek magyarországi megteremtésében egyedülálló szerepet játszó Széchenyire való emlékezésre.

A Lakomát a század elején felváltotta a Széchenyi-bál, amely a pesti farsang legelőkelőbb és legnagyobb báljaként először 1907. január 30-án, a Royal Szálloda híres termeiben várta vendégeit. Szervezője az Országos Széchenyi Szövetség, amelynek utódszervezetei azóta is feladatuknak tekintik e nagy hagyománnyal rendelkező bál megrendezését.
Múlt-kutatások szerint 1942-ben volt a 71. Széchenyi lakoma (bál). A bálok fényét és rangját a szervezőbizottságot és védnökségét alkotó neves arisztokraták, vezető politikusok tevékeny részvétele és az előkelő vendégsereg adták. Az elegáns helyszínek és a tradicionális báli program mellett minden évben valami jellegzetességgel tették változatossá, különlegessé az eseményt. A kezdeti időkben például biedermeier stílusban, Ezeregyéjszaka jegyében pompáztak az öltözékek és a kiegészítők, vagy éppen „Ibolya-bál”-nak hirdették meg a mulatságot. A bál igazi eseményszámba ment, részt venni rajta megtiszteltetés és egyben kötelesség is volt, időpontját az előkelő társaság számon tartotta, várta. A harmincas években több alkalommal akkora volt az érdeklődés, hogy csak két társasági tag ajánlásával lehetett belépőhöz jutni.

A világháborús évek megálljt parancsoltak a vigasságoknak, de a XX. század vége felé felébredt Csipkerózsika-álmából a Széchenyi-bál. 1989-ben a Gellért Szálló patinás termei és a fürdő nagycsarnoka biztosított elegáns helyszínt a modern kor első Széchenyi-báljának, amelyet azóta tizenhét követett. A bál, a résztvevők szórakozásán és a névadóra való emlékezésen túl, minden évben meghatározott cél szolgálatában áll. Ilyen volt például a gellérthegyi Sziklakápolna újranyitásának segítése, a Kárpát medencében felállítandó vagy felújítandó Széchenyi emlékhelyek költségeihez hozzájárulás, felajánlások könyvek kiadásához. A vendégek köre is a megváltozott korhoz igazodó; neves közéleti személyiségek, művészek, értelmiségiek, gazdasági életünk vezető szereplői alkotják a bál törzsközönségét.Helyszíne, immár tradicionálisan, a Gellért Szálló. A program is hű a hagyományokhoz, színpompás nyitótánc, vacsora az éttermekben, különböző stílusú zene a tánctermekben. A vacsora ételsora minden évben különleges és nagy gonddal összeállított.

Január 6.

Ez a nap zárja le a karácsonyi ünnepkört is és adja át helyét a vigasságoknak, a farsangnak.

E napon gyújtják meg a családban utoljára a gyertyát a karácsonyfán, majd leszedik és elosztják a rajta maradt édességeket.

E nap szokása a Háromkirály járás.

10-14 éves korú fiúk kenderszakáll-t ragasztanak, fejükre díszes koronát illesztenek és házról-házra járnak, ők a Három királyok. A házakba bekopogva, együtt köszönnek és kérnek szállást.

Ha a háznépe beengedi őket, halk csengőszó mellett énekelnek. Jutalmuk a köszöntésért dió, sütemény.

A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek.

A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.

Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.