A tánc világnapja

1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapja, április 29-e a tánc világnapja.

A tánc.. 

„...valami, ami szavakkal nehezen megfogalmazható, valami, ami érzelmes és érzéki, közöl, noha nem beszél, kérdez, miközben szavai nincsenek. Néha megráz, felkavar.
néha meghökkent, amikor a fizika törvényeit meghazudtolni látszik. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de eredője mindig az emberi lélek, és mindig az emberi lélek felé irányul. … Minden ember életében jelen van a tánc, mindenki táncol valahogy. … A táncoló ember, amíg táncol, szabad, független, azonos önmagával...” (Krámer György)



A legősibb civilizációkban az istenek előtti tánc fontos eleme volt a templomi szertartásoknak. Egyiptomban a papok és papnők fennkölt táncokat lejtettek a hárfák és fuvolák hangjának kíséretében. E mozdulatsorok egy isten életének jelentős eseményeit jelenítették meg, vagy kozmikus mintákat utánoztak, amilyen például az éjszaka és a nappal váltakozása. Az egyiptomi temetéseken táncoló asszonyok fejezték ki a gyászolók fájdalmát.

A görög szentélyekben a szent alkalmakat, amilyenek például az olimpiai játékok voltak az időszámításunk előtti 8. századtól, a templom szüzeinek táncával nyitották meg. A kórus (khorosz) eredetileg pusztán egy olyan körtánc volt, amelyet egy isten tiszteletére lejtettek. Az időszámításunk előtti 6. századtól vált a görög dráma központi elemévé.

Már a nagyjából időszámításunk előtt 1400-ból származó egyiptomi freskók megörökítették a tánc másik örök vonzerejét. A sírkamrák falain lengén öltözött lányok lejtik izgató táncukat, amelyet ülő zenészek kísérnek. Ők szórakoztatják a sírban elhelyezett férfit a túlvilági tartózkodása folyamán. Az evilági élvezeteket kínáló táncosnők azóta sem mentek ki a divatból.

A szórakoztató táncnak természetesen kevésbé erotikus formái is kialakultak az idők folyamán. Ezek egyike az európai udvarokban népszerűvé vált balett. Maga a Napkirály, XIV. Lajos is nagy rajongója volt a táncművészeteknek. 1661-ben összegyűjtötte a legkiválóbb párizsi táncmestereket, és megalapította a Királyi Táncakadémiát (Académie Royale de Danse), majd 1669-ben a Királyi Zeneakadémiát (Académie Royale de Musique). Ennek a két intézménynek az összeolvadásából alakult ki a ma is létező Párizsi Opera.

Budapest - Nemzetközi Könyvfesztivál, Táncfesztivál

 

Az immáron 20. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma./2013. április 18  -21/


 

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Eddig Lengyelország, Csehország, Olaszország, Franciaország, Németország, Oroszország, Spanyolország, Kanada, Kína, Románia, Izrael, az Európai Unió és Észak-Európa országai fogadták el a fesztivál meghívását. A 2013-as könyvfesztivál díszvendégeként ismét Olaszországot köszönthetjük Budapesten, annak viszonzásaként, hogy jövőre nagyszabású magyar kulturális évad lesz Itáliában.

2013. április 19 és 29. között rendezik meg a Budapest Táncfesztivált.

A tánc.. 

„...valami, ami szavakkal nehezen megfogalmazható, valami, ami érzelmes és érzéki, közöl, noha nem beszél, kérdez, miközben szavai nincsenek. Néha megráz, felkavar, néha meghökkent, amikor a fizika törvényeit meghazudtolni látszik. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de eredője mindig az emberi lélek, és mindig az emberi lélek felé irányul. … Minden ember életében jelen van a tánc, mindenki táncol valahogy. … A táncoló ember, amíg táncol, szabad, független, azonos önmagával...” (Krámer György)

A tánc az őstársadalmak idején a valóság megváltoztatására való törekvést, a mindennapi élet fenntartását szolgálta, annak utánzásával, ráhangolt, ünnepelte azt, kommunikációs eszköz volt emberek, ember és természet között.
Az ókori civilizációkban a tánc és az egyén kapcsolata a vallásban közvetetté vált a papság irányító szerepének bevezetésével. Egyiptomban megszületett a templomi táncosnők rendje, magas technikai és művészi színvonalon működve, hivatásos művészetté emelve a táncot. Indiában szorosan Shiva személyéhez volt köthető, itt kapcsolódott a valláshoz a legközvetlenebb szálakkal. Kínában a tánc a néphez közvetlenebbül kapcsolódott, mint a valláshoz, míg Japánban szintén a vallási karakter jellemezte. Az ókori görögök voltak az elsők, akik a vallási és a szórakoztató jelleg mellett a testi-szellemi képzést is hangsúlyozták, megteremtve az ép testben ép lélek máig használatos elképzelését.

Tánc

A tánc.. 

„...valami, ami szavakkal nehezen megfogalmazható, valami, ami érzelmes és érzéki, közöl, noha nem beszél, kérdez, miközben szavai nincsenek. Néha megráz, felkavar, néha meghökkent, amikor a fizika törvényeit meghazudtolni látszik. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de eredője mindig az emberi lélek, és mindig az emberi lélek felé irányul. … Minden ember életében jelen van a tánc, mindenki táncol valahogy. … A táncoló ember, amíg táncol, szabad, független, azonos önmagával...” (Krámer György)

A tánc az őstársadalmak idején a valóság megváltoztatására való törekvést, a mindennapi élet fenntartását szolgálta, annak utánzásával, ráhangolt, ünnepelte azt, kommunikációs eszköz volt emberek, ember és természet között.
Az ókori civilizációkban a tánc és az egyén kapcsolata a vallásban közvetetté vált a papság irányító szerepének bevezetésével. Egyiptomban megszületett a templomi táncosnők rendje, magas technikai és művészi színvonalon működve, hivatásos művészetté emelve a táncot. Indiában szorosan Shiva személyéhez volt köthető, itt kapcsolódott a valláshoz a legközvetlenebb szálakkal. Kínában a tánc a néphez közvetlenebbül kapcsolódott, mint a valláshoz, míg Japánban szintén a vallási karakter jellemezte. Az ókori görögök voltak az elsők, akik a vallási és a szórakoztató jelleg mellett a testi-szellemi képzést is hangsúlyozták, megteremtve az ép testben ép lélek máig használatos elképzelését.

   A hastánc

Talán az egyik legdinamikusabban fejlődő, alakuló, változó táncművészeti ág szerte a világon…
A hastánc a világ legrégebben ismert és feljegyzett táncformáiból alakult ki.
Sokféle kultúrából építkezik. Hordozza az ókori egyiptomi,- indiai termékenységi papnok, az indiából elvándorolt cigány törzsek, az É-Afrikai perzsa népek, beduin törzsek - török, görög és balkáni népek táncainak elemeit. Török neve: rakassé, görög neve: cifte tellin.

  Gyökerei az ősidőkre nyúlnak vissza, kiinduló pont a termékenység fogalma.
 Az őskortól kezdve a természet "kegyességétől" függő népek életében a legnagyobb kudarc a terméketlenség, legyen szó földről, feleségről, állatokról. Kb. 7000 éves múltra tekinthet vissza e tánc; régészeti bizonyíték  van arra, hogy már az őskorban speciális táncként alkalmazták, lányok, asszonyok táncolták. Közép- Afrikában énekszó -taps kíséretében, a szülési mozdulatok eltáncolása jellemezte. Az eredetileg a világ minden táján megtalálható szent női táncok, melyben a csípő- medence mozdulatai domináltak, az imádkozás egyik fomája volt, a vallás pedig a mindennapok fontos része. A vetés, aratás imitálására, áldásadásra vagy szórakozásra nők és férfiak által egyaránt táncolt táncot a sumérok földjéről is ránk maradt eszközökön ábrázolva viszontláthatjuk. Az ábrákon "alig ruhában" fátyolban táncolnak. Az ókori görögök történelmük során titkos szertartásokon vettek részt, melyek istenimádó, orgiaszerű szertartások voltak, ütős-csörgős-fúvós hangszerekre történő önkivületi tánccal - éjszaka, ahol gyakran kígyót is alkalmaztak

• Egyiptomban az esküvői szertartások jellegzetes táncosa volt a Zeffa. Ez a szó jelentette magát az esküvői menetet, a táncost és a táncot. Fején shamadant (gyertyatartót) viselt, ezzel világítva meg a menet útvonalát. Ezen kívül a tűz szimbolikus jelentése is fontos volt számukra, mint a megtisztulás, az új kezdete,
• Marokkóban a Schikhatt táncosok voltak jellemzőek, akik a táncot a pantomimmal ötvözték és a nászéjszakát imitálták mozdulataikkal. Vezetőjük a "sheika" vagy "sheik" volt, melynek jelentése "a tudás birtokosa",
• az arab törzseknél a szülés folyamatát is tánc kísérte.

. Az orientális hastáncnak India a lehetséges forrása, legrégibb történelme, és kifinomult ritmusai alapján. Az Indus völgyének korai táncosai szent, templomi prostituáltak lehettek. A dévadászik Isten szolgái voltak, a legnagyobb tisztelet övezte őket.. A nem templomi táncosok tavaifok voltak -kifinomult, művelt kurtizánok. Később ők feltűntek más országokban is, ahol bajadérok néven váltak ismertté. A táncosok az indiai társadalom elfogadott részei voltak.

Kikerülve a tánc a vallási területről, világivá vált. Az ókori Egyiptomban háremlányokat tanár tanította művészi mesterfogásokra, így indult el a professzionista tánc folyamata. Lábujjhegyen, henna sminkkel, szabott rendben táncoltak a nők háremeken belül a saját örömükre, vagy alig felöltözve a hárem urának örömére. Az utcai táncok pantomin jellegű akrobatikus táncok lettek.

Európába először Napóleon katonái hozták a hírt a XVIII-XIX. században az egzotikus /cigány/ táncosnőkről, amikor a szokatlan mozgást "dance du ventre"névre, angol tükörfordításban "belly dance"-re keresztelték.
A modern hastánc története a századvég nyugati kiállításaival, [1876 Philadelphia, 1889 Párizs] ezek közül is főleg az 1893-as Chicago-i Világkiállítással vette kezdetét. 
A századfordulón és a szecesszió korában a művészetekre jellemzővé vált a Kelet felé fordulás, ami több tehetséges táncost inspirált az orientális tánc felfedezésére és előadására. A modern tánc úttörői levették a balettcipőt,-tüllszoknyát, és a keleti, ázsiai, afrikai tánckultúrák felé fordultak. Majd Hollywood is gyorsan felfedezte az izgalmas témát és létrehozta a mai napig használt kétrészes ruhát, és revüstílust. 

. Amíg nőiesség létezik, addig a hastánc is létezik.

Késztette: János Helga (részlet)
Források:
Tazz Richards: A legõsibb tánc újrafelfedezése


 

Tánc - a Palotás

A magyar táncok kiforrásának ideje a 16. századra tehetõ. A Palotást királyi és fejedelmi udvarokban is táncolták. A Palotás a 18. és 19. században élte fénykorát. Ünnepélyes tartású társastánc hangulata derũs, lovagias. Elnevezését a várak, kastélyok dísztermeirõl (palota) nyerte.

Az új hangszerek, új zene és új szellem ösztönözte a magyar nemességet, hogy kialakítsák saját elõkelõ táncukat. Rózsavölgyi Márk (1789-1848) magyar zeneszerzõ komponálta a legrégibb csárdást 1835-ben. Bár a csárdás eredetileg paraszt tánc, a nemesség körében népszerũvé vált. Az elsõ magyar páros tánc is Rózsavölgyi nevéhez fũuzõdik: a “körmagyar” az 1840-es években jött divatba. A Palotás részben a verbunkoson és a friss pároson alapszik, és így a férfias magyar virtus is érvényesül, de végül elõkelõ kifínomult tánccá fejlõdõtt az Andalgóval. A színpadi zene is befogadta a Palotást Erkel Ferenc “Hunyadi László” c. operájában és Kodály Zoltán “Háry János” c. daljátékában. Magyarországon hagyományos megnyító tánc lett a bálokon. Manapság, ahol magyarok élnek és tartják az elmúlt idõk hagyományait, elõadják a Palotást érzéssel és méltóságteljes mozgással.

/Magyar Helikon Társaság/