A farsang a vaschang bajor-osztrák jövevényszóból származik, ami eredetileg csak a böjt előtti napokat jelölte. Magyar elnevezésként a 15. században tűnt fel.
A farsangi szokások - többnyire február hónapban - farsang végére, farsang farkára összpontosultak (farsangvasárnap, farsanghétfő, húshagyókedd). Az előkészületek azonban már a farsangvasárnapot megelőző csütörtökön (kövércsütörtök/ kezdődtek.
Szeged vidékén jó zsíros ételeket főztek és sokat ettek belőle abban a hitben, hogy így bő lesz a termés és kövérre híznak a disznók. Az Ipoly menti falvakban kövércsütörtökön húst, pogácsát, tepertőt, kolbászt, káposztát ettek. A Mura-vidéki falvakban disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk, bor és pálinka bőséges fogyasztásával ünnepelték a farsangot.
A farsangi ételek maradékát megszárították, porrá törték, beteg jószágot gyógyítottak vele. A Szerémségben az első napon fánkot sütöttek, hogy ne vigye el a vihar a háztetőt.
Jellegzetes farsangi étel - a Tápió menti falvakban is - a farsangi fánk, melyet itt többnyire pampuskának neveznek. Ezzel kínálják a látogatókat, és a köszöntőknek is ebből adnak. A másik jellegzetes étel a herőce vagy forgácsfánk. Emellett népszerű volt ilyenkor a kocsonya, amiből a bálra is vittek.
Minden vidéken arra törekedtek, hogy az ételeket hamvazószerdáig elfogyasszák, mert akkor kezdődik a böjt. A hamvazószerda utáni napot csonkacsütörtöknek hívják, mert eddig lehet elfogyasztani a farsangi ételek maradékát. Hamvazószerdától húsvétvasárnapig a katolikusok sokfelé nem ettek húst és zsíros ételeket.
Farsangi jókívánságok
Mint minden jeles ünnephez, a farsanghoz is szervesen hozzátartoztak a jókívánságmondó és adománygyűjtő szokások. Ezek igen változatosak voltak: ilyenkor igyekeztek biztosítani az elkövetkezendő esztendőre a jó termést, a szerencsét, az állatok egészségét és szaporaságát a kimondott szó mágikus erejével.
Paláston régebben a felnőttek lepedőbe, medvebőrbe öltözve járták a házakat. Kolbászt, szalonnát vagy farsangi fánkot kaptak. A Dunántúlon vízkereszttől húshagyókeddig fiúgyerekek jártak csoportosan házról házra. Ünnepet köszöntő, jókívánságmondó, adománykérő énekekkel:
"Óh, óh farsang kedves idő,
Elmúlt már az óesztendő,
Ez újban is vigadjanak,
Ha nem adnak szalonnát,
Farkas hordja a disznát,
Ha nem adnak tojáskát,
Girind (görény) hordja a tyúkját."
Termékenységvarázslat
A Baranya megyei Ócsárdon a gazdasszony kukoricát szórt a farsangolók lába elé, hogy minél több csirkéje keljen ki, mint ahogy a letaposott kukorica is kikel.
Farsangi hiedelmek
A jellegzetes farsangi ételek kapcsán már szó volt arról, hogy ezeket a bő termés reményében fogyasztották. Akárcsak a többi jeles ünnepen, más módon is igyekeztek befolyásolni vagy megjósolni az elkövetkezendő időszak szerencséjét.
A farsangi napok nemcsak az evés-ivásról, mulatozásról szóltak, egyben gonoszűző, termésvarázsló, időjósló és bizonyos munkákat tiltó napok is voltak. A Mura-vidéken például ilyenkor is megveregetik a gyümölcsfákat, hogy jól teremjenek. Ekkor kell mákot vetni, hogy majd ne legyen férges. Régen azért nem mostak a farsangi napokon, nehogy sok bolha legyen a háznál.
Farsangi időjóslás
A farsangi időjárásból is jósoltak a következő év termésére, termékenységére. Egyes vidékeken úgy tartották, ha húshagyókedden csillagos az ég, sok tojás lesz abban az évben, illetve a húshagyókeddi napsugár bő esztendőt jelez.
Velencei Karnevál
Februárban, farsang idején harsány, maskarás turisták ezrei lepik el Velence utcáit és csatornáit. Bár a velencei karneválról már 1094-ben tudósítanak a források, a "karneválok városa" rangot csak a 18. században kapta meg, annak ellenére, hogy az évszázadok során a város tekintélyt parancsoló tengeri hatalom volt és fényes győzelmeit mindig látványos felvonulásokkal ünnepelte meg. Az újkorban már divattá vált a velencei mulatozás az európai arisztokraták körében is, 1869-ben állítólag maga Ferenc József császár is ellátogatott a városba, igaz, inkognitóban. A Velencei Köztársaság bukása után azonban a karneválról is kezdtek megfeledkezni. A hagyományt modern formában a 20. század utolsó negyedében fedezték fel újra, azóta a rendezvény reneszánszát éli, és turisták tízezreit vonzza évről-évre a lagúnák városába. A farsangi ünnepkör időszaka a hagyomány szerint húshagyó csütörtöktől húshagyó keddig tart. A húshagyó csütörtöki ünnepségek eredetileg parádés felvonulással kezdődtek, melyet virágokkal díszített ökrök vezettek fel. Amint a felvonulók elérték a Szent Márk teret, az ökröket a dózse színe előtt egyetlen csapással (!) lefejezték. Az ünnepségsorozat végén - húshagyó kedd éjjel - a velenceiek ismét összegyűltek a város főterén, levették álarcaikat,és kórusban kiáltozva búcsúztak a téltől. Napjainkban a galambröptetés vagy az Angyalok szárnyalása nevű eseménnel indul a karneváli hét. A húshagyó csütörtök utáni vasárnap a San Marco környékét ellepik a külföldi turisták és a jelmezes velenceiek. Az időjárás ugyan még télies, de nem ritka a szikrázó napsütés sem. A karneváli hét nyitányaként az összegyűlt tömeg a galambröptetést várja a Szent Márk-székesegyháznál, a papírból készült madár kisvártatva meg is jelenik az égbolton: egy kábel segítségével eresztik le a harangtoronyból, sűrű konfettizápor közepette. A galambröptetés hagyománya a legrégebbi karneválokig vezethető vissza, ekkoriban egy kötéltáncos sétált végig a Campanile és a Dózse-palota loggiája között kifeszített kötélen. A karnevál és Velence egyik legfőbb szimbóluma a velencei maszk, mely a korábbi Maskarásokévszázadok során a kikötőváros mindennapjainak elválaszthatatlan részévé vált. A jelmezkészítés a legkorábbi időkig nyúlik vissza. A maszkok viselését törvény szabályozta, kezdetben csak az ünnepségek végéig, azaz húshagyó keddig engedélyezték, ezt később meghosszabbították. A legkorábbi törvény, mely Velencében az álarc használatát korlátozta, 1268-ban született. A legfurcsább rendelet, melyet a köztársaság főtanácsa hozott, 1467-ből származik. Ebben megtiltották a férfiaknak, hogy nőnek álcázva magukat belépjenek az apácazárdába. Egy 1502-ben hozott rendelet a pálcát és egyéb fegyvert viselő maskarásokat rendszabályozta. A törvények betartása azonban olyannyira nem működött, hogy ugyanazokat a szabályokat kellett minden évben meghozni, egészen 1789-ig. Napjainkban a mulatság idején bőséges a választék álarcokból és jelmezekből
Busójárás
busójárás története
A Busójárás Mohács messze földön híres és ismert látványos farsangja, karneválja.
A Busójárás alapvetőleg a mohácsi sokacok (Mohács dél-szláv nemzetiségi - más eredet-magyarázatok szerint illír (görög) - gyökerekkel rendelkező, a településsel egyidős múltra visszatekintő lakói) rendkívül látványos elemekben bővelkedő hagyományőrző népszokása (sokac nyelvhasználattal "poklade") amely a múlt század első harmadától egyben idegenforgalmi rendezvény is, melyre tízezrek látogatnak el a világ minden részéből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése