A magyar népi szokásokban nagyon erős szerepe van a fáknak, zöld ágaknak az egészben kivágott fáktól kezdve (karácsonyfa, májusfa) az ágakon át (villőág, lucaág) az összefont vesszőkig (mint az aprószentek napi vessző). A felhasználás módja is sokféle. Díszitenek vele ajtót, ablakot, kutat, szobákat, templomot, még istállót meg ólakat is.
Tavasszal, természetesen speciális szerepet kap minden zöld. Virágvasárnapkor például a villőággal házról házra járnak, de máskor is, vasárnaponként, a zöldágjárók a falu utcáin vonultak végig és szórták szét a tavasz jelképeiként a zöld ágakat.
Bizonyos fák ágainak különös, mágikus erőt tulajdonitottak. Például rontás elháritására vagy megelőzésére a legalkalmasabbnak a nyírfát, fűzfát, bodzafát és a vadrózsát tartották. A Dunántúlon általában Szent György napja (április 24) volt a "zöldágazás" ideje. Az ország más részein pünkösdkor tűzték ki a zöld ágat. A Dunántúlon nyírfát, tüskés ágat, virágot, az Alföldön bodzát, a szlovákiai magyarok fűzfát, ritkábban gyümölcságat használtak erre.
Egy érdekes fa, a szívárványfa
az eukaliptusz félék közé tartozik, a fa törzsét a szivárvány minden színe csíkozza. Főleg Ausztráliában, Indonéziában, Pápua-Új Guineában, és az egyenlítő vidékén honos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése